Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-12-31

az óra üti a tizenkettőt, benne van az . emberiség élete, benne van az ember élete. Ez a pillanat megtestesíti az einbe-í reknek a változatosság utáni vágyát Hogy mindig valami uj, valami más kelP az embereknek, mindnyájunknak. Azután az emberi élet uagv komé­diája, örömtelt szívvel várunk egy-egy előre látott, előre tudott vig. örörnetbozó' eseményre. S mikor eljön, néhány perc alatt oluiult, eltűnt és mibennünk csak' az a melancholikus emlék marad meg. hogy most valami szerencsés dolgot ól­tünk meg. De nemcsak az ember. Az egész: emberiség élete benne van abban u pilla-! natban. Ut az óra. Eltűnik egy év, helyébe lép egy másik és mi épen csak magunkba szuggerálunk rularai különös érzést.J Nem érzünk semmit és u világ is forog tovább nyugodtan, háborítatlanul. Éppen! mintha egy ember, egy nemzet meghal.! A túlélők valami meghatotta igot erősza­kolnak magukra, azután elfelednek min-j Uem es mennek vissza a napi életbe. * * * Fordul az év. Üt az óra. Halad az idő, halad a világ előre. Minek nézzünk"! hátra ? Nézzünk előre a sötéiségoe és ha nem látunk benne semmi jót. hát lega­lább is kívánjunk egymásnak. Újévi elmélkedés. 1912. Ismét egy év tü:it le a semmiségek honéba; ismét ..gy uj év, egy uj élet-idő virradt reánk, önkénytelenül magiiukba kádunk .« elme.k*.lünk nz elmultak felett. — Elgondolkodunk mennyi szomorú és mennyi vig napol ruére ránk * suis: elgondolkodunk u:i jót s mi rosszat tétünk, •ériegbe vetjük érzemény eiuket és cselekede­teinket minden szép és neme* iránt! Ez az a nap, melyen minden emberben kft­löniéle érzelmek egyvelege működödik; öröm; bánat, váltakozva mii ' azt az éven át éreztük, vegyest ujra erőt vesznek rajtunk.! Egy olyan ön gyónást és erös fogadást végezünk magunk­ban. — A fájó emlékekné. 1 'elünk sokszor a sors igaztalan-ága miatt, ed tg hiába ember, hiába zugiilódol, mi rád vau mérve ki nem ke­rülöd ; oly gyenge törékeny lények vagyunk, hogy egy láthatlan szellemmel szembe szállni akarni is puszta dőreség: — — — •— — A jó kivonatokat rejtő ' '''ék. bejárták a világ különféle részét, többnyire csak szokás es divatból - - külszin és illem — ez a társada­lom ni,ilk."ló iránya: azonban sajnos volna ha kivétel itt is nem akadna. II i ritka is de azért vau igaz barátság és szét '»stverek, hitvesek és szülék iránti benső voi— n. Elmegyünk az Isten hr-. '>a s e napon áj­tatosbak vagyunk, mint egyébkor hogy van az? azt hiszem mert minden] azon megmagyaráz­hat lan érzésnek benyomása $Jt van, mi egy felsőbb láthatlan lény iránt nyil nl. Szebben öltözünk e napi . és vig tár­saságban igyekezünk lenni; — mindehhez egy kis babonás hit kö', mert tudniillik az első nap­ról az évben következtetünk a többire is. Sőt még erszényünket is iparkodunk megtölteni . •-, hogy az egész éven át telve legyen; pedig de sokszor kell belenyúlnunk f a sok „boldog uj eV tiszteletére bizony estig ki is ürítjük, még a sok szolgát, postást, házmest"' kéménysep­rőt etc. etc. kielégítjük, node bála égnek, ha ílve az erszény, van iniböl szegényeknek jó apo"r>.? DJBlMHali Lassankint kezdik eme szokást ki küszö­ölni, avval a „megváltási-' uj divattal. De azt iszem, hogy el nem fogja senki törölhetni, nnyira bevett szokássá vált ez nálunk. A gyermekek, versecskéjöket ujra és ujra imétlik, hogy jó szüleik vagy rokonaiknak azt. zépen és ildomosán f "ínimidhassák és tőlük szép ítések kíséretében esetié,-, ezüst fotiutot vagy rtekesti ajándékot kapjanak Itt is érdek? böl­sötöl a sirig érdeken alapszik majd minden! Igy volt ez kezdet ól fogva — de ki ha­arozzu meg iiol ii kezdet? az évek múlnak te­link felett, alig voltunk gyermekek, mar komoly riegelt mlierek vagyunk s lassankint észre wsesDk, hogy aggokká leszünk —s helyt enge­lünl. egy ujabb nemzedéknek a világon, melyen iki megteszi pályafutását, hol könnyű, hol rö­gösebb uton s oelyen nv.rmas nincs senki és emmi számára. „E- visszatérjen a por az ö föl­iebe, a honnét volt. és a lélek visszatérjen az .simli-/, a ki öt ad'a!" Lét ütik TAE^ vau írva a sors könyvében, elvagyunk ruházva jó éa roma tulajdonokkal, idott az ég észt, hogv k.o'iuáiiv ózhassuk érzel-, neinkei, adott az eg szivet, o'u de e kis részecs­Ltjén :. »tUukn ••». u- sok m« merve - jót és ojs/...t, örömet és bút. min 1 ennek kell elviselnie. - Ne nézz vágyaid hónába, Egéaz iölág u. a mi '.,'.,[ iku ik, A mennyit a sziv ielfe^iiat magába S-'iá 1 nnknak csak anyit nondhatuab 1 Kérjitk a Mi.ideiiljí.tot, hogy gazdagság, :éuy, nekünk uem igazi boldogság, csak sztret­Mtnket tartsa meg nekünk ngéssségben — • osak s a nélkü őségtől óvjon meg, moly sokszor a romlás leitóje. Bol'log nem az, ki mind azt birja mit ólir«jt, hamm a ki u-m óhajtja miuJazt, mit netn bir! ili iótig ll| "V et ! Gizella. T. olvadóinknak és munkatt;rsainknak Boldog Uj évet kívánunk! VEGYES HÍREK. — A városi tanács működése Pápa város tnnácsa az elmúlt esztendőben ugyancsak nagy tevékenységet fejtett ki és számtalan ügyet készített elö a képviselőtestület számára. Ezeket lapunk más helyén ismertetjük. Itt oly dolgokat enili' ; oik meg, melyet a tanács saját hatásköré­ben . ' ott el. Eltekintve a százakra menő ipar­igazolványok, illetőségi ügyek és épitési engedé­lyektől, fontosabb határozatait, tekintet nélkül 811 u, hogy véglegesen el vaunak-e már intézve, vagy seit, a következőkben foglaljuk össze: Át­járó az Urdombra n vasuti sinek felett, villany­óra az állomási épületen, adóügyi föuöki állás szervezése, bakonyéri hid kibővítése, betonvirág­vá/.ák bővítése az Erzsébetligetben, építkezési szabályrendelet előkészítése, homokbánya meg­nyitása, iieti állatva-ártér rendezése, haltenyész­tés céljára alkalmas hely keresése, hordójelzés megkönnyítése, Hungária előtti rács eltávolítása, Hal-tér rendezése, díszes halottas kocsi rendelése, honvédtilzérezred megszerzésére a kellő lépések megtétele, hentesbolt nyitása, járványkórház fel­szerelése, ingyen padok szerzése a ligetbe, sze­métládái: készíttetése a tötitcák számára, Tapolca­part rendé ••'ne a vágóhidnál, vízórák alkalmazása több fogj .i ­'ál, vagonhiány megszüntetése tár­gyában feltetjesztés és még sok más kisebb-na­gyobb fontosságit ügj r kezdeményezése vagy be­fejezése. Látni való tehát, hogy a tanács előtt is az a cél lebegett, a vá'os fejlődésére irányuló minden ügyet minél előbb elintézni. — Érdekes tanácsalés. Pápa város ta­lácsa karácsony napján, dec. 2ő ón rendkívüli, anácsülést tartott. Hogy az az egyetlen tárgy, nely miatt e nagy napra sürgősen össze volt bí­zandó a tanács, fontos volt, azt ezek utáu szinte ermészetesnek találjuk. A tanácsülésen Szokoly fgnác rendőrkapitány, mint a jelenlevők között egidösebb tanácstag elnökölt s kívüle még csak Csoknyay Károly főjegyző ós dr. Hoffner Sándor hiszti ügyész volt jelen. Érdekes, hogy a határo­zathoz, melyet ez alkalommal hoztak, az ügyész nem járult hozzá. Még érdekesebb mindezek után pedig az, hogy ez a határozat mindamellett — írvényes. T. i. addig, mig meg nem felebbezik, — A Jókai-kör es'élyei. A Jokai-kör igazgató-tanácsa f. hó 2i-én Németh István elnök­lésével tartott ülésében elhatározta, hogy február ltl. és 17 napjain a városi színházban nagy os­télyeket rendez. Az első estélyen hangverseny lesz, melynek műsorát Bihari Ákos, c/. ors^gne tievü színművésznek vendégszereplése lógja ki­válóan értékessé es vonzóvá tenni. A műsor többi számát egy fővárosi énekesnő s kitűnő helyi sze­replök fogják ••Itatni, záradékul élőképek kerül­nek szinre. A mást dik napon a kör jth's műked­velő gárdeja egy egész esLét betöltő vígjátékot­fog előadni. — A varost bélyegek Az uj »zerveaetf. szabályrej.deh ». éltemében as egyes városi tiszt­viselőknek járó irá-dijak \arosi bélyegek aKk­jában rovandók le wr. «-gyes iratokon. A bélye­geket a logyusztssi adókezeli'iségnél lehet besze­i'-ziu. A uapoübau érkeztek le a nyomdából a bélyegek, még pedig -27,000 db. bélj pg ;>9,400 K értékben A tanáci utasito'ta az illető tiszt­.i.-eÜket a bei v «;gí.-ti a ;>i-ztasi a Vunai ko/,ó pa­ragrafus szigorn betartására s felhiv tu az iktatót é«i kfadót e felStbólyegzés .'.3 tlle&Srsős pontos teljééi tésére. — ül jegyzés. Dr. Kövi Jo>ef járásorvos t. vármegyei főorvos I -anyát, Angélát eljegyezte dr. Frieiliev E:i'ó. Bazin város főorvosa. — Egyházi hirek. Egyszer mar hirt ad­tunk nrró!. BOg] Csóthi Gtza, p. kamarás lesz a mvrakereezturí apát. Később Jíehé* Kálmán jelölése uyomult előtérbe. Ujabban azonban egy­házi kötökben biztosra veszik, hogv Csóthi Géza k : uevezése ónk napok kérdése. Csó'hi Q -za utódját a pápai ;róf nevezi ki s mint hírlik már is történtel lépések H csóti javadalom elnyerése iránt. Itt említjttk meg, hogy oeekaezn biztos forrásból tudjuk azt is, míLéut KjisstJeaö pápai esperes a közeli napokban a Ferenc-József rend lovagja lSsz. Ez a körülmény a papaiakat köze­lebbről érintvén, mint a murakereszturi apátság vagy a csóthi plébánia, jónak találtuk felemlíteni, hogy elejét vegyük annak a sok mende-mondá­nak, melyet legutóbb a megüresedett nagyobb javadalmak és városunk plébánosa körül felkez­dettek. Kriszt Jeuö különben az 1912. év folya­mán üli áldozárságának 25. évfordulóját s addig bizonyára más egyházi kitüntetésben is fog ré­szesülni. — Újévi istentiszteletek. Ma este 6 órakor a plébániatemplomban hálaadó istentisz­telet lesz, holnap, uj év napján reggel 9 órakor ünnepi uagymise és prédikáció, 11 órakor csen­des mise, délután 3 órakor vecsernye. — Szilveszter- Az 1911. év a mai nappal bezárul. Régi szokás szerint minden egyesület és kör, igy többek között a Kaszinó, Polgári Kör, Kath. Kör, Legényegylet, Munkásegyesület stb. Szilveszterestéit rendez. A nagytemplomban este 6 órakor tartandó hálaadó istentiszteleten a szentbeszédet Blazovich Jákó fögitnu. tanár, boncésrendi áldozár mondja. — Hangverseny. Sviirdström Valborgasz­szony hangversenye január 7-én lesz aGriflben. Zongorán Ohlson Martha svéd zong<iramüvésziiö fogja kísérni. E/.uttal felmentve érezzük magun­kat sz alól, hogy a hires svéd csalogányt közön­ségünkkel megismertessük, lévén ez a művésznő harmadik pápai szereplése. Jegyek Hajnócky Ár­pad könyvkereskedésében kaphatók. Bővebbet a falragaszok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom