Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-09-01

Miért '< Mert az ipar megerősödése esak erős ós uj fogyasztókat fog teremteni annak a többletnek, melyről most szó van. A mai iparos munkás vagy napszámos ma nem áll oly viszonyok között, hogy megfelelő mennyiségű lisztre, húsra zsírra vagy borra s több efféle gazdasági termékre elegendő pénze legyen. Ma alig keres annyit, amennyiért egyszeri jólakásra elég burgonyát vásárolhatna. Ha az ipar megerősödik, az iparos munkájával több paust fog keresni, amikor keresetének jnva részét bizonyosan lisztre, búsra stb.-re fogja költeni s bizonyára többet fog fogyasztani, mint ma, mikor az ország számos részén liszt helyett kukorica máléból él. Nem túlzunk, mikor azt mondjuk, hogy ma mintegy öt millió magyar ember nem ismeri a búzakenyeret. Pedig az önálló vámterület ezt az öt millió embert hasznos munkához juttatná, a kivándorlókat haza vezetné és kenyérkereső, dolgos milliók segítenének nyersterményeinket feldolgozni ós fogyasztani is. Világos tehát, hogy ekként a nyerstermény többlet itthon fog elhelyezést nyerni és mi szükségünk sincs arra, hogy mintegy Ausztria jóindulatára (!) szoruljunk. Ausztria nem bir annyi mezőgazdasági terméket előállítani, amennyire szüksége vau, mint amennyit fogyasztása megkíván, miért is feltétlen idegen országbeli nyers termények bevitelére szorul, bárhonnét jöjjön is az. Más részt pedig szüksége vau Magyarországra azért, hogy itt tu) fölös ipartermékeit elhelyezhesse. Az önálló vámterület eszméje és gyakorlati kivitel ma már megérett. Krzi ós tudja az ország, hogy ebban rejlik a jövendő Magyarország nagyságának, boldogulásinak és dicsőségének forrása. Azt mondják egyesek, hogy az önálló vámterület „sötét

u-be való ugrása lesz a nemzetnek. Hát ez igazán együgyű badar beszéd! Engedelmet kérünk, nem fogja senki tagadásba venni azt, hogy az önálló gazdasági tevékenység csak fejleszti az ember öntudatát, feltéve, hogy az egyén az önállóságra kellő érettséggel bir. A magyar iparosság régóta érett erre az önállóságra. Ha pedig megadjuk részére az önálló gazdasági tevékenységét, ugy ezzel csak fejleszteni, tökéletesíteni fogja önmagát és érev.ni fogja a tanulás szükségességét, melynek legmagasabb fokán ma még kétség kivül — nem áll. Azt mondják továbbá egyesek, hogy az önálló vámterület nem fogja megszüntetni illetve megakadályozni a külföldi iparosoknak hozzánk való beözönlését. Le fog majd akkor telepedi:: számos külföldi, különösen pedig osztrák és német iparos, kik szakértelmüknél és leleményességüknél togva le fogják szoritaui a kevésbbé tanult és kevésbbé leleményes magyar iparost. Hogy ez a rohamos átalakulás be ne következzék, nem tudunk tán segédeszközhöz folyamodni és olyan intézkedéseket életbe léptetni, melyek az aránytalan beözönlést meggátolhatják? Ilyen megerősítő intézkedés volna többekközött például az is, hogy ipart csakis magyar és az országban lakó honos űzhet, illetve folytathat. llyképpen saját jogunknál fogva kéuyszeritenök az idegen iparosokat arra, hogy ha nálunk ipart óhajtanak űzni előbb magyar honosokká váljanak. Ezzel az intézkedéssel nyerhetünk, mert igy szaporodni fognak első sorban számra nézve is. De tegyük fel, hogy a fentebbi megszorító intézkedést sem alkalmazná a magyar törvényhozás, akkor sem kell félteni a magyar ipart ! A magyar iparos még nem oly gyámoltalan, mint azt hiszik. Egyes iparágak, névszerint, asztalos, lakatos, szabó és cipész szakmák eléggé kifejlettek és versenyképesek. A nemzet már tisztán láf s nyugodt önérzettel, felfrissült erővel ak-vr és fog is rálépni az önálló vámterület termő talajára. A tanév elején. Immár a nagy vakáció is haldoklik. Maholnap megnyílnak az iskola épület, falai és megkezdődik a komoly tanulás ideje. Elegendő volt két teljes hónap a pihenésre, mely idő alatt mindenit! futotta. Az agy pihenhetett, a test a szellem üdülhetett, a lélek felfrissülhetett. A szorgalmas, komoly gondolkozású ifjú bölcsen osztotta be a vakációját. A természetben, az Isteni szabad ég alatt járt-kelt, majd testét edzette, tornászott, úszott, közben jól megválasztott könyvtikkel szórakozott, hogy elméje se maradjon parlagon. Az ilyen ifjú aztán testileg, szellemileg megedződve, megacélozva, vidáman és gondatlanul néz elé az uj tanesztendőnek. Tudatában van kötelessé( gének,.tisztában van céljaival, jól tudja, miért tanul, tudja, hogy hivatásának kell szentelnie a most elkövetkezendő. időt, hogy esztendők multával pályája legyen, foglalkozása, kenyérkeresete, mert e nélkül nem lehet élni a társadalomban, a hazában, az államban. Ha tisztességes becsületes akar maradni, akkor tisztességes munkát is kell végeznie. Akik ennek tudatában vaunak, azokat nem kell félteni, nem elvesztett gyámoltalan emberek, azok keresztül küzdik magokat idővel a nehéz és megannyi megpróbáltatással járó életen. Az ilyenekből kötelességtudó, józan gondolkodású honpolgárok lesznek, kiket nem térit el senki és semmirögös éskísértésekkel teli útjaikon. Ezek az értékesebb elemet képezik. A másik csoport sajnos, a nagyobb hányad, a tunya, a rest, az akaratnélküli tanulókból áll, akiken még lehet segiteni. ha némi akaratot, hajlandóságot mutatnak a javulásra. Hol ez nem észlelhető, ott kárba veszett szép szó. szigorúság, ott hiába minden kísérletezés. A tanév elején tehát a hanyag, hányi-veti. könnyelmű ifjúsághoz szólunk. Próbáljanak egyszer gondolkodni, elmélkedjenek cselekedeteikről, ténykedéseikről, vessék latba a tanárok, a tanítók figyelmeztetéseit, vegyék figyelembe a szülők oktató szavait; gondol* kódjának, lássanak tisztán, száljának magukba és boldogok lesznek. Nem oly nehéz, rettenetes valami a tanulás. Egy kis kedv kell hozzá; másra nem szabad gondolni, ellenben mindig szem előtt lebegjen a nagy. a nemes, a szent cél: a jövő, melyben önmagunkról kell gondoskodni és a létfenntartásért bizony elkeseredett, kemény tusát kell vivni. de ezt elszántan, szilárd akarattal megvívja a józan ember és megelégedve gondol vissza az iskolában eltöltött eszten<lökre, hol szintén kellett dolgozni, küzdeni, hogy valami valhassék belőle és vigasztalja az a tudat, hogy most az uj küzdelemben, az uj harcban már a iao/.ta el szeretete minden jelével, ő esak szabadságának elrablóját látta benne. Es Vámos sokkai hüs/.kehh volt, semhogy szerelemért könyörögjön. Beletemetkezett a foglalkozásába és az asszonykát teljesen magára hagvta. Ar. elhanyagolás pedig — mint Karola nevezte — még inkább elkeserítette. Állapotában az sem változtatott semmit, hogv anyává lón. Gyermekét nem igen halmozta el anyai szeretetével, mert minden mozdulatú, halvány areoeskájánuk minden vonása folyton gyűlölt férjére emlékeztette. Négy év IL.ult el igy szerencsétlenül, midőn Dezső — a régi ideál — egyszerre csak otthon termelt. Nem soká váratott magara. Maseap már ott ült a szép asszony szalonjában és Karola lángoló arccal hallgatta ai eszeveszett szavakat, melyeket a tengerésztiszt sugdosott a fülébe. Miért nem mond ilyeneket a férje'.' Meri nem szereti. Kezdte szívesen hallgatni az őrültségeket és régóta nem érzett mámor gofl fogta el. Akkor sem tiltakozott már. midőn Dezső rábeszélni igyekezett, hogy hagyja el ar. urát és kövesse öt egy ismeretlen világba a tengeren tuba. Es miért ne? Miért kell neki azzal az emberrel élni. Még a véletlen is segített. Vámosnak nehátiy napra el kellett utazui hazulról. Éppen a legalkalmasabb idő, hogy bucstlt mondjon boldog, talausága, rabsága aranyos kalitkájának. De mi lesz a gyermekével? Magasai vigye? t Van-e joga-őt elrabolni atyjától? Nem! Gizi az i aTvjáé marad. De egy bnesuesókot mégis esak iza: bail lesz elvinnie magával. Gyermeke fülé hajolt Gizi nyugtalanul mozgott ide-oda, arca égett és apró kezecsKéje olyan forrő volt. Ai anya aggódva nézett gyermekére. Felnyitott sápadt ajkai kötött •belakadt lélegzete, melleeskéje nehezen emelkedett föl és alá, szemeit bágyadtan nyitotta föl s gyönge elhalií hatnom suttogá: — Mama! Mama ! — Itt vagyok édesem! Mi bajod, hol fáj gyermekem ? Gizi nem tudott válaszolni. Szemei újra bezáródtuk, ugy feküdt hófehér párnái között, mint egv halott. Az unva kétségbeeselt kiáltással futott át a szomszédos szobába. — Orvost! Orvost! Mit törődött mosta tengerészi isal tel, aki már türelmetlenül várta az állomáson. Nem golidolt most senkire semmire, csak beteg, haldokló gyermekére. Megjött az orvos Valami csillapító szert adott a kicsikének es u mama gondos ápolásába ajánlotta őt, mert veszedelmes gyermek betegség támadta meg Gizikét. Nemsokára jel. ntettel. Dezsőt, l.orzalom futott át a lelkén. — Nem fogadok senkit, kiáltá hevesen az inasnak, mondja meg a kapitány urnák hogy nem hagyhatom el beteg gyermekemet. A tengerésztisztet nem elégítette ki a válasz. — Igen fontos ügyben óhajtok beszélni > nagyságával — izent be ismét. Karola lelkeit, még egy gyöngéd pillantást vetett a betegre és belépett a mellékszobába. — Mi az — kérdé ingerülten Dezső — miért várakoztat ? — Mert nem akarok Önnel menni. Ezzel sarkon fordult és bement kis betegéhez. A tengerész pedig lefőzve távozott és a legelt vonattal elhagyta a várost. Mikor Vámos haza jött, neje már futott elébe. — Végre, végre ! — kiáltá könnyes szemekkel — az orvos éppen most mondotta, hogy vau remény. A meglepeti, férj átölelte hitvesét. Mi történhetett távollétében? Karola igy még sohasem fogadta. Nem akart hinni szcmeiuek. Mily változás állott be neje egész lényében. Karola aztán bevallott mindent férjénsk, aki megbocsátott neki. A nő szolt: — Azért akartam távozni innét, mert a/.t hittem, hogy nem szeretsz és nem is tudsz szeretni. — Tekints reám! — válaszolt a térj. Hallgatagon esüggeszté fejét a nő férje keblére. Karjai átölelték a boldog férjet, aki esak annyit tudott meghatottan mondani: — Ki fogom érdemelni szerelmedet. A L.