Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-05-25

— Az utolsó szinházi ket Egy U-t múlva •véget ér dr. Patek Bók győri színtársulat anak pápai szezonja. IIa, vasárnap d. u. a „Tatárjárás* kerül színre, este pedig, úgyszintén liéttön és csütörtökön L<*liár diadalmas nagy operai teje. a/. „Kva" kerül tahira Albert Böske, P. Bihari Böske, Tihanyi Bela. Faltidy Károly. Szálai Gyula stb. felléptével. Kedden Lengyel Menyhért, a „Taifun* világbirü szerzőjének ..Róza néni* vigjátékujdou­saga kerül bemutatásra, szerdán perliga „Cigány­prímás" operetteujdonságnak l.sz az évadban Utolsó előadása, melyben Sárit Sellő Kéné játsza. Pénteken az „Elnökné" o. íratnia bohózatnak, a Vígszínház legnagyobb vonzóerejü újdonságá­nak lesz a premierje. Szombaton és vasárnap a „Tengerész Kató" operetteujdonságot mutatják be a Népopera idei műsoráról, melynek zenéjét Jaruó György, az .Etdészláuy." „Muzsikiislány 1­stb. szerzője irta. Vasárnap a „Próbaházasság" énekes bohózat lesz az utolsó délutáni előadás. Hétlöu Molnár Ferenc „Ürdög'--ével zárulnak be a színház kapui. Az igazgató ezúton is köszöni a közönség, a sajtó és H hatóságok támogatását. — A legényegylet! zászlószentelén. A pápai katholikus legényegylet elnöksége a júniusi zászlószentelésre Rade István, veszprémi praját(M kanonokot, az ünnepi szónoklatra pedig Negei Ágoston ugyancsak veszprémi prelétuskanonokot kérte fel. Előbbi, mint városuuk szülötte és az egyesület egyik legnagyobb mecénása, utóbbi Inint az egyesület megalakít ója és elsó egyházi elnöke, a mennyiben áthidalhatatlan akadályok ebben meg nem gátolják őket. bizonyára szíve­sen lógják vállalni a felajánlott, bár tárasz!ó, de igen szép funkciókat. — Vizmizeríák. Az elmúlt hetekben ag gasztó tünetek merültek tél, melyekből a városi vízvezetéknél beállott nagyobb bajokra lehetett következtetni. Szerencsére baj eppennincsen.de a tanács mindazonáltal intézkedett, hogy külö­nösen a vízpazarlásnak vessen gátat. Többel kőzött felhatalmazta a tanács a polgármestert hogy a nyári hónapokra a vízvezetéki pénztái terhére havi 50 K. fizetés mellett egy embert alkalmazzon., kinek tiszte lesz a város összes viz szereléseit állandóan ellenőrizni és a hiányokró jelentést tenni. — A Szecheny i-utca 1. sz. hál előtt levő vízcsapra nézve, mely a rendőrség jelentése szerint erősen folyat, a mérnök uiasi táat nyert, hogy azt haladéktalanul hozassi rendbe. — Iskola és korcsma A pápai áll. pol gári leányiskola igazgatósaga megkereste a vá rosi tanácsot, hogy az iskolával szemben leVi korcsmát illetőleg iá valószínűleg nemsokára be következő korcsmárosváltozás alkalmával hassoi oda, hogy az megszűnjék, vagyis italmérés! en gedélyt ne véleményezzen, iparigazulványt pedi| ne adjon többé e helyre. A tanács a megkeresés adandó alkalommal való figyelembe vétel célja ból illetékesség szempontjából kiadta a rendöi kapitánynak. — Nincs kavics. A v. tanács összes kavics raktárát annak idején átengedte, még pedig kői osöuképpen a Hungária-gyárnak, melynek ópité séhez nagy mennyiségű kavicsra volt szükség, i városgazda jelentése szerint most a város pol gárai kavicsban szűkölködnek, miért is felhivt a tanács, hogy a város szükségletére 200 köt méter kavicsot hamarosan aknáztasson és bocsá> son a lakosság rendelkezésére. — Kövezett átjáró. A B.zerédy-otoi lakosok kérelme folytán a tanács megbízta a vi rosgazdát, hogy a Vásár-utcában a Leiuer és Pat lies házak között csináltasson kövezett gyalogéi járót. — A szegényeknek. Egyik nemrég vára latiul elhalt polgártársunk. Altstädter Jakab föl bek kőzött 200 K-t hagyott a városi szegény alapnak is. Az elhunyt öreg ur fia. dr. Altstadt» Izidor, fővárosi orvos a napokban küldte meg 200 K-t a városnak. A tanács az összeget bt utalta a szegényalapra egyben az örökösökne köszönetét nyíl vauit otta. — Gyaszrovr.t Turner Mátyáe, Turner Nándor pápai r. k. elemi iskulai tanító édes atyja, három hónapi betegség után e hó 20-au Papán meghalt. Az öreg ur utuí.so éveit csendes Vieecn­vonultságbaii élte ál fiánál s most 80 éves korá­ban visszatért Teremtőjéhez. Temetése mult csü­törtökön délután volt, mi ion is a kalváriatemp lomból, hol fel voít ravatalozva nagy részvét mel­lett helyezték örök nyugalomra a kálvária mel­letti sírkertbe. Ny. b. ! Országos vásárunk Kedden és szer­dán volt Pápán a szenthat omsági országos vásár. Azaz csak lett voltni. Kedden még ugy, ahogv meg volt a ló és marhavásár, de a szerdai ser­tés és kirakodó vásárt teljesen elmosta az a ret­tenetes eső. mely 30 órán keresztül szakadatla­nul öntötte az áldást városunk fölé. A sertésvá­sárra nem is történt felhajtás, a piacon felállított néhány sátor pedig Órákon át vevő nélkül táto­gatott a hidegesöverte néptelen utcákra. Idegen ember alig fordult meg Papán. Ez a kedvezőtlen időjárás természetesen nagv anyagi kárt okozott városunknak, ugy a közn.-k, mint az egyes ipa­rosoknak és kereskedőknek. — Megjutalmazott tanitó Kocsis Gyula egyedi igazgatótanitót S .ptoiivármegye iskola­ügyi bizottsága H népjóléti intézmények propa­gálása körül szerzett érdemeiért 300 K jutalom­mal tüntette ki. Épitesi engedélyek. Tóth István Füst­utca; toldaléképület, Blau Lipót házátalakitás, özvegy Weisz Adolfué (Fo-utcai még egy por­táié, továbbá Drach Gizella, Boné József, Perutz •estvérek iZápolya-utC n, végül Gráuitz Vendelné, 'Eötvös-utca; és Kovács József'Döbröutey-utcai egy-egy földszintes uj lakóház építésére engedély t nyertek. — Iparengedély. Krausz Emil az aszta­losipar önálló ( üzésére engedélyt nyert. Glüok Miksáné szatócakereskedését, Gaal Gyula hentes iparát, Giczy Kálmán pedig tíókborbélyüzietét beszüntette. Weisz Palué szatocskereskedöuek kőszén és tűzifa kereskedés és raktározás enge­délyezése iránt beadott kérvényét a v. tanács, mint elsőfokú iparhatóság elutasította, mert ehhez elébb telepengedély keli. — Dr. Glück Sándor egyetemes orvostudor, szülés/, és nöorvoa műkö­dését megkezdte városunkban (Dr, Györke-déle házban i — A sávolyi vadtszati bérlet. A tanác­legközelebb a képviseleteitü«et elé fogja terjesz^ teui Jilek Ferencnek a sávotjri vadászat, bérle. tére vonatkozó szerződését. Az évi bérösszejj jfióO K., a bérlet tartama 191S. jul. öl. — Oklevél kihirdetés. Bernleld Mám szülésznő oklevelét a tanács betekintette és ki hirdetés végett felküldötte az alispánhoz. Egy ben utasította a tanács a szülésznőt, hogy gya korlatának megkezdése előtt a V. főorvosnál iga­zolja, hogy a törvénykivánta szülésznői felszere léseknek a birtokában vau. — Heltai Jenő kis komédiái. Helta Jenő friss és meleg humorának bájos terméke azok az apróságok, a melyeket most füzetbe össze gyűjtve adott ki a Magyar Könyvtár. Bado Au tal kitűnő vállalata legújabb sorozatában. Helta vidám, keserűség nélkül csúfolódó, parodisztiku ' szelleme a maga egész kedvességével van benn I ezekben a kis komédiákban, melyek mindegyik (az élet valami furcsaságát, az emberi dolgok va 1 lami mulatságos vonását kapja le egy-egy hirt* ilen karikírozó vonallal. A mulattató, pompás ki j könyv a LampelB. iWodianer Y. és fiai cé ! kiadásában jelent meg: ara 01) fillér. M. kir. anyakönyvi hivatal. Weisz Lipót ÓM nuje Stukfer Réjfi fia ! Károly izr. Marton Sándor 6a nojo Németh Terézia fia : Zoltia íf- — VÓRII Iliinél !• nojo boni Karolina (la: Keronc >f. — Klein Jakab és nejo IfeSSS ilia fia: László izr. - Horváth Mihály és nojo M.i, Krzaébet leánya: Ilona k. — Iiiotai látván éa nője Farkas Anna fia: József r. , — l-'l-mer László os neje I.ázár Kóza fia : Sándor izr. - Oyimóthy (íyula és nejo I- ima Mária leáii.va : Mária >f. — Szabó János és neje Németh Terézia Iia halra­mietest. Mryhultaic: S.-hniitUjí Józsefnó r. k. 4 . évus, rák. - - Németh tclka r. k. 14 hónapos, tüdőlob. - liiró Karol.v r. k. 9 res, szívbaj. — Turner Mátyás r. k. 8U óvea, olag-guIA*. lláznttáyat hütöUek: Schiller Klemer keroxkedelmi utazó izr. és Kraus iiliáiina izr. Vasúti menetrend. — Érvényes 1!M3. május 1-tÄI. — Vonat indul Pápáról: (ijőr felé Ueggel 5 óra 21 perckor, vegyesvonat Béggel 6 p 16- „ gyorsvonat Délelőtt 10 „ 4'J - gyorsvonat Délután 2 „ 8| , személyvonat Délután »» ,. 25 » gyorsvonat Este 7 „ fáj „ vegyesvonat Éjjel 1 ^ 44 személyvonat Kis-Czell Télé Béggel 5 óra 47 perekor, vegyesvonat Délelőtt 11 „ 09 * gyorsvonat DÉLUTÁN 12 „ 58 n személyvonat Délután 5 „ 20 ., gyorsvonat Este 7 „ 30 „ vegyesvonat Este y w 10 „ gyorsvonat Éjjel 3 „ 12 n személy vouat Csorna felé Reggel 5 óra 25 perekor, vegyesvonat Délután 3 ., 20 .. vegyesvonat továbbá: minden szerdán «I. e. 10 óra 52 p.-kor és minden pénteken luijuali 3 órakor. líauhhla felé Béggel 3 íra 20 perekor Délelőtt 10 ., 58 „ Délután 5 „ 25 Vonat érkezik Pápára (•\or (elől Béggel 5 óra 20 perekor, vegyesvonat Délelőtt 11 ,. 07 ., gyorsvonat Délután 12 .. 54 „ személyvonat Délután 5 „ 18 „ gyorsvonat Este 7 ., 24 „ vegyesvonat Este '.» „ 08 „ . gyorsvonat Éjjel 3 „ lő * személyvonat IGs-tzell Mól Béggel 5 óra lri perekor, vegyesvonat Reggel ö „ 1 I - gyorsvonat Béggel 7 „ 05 „ vegyesvonat Délelőtt 10 ~ 17 „ gyorsvonat Dolinán 2 „ 29 - személyvonat Este ;i „ 23 „ gyorsvouat Este 7 „ W „ vegyesvonat Éjjel 1 .. 34 „ személyvonat Csorna felől Délelőtt 10 óra 10 perckor, vegyesvonat Este S „ 411 „ vegyesvonat továbbá: minden pénteken reggel 7 6. 10 p.-kor és minden szerdán d. u. 2 á. 20 p.-kor lláuliiila Mii Reggel 7 óra 32 perckor Délután 3 ' . 10 Este „ 35 KIVONAT Papa Túrosának nahonaái-jeg)zökönyveböl. 1913 május 23 án. Jó ! Közé/t | Altó li„zn . . . . I K. 21 20 K. i960 K. ls-ÖO Rott .... | , 17*40 „ 10-50, „ 1540 értm .... Ec « 1710, „ 10 - , „ l.V — Z.«. .... ^ .. 19-20, „ IS - t „ 10-80 Kukorica . . . M • IS.— I „ 17-50 1 „ 16-50 liiiryonyn . . . g „ 3"—la 2501 „ 2' — óV.oi .... - „ 0-70 „ 5-OOj „ 4-20 Zmipp .... n 4504.— | „ 3-70

Next

/
Oldalképek
Tartalom