Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-10-05

•2. Papai Lapok 1>M± október kereszt ól-kasul járt rajta. A budai oldalon so;jába kigyúltak a lámpások, még a (iellérthegyen is va­lami vöröses fény imbolygott. A remegő ember a fejéhe húzta a kalapját és feltörte a kabátja prémes gallérját. A Vigadó előtt éppen akkor kötött ki a propeller Sárkány lerohant a lépcsőkön és a kasszá­hoz *ietett. — Hová tetszik".' — kérdezte a pénztáros nő. — Hová, hát Budára! ... A Caáesár fürdőhöz. — Ez csak a Bombatérig megy. — Hát akkor oda ! — Rohant a hajóra. — Mehetünk már! — szólt eda a hajósle­génynek. — Még nem lehet, jöhet még utas 1 Sári..íny felment a fedélzetre, ahol egy lélek se volt. A propeller még egy fél peréig vesztegelt. Neki ugy tetszett, mintha egy fél óráig állt volna. Átkozott alkotmány' — sziszegte. Végre eloldozták a köteleket s a osavargözös kényiines lassiisa^gai megindult. A viz sötét volt, csaknem fekete. A hajókerék egyhangú kattogása rettentsen gyötörte a szökevény megbomlott idegeit. Túlnan valamelyik toronyóra ütött. Sárkány izga­tottan figyelte. — Egynegyedhat — suttogta. — Még nem tűnhetett fel, hogy elmaradtam. Most kellene vissza­mennem a hivatalba. De még neiu tudják, még ueiu keresuek. Körülbelül fél hét lesz, mire a hiányt észreveszik. Amikor a rendőrség értesül róla, hét óra lesz. Több, mint másfélóráin vau még. Vonatra nem ülhetek, mert végigtáviratozzák az összes állo­másokat. Hova menjek? Hova menjek? Végre kikötött a hajó. Sárkány akkor már lent állott a karfánál és elsőnek tülekedett ki a hidon. Fölrohant a rakpartra. Ott megállt egy pilla­natra és körülnézett. Elégedetlen volt magával. Saj­nálta, hogy nem maradt inkább a pesti oldalon. Ott ismer mindent, minden zeg-zug utcát. Itt, a budai resten, alig-alig járt. Szerette volna a szakállát i. borotváltatni, meg a ruháit kicserélni. Rongyokat akart, mindenáron rongyokat, hogy fel ne ismerjék. De hogyan? Egy óoskaruhakereskedést látott vala­hol az uton. De miképp állítson he oda? Azt csak nem mondhatja, hogy a tinóm ruháit cseréljék fel rongyokkal. Ez gyanút keltene. Végre támadt egy ötlete.. Felkereste a rakpart egy elhagyatott részét, Ott hirtelen levetette a télikabátját és beledobta a vir.be. Azután fogvacogva ment az ócskaruhás holtba. Előbb azonban összemázoita homokkal a kabátját, végigszaggatta a zsebeit, behorpasztotta a kalapját. Ebben a kosztümben már kezdett hasonlttaui egy csavargóhoz. — Egy télikabátot kérek — mondotta — olcsót. A legkoputtabb kabát tetszett meg neki. Négy forintért megvette, aztán rohant tovább. A Déli vaspálya indóháza előtt elfogta a bágyadtság. A füle zúgott, a feje égett, a lábai roskadoztak. — Oh, Istenem — nyögte kétségbeesetten. A pályaház előtt leült egy kőre. De nem volt maradása. Valami kávémérést pillantott meg a túlsó oldalon. Tegnap még be nem tette volna a lábát ilyen lebujba. Most sóvárgás fogta el. hogy bemenjen. A kávét jóizüen elköltötte, cigarettára gyújtott s amikor kissé megmelegítette dermedt tagjait, ismét távozott. Fél hét volt. Alighogy kilépett, a pályaház felöl egy ember közeledett feléje. Sárkány gyorsan megfordult és sietui kezdetű Amaz nyomában. — Engem üldóz — suttogta rémülten a sik­kasztó. De nem mert hátranézni. Azután ugy rém­lett neki. mintha még valaki csatlakozott volna ar. Üldözőjéhez. A léptek félelmesen kongtak a háta mögött. Még egy perc es elérik. Sárkányt alig bír­ták már a lábai. Végső elhatározásában megállott. Amazok közrefogták. Ugy érezte, hogy az egyik mellen ragadta. — Sárkány Ervin ar. ur? — Eu ? . . . dehogy . . . tévedés . . . — On az, vallja he — szólt szelídebben a másik. Sárkány még egy lépést lelt előre, azután térdei megcsuklottak. Eszméletlenül terült el a köve­zeten. hol nemcsak anyagi, de erkölcsi tekin­tetben is, — utóbbi alatt értve a nagy dolgok alkotását s a sablonos munkán való felülemelkedést, a kiválást, s hír­névszerzést, sokkal könnyebben boldo­gulbatna. Ez a pálya a mérnöki pálya. A napokban olvastunk egy a ke­reskedelmi miniszter által tett intézke­désről, mely véleményünk szerint nagy­ban előfogja mozdítani azt a célt, hogy ifjaink a teknikai pályára kívánkozzanak. Örömmel kell tehát üdvözölni azt, hogy a kormány a műegyetemen 60 össztön­dijat alapított egyenkint 1000, azoz egy ezer koronájával. Igaz, hogy ezen ösz­töndíj élvezetével az a kötelezettség jár, bogy az ösztöndíjas tekuikus az okle­vél megszerzése után 8 - 10 évet tarto­zik a magyar királyi államvasutak szol­gálatában eltölteni, szóval a félévi pró­baidő után, mely alatt napidijat huz, a megfelelő fizetési fokozatba való kine­veztetését elfogadni, — de ez a kötele­zettség nem mondható tehernek, mert egyszersniint biztos kenj'ér. Tény ugyan az is, hogy a keres­kedelmi miniszter ezen ujabb alkotásá­val egyrészt biztosítani akarja a meg­felelő számú mérnököket az államvasu­tak szolgálatára, de másrészt nem le­bet elvitatni az uj intézkedéstől azt a hatalmas előnyt, mely hatvan ifjúra száll: anyagi gondoktól menten, teljes odaadás­sal élni tanulmányainak. Nagy szó az, hogy a főiskolai ta­nulónak ezután az éjjeli Órákat nem kell már a tanulásra fordítani, mint ed­dig, mikor nappal irodában dolgozott, vagy órákat adott, hanem szépen kipi­henheti magát, hogy másnap uj erővel folytathassa tanulmányait. De nemcsak az ifjú testi és lelki üdvére, hanem a szülőre is óriási előnyt biztosit az ösz­töndíj. Hatvan ifjú szülőji felszabadul az aggódás azon fájdalmasan sorvasztó hatalma alól, hogy miként és honnan teremtse elő a szükséges költséget „egyetemi polgár- fia számára, ki bizo­nyára nem kereshet annyit, hogy magát fenntarthassa. Ezek mellett az előnyök mellett még egy harmadik is származik az ösz­töndíjak alapi'ásából az t. i., hogy alka­Ilom nyilik a teknikai haladásra, a mi | nemzetgazdasági szempontból feltétlenül I bőséges annyagi és erkölcsi hasznot hoz az egész országra. Ha tehát az ifjúnak, a szülőnek és a hazának egyaránt csak előnye szár­mazik valamiből, azt az intézkedést vétek volna figyelmen kivül hagyni. Ez esztentendőre hiszen már kése minden lépés, de sorainkkal idejében akartuk felhivni nemcsak a szülők és j középiskolába járó fiaik, hanem a taná­rok figyelmét arra, hogy pályaválasztás előtt komoly megfontolás tárgyává te­gyék a fennebb mondottakat s a válasz­tást oly irányban arányitsák, hogy a teknikai pálya, mely a mi ujainkat ed­dig kevésbbé érdekelte, ezután több pápai fiút vonzón magához, inert csak iffy látjuk megoldhatónak azt a kér­dést, ifjaink mikóp boldoguljanak az életben ? Mielőtt sorainkat befejezuők, tájé­(kozásul még annyit, hogy aszóbaulevő lössztöudij tiz egyenlő részletben, vagyis havi utólagos részletekben vehető fel, s a folyamodványok a műegyetem rek­torához intézendők, hol részletesebb lelvilágositást is nyerhetni mindenről. Szívleljék meg az érdekeltek e so­jrainkat. Mért ne lehetne évenkint egy­ikét pápai tiu ösztöndíjas tekuikus, s maholnap mérnök. A demokratikus M. Á. V. Szerény ujsághirecske alakjában nyert tudomást a nagy közönség a kereskedelmi kormány régi közóhajt j kielégítő legújabb reformlépésről, mely [III.-ik osztály beiktatásával a gyorsvo­natokon is lehetővé teszi az olcsóbb j utazást. Egyelőre csak 5, nevezetesen : a Budapest - Zsolna „ - Kolozsvár „ — Brassó „ - Bród „ — Győr Szombathely vonalait jelöli meg olyannak, melyeu ily lll.-ad osztályú kupékkal kibővített gyorsvonatok fognak közlekedni, de re­méljük, hogy rövid időn belül az or­szág összes vonalaira kifog terjeszkedni ez az üdvös reform. S ily reményre innál is inkább jogunk van, mert a ke­reskedelmi kormány már is határozottan kilátásba helyezte ezt. Végre egy reform­lépés, mely őszintén a nagyközönség erdekeit szolgálja! A kormány külön­ben, ugy látszik, e reformmal némileg enyhíteni, paralizálni akarta a nem ré­gjen életbeléptetett tarifa-emelés kelle­metlen, s jogos zugolódáura okot adó következményeit. Mag3­arországon mindmai napig a külföldi gyakorlattal ellenkező, téves tarifa politika uralkodik. A külföldön mindenütt az a törekvés, hogy a vasút üzemi költségeit lehetőleg a teher-áru forgalom jövedelme fedezze, hogy a személy-dijszabást minél csekélyebb összegre lehessen redukálni. S meg keli jegyeznünk, hogy a külföld képes is ezen szociális tarifa-politikát állandóan fentartani a nélkül, hogy teher-áru tari­fája magasabb lenne a miénknél. Telje­sen antidemokratikus, és igen helytelen tarifális politika tehát az, a mely a va­sút üzemi fentartását a személy forga­lomra bazirozza. Ezért nem lehetett egy pillanatig sem indokoltnak venni és lel­kesedni a kereskedelmi kormány leg­utóbbi személyszállítási díjszabás eme­léséért. A személyforgalom, az embereknek de-oda mozgása kulturális szükség, kul­íurális érdek. Az állampolgárok igényei íielégitését, jóléte növelését legfőbb feladatául tekintő modern államnak te­init egyenesen kötelessége többek között x közlekedést megkönnyíteni, feltóteleit kedvezővé tenni. Ezt a célt pedig elérni

Next

/
Oldalképek
Tartalom