Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-03-02

vn pátriámban a — gyermekeknek. Hi- , szén itt irigylésre méltóbb a helyzete ii kutyatulajdonosnak mint minálunk odahaza a családapáknak, mert itt elküldheti a tulajdonos a kutyáját a kutya játszótérre, de minálunk nem küldheti a gyermekjátszótérre a gyermekét senki inert minálunk nincsen olyan tér. ahova gyermekeinket a szabadba játszani küld- , betnénk. Nincsen gyermekjátszótér. Igazán csudálatos es sajnálatos, hogy egy ilyen gyermekjátszótér létesítésére még nem gondoltunk, holott ez talán még is csak fontosabb és lényegesebb szükséglete egy város közönségének, mint egy nyári mulatóhely ott. a hol annyi társasegyesUleti tágas, levegős, vízparton és teljesen szabadban álló kert áll a szórakozni vágyó közönség rendelkezésére a belvárosban. Volt, már gyermekkoromban a városon kivül egy nyári mulatóhely, ugy hívták _ 1Jj világ" de nem prosperált, csakhamar megszűnt. Most a belvárosban szép sorjában egymás mellett találjuk a város kellő közepén a legszebb nyári szórakozó helyeket és üdülő helyeket, a bájos Erzsébet ligetet; de nem találunk helyet gyermekeink számára Igaz hogy az Erzsébet liget nem csak felnőtteknek, hanem gyermekeknek is szánt hely. De ez nem jól van igy. Mert a felnőtteket idegessé teszi a gyermekek csevegése, zaja, szaladgálása és ezért lehurrogják a gyei-eket és lökdösik hol jobbra, hol halra, róják, szidják, bántalmazzák: lra fáradt tagocskáival egy padra telepszik egy kis pihenőre, leintik onnan, mert egy néni vagy bácsi akar most odaülni. Egy általán, amely padon gyerekek ülnek, az a pad üresnek számit és a felnőttek által elfoglalódik, inert a bácsi vagy a néni a zsebkendőjével ugy veri le a padról a port. hogy a rajt ülő gyereket is por módjára veri le a padról. Nos tehát a gyereknek is vannak bőrrel, pnlia ujukkal simogatott volna. Év a nap oly léu) tett mindent, ugy vakítottak enk a szürke kövek, hogy le kellelt hunynom a szemem és igent kellett mondanom. A tin ugy érezte, hogy határozottnak kell lennie él azt mondta : — De te tudtad, hogy miért iiivlak'.' — Te nem mondtad meg. Ezt lelelte a leány és csodálkozva nézett a linra. Halkan mondta : — Te nem mondtad mei:, de en tudtam KII tudtam es mikor jöttem onnét a Viiiosbgetböl a Duna l'elé, erősítgettem és elhatároztam és azt mondtam magamban, hogy nem. En nem bántam, hogy tragédiái okozok, én nem bániam, hogv megiial«z. en elhatároztam, hogy nemet mondok. A linnak akaratlanul kiszaladt a száján a cinikus mondat : Es igenl mondtál. A leány fájdalmasan nézte a fint. — Te veted ezt a szememre'.' Igaz, igent mondtam. Olyan zöldek voltak ezek a fák, olyan pompá/ó a var. olyan frissek a hegyek és olyan kedves, nük és kie-i ac az ntea, amin sétáltunk, hogy nekem le kellelt hunynom a szemem és falkán, akaratlanul, bután egy sóhajos örömteli igent Kebelt mondanom. A fi ti balgatott. Kszébe jutott, bőgj ö tual a lánnyal többé Pesten nem log együtt járni, hogy a karja ma melegíti utoljára a karját és nagyon ogai, melyeket a felnőtteknek respekálniok kell és respektálniuk illik. Meg cell hagyni a gyermeknek az őt játék cözben megillető szabadságát, ezt a szaKidságát pedig csak ugy és akkor élezheti a gyermek, ha teljesen a maga arsaságában, gyerekek közölt van. ez >edig csak egy saját külön gyermekátszótéren lehetséges. Az Erzsébetligetnek ujabbal' adupált területe igen alkalmas lenne egy lyen gyermekjátszótér létesítésére. El •s megmondjuk ezt most. hogy ha a gyermekeinkre gondolni akarunk, érdeLükben valamit tehessünk minek előtte, i kertész a tavasz beálltával a szóvátett. íelyen az első kapavágást tenné. Az Erzsébetliget uj területe elég lao'v ahhoz, hogv ha nem akármik is z egészet y gyermekek játszóhelyéül tenged:ii, abból legalább egy részt hajthatnának ki erre a célra. Ennek a mi korunknak a jelszava: nindent a gyermekért. A kultúra és ciilizáoió a közügyeimet a gyermekre erelte és a gyermek érdekében minden rányban áldozatot követel és áldozatra ;ész. Törődjünk tehát mi is a gyerekek;ei és gondoljunk mi is reájuk, hozzunk ni is egy kis áldozatot gyermekeinklek, hiszen csak csekélység az amit [érnek, csak egy kis területet kérnek, ihol szabadon mozoghatnak és játszlatuak. Adjuk meg a gyermekeknek mi is ízt. a mi a gyermekeké — ne mondja 'ólunk senki, hogy a kultúra és civilizáció szikratávírójának jelzését nem útijuk vagy nem akarjuk megérteni. Ugy emlékszem, hogy pár év előtt nár szóltam is egy gyermek játszótér étesitésének szükségességéről — ered" m'-nytelenül és ha most évek multán ismét szóba hozom, a kor követelményének jobb megértésébe vetett bizakodásomban teszem. messze erezte és nagyon messze akarta a leányt. Eszébe jutott annak a másik leánynak a karja, aki erélyes, vad - aki a Budát és a csendet és a kibékülést utálja. A keskeny utca fehér házsorát egy fekete vaskerítés szakította meg. Még zöldeltek odabenn a bokrok, egy-egy ág tok bágyadt, szomorú levéllé! kinyúlt a vasrudak között és végigsimogatta a leányt A leány leeresztette a kezét es ujjait végighúzógatta a kerítés alsó részén, a kövön. Azután inon dotla : — ríjunk le erre a kőre. Itt ez a kert térr< vágja ki ezt a mi utcánkat. Sok kék ég és aranyoi napfény tor bele az eddigi csendbe itt, itt kell ma radni egy kis ideig. S ott az utca végén az ég van az égnek kell lennie. Ennek az utcának meredek nek kell lennie, kellene, hogy vigyen fel a magasbi s ott a végén, ott esak az ég van és alul a mély' ségbeu a tenger, l'gy kellene leuni. Te mesélted hogy igy láttad valahol. — Igen, igy láttam valahol, ahol a lenge volt. De ez az utca, ez néni vezet felfelé, ez lapos ez esik, ennek a végén nem uz ég van, hanem egj másik utca. Mert . . . mert egy másik utcának kel ott lennie. Ezeket .lenő ingerült hangon mondotta és i leány nagyon fáradtan, hallgatagon nézett rá. — Jenő. te még ma nem besxéltél velem •lenő, miért nem feleltél semmire, amit mondtam Minden mondatna! izgatottabb lett a leány Csak egyet fájlalok ós nem értek, hogy pedagógusaink akik pedig nagy számmal vannak városunkban, a gyermekjátszótér fontos kérdésének megoldását ezideig nem csak nem sürgették, de még csak szóvá, diskussió tárgyává sem tették, holott, ha ők állanak e kérdésben sarkukra, sok minden történhetett volna már gyermekeink érdekében. 50 év a Pápai Takarékpénztár r.-t. február hó 27-én d. u. 3 órakor tartotta 50 eves jubiláris rendes évi közgyűlését, melyet Karlovitz Aik.lt alelnök a következő hathatós beszéddel nyitotta meg : Tisztelettel üdvözlöm az Urakat, köszönöm, hogy oly szép számmal megjelentek, ügyeink iránt vali'i meleg érdeklődésüket látjuk ebből. Bejelentem, hogy Galamb József ur a mai közgyűlés vezetésében akadályozva van. Kérem ennél fogva szives elnézésüket fogyatékosságaim iránt. Üdvözlöm a sajtó megjelent igen tisztelt képviselőit, hálásan köszönöm intézetünk nevében e helyről 50 éves közgyűlésünk alkalmából nyilvánított szives és rokonszenves szavaikat. Kérem továbbra is a sajtó szives rokonszenvét és jóindulatát számunkra. Igazgatóságunk a mai rendes közgyűlést az alapszabályok és kereskedelmi törvények értelmében szabályszerűen összehívta, meg hirdetette. Ezen rendes közgyűlésünk az 50-ik lezárt üzletévet tárgyalja. Az Onolcnek már kézbesített zárószátnadások és a lefolyt 50 évnek számokban is felelevenített története jól eső megnyugvással tölthet el bennünket az elmúlt idő felhasználását illetőleg; bizalmat és erőt igér és nyújt egyúttal a következő évek munkásságára. Szerény kezdetből, néha mostoha viszonyok között fejlődött intézetünk arra a fokra a melyen ina látjuk. Intézetünk fundamentuma a bizalom a nagyközönség részéről, ez csiráját a kezdeményezők és tovább munkálkodók önzetlenségében ügybuzgalmában, páratlan becsületességében birja. E tényezők összefüggő fonálként húzódnak végig társulatunk életében. T. Uraim! Mai jubiláris közgyűlésünkön kedves kötelességem megemlékezni intézetünk alapitóiról, kik között egy Nagy Ignác, Bermüller József, Tóth Lajos, Fischer, Martonfalvay, Eöri Szabó, Wojta és Hanauer nevével találkozunk és — Hallgatsz, amikor kérdezlek, szemed mozdulattal! ha rád nézek, karod érzéstelenül viszi ac enyémet. Jenő, miért van mindez ? Jenő, miért hoztál Ibid ni megint? — kiáltotta. Jenő karjához kapott, megszorította és rászólt: — Ne kiabálj, jön valaki. A túlsó sarkon egy fiatal fiu és eg/ leány fordult be. Karonfogva mentek, szótlanul, nyugodtan. A leány melle erösebben emelkedett, mint a fiúé és szemeit alig nyitotta ki. Elmeinek Jeuőék előtt és a következő iiteakeresztezésuel megállottak. Kezet fogtak, a fiu mosolyogva mondott egynéhány s/.ót és elment. A leány arca mozdulatlan maradi, az egyedülvalóság volt rajta és nézett . . . nézett a fiu után . . . A leány újra megszólalt: — .leuö, mi történt itt? — Budán, szűk, földszintes utcákon nem lehet haragudni — felelte A fiu. Ezt mondta a fiu és A leáuy körülnézett és mikor látta, hogy az ég tovább is kéklik, a vár tovább is büszkéu áll, akkor azt felelte: — Igen. Budán nem lehet haragudni és Pest messze van és te idehoztál. — Es az a leány Pest felé néz. — Es én eljöttem ide, ahol muskátli nincs az ablakokban és ahol a szürke kövezet egyedül VI«n AZ utcában. Leejtette kezét az ölébe éa mindig gyorsabban és gyorsabban mondta, sürii rövid lélegzetet véve.