Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-05-04

Színház. .Mult hétfőtől kezdve tart tavaszi szini évadunk. Dr. Patek Béla jól szer­vezett győri színtársulatával és a gyűri cs. és k. 28. gyalogezred katonajeneka­rának egy 16 tagu különitményivel ját­szik a pápai színházban, melyet az első nap kivételével a közönség elég jól lá­togat A mitől eleinte leltünk, bogy a jó idő beálltával a közönség inkább kor­zózni fog, nem következett be s ez elég­jó jel, mert a mellett bizonyít, bogy ne­mes szórakozásért kész áldozatot hozni. A színtársulat határozottan jó. Az uj erők is, igy Szalay Gyula az uj ko­mikus, hamarosan magukra vonták a közönség figyelmét és szimpátiát keltet­tek. Részletesebb kritika még idő előtti volna s igy még várunk, mig jobban meg ismerjük a társulat valamennyi erőit. Hétfőtől péntekig tápr. 28. május 2. bezárólag) a következőkben számo­lunk be: Az asszonyfaló. Ha a kezdetről kellene a végre következ­tetni, az a mostani szini szezonra igen szomorú perspektívát nyújtana. A héttői bemutatáson alig 100 ember volt a színházban s különösen a pá­holyok és táinlásszékek csak ugy tátongtak az ürességtől. Igaz, hogy az izraelita-ünnepeknek kell betudni egyrészt a közönség íeltüuö részvét­lenségét, de másrészt a bemutató-előadásra ki­tűzött operett ismert volta i.s hozzájárult az anyagi kudarchoz. Erkölcsileg pedig,nos. mit mondjunk? BíaOiiy meglátszott a szereplök nagyrészén a ked­vetlenség, a fáradtság, a gyengeség különösen a hangban. Még az egy Albert Böske vált ki vala­mennyi közül hangjának frissességével és ércé­vel de már Sellő René és Tihanyi Be!a in disz­pozíciója nagyon szembeötlőit. A katona z-uekar pompásan fungált. A faun. Az angol szülrazsettek mostani világraszóló mozgalmából indul ki, vagy tán abba illeszkedik be a keddi előadás darabja: A faun c. vígjáték: Lord Stonbiirg Turai. bár jegyese Yivianuak Báthory , miután a túrion sok pénzt vesztett és tönkrement, halálra szánja magát, mely szándé­káról távoli rokona, a szüfrazsettek egyik leg­ágilisabb harcosa, Lady Alexandra Harsanj i Gizi) sem tudja lebeszelni. Faun Fodor O.'kel-j lett hozzá, egy a legutolsó pillanatban megjelenő j túlvilági lény. hogy a lorl megmásítsa szándé­kát. A faunnal szerződést köt. Emberré neveli,; bevezeti a társaságba, viszont az bevágó tippek-1 kel látja el. Néhány hét alatt a lord mesésen' meggazdagszik, viszont a faun a társaságban az, ő szókimondásával a legnagyobb gyűlöletet kelti. maga és gazdája iránt. A faun szókimondása ré­vén a darab írója a íöuri társaság legjellegzete­sebb elveit, és szokásai' ostorozza és ez határo- | zottau értéket kölcsönöz a vígjátéknak. A már | nevezett szereplök közül különösen Harsányi Gizi és a címszerepet játszó Fodor Osakár pompás já­téka váltak ki előnyösen, de jó alakítást produ­káltak még Almássy Julin és Szalay Gyula. Utóbbi. I mint a társulat uj komikusa hamarosan népsze­rűvé tette magát. A siker nagy volt, s ez Fodor I tankar érdeme, mert, nemcsak mint rendeső, ha­nem mint nehéz szerepének művész megjátszója egyaránt kitett, magáért. A díszletek is igen tet­szettek. Közönség volt elég bőven sa taps sem | hiány sott. A darabot pénteken njra adták i Aranyeső. SierdáM és csütörtökön est-« Zerkovita, a népszerű kupiékirály egy nagy bit ü operettje, az Aranyeső került előadásra. A budapesti Népopera ez úgynevezett slágere kissé tul van becstbve. -Sok hűhó semmiért.-' Velünk együtt Pápán igen sokan azon fognak mostanában csodálkozni, hogy miképpen tud egy ilyen tartalom és érték nél­kül levő, de zenei tekintetben is semmi ujjal sem kedveskedő darab a fővárosban, hol mégis csak jobban ki lehet fejlődve a szépérzék, mert több alkalom kínálkozik a jó darabok élvezésére, de nemcsak a fővárosban, hanem a vidék nagyobb városaiban is annyi előadást elérni s annyira von­zani ? A mi kis jó van benne, azok legfeljebb IS ujabb tánctormák s az előadóknak e téren megnyilvánuló egyéni fel ogása és kivitele. Az „Uncili-smunoili" kupié, melyet a közönségre a kényszer minden eszközével rá akarnak oktro­jálni s melyet szinte betanítanak a közönséggel, i szóval az operett ama része, melyet Ugy látszik a szerzők és rendezők legértékesebbnek tartanak, ugyancsak szegényesen van ki statirozva ugy sző- ! veg, mint zene dolgában. Hogy azonban ellen véleményünket igy elmondottuk, az nem zárja ki azt, hogy az egyes előadók kiváló alakításait viszont ki ne dicsérjük. Végre is a színészek nem ! tehetnek arról, ha a semmit is tetszetőssé kell ! tenniök, sőt épp ez az é'demök. hogy sikert er-, tek el. Albert Böskével és Irányi Ellával az élü­kön a hölgyek ugy toalettjeikkel, mint táncaik­kal és énekeikkel nagyon tetszettek. Igy a már emiitett primadonnán kívül különösen Irányi Ella, | Sellő René és (sengen Steti keltettek nagyobb feltűnést. Utóbbi, kit tavai mint kezdőt ismer­tünk meg, a győri .'vad alatt alaposan kin tte magát kiváló előadó és alakító művésznővé. A férfigárda kiemelkedő alakjai között, a legszim­patikusabb játékot Barótby Antal, a huszár pro­dukálta. A főszerepben Tihanyi Béla mesterke­dett. Kitűnő volt a rendezésért is elismerésre méltó Fahuly Károly ésajól maszkírozott Sza ay Gyula, a szerecsen. Ki kell emelnünk a gyermek­csoportot is. igy Koloilics Ilonkát és Lacikát, mint akik néhány jelenetükkel igazán zajos si­kert értek el. A közönség valóságos cukoresőt zúdított rajok, okkal értékesebbet, mint a papi­rosból utánzó • aranyeső volt. A zenekar excellált. mm MIIEK. — A .Vöröskereset egylet'- köréből szükségesnek tartjuk tnegemlékezui a „Vörös* kereszt.-1 egylet által nyílott ápolói tanfolyam íievégeztével arról i tevékenységről, a mit ré­szint az előadó orvosok, részint, pedig az abban résztvevők a humánus cel érdekében kifejtettek Már az ápolási tanfolyam megnyitásakor felhív-! tuk a nagyközönség figyelmét arra. hogy fontos- j nak tartjuk emberi és általános műveltség meg­izerzésének szempontjai! ; azt, Ii gy in i lenki i sájat érdekében jél teszi, ha abban reszt vesz, nert megszerzi lelkiismeretes munkálkodás által ízt az ismeretet, a mi az első segélynyújtás izempoutjából szükséges. Felhívásunknak mégis ,-olt az eredménye, meit számos jelentkező akadt, i kik a héten lefolyt vizsgálatok alkalmából t-­ivesőn megálltak helyüket. Mi csak ismételtenI tlismerésUnke! fejezhetjük ki elsősorban a veze-i tőségnek, továbbá as előadó orvosoknak, a kik elkiisineretes és odaadó buzgalommal töreked­ek arra, hogy a tanítványok érdeklődését fo­tózzák s mindazt elsajátítsak, a mi reájuk nézve fontossággal bír. — Korona A pápai esperesi kerület lel­íészkedö papsága jövő kedden délelőtt 10 óm­tor a belvárosi kath. kör helyiségében Kiiszt Fenő esperes elnöklete alatt megtaitja a rendes avasai értekezletét, m-lvet 9 órakor szentmise ta Veni sanete előz meg. Délben ugyancsak a EÖrbetl lesz a társasebé I. — Megszűnt «Ulis. A nagygannai sirboltj m-e/ó lelkészi állást, melyet legutóbb a Káp­nlantótiba káplánnak diszponált Puska <iéza öltött be. s melyre a veszprémi püspök a jöve­lelein csekélysége és a megélhetés nehézsége matt nem kap embert, a fenntartó Esterházy grófi •salad további intézkedésig beszüntette. — Egy névnap. A belvárosi kath. körben április 26-án este megülték dr. Teli Anasztáz el­nök név ünnepét. A népszerű elnök tiszteletére mintegy 80 teritékü bankett volt, melynek fo­lyamán Kalmár Károly, az uj társelnök mondott aaép felköszöntőt, melyre az ünnepelt meghatot­tan .válaszolt. Tartalmas beszédeket mondottak még Hajnócky Béla, a másik társelnök, dr. An­tal Géza, országgyűlési képviselő, Mészáros Ká­roly, polgármester, Kriszt Jenő esperes, Stein­berger Lipót és dr. Molnár Imre ügyvédek, Fa­ragó János, ret. főgimnáziumi igazgató, Szent­györgyi Sándor, a kör titkára l minden beszédre dr. Teli Anasztáz néhány szives szénái köszö­netet mondott, A társaság csak az éjfél utáni arákban oszlott szét. — Ad ast ra! Sümegi vendégszereplésük* rö! meg meg sem jöttek a pápai VOnÓStársaság tagjai és maris uj meghívás várja Őket. A sár­vali polgári iskola e hó 17-éu rendez egy hang­versenyt, melyre a pápai vonóstárcaságot Gaty Zoltán, Nagy Sándor, Szent györgyi Sándor és lloll-r Konrád) meghívták szereplésre. Sut to­vább no-gyünk. Érsekújvár. Veszprém, Süni-- • s Bárvár Után — mint leltül lel hallottuk — Pozsony következik. U:./obi vendégszereplés ugyan még uem perfekt d 'log, le szo már vau róla 1 ha figyelembe v-sszük, hogy a pápai vonóstársaságra még olyan városból is, mint Pozsony, mely a fő­városon kivül, zenei elet tekintetében hazánk első városa, ráterelő lik a figyelem, akkor már a legelfogultabb kételkedőknek is be kell adunk a kulcsot. Mi pedig csak azzal biztatjuk művé­szeinket : ad astra' — Színházi hírek. Ma. vasárnap d ti. mérsékelt hely árak kai a kitűnő „Asszony faló" operetté keiül szinte, este pedig a legmulatsá­gosabb énekes .s táncos bohózat, a Próbaházas, sag. Héttőn Beivé örökbeesü Lili operettje k — rnl »zu r- a .mszer-pben A.beit li skév-l. Ked­den premier lesz Saiten Félix ..Erős láncok" c. romantikus vígjáték-újdonsága a Vígszínház idei műsordarabja. Szerdán és csütörtökön opere'*e. bemutató szerepel műsoron, Fall Leo, az Elvált asszony szerzőjének népoperái újdonsága: a K-d­\es Augusztin a •••mszerepben Tihanyi Bélával, \ női főszerepekben pedig Albert Böske és Sellő Bené felléptével. Pénteken drámai újdonsággal, Il-isri Bernstein világhírű Ostroma** va] I-uier­kedik meg a közönség, mely Fodor Oszkárnak, Turai Antalnak és Harsányi Gizinek nyújt alkal­ma* az érvényesülésre Szombat n és vasárnap ez évad slágeréra, a ..Cigányprímás* Operette­ujdonságra kerül a sor. Ebben lép lel elősi ir P. Bihari Böske. A pünkösdi ünnepek délután­jain a lejá'szott müsoidarabokat, pünkösdhétfőn este i nagysikeiü ,Anm\ es..,« .p-iet-uj 1 nság t n iják elo. — Athletikai verseny. Az áll. tanitó­képzo-intézet. ifjúsága a punk.is li ünnepek alatt lüleslabda* és tootbalt»n*^rköz«seel egybekötött ithletikai versenyt rendez a következő program­inál: Pünkösd vasárnapján d. u. .'! árakor a vá­lártéren; 1.. 100 m. síkfutás. discos-d ibáe, . J00 in. síkfutás, 4 . távolugrás, ó.. -JOO ni. sík fa* !ás, Ö., gerelydobás. 7.. hármasugrás. S.. MKI m. likfutás,9., lüleslabda-inéi közéi osztályok köz tu lönto . Pünkösd héttőjén d. u. .'{ ólakor az in­•,ézet. udvarán és a vásártéren : 1.. 100 m. Sta­féta losztályok között), J., magasugrás (csap. reffSa osz'álvok között i, 3.. suly dobás tcsap. v-is. is//, között , d.. rúdugrás, j~>, kötélhúzás os/,t. között . lí.. 400 in. staféta mszt. között . ".. loot­>all-tnérkozés (oszt. közötti dönt I A Versenyt Sagy Sándor tanár vezeti; a közönséget szive­ién látják. — Köszönetnyilvánítás. Dr. S.-. I) lliuuó budapesti ügyvéd szives volt a Papa; Izr. kpoldáuak boldogult édesanyja S'.enil>erg«*r Li­[lótué, született Brachfeld Hermiii emlékére KHK) korona alapítványi tenni. K nemes lelkű •selekedetééi t halas köszönetet nyilvánítja az Izr. Apolda vezetősége nevében Koréin Knió pénztáros.

Next

/
Oldalképek
Tartalom