Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-03-17

Pnpni Lapok 15)12. március 17. Reméljttk azonban, hogy az uj tisztviselők azok sorából kerülnek ki, kik az illető állásra termettek, s kiknek nemcsak szárai minősítésük, hanem egyébb egyéni qualifikáeiójuk is van, mellyel hivataltársaikat ugy fel- mint lefelé, s külünösen a város lakosságát a feleket rokonszenvre fogják bírni. ügy legyen! Mikor előnyös a társasösszejövetel ? Az iparosoknak, kisgazdáknak is megvannak a maguk egyesületi körei — akárcsak a nagy vállalkozóknak, mérnököknek, hivatalnokoknak stb. — ahol néha napján összekerülnek. Nálunk Magyarországon legkivált kifejlődött a társas összejövetel (hol van annyi kávéház és korcsma mint itt ?» és főleg vidéken a legtöbb helyütt egyetlen szórakozó helynek lehet a kaszinói, korbeli összejövetelt nevezni. Mi most a kisemberek, kisiparosok, kisgazdák érintkezéseiről akarunk beszélni, akikre mindenesetre hatással van a társaság. Előnyösen vagy hátrányosan hat-e az ilyen összejövetel a kisegzisztenciákra, arra fogunk térni. Nem kell szépítgetni, nyíltan bevallhatjuk, hogy a korbeli összejöveteleken sok mindennel foglalkoznak, sok mindenről esik szó, az időtöltés legváltozatosabb módjai kerülnek felszínre, de a legtöbbjük minden komolyabb alapot nélkülöz és inkább káros, mint hasznos. Politika — ez a legkedvesebb szórakozás mulatság, kalandok elmesélése, kártya, ivás stb. napirenden vannak csak éppen a legfontosabb, legszükségesebb valamiről hallgatnak és ez a szakdolgokkal való komoly foglalkozás. A szaktudás, szakismeret fejlesztése, a műveltség, a képzettség bővítése ugyancsak ráfér a kisiparosságra, a kisgazdaságra. Igen ritkán, vagy egyáltalán nem fordul elő, ha a kisemberek összekerülnek kaszinójukban, körükben, hogy szakvitát rendeznének, nem is igen gondolnak arra, hogy egy-egy életre való aktuális ötletet vetne lel egyik is, másik is, amiből azután nagyszabású polémiát kezdeményeznének. Mindig akadna valami ujabb és ujabb téma, melyhez hozzászólni lehet és az életben használni tudnánk. Nem akarjuk mindezzel azt mondani, hogy a kis emberek napi munkájuk után ne szórakozzanak. Sőt! a nehéz munka után a test és a szellem megkívánja a szórakozást : ártatlan mulatozást időtöltés, egy kis olvasás (jó köny, újság) kell. És ha már a szórakozásból is mérsékelten kivették a részüket, akkor következhetik a hasznos és értékes tanácskozás, a komoly szakdolgokkal való foglalkozás. Meghányni-vetni lehet — meggyőző érveket csoportosítva — az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság mai helyzetét, mibenlétét: a nctáui bajok orvoslásáról mindenki elmondhatja a maga nézetét, jobbnál-jobb és magasabb eszmék vetődnek felszínre, a viták folyamán több figyelemreméltó kérdés merül lel, amelyek gondolkozásra és ujabb felszólalásra serkentik a többieket. Igy aztán u komoly szakviták és eszmecserék sok oly kérdést tisztáznak miket azelőtt mély homály fedett, s melyeknek tisztázása közelebb vezeti a kis embereket boldogulásuk felé. A szabad időt tehát a kisemberek részint jó, egyszerűen megírt könyvek (irodalmi és szakkönyvek) és főleg szakújságok (a napi és hely lapon kivül) olvasásával töltsék egyrészét, s ha már összekerülInek néha, ne feledkezzenek meir a maguk dolgaival való behatóbb toglalkozásáról. Komoly gondolkozású, józan életű és öntudatos kisembernek soha se lehet unalmas mesterségéről okosan beszólni, arról beszédet hallgatni, tanulságos szakvitákon megjelenni és ott az eszmecserékben részt venni. Ilyenkor, amikor a kisegzisztenciák szórakozás céljából leginkább össze jönnek, használják fel az együttlétet, oszszák egymásai mézeteiket életbevágó kérdésekről és igyekezzenek a gyakorlati életben hasznosítani Az életben látjuk, hogy amelyik osztály og3'mást megérti és összetart tisztességes és egymás vezetése mellett értéket tud szerezni munkájának és boldogul. A magány is kell, főleg akkor, mikor az önképzésről, tanulásról van szó: de az állandó magány rossz tanácsadó és a ki saját otthonába ül és foglalatoskodik állandóan, egyolgalu képzettségre tudásra tehet szert ; csak a maga üzleti foglalkozási körét ismeri, nem tud a világról, az újdonságokról, semmiről nem értesül. A kisemberek komoly összejövetele csak előnyökkel jár és az ilyen időtöltés nem fecsérlés, nem tékozlás, hanem gyümölcsöztető befektetés. Csodadoktorok. Magyarországon a legutóbbi időben egy ujabb járvány grasszál. Csodadoktorok támadnak az ország különböző vidékein és ezek a osodaddktorok minden ügyben nyilatkozatokat tesznek, gyógyítanak. Ez a világbolonditás még egyelőre kiszámít hatatlan eredményeket érhet, el és meglepő hatást gyakorolhat az inteligencia amúgy is csekély mértékével rendelkező magyar és különöseu nemzetiségi naptömegekre. De ha jobban meggondoljuk, talán nem is egészen világbolonditás ez a csodadokt.orkodás. Inkább önámitás. Legalább még ma. Az ilyen Kozák-emberség. Egy öreg Mátyás-huszár elbeszélése a szabadságharc idejéből. Köré bácsi ötödik esztendeje szorgalmazza a nyugdijat és éppen c!ég jókor jutott eszébe, mert u hetvennyolcadik évet taposna. Megadják-e, elhuzzák-e még öl esztendeig, ki tudná azt előre megmondani. Mátyás huszár volt az öreg székely, ott láttam a héjasfalvi Zeyk-emlék leleplezésekor, könvje hullását is láttam, szeme lobbanását is — egykor pedig vére is folyt, nagyon sok vére. Az ilyen vérről énekelte akkortájban Petőfi: (' ak nem fajult el iné;, a székely vér. — Hat édes uramöcsém — mesélte az öreg — az én esetem igy volt. Negyvenkilenc'június 29-én, pénteki napon, a k.ipMány azt mondja: „Fiam, Kóré, eriggy ki a begytetőre, keresztül aserdőn, vigyázd s muszkát, mert Brassó felöl muszáj jönnie." Magamhoz vessem Kapea András udvarhelyi tiut. Egész éjjel jáioiu az erdőt, hajnalban meglátunk két pikás kozákot. Harminc lépésre voltunk tőlük. Ok is néznek, mink is nézzük, asztán ők is megfordultak, mink is. Másnap .">."> Mátyás-huszár — éu is köztük voltam, urainoeséiii —- megtámadjuk a kozákokat. A fiatal hadnagy, (iencsy lelövi az egyik kozák főtisztet — azt hallottam később, hogy a muszka Császár atyjafia volt — nohát minden oldalról körülvesznek a muszkák, (ieuesyt levágják, a lova felföldül. Többet sohasem láttam. Erősen vagdalkoztam, a lovain ágaskodott, a muszka kard a fejem körül járt. Meleg izzadság csorgott az orcámra. Nem is tudtam, hogy vér volt. Az orron egy hőrfonosikám lógott. Lábamat is megszúrták, kapott a dőlésből a lovam is, de csak győzte a karom, mig a gerincem tájékán belé nem nyilvánult egy pogány — fájdalom. Nem is egy, három volt. jutott a gébemnek is — aztán a lovam kidűlt, a por ellepett mind a kettőnket. En látom, hogy fut a néhány huszár, tiltottam én is gyalogszerrel. Mire a vledéuyi erdőbe érteni már kicsi erőm volt. Majd megolt a szomjúság. Egy pataklioz értem, le akarok hajolni, uem tudok. Arccal belefeküdtem a hideg visbe, nagyot húztam belőle. No, e' jó volt. Hanem fölkelni sehogy sem tudtam. A kezemben volt a kardom, azt egv minutáig sem eresztettem ki u kezemből, nemén! Folyt-e a vérein, nem tudtam, fájt-e valamim, azt sem tudtam. Aztán a jóságos Isten keze eljőve az én segítségemre. Süni záporcsőt boosáta rám. I yjy borogatott engem reggelig. Vasárnap reggel volt. Felálltain és az erdő széléig mentein. Itt haladt el az ors/.águt. Rátámaszkodtam a kardomra. Odajött egy oláh pakulár, elvitt az eszterájábu. Kínált hideg puliszkával, ez nem kellett. Adott egy csupor kecsketejet, no az jólesett. Vissza akart as erdőbe vinni, de utközken egy lovaskozákkal találkoztunk. Nagy legény volt nem is nézett reám mérgesen. Intett, hogy fogjam meg a kengyelét és menjek vele. Az Uristeu adott erőt, hogy vele menjek. Valami oláh falun vitt keresztül az utunk Fogaras és Brassó között. Eppeg buzaszeutelés volt. A pópa biztatta a kozákot, hogy szúrjon le engem, tlgyia dögrováson vagyok már, majd beledobnak egy gödörbe és vége. Hanem a kozák rázta a fejét, megforgatta kezében a dzsidát s elvitt a kvártélyra. Hivatott telesért, az megmosott, az ingemet lehúzták rólam. Fajin uj ing volt, hazulról hoztam volt. E helyett rámadtak egy foltos oláh inget. A csizmát is lehúzták, hogy a lábam szárát megmossák. Szép kordováubőrhöl volt a csizmám. Az oláh gazda szemet vetett rá. No. ezt nem hagyom — gondoltam magamban. — Nem is aludtam el e miatt, hanem mikor egyedül maradtam a házban, felkeltem a szegletből, előkerestem a csizmámat és újra felhustam. Bekötötték a fejemet, a gégémet, a hátamat, a lábainat. Csupa kötés voltain, talán emberi formám sem volt. A kozákok szalmái hintettek egy ökörszekérbe és arra fektettek engemet. Négy vagy öt falun keresztüldöeögtettek. Keresztül a muszka seregen, amely készült Erdélyországot elfoglalni. Brassó már a kezükben volt. Egyik sem bántott, de erősen mutogattak rám. Szólottak is, de nem értettem szavukat. Reggel nyole órára beérkeztünk Brassóba. Engem levettek a szekérről s leültettek egy nagy sárga ház előtt egy kőre az utcára. Mellettem állott egy kozák, őrizett.