Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-08-06

— Mindenféle költségek. Szó sincs róla, sok kiadása van egy városnak. A tanács hétről hétre ezreket meg ezreket utalványoz a közpénz­tárból. Azt azonban nagyon helyesen teszi, hogy holmi felesleges költségek utalványozását megta­gadja. A héten két ízben is elutasította a meg­kereséseket. Igy egy jolsvai illetőségű, Turcsáuyi Lajos nevtt pápai állomási elöljáró után, kit a vasúti személyzet elmebetegsége idejében állító­lag 2 napon át őrzött, 8 K őrzési dijat, továbbá Cserkuti Erzsébet pápai illetőségű magyaróvári lakosnak Pápára kisértetésénél felmerült 11 K <Í0 f. kiséreti útiköltséget nem utalványozta. Előb­bit azért nem, mert saját közegeivel is őriztet­hette volna a város uz elmebeteget, az utóbbit pedig azért nem, inert erkölcsi múltja olyan, hogy kíséret nélkül is bátran utaztathatták volna Magyaróvárról Pápára. — Vízpazarlás. A vízpazarlás még min­dig tart. A tanács most erélyes lépésekre hatá­rozta el magát. Két egyénnel állandóan ellen­őrizteti a vízvezetékeket s a rendőrkapitányt fel­hívta, hogy a vizpazarlók ellen rt legnagyobb szi­gorral járjon el. — Hazszáinozas. A város egyes utcáinak házszám ozasa, noha nem régi ínég. nein jó. Ujabb és ujabb háztelkek lettek beépítve s most nem mennek a házszámok szépen sorba. A tanács uta­sította ugyan a mérnököt, hogy a háztelkeket is mérje fel és annak alapján ujabb ház számozásra tegyen javaslatot, de a mérnök ezt a munkát korainak tartja és elhalasztani véli midig, mig a város birtokában lesz a kataszteri felmérések alap­ján készülő térképnek. A tanács igy egyelőre nem házszámoz ujra. Vizsgalat a halastó ügyében. Az or­szágos halászati felügyelőség mult pénteken küolte ki egyik vizmesterét, hogy a Pápán létesítendő halienyésztés ügyében vizsgálja meg a városi mérnök által mvellirozott területet s adjon véle­ményt, hogy a kérdéses terület alkalmas volna-e halgazdaság céljaira. A halászati felügyelőség ki­küldöttje a helyszínén tapasztaltakról a városi ta­nácshoz fogja véleményét beterjeszteni, mely a halgazdaság ügyében végérvényes határozatot illetve javaslatot terjeszt a közgyűlés ele. — Beküldetett. Lapunk egy munkatársa a következő sorok közlésére kért bennünket: „Keresztény temetéseknél, midőn azt a díszesebb városi kocsit használják tél a hullaszállitásrn. már évek óta inegbotránkoztatást kelt az a furcsa körülmény, hogy a kocsinak a deszkalapja, melyre a koporsót helyezik, oly rossz gépezettel van ellátva, hogy hol ki. Ind ineg be nem tudjak húzni vagy tolni s csak erős rángatással meg taszítással sikerül ez ugy a hogy. Ilyen erőszakos műtétek persze nem mennek zajosabb megbe­szélések és Utasításadások, valóságos koiumaudi­rozás nélkül, a mi a mindenkit komor hangulatba ejtő gyász közepette egész kegyeletsórtöen hat ; de sértő a holttestnek ide-oda való taszítása ós rángalása is. Végtére nem olyan nagy dolog, annak a deszkalapnak jól forgó kerekaljat csi­náltatni, vagy a meglevőt megjavíttatni, hogy az jól ós zajtalanul működjék. A tisztelt város­gazda urnák még nem tűnt. volna ez leír" 1 — Holttetem szallitiisa. Sipiczky János helybeli cukrásznak a nHpokban elhunyt anyósát Szabó Józsefné szül. Sípos Teré.-iát Pápáról, a f. hó 1-eu délntáll 5 órakor a kálváriái kápolná­ban kath. szertartás szerint történt beszeutelés után alispáni engedéllyel vonaton Irsára szállí­tottuk, hol csütörtökön eltemették. — A heti vásártér. A heti vásártér be­rendezésének tervezete mar elkészült. A tanács azonban, mielőtt ezt keresztül vinné, a tervel kiadja az ipartestületnek, az országos kereskeih egyesület papai fiókjának és a Lloyd társulatnak bogy azt tekintsék be és véleményezzék. — TÜZOltÓtiszt. Wolilinuth Lajos városi díjnok, a pápai önkéntes tűzoltó egyesület se­gédtisztje a tanács engedelméből és a város költségén elvégezte a XX. országos tüzoltótiszti szaktanfolyamot és a tiszti vizsgát sikeresen le­tette. 0 most az egyetlen képesített tiszt az egyesületbeu. A tanács a bizonyítványt, bete­kintés után kiadta a tüzol'ó parancsnokságnak. — Visszaterelt kivándorló. Horváth \ Jenő csóti lakos óhajtott útlevél nélkül Ameri­kába vitorlázni, de a határrendőrség elcsípte, noha a Il-ik osztályon igyekezett a határ felé Ezen kihágásért 4 napra lezáratta s falujába visszatoloncolt att a. Hálanyílatkozat. Mindazoknak, akik szeretett nagybá­csinknak SZVOBODA VENCEL nyűg. városi tanácsos elhunytával ért fajdalmunkat bármi módon enyhíteni és részvétüket kitejezui szívesek voltak, fogadják ezúton hálás köszönetünket. Hajnóczky fíéla és családja. — Hirdetmény Pápa város háztartásának és közs. közmunka pénztárának 1912 évi költség­vetése, továbbá az 1912. évi közs. közműnk? összeírás a számvevőség jelentésével együtt az 1SS6. XXII. k. 12") §-nak luegfelelöleg f. é. aug. 7-töl fogva 15 napon át a számvevői hivatalban közszemlére kitéve lesz, — a költségvetés ellen az észrevételek,- a közmunka összeírás ellen pe­dig a felszólalások ezen idő alatt a polgármes­teri hivatalnál Írásban beadhatók. Pápa 1911 aug. 4. A városi hatóság. Hirdetmény. Pápa r. t. város polgármestere közzó teszi, hogy a képviselőtestület f. évi július hó 31-én tartott rendes közgyűlésében 14U. sz. véghatárosatával jóváhagyta a vá­ros 1910. évi házi vasúti kövezet, kövezetvám, községi közmunka továbbá még Ili rendbeli száma­dását. 144 sz. véghatarozalával Schneider Jenő molnár részére 270 K 20 I malomjavitasi pót-­költséget a kölcsön pénz felesleg terhére évi ti % kamat fizetése mellet kiutalt 14"). sz. véghatározataval jóváhagyta Sze- j pesi Sátidorné budapesti lakossal a város részére általa díjmentesen szalli'vt' padokon .'10 évig ter­jedő hirdetési jogra vonatkozó szerződést. 147. sz. véghatározatával birtokon kívüli felebbezés kimondásával elrendelte a Ctnca-árok-l nak a Zárda-utca megnyitásába és a Tttsoltó-ut-1 cába eső szakaszának beboltozásat a papai taka­rékpénztártól folyószámlára felveendő 2300 K költséggel. 149. sz. véghat irozataval Spitzer Sámuel 150. „ ., Varga Ágnes 151. „ „ Szálai Mari 152. - „ Schedier Endre il­letőségét megtagadta. 153. sz. véghatározataval Breisach Ignácot és családját. 154. sz. véghal irozatával Stern Károly és családját a pápai illetőségűek kötelekéből elbo­csátotta. Jelen véghatár"Zatok azzal tétetnek közzé, hogv ellenük a felebbezés alulirt naptól számítva 15 nap alatt a polgármesteri hivataliján beadható. Pápa. 191 I augusztus hó (1. Mészáros Károly, PolSálSIIIltST. Akinek hashajtóra van szüksége, na dsérlelezzen mindenféle mesterséges szerrel, melyeknek többnyire kellemet­len, sőt ártalmas utóhatásuk van, hanem íasználja a világ összes orvosai által rendelt természetes Ferencz József ceserüvizet, mert még Amerika egyik legismertebb orvosi szaklapja is, a Ca­ladien Journal of Medicine, konstatálja, íogy a valódi Ferenc* József-keserüviz használata „kíméletes hatása miatt az utóbbi években különösen előtérbe nyo­mult". Kérjünk a füszerüzletekben és íyógytárakban kifejezetten valódi Fe­rencz Józsel-vizet. Kzétküldési-Igazgató­aág Budapesten van. — Halálos szerencsétlenségek. Pápa­lalamon községben t. hó 29-éu d. e. Jakab Kál­nán udvarán benzines cséplőgépet állítottak fel, i melyet megbámulni a közeli szomszédok is át­mentek. Átment Nyul Sándorué 2 éves kis tiával jergellyel is. A kis gyermek az udvaron talált fgy közönséges vizes kannát amelyben látván, liogy van víz. a kifolyó csövén ivott egy kortyot, ilighogy lenyelte szegényke a folyadékot azon­nal rosszul lett, mert az uem viz, hanem benzin volt. Az annyira veszélyes könnyelműen szaba­lon hagyott, benzin halálát okozta a kis ártatlan gyermeknek, aki pár órai kínlódás után kiszen­vedett. A gondatlan géptulajdonos ellen az eljá­rás megindittatott. — Mult bé 30-án d. u. Weiland Pereno 15 éves tiu a homokbödögei téglagyár anyaggödreibe összegy ülemlet.t vízbe ment für­deni, többi pajtása figyelmeztetése ellenére a mély vízbe lépett hol azonnal elmerült. Pajtásai kiálto­zására odaszaladt embereknek azonban csak halva sikerült a szerencsétlen tiut a vízből kiemelni. M. kir. anyakönyvi hivatal. Karácsony Antal kocsis és neje Csillái,' Erzsébet (la: Ferenc r. k. — Oombás Imre földmivelö és neje Nagy Ágnes lia: .biliös r. k. Hirsch Sáudor cipész és neje Stern Ilona tia : Zoltán izr. — Stemlierger Adolf házaló ós neje Singer Herta leánya : Sára izr. — Koch János ács és neje Tóth Mária leánya halvaszületett. — Pörnyäcy Ferenc vasuti alkalmazott és nejo Tóbel Ágnes leánya: Mária r. k. — Major Alajos béres és neje Varga l.idia loányu: Karolina ág. h. ev. — Seliestyén Tivadar kir. adótiszt és neje Polhőgy Irén fia: Árpád ref. — Balogh Eudro vasuti mozdonyvezető és neje Kcser Eszter lia: (iéza Endre r. k. — Vadász János napszámos és neje Merkes Teréz leánya Anna r k. — Strouinier Mátyás kir. adótiszt és neje Tischler Irma leánya: Irma r. k. Mmfhntlnk: Kozs Ferenc csizmadia r. k. •>•"> éves. agyhudés. — Özv. Ii"/.s Mihályné szül. Orbán Anna r. k. 70 eres, elaggulás. — Szvoboda Vencel ny. vár. tanácsos r. k. öves, elaggulás. — Horváth Mária r. k. 4 hónapos, hél­liurnt. — Szabó Istvánné szül. Sipos Terézia r. k. 7l' éves, szívbaj Kalmár Terézia r. k. JI hónapos, hélhiirut. — Hartakovics I.ás/ló áif. h. ev. 1 hónapos. — Császár lános ig. h. ev. 7 hónapos. — Bognár József r. k. 3 hónapos a lliiztlBtiigot kötiitlrl;.: liarbarics Pál cipész r. k. é» Pálkovics Mária r. k. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Sz L. Levelében, uiolynek jogosságát mi is elis­merjük, azt írja, hogy uem tudja magának megmagyarázni annak az okit. bogy a P. L.-ból, mely mindenkor hü tUkro volt az eseményeknek, Oy. F. uspok ur királyi kitünte­tése miért maradhatott ki ' Mi magunk sajnáljuk ezt leg­jobban, melynek egyedüli oka az, hogy szerkesztőnk a kérdéses időben beteg levén, a lap szerkesztésében e számnál nem vehetett részt s igy tortént meg az a kel­lemetlenül feltüaő eset, hogy ez a mindnyájunk örömére szolgáló esemény munkatársunk figyelmét kikerülvén, róla meg nem emlékeztünk. Netn volna szabad, de megtórlént, pedig, amint • In is mondja, elsők szoktunk lenni minde­nütt, ahol az érdemeket méltatják és elölte kalapot emel­nek, annál inkább most, mikor egy olyan egyén kitünte­téséről volt szó. akinek az é/domei előtt nemcsak az egy­házában levők, de az azon kivnl állók is kalapot emelnek és meghajolnak. Egyebekben megnyugtathatjuk ke,Íves liar.ilunkát, begy júvöhon hasonló --et nem fog előfor­dulni. CUKOR gyümölcs befőzéshez legolcsóbban előnyös beszerzés folytán T7"illa.3^-3" r ércre "cerendesett kávépörkölő és mákőrlője megtekintésére felhívjuk a nagyközönség ~ figyelmét. ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom