Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913
1913-01-05
4. gördítettek. Tudvalevő ugyanis, liugy Gáty Zoltán, Kemény Béla, Szeutgyörgyi Sándor, lioller Konrád és [Joksay Endre urakból álló pápai vonósötöstársaságunkat a v.»zpréini dalárda a január 7-i, a pipili kath. kör pedig január 11-i hangversen vére szereplésre kérte tél, mely hangversenyekre a qaititett szépen készült is. Deo. 15-e után a próbák megszakadtak, mert Kemény Béla v. jegyző megbetegedett. Alikor a jegyző már annyira települt, hogy a lakásán maradva, üéast vehetett volna a nála tartandó próbákon, akkor meg Gáty Zoltán tanár családjában akadt ragályos beteg, mi miatt Gáty is klauzura alá került, a mennyiben el lett tiltva nemcsak az iskolába járástól és tanítástól, hanem természetesen attól is, hogy más családos házba betegye a lábát, pláne ott hosszabb ideig tartózkodjék, szóval családapákkal érintkezzék. Miután ahangverseeyek ideje ijesztően közeleg, közös meg- j egyezéssel Németh Józset, sümegi tanító, Gáty j hegedütanitványa nyert meghívást, hogy Gátyt | a quintettben helyettesítse. Ez sikerült is. Németh ujévnapján Pápái a érkezett — próbára. Ekkor meg Kemény Bélának az influenza utóbajaként erős lülbaja támadt s az orvusa eltiltotta öt a muzsikálástól. A konsternáeió s az általános fejetlenség ezzel csak fokozódott. Quid nunc ? Németh ajánlatára most meg. Szerdahelyi Károly keszthelyi tanitu nyert meghívást, hogy ö meg Keményt helyettesítse. Ala és holnap Pápán szakadatlanul folynak majd a próbák s ha ujabb akadályok nem jönnek már közbe ugy január 7-én Veszprémben a pápai (!) vonósötöstársaság cégére alatt Német, Szerdahelyi, Szentgyörgyi, Holler és Boksay fognak szerepelni, és január 11-én Pápán tán ugyanazok, vagy ki tudja még melyik városból szerzendö kisegítővel még jobban tarkázott pápai (!) vonósötöstársaság. Alindeuesetre jellemző ez a mi zenei életünkre! — Közkívánatra. A Pápai Leihiyegyesület műit csütörtökön este a színházban „közkívánatra" megismételte a múlt szombati és vasárnapi jubileumi előadások műsorának néhány pontját — telt ház előtt. Bekezdésül a Chopinfantáziát láttuk újra, melyben a táncot Hír oh Alargít és Nagy Eerenc lejtették. Azután Véssey Piroska énekelt néhány csinos dalt Schőnteld Edit zongorakisérete mellett. Alajd a Herz tanár rendezte élőképet „Hódolat a múzsáknak" elevenítették fel. Azutáu Stadler Trudy óm kelt néhány kupiét ugyancsak Schönleld Edit zongorakisérete mellett. Végül újra előadták Dienzl O. „Két bábu históriája" c. daljátékát a mult vasárnapi személyzettel Erről lapunk más helyéi) bővebb tudósítás lévén, itt csak a szereplök névsorát közöljük. A két főszereplőn kívül a magyar táncot járták: Schlesinger Elza, Laugraf Gitta, Pollák Alagda, Stein Alanci, Véssey Bözsi. A bébék voltak : Sági Uözsi. Thum Ilus. Újhegyi Bözsi. Weltner Bözsi, a tiroliak : Lang Alargit, Löwenstem Stera, bohócok: Kohu Ferike, Lázár Klári, Neumann Alanci, l'ngár Kózsi, a japánok: Klein Olga, Pfeiffer Frida, Strausz Rózsi, rokokó babák: Blum Blanka, Eibenschütz Olga, Fürst Bözsi, Goldschmied duci. Singer Manci, Koritclxmer Ilus, Schönleld Piroska, Steiuer Irma, a spanyol táncot pedig Prauer Lulu és Wallenslein Helen lejtették. A közönség a hosszura nyúlt s a közbeeső szünetekkel még inkább meghosszabbítón előadást türelmesen várta végét, jeléül annak, hogy az előadással tökéletesen meg volt elégedve, mit. különben sürü tapsolással és kihívással is kinyilvánított. — A szövőgyár gyermek ünnepélye. A Perutügyárí alkalmazottak önképzőköre mint minden évben, ugy az idén is szép ünnepség keretében tartotta meg a szokásos karácsonyi gyermek ruha kiosztását. Az ünnepélyt a kis gyermekek dalárdája vezette be, mely után szépen szavalt Vörös Mariska, mese-felolvasást tartott Deutsch Lajos majd Takó Terus énekelt igen szép alkalmi dalokat, végül pedig „A két befőttes üveg" c. 1 felvonásos színdarabot játszották ügyesen és sok derültséget keltve. Draoh Gizella, Pápai Lapok Gáncs Joláuka, Tamás Elza, Pazdera Budi, Horváth Linus, Herenkovics Ilonka, Kovarczi Alariska és Marton Ilonka. Befejezőül Szántó Lipót tartott tartalmas és hatásos alkalmi beszédet. Ezután következett az ajándékok kiosztása, melynek során mintegy 190 gyerinek kapott ruhát, cipőit, sapkát, kendőt, harisnyát, kötényt, ezenkívül minden gyermek kapott még játékot, könyvet, süteményt, cukrot stb. A kis gyermekek valóságos örömmámorban úsztak, melyet a gyár jószivii és fáradhatatlan igazgatója és neje idéztek elő akik a sok ajándékok kiosztásához nagyban hozzájárultak. — A Jókai kör hétfőn január hó 6-án este (1 órakor saját helyiségében estélvt rendez a következő műsorral: 1. Ooskay László. Irta Aledgyasszay Vince, előadja Besse Zoltán. 2 Történeti visszapillantások. Irta s felolvassa Molnár Kálmán. 3. Az egyetlen leány. (Vígjáték.) Irta: gr. Fredró Sándor, fordította liadnotfáy Sámuel. — A Perutzgyári alkalmazottak Önképzőköre ma este S órakor tartja előadó-ülését a volt Jókai-kör helyiségében a köv. műsorral : l) Hunyady induló. Énekli az önképzőkör nöikara. Vezető Enzbruder Dezső IV. é. tan. jel. 2; Felolvasás. Tartja Szántó Lipót e. t. 8) AIüdalok. Enekii Szollösi Alicike, zongorán kiséri Trauner Alanci. 4j Téli esték, irta Petőfi Sándor. Szavalja Marton Kristóf e. t. 5) Zongorán játszik Trauner Alancika. tii Kuplék. Énekli Molnár Nándor, zongorán kiséri Enzbruder Dezső IV. é. t. j. Helyárak: 1. hely nemtagoknak 80 fiit II. hely .->0 fill. 1. hely tagoknak 40 fill. II. hely 20 fill. Előadás nlán éjfélig tánc. melyen csak azok vehetnek részt, akik már az előadáson is jelen voltak. — Ez aikaiommal einlttjük még azt a nagy érdeklődést, mely a Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőkörének f. hó 1£ án tartandó bálja iránt már most mutatkozni. ''bői is hisszük, hogymint minden évben. I$i ost is. a szövögyáriak bálja lényesen iog siki .i. — A pápp.i Ka v kus Kör folyó évi január hó 11-éu este it 8 órakor tartja a (jriü'-szálloda nagyU n tánccal egybekötött müvészestélyét a ki műsorral: 1) Prológ. Szelényi Józseftől. Tóth Annuska. 2) Ima. Erkel Bánkbán ói, énekli a hölgykar, zongorán kiséi • /vtíl Mariska. 3) a) Pergolese ária, hj Po t ,r i aauson Villageoise, előadja Bergmann Saun >r, gordonka művész i Budapest}. 4) Bizet, Habauca a Carmen c. operájából, énekli rajkai Keömlei Bianca énekművésznő (Budapest). 5) Liszt F. Marche de Bakoozy, előadja Kosíovich Pál zongoraművész I.Budapest). 6) a) Zichy, Roland operájából Ivette keringő, b) Arditi L. 11 Baccó, énekli Tóth Annuska énekművésznő, zongorán kiséri Szentgyörgyi Sándor karnagy. 7) Zeneszámok, előadja a vonós ötös nri társaság. 8; Popper, Magyar ábránd, előadja Bergmann Sándor. 0) Händel Largoja, énekli rajkai Keömlei Bianca, kisérik Bergmann Sándor és Kossovich Pál. 10) Alagyar népdalok énekli a vegyeskar. Jegyek előjegyezhetek Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében és este 7 órakor a pénztárnál. 1-J sorig , r ) korona, 4-9. sorig 4 korona, 10-17. sorig 3 korona, állóhely 2 korona. A jegyek a táncimilatságra is érvénj-esek, melyhez a zenét Füredi Kálmán teljes zenekara szolgáltatja. — Hálanyilvunitás. Fogadják hálás, nagy köszönetemet mindazok, akik az én édes boldogságom, drága jó uram elvesztése alkalmával a távolból vigasztaló szavaikkal felkeresni kegyesek voltak, özv. Patay Árpádné. — Előléptetések. A vallás- és közoktatásügyi in. k. miniszter kinevezte a pápai áll. polgári leányiskolánál Herz Dávid tanárt a VIII. fizetési osztályba, Alarkot Angela tanárnőt pedig a IX. fizetési osztályba! — Ismerőseink közül Györy Vilmos, pozsonyi igazgató ki évek óta látogatja a papai polgári iskolákat miniszteri iskolalátogatói minőségben, szintén a VIII. fizetésiosztályba lépett elő. 191*5. jan uár — Vízkereszt. Helnap üli a kath. anyaszentegyház a keleti bölcsek, népiesen „három királyok" napját. Alagi ab oriente veneruut Jerosolyman), mondja a szentírás. Ugyancsak ünnepnapja ez a protestáns, különösen az ág. ev. felekezetnek is. A kath. plébániatemplomban az ünnepi istentisztelet 9 órakor kezdődik asszisztenciás nagymisével, melyet szentbeszéd és a 11 órai csendes mise követ. Délután ,'5 órakor vecsernye tartatik. Az ez ünnepen szokásos vizs/,.-ölelés az ünnep előestéjén, vagyis ma délután fél 4 órakor lesz. — A pápai Leányegyeaület legközelebbi előadó ülése január 12-én lesz. — Köszönetnyilvánítás. A Pápai Izr. Nőegylet részére Herz Dávid (i K-t volt szíves adományozni, amely adományért a nemes szivü adakozó fogadja az egyesület hálás köszönetét. Az elnökség. — KÖSZÖaet. Deutsch Dávidné, urnö szíves volt ;i helybeli Kalo-Egyesület részére tiz koronát adományozni, mely kegyes adományáért hálás köszönetét nyilvánítja Schischa Adolfnó pénztáros. — A Pápai Takarékpénztár r. t. értessiti ugy e régi, mint uj részvényeseit, hogy 191-'). január hó Hi-tól kezdődőleg az „Ideiglenes részvényjegyek" végleges részvényekre lesznek becserélve és azok után az 11)12. december 31-ig járó kamat is folyósítva lesz. Úgyszintén ezen naptól kezdődőleg a régi részvények uj részvényeke cseréltetnek be. — Megbízás. A vallás- és közoktatásügyi ni. k. miniszter a pápai áll. tauitóképezdéhez Felszeghy János oki. tanárt megbízott tanárrá nevezte ki. Az uj tanár, ki már el is foglalta állását, magyar nyelvtant és földrajzot tanit. — Itt, említjük meg, hogy Juhász Imre képezdei tanár még miudigszabadságou van Tátraszéplakou. — Uj Utcanyitási terv. A tanács megbízta a mérnököt, .'"ogy a Liget-utca ós a Tapolca folyó között levő felületre a kataszteri térkép alapján sürgősen készítsen vázrajzot, mely az utcauyitási terv előkészítésének alapjául szolgálna. — Közfürdő. Csillag Dezső pápai lakos jégtermelési telepnek felajáult a városnak megvételre 1400 négyzttöl területet a Tapolca mentén. Tekintettel azonban arra, hogy a terület jégtermelési telepuek nem elegendő, a tanács közfürdő céljaira javasolja megvenni. A tanács 2000 K vételárt javasol a képviselőtestületnek. A vételár tényleg nem magas, de terhet sem ró a városra, miután részben a közfürdő eddig űzetett 20 K évi bérének megtakarítása, részben a jégtermelés, végül a termett széna és sarjú ára i cimén a 2000 K amortizációja szépen megtérülne. — Utátlielyezés. A Hungáriagyár létesítése következtében szükségessé vált utátheh/ezés kérdésének megoldása kapcsán a városi tauács foglalkozott a v. főügyész ama nem minden alapot nélkülöző inditvánj'ával, hogy az acsád— görzsönyi útvonal a Felsöhosszu-utcába vezettessék be, miáltal ezen utca forgalma növekednék. Tekiutettel arra, hogy jelen körülmények között a terv igen költséges, a tanács, bár indokoltnak látja, a tervet egyelőre nem javasolja megvalósítani, de nyilván tartja és alkalomadtán előterjeszti a képviselőtestületnek. — A KoritBChoner-ház. Aliután a vármegye jóváhagyta a városi képviselőtestületnek a Koritchoner-ház megvételét kimondó határozatát, a tanács felkérte a P. Takarékpénztárt a vételár folyósítására, a bérlöknek május l-re felmondott, elrendelte a ház lebontását niegbizváu a gazdát a ház auyagáuak értékesítésére, egyszersmiut pedig utasította a mérnököt, hogy a ház telkén építendő olcsó csarnokra készítsen tervezetet.