Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-08-10

— Ismét a Főtérről. Egyulöbeu azzal, hogy Ii irr adtunk arról, miként a Főteret elcsúfító i íut péksátrakat csinosítani fogják, egyik laptar• i sank kikel a városi hatóság ellen, inert a VÁROSI ) mozi egy előadandó darabját a Fő-téren feláili- < tott két pózna közé akasztott zászlón néháuy ua- I nón át reklámozta S illetve a reklámozás ilyen t tuódjat tiirte. Lám, mily bántó, hnoak pár napon ; át kénytelen valamit eitürni a polgárság. Hát I akkor inir. szóljon a város, mikor a polgárság ér­dekeinek megóvása címén nem engedték A pék- 1 sátrak elhelyezését, a gabonapiac elhelyezését, 1 mikor ugyanezen a citue a Fö-téreu ÁNISITJÁK a dinnyét, a templom köré állítjuk a talyigákat, 1 kordékat, ugy, hogy pénteken és mas vásárnapo- ! kon a sátraktól úgyis elfoglalt pincéren éppen a kocsik miatt, nem lehet közlekedni ? Persze itt 1 egyes iparágak érdekei, A pékeké, vagy a cipé- i széké csorbát szenvednének, tehát a város, a ren i dörség uem basáskodhatik. Epp azért no szúrjon i szemet az a néhány napig tartó reklámozás, ha , e miatt, két pózna, hasonló azokhoz, melyeken i a villamdrótok futnak végig A városon, kissé el-1 •diszteleniti a Főteret. — A nyaradi bucsu. Az 1300 lelket, ezek közül mintegy 600 r. k. hivöt számláló Nyaradon szent Joakim a katholikus templom védszentje a igy ott jövő vasárnapon lesz a temploinbu?.su Mint vidékünkön mindenütt. Nyaradon is együtt Ünnepelnek ilyenkor a kat lírikusokkal a más fe­lekezetűek is s igy AZ egész faluban egyformán vigadoznak e napon valamennyien. Mondanunk sem kell, hogy a köz-d vidékről kocsiszalu érke­zik a sok vendég s különösen ti \ eudéjjszeretö plébános és jegyző portáján e napon különösen nagy a tolongás; se szeri se szama a sok jó táu­•cosnuk, meg ivónak. — Életmentő pápai tauitó. Tauber Géza, pápai R. k. tanitó, ki jeleuleg Pöstyénbeu van, elsó fürdője alkalmával megmentette egy fürdő­vendégtúrsa életét. Egy úriember ugyanis a magas vízállás miatt csaknem belefuladt a vízbe, s mig a többi fürdővendég .'.sak uézte kiuos vergődéséi addig Tauber erősen megragadta a fuladozó kar­jait és kihúzta A szárazra. Gratuláhtuk! — Állatvásár-betiltás. Miután városunk­ban a szarvasmarhák között a ragadós száj- és .körömfájás teliépett, a hasított körmű állatokra •az állatvásár betiltatott. A rendőrkapitányság ezzel •kapcsolatban nug. 5-én hosszabb rendeletet adott ki, meh böl kivonatosan közöljük a következőket: 1. A fertőzött udvarokat őrzik, istállóba csak hatósági egyént engednek. 2. a legelőre járatás betiltatik. ;>. az állatok a varos határából ki nem hajthatók a vásárok betiltatnak. 4. rendőrök, vám­és mezőőrök e pontokat ellenőrzik, 5. állatok meg­betegedése bejelentendő, 6. levágásra idegenből hozott állatok ÍJ óra alatt bejelentendök, 7. a beteg állatok teje megsemisitendö. ( s. jelző táblák alkalmazandók, 0. a széna és szalinaszállitas kor­iátoztatik stb. — Eljegyzés. Kozáry István lajtaujtalui i vasúti raktáros ELJEGYEZTE Pápán egyhazashetyei Hetyey Ilonát. — Nagyból dogasszony A magyar róm. katholikusok legnagyobb Máriaünnepe, Nagy­boldogasszony napja lesz jövő pénteken, mely ALKALOMBÓL az összes templomokban ünnepi isten­tiszteletet tartanak. A pápai bencéstemplomban « napon bucsu van. miért is a negyednyolci nagy­mise után szentbeszéd le9Z. — Hirdetmények. Értesítem a város lakosságát, hogy Vöröskereszt, vagy A (íenri kereszt elnevezések alatt forgalomba hozott áru­kat 11113. szept. 27-töl kezdve csak iparhatosági lebélyegzés mellett lehet forgalomba hozni. — Felhívom továbbá az összes géptulajnonosokat. hogy a mezőgazdasági gépeik mellett alkalmazott munkásaikat baleset biztosításra a gazdasági munkáspénztárnál kihágási eljárás terhe mellett jelentsék be. Pápán. 1013. augusztus 2. Mészáros Károly s. k. polgármester. — Épitési engedély. Dr. Domonkos Géza Oj öri-uti házánál faház építésére engedélyt nyert. — A. műtrágyagyár. A nagyban épülő n'itrágyagyár vezetőségének kérelmére a tanács vili a in világításhoz szükséges áram kilovattját a I yár részére l>j fillérben állapította meg a elren­elre a vízvezetéki fücsó J.-rakását. Egyben uieg­ereste a tanáos a máv. szombathelyi üzlet veaetö­égét, hogy « vasuttültés alatt a VÍZCSŐ Uraké­it saját embereivel végeztesse, de a város haj­indó a felmerült k-ölrségek-t megtéríteni. — Iparengedély. Weh gang Lipót Schvach [ikra üzlet vezetősége mellett, a fodrása- és bor­ély ipari a igazolványt nveit,. — Illetőségi ügyek A v. tauáos Baria­ovits László pápai illetőséget elismerte, ellenben inger Estelláét megtagadta. — Hatezer koronás pályadíj Összesen atezer koronát tesznek ki azok a pályadíjak, lelyeket Az Érdekes Ujsag, ez az oly gyorsan Iterjedtósuépszerüvé vált képes hetilap, irodalmi, lüvészeti és szociális pélvukérdésekre kitűzött, t pályadijak között szerepel egy meleg szociális jondolat tonnájában egy J0O0 koronás díj is, Qelyet a lap közönségének Ítélete alapján a leg­zebb magyar áwaleány log hozományul kapni. Iz Érdekes Ujság ugyanis niélyiiyoinásu bori­ékain, melyeket a közönség anyira megkedvelt, e fogja, közölni a pályázó szép árvaleányok arc­;épeit, (persze nevek nélkül, mert az Érdekes Tjság olcsó szenzációkra nem pályázik/ s nyertes z az árvaleány lesz, akire 1014. február l-ig . legtöbb szavazat esik. HIVATALOS ROVAT. Hirdetmény. Közhirié teszem, hogy Pápa város képvi­elötestülete f. ho 7-én tartott rendes üléséu 142. sz. határozatával jóváhagyta a város .012. évi zárószámadásait. 143. sz. határozatával az Antalháza pusztai eégett istálló újraépítésével Lukács Dezső kö­uives mestert bizta meg>y080 K 29h\L vállalati ir mellett mely összegből 396<S K 07 f kölcsön­lel fedeztetik. 144. sz. határozatával az Átok és Tűzoltó itca tervbe vett. rendezéséhez, megvásárolta Her­;ig Ferenc és neje ingatlanát 2800 K-órt, Pala Fózsefné sz. Gannai Erzsébet ingatlanát 2800 í-ért, Foki Julia ingatlanát 2400 K-ért, nirschler Fózsefné ingatlanát 2500 K-ért; a vételárt a Pápai takarékpénztártól felveendő kölcsönnel fedezi, iz utca rendezésbe esó többi házak megvételére \ kisajátítási eljárást rendelte el az esetre, ha időközben a v. mérnök által javaslatba hozott összegekért megvásárolhatók nem volnának. 145. sz. határozatával a hirdetési ügy ren­rlezéséröl szóló módosított szabályrendeletet a kivánt módosításokkal elfogadta. 146. sz. határozatával a A csatorna utca keleti során az 1014. évben aszlaltjárda létesíté­sét mondotta ki. 147. sz. határozatával Völfinger Luja Emilia illetőségét megtagadta. 148. sz. határozatival kk. Borbély István pápai illetőségét el nem ismerte. Mindezen határozatokat azzal teszem közzé, hogy ellenük a kihirdetéstől számított 15 napon belül bárki telebbezéssel élhet s ez Pápa váro» polgármesteri hivatalánál adható be. Pápa. 1913. aug. 10. Mészáros, s. k. poljfármfBter. - - . i. M. kir. anyakönyvi hivatal. .Szü'ettek : Szabó Mihály fold ím velő és neje Németh Anni leánya: Marcit r. k. Pados Mihály postaszolga és mú) Zsuppán Terézia leánya: Margit r. k ,tb. — .Siile (iáim tauitó és neje Szabó Mária leánya: Anna r. kath. ­Tóth Ferenc füldmivelfi és neje Takács Karolnia leány l.cnko ág. hitv. ev. Veisz József napszámos és nej T<iÜi Mária leánya halvaszületett. Mesternázi Karol, kőmive* és neje Ki* Mária lia: Lajos r. kath. — Veis. Izidor szabó és nejű Kulin Szeréna leánya: Ibolya izr. — Ihass Oúlioi kocsin és neje Németh Mária leánya': Konor r. kath. — Ihász Uábor kocsis és neje Németh Mária tis: István r. kath — Legény Ferenc téglagyári iiunkáa és neje Vcrebaly Ai.ii:» leánya : Mária r. kath. — Koritschoncr l.ajos vasúti szállító és neje Sehv.troc ii/eliu leán.va: Éva izr. Meghallak ! Kozma János napszámos r. kath 74 éves, claggu­:ís. — M.iyer Uvula r. kath. 8 hónapos, bélhuriit. — ttalog Sáuűoriié Kardos Kozália r. kath. 23 éves, hus­ii rtyalo>>. — Friedmann Mirkusné izr. 44 óves, tüdővéai. — Holla Kinilia r. k. 11 napos, éret unség. II • ..iKxóijxt kötöttek: Itóründi Imre szabó r. k. és Lőrinc Karolina r. k. Schreiber Samu betegápoló >zr. és Iteisch Zsófia izr. — Bertalan József r. k. és Mészáros Terézia r. k. KIVONAT Papa városának gabonaár-jegyzőkön) véből. 1913 augusztus 8 áu. Jn | Közép | Alto Hut., .... = K 20 80 K. 1860 K. 1770 liau .... = . 16.60 , 14-80 L 13-40 Árpa .... i .. 1630] - 1520 „ 14­p .... -I • 17-20, , 16- , 15 20 Kukorica 18-— j. 17-— i „ 1.V70 Horgonyt ... g 480 „ 4 - „ 310 Széna • • . • ~. 6- — ; . 5- - , B 4'48 7.»»yp . . - 5 40IH 4 50J»4- — Vasúti menetrend. — Érvényes 1913. májút 1-tSI. — Vonat indul Pápáról: liyor felé Heggel 6 óra 21 perckor, vegyesvonat Reggel 6 „ lfí „ gyorsvonat Délelőtt 10 ^ 49 n gyorsvonat Déliuát) 2 H 36 . stemélyvonat Délután 6 „ 25 „ gyorsvooat Este 7 , 56 • vegyesvonat Éjjel 1 „ 44 H személyvonat KíVCzell relé Ueggel 5 óra 47 perckor, vegyesv<Miat Délelőtt 11 „ 09 a gyorsvonat Délután 12 . ')8 - személy vonat Délután í> , 20 , gyorsvonat Este 7 B 30 r . vegyesvonat Este 9 | 10 a gyorsvonat Éjjel 3 B 22 n sseniély vonat Csorna felé Keggel I óra 25 perckor, vegyesvonat Délután 3 ., 2<> a vegyesvonat tovtibbá: minden szerdán d. e. 10 óra 52 p.-kor és iiiinden pénteken hajnali 3 órakor. Hauhlila Mé Keggel 3 óra 20 perckor Délelőtt 11 B 14 , Délután 5 „ 2í> Vonat érkezik Pápára Győr Idol Heggel 5 óra 20 |>eickor, venyesvouat Délelőtt II « W , gyorsvonat Délután 12 „ 54 n ssemély vonat Délután 5 „ 18 „ gyorsvonat Este 7 n 24 r vegyesvonat Eete fl „ Uíl „ gyorsvonat Éjjel 8 „ 15 - személyvouat his-O.eli felül Heggel 5 óra ló perekor, vegyesvonat Keggel tí „ 11 a gyorsvonat Heggel 7 „ 05 „ vegyesvonat. Délelőtt lo 47 a gyorsvonat Délután 2 , a személyvonat Este | , 23 n gyorsvonat Este 7 , 2'J T vegyesvonat Éjjel 1 r 34 a személyvonat ( MM un felöl Délelőtt 10 óra 19 perckor, vegyesvonat Este ti. „ 49 ., vegyes vonat totálM: minden pénteken reggel 7 ó. 10 p.-kor és minden szerdán d. ii. 2 ő. 20 p.-kor líiiiiliida felöl Keggel 7 óra 32 perckor Délután I „ 10 K«te Ü „ 3Í>

Next

/
Oldalképek
Tartalom