Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-11-23

XL. évfolyam. Pápa, 1813. november 23. 48. S/rÍlll PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának es több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik in i n (1 e n vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Goldherg Qyula papirkeraskedéar, Kü-tér 23-ik szám. Telefcn. 112 százsa. A szerkesztésért f«|el6« lapliilajdonna: GOLDBERG GVULA |.!..liz..«. s,-* {•* hinletósi dijak a lap kimlóliivataláhos k iildondék. A lap ára: rifésr. óvre kor., I'élóviu il k., iietrye'lóvrfl XyilMér »oriMikeiit 4'i lilli^r. — li^ye* s/.áru ara 'l't Ilii. TÁRCA, RÉGI ÁLOM. Xeni volt. soha semmim, Csuk a kacagásom ; A jókedvein volt uz Egyetlen pajtásom. Ha csúf idők jártak, Kacagtam — nevettem ; Soha életemben Könnyet nem ejtettem. Koldus szegénységem Engem soh'sem bántott. — IIej pedig az élet De sokszor legázolt . . . Mások boldogsága Soha sem tájt. nékem : — Könnyelműen, léhán. De vidáman éltem. Tele volt a szivein . . . Áb rundok világa Volt az életemnek Ragyogó szép álma . . . — Mint a kivert kutya: Ebesen, kopottan, — Boldogságról, fényről . . Boldogan álmodtam. Szegén}

1

, gyönge, árva! Kit a lelkem vágyott . . Kire soha senki Nem ügyelt vigyázott. Kit uz élet piszkos Kegyetlen \ ad árja, Egyszer ugy véletlen Az utauilm vágna. Akit soha senki Nem szeretett, — iéltett, Akit szeretó sziv Soha nem becézett. Akit BZ életnek Alárendelt sorsa . . . Azt álmodtam vártam olelö karomba I * Leborultam térdre, Istenként imádtam ! Acél akarati ni Érte harcba szálltam. Parancs szavát lestem . Sceme rebbenését, — Edes kac ig iaa Gytiny örü zen éj é t. Rabszolgája voltam. Becézgető párja ; Vagy ha ugy akarta Ura és királya. Becsilingelt álmom Kellős közepébe. Vidám kacagása. Kzüst nevetése. ÁtOlelt • karja, Csókolt kicsi szája . . . Eu voltam a népek Királya, császárul A barangek zúgtak Az ágyuk dörögtek, A napsugarak is Hódolatra jöttek! Ks mi ketten ültünk Viskónkban egy széken, Szörnyű szerelmesen, De koldus szegényen. Wotan A legjobb és a legtartósabb drótszalas lámpa. Húzott drótszóllal 75°/o árammegtakaritás. W- lámnu Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és a MA6YAR SIEMENS-SCHUCKERT-MÜVtK-nt! Budapest, VI, Teréz-horut 36. Gfir-utCZI 13. A maximum. Napról-napra nagyobb a panasz E még nagyobb az elkeseredés a polgárok sorai közölt, a nagy krizis miatt, mely ben a városok sínylődnek. Azok a deliéi tek, melyek szerte mutatkoznak a váró sok háztartásaiban, már égbekiáltó suin mákat mutatnak. E sorok írójának alkalma volt as ország legtöbb városában megfordulni, huzamosabb ideig tartózkodván ott. Mindenütt panasz, mindenütt es ik arról beszéltek tehetetlenségükben, hogy igy meg amúgy tűrhetetlenek az állapotok. De hogy az orrunkon tul látnánk és gondolkodnánk, arra alig van eset. Nem egy városban alakultak pártok, eleinte titkos, bizalmas beszélgetésekben — rendszerint egy pohár bor mellett a hosszú törzsasztalnál, őseredeti szokásainkhoz hiveu, — majd [>edig nyíltan léptek lel azzal a követeléssel, hogy községekké fejlesszék városukat. Fejlesszék vissza, mert az óriási s mind nagyobbra rugó terheket nem bírják. Persze a visszafejlesztés uem olyan könnyű dolog. Mert amennyire elitélendő — hisz ez ellenkezik az általános kulturális haladás magasztos elveivel, — époly lehetetlen, mert az illető város mindig konok ragaszkodással látta szemben ti mindenkori kormányokat. Ezzel az ügy egvelön: befejeződött |S a városok polgárai, az adófizető áldozatok, jobbágyi megadással tovább roskadtak az úgynevezett szent kötelességek súlyos TERHE alatt. Mig az állam utjai állja a visszafejlődésnek, a helyett, hogy gyökeres módosításokat, kedvezőbb állapotokat teremtene irányító kezével mindenfelé, legföljebb egy kis szubvenciói ad a város gazdasági mérlegének sülyedő serpenyőjébe, mintha bizony e kis pehelysúly képes lenne a deficitek serpenyőjét gyensulybaemelni. Ugyebár minden város a törvény keretein belül, saját tetszése szerint gazdálkodik, épít, rombol s újra épit ez által tetemes költségekéi idéz elő. Minden jelentkező „kÖttségdaC-nak a refrénje: „(iyerünk, gyerünk a pótadóval." Először gondolkodunk s azután emeljük a pótadót. Azaz inkább, először nem gondolkodunk s azután emeljük. ,\ póladók - Tríoiidh,ttjuk — OÍszágszerte elérték n maximumot. Hiszen bármiről is van szó, akarjunk hidat, tij iskolát s mi egymást, rögtón fordulunk a pótadóhoz, mintha bizony polgáraink adófizető zsebe feneketlen volna. De föltéve, hogy mint szokták' mondani - jól menne nekünk, fizetünk. He kérdem, hogy B trípoliszi háború óta egyáltalában megy-e nekünk valahogy ? Hisz a pénz a kétségbeesésig inegIráguit! V. háborúk óta a fizetésképtelenek száma ugy nőtt, mint erdőben a iromba, lágy, meleg, nyári eső után ... A. gazdasági krízisnek rettentő súlyát agyarául érzi minden rendű és rangú » mindenféle foglalkozású ember. Kérdeni hát, miből fizessék a polgárok azt az 'isszeget, melyet szorgalmasan sokszorosít a pi'itadó archimedesi csávára? Leszögezhetjük azt a tényt, hogy a pótadók oly merészen emelkednek, bogy t legvakmerőbb pilótái is lefőzik szárnyalásában. Igen ám, de ez esak bizonyon magasságig lehetséges. A városi háztartás, ha jövedelmei lem mutatkoznak elég tekintélyeseknek, íogy nyugodtan fedezhetik velük a felmerülő kiadásokat, teremtsen üzletkört, sragy ha már ilyen van, bővítse kűlümaöző ágazatokkal. A háztartásban legyen ilyan üzleti szellem s vállalkozási törekvés, mini b.'.i «!.••',. m .riiiemhernél mit annál könnyebben érhetnek el a városok, mert szinte privilegizált körülményeket képesek teremteni, az üzlet >rdekébori minden szerencsés előnyt szerencsésen kihasználva. Minden város hegy- és vízrajzi viszonyaihoz képest létesítsen gyárakat,