Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913
1913-11-09
1913. november 9. Pápai Lapok — A veszprémi tanfelügyelő. Dr.Vértessy Gyula veszprómvármegyei kir. tanfelügyelő, hosszas betegségéből felgyógyulváu, a napokban ismét átvette hivatala vezetését, a mult héten Pápán járt, hol csaknem valamennyi, hatáskörébe eső iskolában végzett látogatásokat. — Nem engedélyezett házjavitás. Varga Rezső, pápai lakos engedélyt kért a v. tanácstól, hogy a Csatorna-utca 1(5. sz. a. levő házát javíthassa. A tanács a tervezett javítást nem engedélyezte, mert a mérnöki vélemény szerint a ház alapjábau oly gyenge, hogy a tervbe vett munkálat következtében könnyen összeomolhatna s igy szerencsétlenségnek volna az okozója. — Az adászteveli járvány. Adásztevelen már hónapok óta többrendbeli gyerrnekjárvány uralkodik, mely dacára a szorgos hatósági intézkedéseknek, csak nem akar szűnni. Az elemi iskolákat még most sem lehetett megnyitni. Az epidóiniátiak aránylag sok áldozata van, ugy, hogy az 1913. év statisztikája a nevezett faluban öly gyermekhalálozási arányszámot fog kimutatni, minőre e különben népes községben nem volt példa. — A jövő évi pápai vásárok. Szokoly Ignác, rendőrkapitány előterjesztésére a városi tanács meghatározta Pápa város országos vásárainak napjait az 1914. évre s megbízta a rendőrkapitányt, hogy a határozatot minél szélesebb körben közhírré tegye. A hét országos vásár a következő napokon lesz: febr. 3.-4-, márc. 31. ápr. 1.. jun. 9.-10, jul, 7.-8., aug. 18.-19., szept. 15--1U-, dec. 1G.-10. Pénteken és kedden egész éven heti vásár tartat ik, sőt pénteken állatvásár is van. — Kecskés tanitó esküvője. Kecskés Lajos, pápai tanitó és Mindszenthy Irma e hó 5-én esküdtek egymásnak örök hűséget a balatonlüredi templomban, hol nagyszámú és előkelő násznép jelenlétében lovag Kriszt Jenő, pápai esperesplébáno.s áldotta meg a Irigyet. Tanuk Zisky Antal, udvari tanácsos és Cziller Péter pápai postatiszt voltak. A menyasszony anyjának balatonfüredi villájában ezután fényes lakodalmat •ültek, mely alatt Ziskay, Cziller és Kriszt mondottak figyelemreméltó tósztokat, Az uj házaspár még az nap nászútra indult. — Csak egy Virágszálat. Városunk igen tisztelt közönsége az idén is tanújelét adta annak, hogy miuden jótékony nemes célrs való gyűjtést a legszívesebben támogat. November hó 1-én és 2-áu a szegény tüdőbetegek részére a kálvária és az alsóvárosi temetők kapuinál történt gyűjtés eredménye 104 kor. 14 fill. Ezen összegből Holtmann Bianca uruö vezetése mellett a kálvária temetöuél 55 korona 56 fill. jött össze, mely szép eredmény elérésében igen nagyérdeme vau Udvardy Margit úrhölgynek is, ki egymaga mindkét napon állandóan kint volt a temetőnél ós 23 kor. 09 fillért, gyűjtött. Ugy az igen tisztelt hölgyekunek, akik engem támogattak és gyűjteni segítettek, mint az igen tisztelt adakozóknak, akik filléreikkel ez összeghez hozzájárultak, hálás köszönetet mondok. Tar Gyuláné a Szanatórium Egyesület pápai fiókjának elnöke. — Halálozás. Hirtl György nyug. püspöki erdöőr Németbányán f. hó 3-án meghalt. Hirtl veterán 48-as honvéd volt és a Komárom melletti ácsi ütközetben többszörösen megsebesült. — Köszönet. Kohu M. Miksa 51 K, Schönfeld Károly 35 K, Böhm Ignác 10 K és Strasser Béláné Budapest 8 K-t voltak szívesek a pápai izr. nöegyletnek ajándékozni, melyért ezúton hálás köszönetét nyilvánítja özv. Krausz Vilmosné elnök. Köszönetnyilvánítás, özv. Petinó szül. Váli Mari őnagysága megboldogult szüleinek Váli Ferenc és Jókai Eszter emlékére 4 K-át küldött egyesületünknek, hogy ezt az összeget mind a uégy vallásfelekezetből egy-egy szegény öreg asszonynak osszuk ki. Fogadja a nemes jótevő hálás köszönetemet. Nagy Gabriella a jót. nőegylet elnöke. 5. — Ingyen Védöojtás. Azok a szegénysorsú kisgazdák, akik állataikat a léptene, sercegő üszök és sertésorbáno ellen ingyen beojtatni óhajtják, jelentkezzenek december 10-éig a városházáuál, a v. föjegyzöiiél. — Kisajátítás. Az Arok- és Tüzoltó-utca rendezésével kapcsolatban több háznak a megvétele vált szükségessé. Néhány házat a város meg is vett már, illetve azoknak a tulajdonosai már erre nézve adtak elfogadható árban kötelező nyilatkozatot. Franc Lajosné, Politzer Mór, Gemeiner Antal és Binét Adolfué azonbau sokkal magasabb árt kérnek házukért mint a mennyire a v. mérnök becsülte. Ezen házakra nézve meg fogják indítani a kisajátítási eljárást. — Iparigazolványok. Kavulyák Vendel a gyolcs és röföskereskedésre Marti Tamás a kályhásiparra igazolványt kapott. Cifiér Mór szatócskereskedését beszüntette. — A barátok ós a város A pápai szentferencreudiek templomjáváásra segélyt kértek a várostól, a melynek tanácsa elutasította őket azzal, hogy nagyon sajnálja, de nem adhat semmit. Egyben kérték a villanyáram kedvezményes áron való szállítását. Ezt az utóbbi kérelmet kiadták illetékességből a villanytelügyelö bizottságnak. — Pápa parasztváros? Akik Pápát nem akarják Athénnek elismerni, azt állítják, hogy Pápa parasztváros. Mi ezt tagadjuk. Mióta földínives-iskolánk van, melynél Pápa városának alapítványi helye van, sohase folyamodott azért az alapítványért pápai tiu. Legutóbb is a v, tanács pápai folyamodó hiányában idegennek adta, Paár János I. éves hallgatónak, ki a Györmegyében fekvő Tényöhegyeu bir illetőséggel. Horoony-Syrup. Sarsaparillai V»ctUlUlt»i.r, O gejji kor 3.60 és 7J0. Horgony-Líniment CiMiol^\l conpot. \ a Horgony-Pain Expeller péti ék a. FAidalODimeiittt bed. • r,,|l„,i. leknél. rbram4ti4l kuizvénynél etb. Ü«fj*: kor. —.80. 1.40, 2.. Horgony-kenes-kenöcs rendkívül ideirczlllnplto uAraz < i nedve. kuitiacl.ru I »ib. Tégelye: kor. 1.-. *I»IÍ»I. m JA Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik drága íelejthetetleu halottam Bognár János temetésén résztvettek, s bármi uton részvételüket nyilvánították, koszorúkat küldtek, s ezzel mély fájdalmamat enyhítették — fogadják ezúton is leghálásabb köszönetemet. Pápa, 1913. október 26. Özv. Bognár fánosné. Kaplisto a lég-több KyngyazerUrhan vngy k.i/\. lenül l>r»E«r,'Z)ii•!.'. „ . Htttír „I; írui fftttlliiu" címtt iiiiy uirliri.él. fráii I. EIIMIIUIIMII. i. Hirdetmény. Pápa r. t. város polgármestere közzé teszi, hogy a képviselőtestület f. évi nov. 3-án tartott rendkívüli közgyűlésében 192. sz. véghatározattal a nyugdijalap tulajdonát képező Zimmermann-utcai házban egy 3 szobás lakást 480 K évi bérért Csorba Károlynak 3 évre bérbeadott, í. évi nov. 1-töl. 194. sz. véghatározattal az alsóvárosi óvoda államosítása esetére a lakbér kivételével a dologi kiadásokat magára vállalta. 195. sz. véghatározattal az ingatlanok átruházása alkalmával szedendő községi illetékre vonatkozó szabályrendeletet a belügyminister által nem kifogásolt részeiben f. évi nov. 24-én életbe lépteti. A szabályrendeletet pedig a B. M. leiratnak niegteMőleg módosította. 19G. sz. véghatározattal a város malmot az uszoda állagának sérelme nélkül Löwenstein J. és Fiai cipő gyáros pápai cégnek gyár ipari célokra a jelenlegi bérlőnek 0000 K-val leendő kártalanítási kötelezettség mellett 30.000 azaz harmincezer K-ért örök áron eladta. 198, 199, 200, 201, 202, 203, 204, 205, 200 és 207 sz. véghatározataival Borsodi Józset és gyermekei, Ragacs János, Klein Erzsébet, ifj. Hujber József, Könoöl Viktor, Szabó Miklós, Krausz Miksáné sz. Hölczel Berta, Detrich Gyula, Kis Sándor, Blum Mihály illetőségét megtagadta. Ezen véghatározatok azzal tétetnek közzé, hogy ellenük a telebbezés alulirt naptól számított 15 nap alatt a v. törvényhatósági bizottságához címezve a polgármestei i hivatalba adható be. Pápa, 1913- november 9. Mészáros, s. k. polgármester. M. kir. anyakönyvi hivatal. Szü!*llek : Strobel •:• ula 6s nojc Németh l.idia 8a: Gyula r. k. — Kocsi ,t ii .> ós neje Ighy Brigitta iia: Jáuus r. k. — Mágicsi Gábor éi neje Molnár Terézia, leánya: Ilona r. k. — Csöudór János és neje Rosta Agnes leánya: Margit r. k. — Kis István ós neje Vég Ida fia: István, r. k. — Borki Ferenc 6s nejo lierczeg Mária la: János r. k. — Szalay János és neje Dóezi Rozália leánya: Juliánná r. k- — Tóth Juliánná üa: Imre r. k. — Kovács József és neje Kcrersei l.idia fia: József ref. — Danis Károly ós neje ltoskorics Mária Itíánya: Ilona r. k. .'/• i '.i .: Neumann Kert a izr. 30 éves, tiidőlob. — Csoki Anna r. k. 7!) évos, elaggás. — Berki Krnő János r. k. 1 éves, elgázolás. — Sztanó Sándor ág. Ii. ev. 19 napos, TolMziilütett gyengeség. — Tiirzsek Magdolna r. k. 4 hónapos, bólhurut. — i'lzv. Tóth Andrásnó 1. k. 72 éves, érelmeszesedés. Hiizíinsiigot kötöttek: Szoif Pál r. k. és Mészáros Mária r. k. — Dr. Sugár Jenő izr. és Sclionfold Edit izr. - - Mészáros üyula ref. és Boros Rozália r. k. — Folhivas. Az 1914. évben sorozás alá kerülő vagyis 1893. 1892 és 1891-ben született állitáskötelesek felhívatnak, hogy összeírás céljából a f. hó utolsó napjáig annyival is inkább jelentkezzenek a városi hatóságnál, mert ellenkező esetben kihágás miatt 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel fognak büntettetni. Figyelmeztetem az állitásköteleseket, hogy a Védtör. 20-29 30 31 §-án alapuló kedvezmények valamelyikére való esetleges igényük érvényesítése végett, okmányokkal felszerelt kérvényüket 1914. január 1-töl a fösorozás kezdetéig, az illetőségi járási tisztviselőnél vagy a fösorozás napján a lorozó bizottságuak nyújtsák be. A Védtörv. 32 §. alapuló kedvezmény iránti kérvények 1914. jan. 1-töl a tényleges szolgalat megkezdéséig nyújthatók be, az illetőségi járás tisztviselőjénél. Ha a Védtörv. 30 31 és 32 -í-ában megjelelt kedvezményre való jogcím már a tényleges szolgálat megkezdése előtt tenn állott, de az a tényleges megkezdéséig elfogadható igazolás nélkül nem érvényesíttetett, az igény a póttartalékba való áthelyezésre csak a legénységnek legközelebbi' általános felváltásakor éled föl. Az illetőségi sorozó járáson kivül való állittatásra irányuló felszerelt kérvényeket a jelentkezésnél kell beadni és hogy ilyen esetben egyúttal a Védtörvény 20-29-30-31 és 82 §§-aiban megjelelt kedvezmények valamelyikére való esetleges igény is érvényesíthető és beigazolható. Figyelmeztetem még az állitásköteleseket, hogy a jelentkezési kötelezettségnek valamint általában a védtövenyböl eredő kötelezettségeknek elmulasztása ezeu felhívásnak vagy a Véderöröl szóló törvényből folyó kötelezettségeknek uem ismerése által nem menthető. Pápán. 1913. évi november hó ti-áu. Mészáros Károly polgármester. KIVONAT Papa városénak gabonaár-jegyzökönyvéből. 1913 november 7-éu. Jó I Kötip I Alté Huta .... g K. 1980 K. 1850 iK. 16-70 liou . . . . a B 15.20L, 13 70 , 12-50 Árpa .... i ,. 1440:, 1320 a 12 — Zab . . . . j - 1380 „ 18-30 „ 11-00 Kukorica 14-— „ 13-10 1 - 12-— Hurgonya. . . g „ 8'20 „ 2 701, 220 Ütéma .... - „ 6-301 ,, 5-201 , 4-30 Zmpp .... „ 4401 „ 4.— J „ 3-ÜO