Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-06-22

arányúak, az még nem a fölényüket jelenti, hanem pusztán csak azt, hogy ott több a pénz, többet visznek oda a fürdőzők. Ha nálunk is felkarolnák kisebb fürdőinket s külföld fürdői helyett oda vinnék pénzüket az emberek, akkor, mivel hogy meg van bennük a képesség csakhamar feljutnak azok is arra a polcra, mint nagyobb fürdőink — melyek közül néhányat már előbb is említettem — s melyek szórakozást nyújtó tekintetben vetekednek vagy legalább is tneg-j közelitik a külföldi fürdők nívóját, míg, egészségi szempontból részint felülmúlják, részint egyenrangúak a külföldi fürdőkkel. Ami a második indokot illeti azt már nem lehet igy nagy általánosságban letárgyalni. Legjobb ha példából indulunk ki. Itt van - hogy kikapjak egyet a sok közül - Vasmegye északi felében Kemenesalja tövében a sokat emlegetett s a természeti szépségbuvárok előtt nagyon jól ismeretes regényes fekvésű Tarcsa-fürdŐ. Ha idegent — értem alatta a külföldit - küldenek ebbe i fürdőbe, bensőjében bizonyos kétkedéssel eltelve jön i sehogy sem hiszi, hogy az őt kisérő professzornak igaza lehessen, hogy ennek a kevéssé ismeretes országnak egyik fürdője oly áldásos hatású s oly sokoldalú lehesson; mert hát az ember a természetében rejlő hitetlenség miatt mégis csak legjobban magának hisz. S idejőve azt tapasztalja, hogy bizouy igaza vau annak a küHoldi proJeszszornak, mert már megjárt sok helyet de egyet sem talált még a melyben oly sikeres gyógyulást, vagy ahol annyi baj ellen oly alapos, oly sok biztos hatású kúrát talált volna. a szobalánynak, hogy adja postára. A másikat, a' inásik lány levelét, lassan, lassan, széjjeltépte, apróra es kiszórta az ablakon a szélbe. Aztán visszaült a fiuhoz a tűz mellé. Künn sötét volt és fázós világ. Emlékezni kellett. K* emlékestek. Lassan uyilt fel előttük az egész álommultnak kapuja. Bevonultak rajta és csak akkor vették ezt, mikor a kapu már becsukódott és nem volt vn-szatérés. A lány: Mondd, igazán uem csókoltad meg? A tiu: Mondd, téged megcsókoltalak-e? — Igaz, te jó vagy. Téged csak álomban lehet msgosókolni. — Igen, éu ia csak álomban csókollsk téged. De öt álmomban sem csókoltam soba. — Emlékszol, egyszer már majdnem megcsókoltál. — Emlékszem — De te jó voltál és a szájad azt hazudta, bogy nem akar csókolni, pedig a szemeiddel végig- s • :.»•! a testem. — A szemeim, azoknak —jaj — uem tudok tiltani. — A szemeid, azok nagyon szépek. — Emlékszel, mikor hozzám jöttél, akkor is azt uiundtad. És azt, hogy a szemeim hívtak téged hozzám. — Es te féltél éa alig-alig szóltál. — A Mitrgiték zsurjáu volt. — Igeu, azt mondták. In gy mutatnak egy fiut, aki nem szeret beszélni. — Es te jó voltál éa ugy szóltál hozzám, hogy nekem beszélnem és felelnem kellett. Vagy, hogy ne tünjün íel reklámszerűnek ez u nagyon is méltányos s jogos dicséret más példát hozok fel. Itt van például a „magyar tenger" — Balaton fürdői. Aki egyszer ott volt az nem tudja elfelejteni csodás szépségét ennek a tónak, aki egyszer fürdött langyos hullámaiban, aki egyszer látta ü haragvó Balaton fönséges látványát az uem felejti el többet, az vissza kívánkozik mindig oda. De ne vegyük csak esztétikai szempontból: aki egyszer élvezte ,lléviz

u ildásdus hatását, — melyet széles e világon hiába keres, — az igazán szívből kiáltja velem e sorokai: „Miért is megyünk mi küllőidre nyaralni?!" Nem is szólok Pöstyénről mely látogatóinak tömegével — ezreivel belépett a világfürlők sorába. Elég statisztikáját elővenni .útjuk, hogy a világ összes nemzete s nemzetisége képviselve van. Azt hiszem mez csak nem kell kommentár?! S ha még aztán ezek keretében megemlékezünk mindazon botrányokról s| Inzultusokról — melyekről még az any-j iyira türelmes s elnéző magyar sajtó is j felháborodással ir — mely bennünket például Abbáziában lépten-nyomon ér izon Abbáziában, mely látogatóinak circa! iO — 50 százalékát magyarok teszik ki,: ikkor minden jóizlésü, őszinte magyar embernek kell, hogy visszariadjon ezen uinyira felkapott hely ielkeresésétől Ha mindezeket egybeveti s az el-1 mondottakat összefoglalja a t. olvasó kö-| zönség, akkor maga is belátja szavaim I igazságát s szívből teszi lel velem együtt a kérdést: M'ért is megyünk mi küllőidre nyaralni ?! B. I. — Olyan furcsa volt. A szemeid uiind.g mást mondtak, mint a szájad— Az uem lehet, mert a májam azt uiootad, útikor kérdezted, hogy melyik a legBsehben teUiö lány, liogy te. — Igen, dc a szemeid rám néztek. — Haragudtál? — Dehogy, hi«z később már a szemed mondta, hogy szép vagyok neksd és a szájad, hogy nem. — Nem mertem hinni. — Előasér én sem, hogy te lessel ac enyém. De aztán én kértelek, hogy szeress. — Akkor egy nagy mélység fölött jártunk és majdnem lezuhantunk. — De te jó voltál és nagy kötéssel cssk nagy barátságot kötöttüuk. — Aztán olyan jó volt. Volt. akinek mindent elmondhattam. — Volt, aki megkérdezte, ha sírtam, hogy miért? — Aki sirt, ha sápadt voltam. — Nekem te voltál. — Es énnekem : te. — Azóta nagyon szépen teltek a napok — A nyár, amelynek estéje a kezedet kezembe adta. Az augusztus, amelyben megsirattunk együtt minden elsárgult levelet. A szeptember, amelyben már nem tudtunk eleget sírni. Az október . . . — . . . amelybeo szereltük már és kívántuk egymást . . . — ... amely még közelebb hozott minket, mert künn minden egy nagy temető volt . . . Eo esperes-választás koiyililul. Egyházi ügyeinket nem szívesen pertrak;álom olyan helyeu, a hol a profán elemek is izabad bepillantást szerezhetnek eminenter ,belügyeiiik kezelésébe." Különösen uem sziveién cselekszem azt olyankor, a mikor ezen .kezelés" hibáira, szennyeseire keli rámutatni, ól tudva, hogy ezzel csak örömöt szerezhstui izoknak. a kik egyházunk gyengeségeinek, a irotestáus szellem hanyatlásának minden jelenégét kárörömmel szemlélik. Nem sziveseu fogai kosom most sem a veszprémi ev. egyházmegye isperesválasztasával — de mert egyik helybeli ap ismételten is foglalkozott az ügygyei és az igéss választást olyan világításban áiiitja a közélemény elé a milyenre vagy a tudatlauság, >gyházi belügyeiukuek nem ismerése, vagy az dtogultság képes csak — azért, hogy a közvéeiueuyt helyesen tájékoztassam, félretéve miniipokritáskodó álszemérmet, szükségét látom, lOgy egyet-mást elmondjak ennek az esperesr'álasztásnak „bonyadalmairól." Miután azoubau az olvasót nem akarom mtatui ide uem tartozó dolgokkal, a helyeu igysserüen csak arra szorítkozom, hogy a ,Pápai Hírlap*- referensének a választásról leidott kétrendbeli közleményében loglalt valótlan illitásait nyilvánvaló vastag tévedéseit ós elfogultságát állítsam kellő világításba. Az első vastag tévedés az, mintha a pápai gyülekezetet csak a pápai anyaegyház képviselné. \ „pápai gyülekezet" magában foglalja a pápai myaegyház községet, továbbá Takácsi. Acsád, Ifezölak, Békás filiákat s a környékbeli üókegylaz&kat. Ezek képezik együttesen a pápai egyiázközséget. Csak a legtökéletesebb önhittség lépes azt állítani, hogy az a kivonult „vezetőség" raa hivatva a pápaiak akaratát képviselui. Nem jó urak, a mi egyhazuuk „autonómiával" bir. Ut az autokrácia, — törvéuytiprás, jogfosztás. Az az 5—6 ur nyilván megfeledkezett erről. Mert mérget rá — bogy ha az a hevouuli 100 ember azt cselekszi amit ők akartak, hát a „Pápai Hirlap" referense nem beszel „bonyadalmak"-ról, a „vezetőség" uem kőszön le, nem tesz óvást. Minden rendben lett volna. De mert azok a jóravaló polgárok KZ Ű törvóuyadta jogaikat gyakoroltak és „nem hallgattak a szóras kamó— ... araelyheii visszatartottalak attól a másik lánytól . . . — ... amelybeu azt irtain neki, hogy uem kell a osókja, mert te kellest . . . — Mert a ősök mérges és haláius 1% az én otókoin . . . — A te csókod ? — Álomcsók. — Akarod, hogy ne legyen az* — Tudod, hogy az vao jól, amit te akarsz. — Akkor is, ha halálos? — Csak a más osőkja neked. Es én sziveseu meghalnék, ha téged megcsókolhatnálak. — Az istenért Jolán, minek beszélünk a csókról. — Talán, mert te a halálról írtál. — En a halálról irtani, mert ma köd jött és nekem ugy tűnik fel, hogy ilyenkor mindeu uieghsl. Ma délelőtt ac utcán jártam és osodálkostani, hogy as emberek élnek. Es estembe jutott, hogy én is élek. Es eszembe jutott, hogy te is élsz — hogy mindketten csóktalanul akarjuk-e bejárni életvilágunkat, mikor mindketten ugy vágyunk. Es estembejututtál le nagyon. Hasainentetn és megöleltem • díványt és nagyon, nagyou vágytam utánad. Ka elaludtam és att álmodtam, hogy megcsókoltalak. Mikor felébredtem, akkor jött ac a levél, amelyben valaki csókra iiiv. És éu megírtam neki a választ és neked a verset és mikor esek megvoltak, srra kellett gondolnom, hogy miért is ne haljak éu meg. Mondd, miért ne haljak meg ? Nagy szüuetet tartottak és a lány behunyt szemmel hallgatott. Nem tudta, mit feleljeu, de na-