Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911
1911-08-06
yal, padlással, mellékhelyiségekkel s természetesen vízvezetékkel ellátott egyszobás lakás ára egy évre 160 korona. Ugyanez két szobával 220 korona, három szobával HHO korona. Ezenkívül a kert mindegyikhez kivétel nélkül ho/zájár. Nem közönséges lakóházak ezek, hanem művészi villák, bár egyszerűek és praktikusok. Már most tisztelettel kérdezzük, hogyan lehet 15-20 koronát kérni egy öl házhelyért, mikor a fővábosban, bár távol a gócponttól, de mégis Budapesten, 8 koronába kerül öle a házhelyeknek? Ennek a horribilis különbségnek a miértjére aligha tudnának földtulajdonosaink elfogadható választ adni. Az igazság álláspontjára helyezkedve azonban be kell vallanunk és el kell ismernünk, hogy ezeknek az áraknak nem egyedül a földtulajdonosok az okai. Magának a hatóságnak is van benne némi része, hogy a telekárak ily szokatlan módon felszöktek, mert a helyett, hog3' a hatóság kedvezményeket adna az építkezni szándékozó egyéneknek, a helyett úgyszólván megnehezíti azt az által, hogy a tulajdonát képező területeket önként 40-60 koronáért adja oda azoknak, akiknek azokra építési célokra szükségük volna. Ilyen körülmények között aztán nem lehet egyedül a privát tulajdonost okozni és föllázadni ellene, mert azt tartja, hogy neki éppen olyan drága a föld. mint a hatóságnak. És ebben igaza van. Ezek után már most vissza térve a tisztviselőtelep ügyére, ilyen körülmények között nagyon bajos elhinnünk, hogy a tisztviselőtelep, a melyre Pápán égető szükség volna, egyhamar létesülhetne, hacsak maga a város, mint erkölcsi testület nem gondoskodik róla, hogy az illetők erre célra megfelelő és olcsó területhez jussanak. tatnak; kezdhetik elölről tanulni iparukat. Ide vezet a falusi rossz ós helytelen tanoncnevelés is. Számtalanszor hallottuk, hogy vannak iparosok, kik elszökött notórius tanoncokat rendesen nagy meutegetés és enyhítő körülmények felsorolása mellett egy év söt néha pár hónap alatt akarnak betanítani és felszabadítani. Hát hol vau itt az ipar iránt felettébb megkívánandó kölcsönös istápolás, az előre haladott külföld elleni ipari versenyre való előkészítés. Az 1884. évi XVII t. c. (ipartörvény I határozatlanul írja elő u tanonc képzési idő tartamát, nem állapit sere minimális, sem maximális batárt, csak a kontárok szaporodása mozdítja elő. Az ipartörvény csak azt, mondja ki, hogy a fölvétel alkalmával az iparos és a tanonc szülői 1 agy gyámja közt a tanidö tartama stb. egyetértöleg állapítandó meg. bizony sokszor az anyagi érdekek mellett agyouállapitják a tanidőt. Nézetünk szerint a tanonc 17 életévének betöltése előtt felszabadítható nem volna, nehogy lelkiismeretlenül járjanak el a tanoucszerzödések köjrtil. Minden tanonc kötelezendő lenne felszabadításakor a 'S-A évi tanoncidő letelte mellett, az általa tanult iparból gyakorlati és elméleti szakvizsgát tenni. Ezen eredmények elbírálására pedig ipartestületi alkalmi bizottságok volnának szervezendök, mint szakképzettséggel biró tényezők. Az írni uem tudó fiuk pedig tanoncokul felvehetők egyáltalán nem lennének, mert igy kivolna zárva lehetősége annak, hogy műveletlen segédek, illetve iparosok neveltessenek. Az iskolai képzettség kimutatása sarkalatos alapfeltétele lenne a tauoncfelfogadusának. Ugyanis az iskolai képzettség hiánya miatt nem lehet megtagadni az ípartörvény szerint a tanonc lajstromszerü beiktatását, valamint a munkakönyv kiadását. Ez esetben mit tud a tanonc amikor segéddé, később mesterré lesz? Mimódon fejleszti üzleti tevékenységét? Hogyan lesz képes versenyezni a külföld előre haladott nagyiparosával? Az ipartörvény revíziója elkerülhetetlen volt mert kuruzsiással nem lehet a kisipar nehéz és immáron elviselhetetlenné vált küzdelmein enj hitei.i. Az ipartörvóny útvesztőin ember legyen ki minden akadály s kétely nélkül eltud igazodni, tehát uj és jobb törvényre van óhajunk, mely nem gyámkodóiag lesz hivatva eljárni, hanem igazi önkormányzati jogainkat fogja minden irányból jöhető megkárosítás ellen biztosítani a régen eltörölt, de bevált céhrendszer szerint. A kevésbé tanult kisiparos nagyon ki van téve — a szabad ipar leple alatt — a kereskedelmi szellem térfoglalására. Nagy az iparszabadság ezért a képesítést igen szük korlátok közé kell zárni s a tanoncképzést szigorú ellenőrzés ala kell vetni. A tanoncnevelés nem csak ipari, anyókára. Leköszöntem neki szikiapadom tetejéről . — Jó napot uéuike! M. g tudná mondani, miért uem jár ma a tengeren egyetlen bárka sem? Ar. asszony fölemelte a fejét s pillanatra abbahagyta munkáját. — Elkárhoznék az uram, aki a megváltó halála napján neki feszítené a vitorláit a tenger vizének. Megölné a bóra s bele temetné bűnös testét az Adria lenekére ! Erdekeit a dolog. Odahagytam hát helyemet s az öreg mellé ültem a szikialépcsöre. — Nagyon szeretném tudni, milyen történet fűződik éhhel a naphoz. Mondja el nénike ! — Kértem az anyókát. Az olasz amúgy is szeret mesélni s azt hiszem, bizalmat ébreszthettem beune, mert letette a tüt s <>da kuporodott mellém. — Szeretné tudni ? Szívesen elmondom, — kezdte a beszédet. Kis leány voltam még a egyszer nem akartam templomba menni, amikor apám elmesélte nekem Petrohio esetét. Ö is ifverek volt még s esak az árböokotél végét volt szabad huzaia a vitorla feszítésénél, mikor az a dolog megtörtént. Talán 90 éve is van nur annak. Tudja i.rain, a mi vallásuuk i :.• legnagv >hh ünnep szombat. Ilyenkor fekete ruhát ven* magára egész Kevigno. fekete posztót vonnak meg a szent szobrokra, képekre is. Dédapáinkról ra-'k maradt hagyomány tiltja, hogy erén a napon valaki megszentségtelenítse a tenger gvaszát evezöcsapásaiv d. Istentelen voit ez a Petrinio. Templomba sose járt, iiuádkozui nem szerelelt, egész életét ott töltötte koromfekete bárkáján az Adria viselten. Egyszer aztán megverte az Uten. l'illanatra megállott, sárga homlokán sűrűbbre vonta a ráncokat s halkan folytatta. — Nagyszombat volt épen. Az ablakokban már égtek a szentelt gyertyák s az Angelo ott a toronyban akkor iudolt meg először, mikor a l'.-i ronio neki gyűrte az inge ujját s felhúzta a vitorlát bárkájára. A templomba siető nép kórülallotta, ugy könyörgött neki, ne rontsa meg a föltámadás ünnepét, menjen velük az Isteiiházába - álljon be ő is a megváltó kísérő hivei közé. — Ne beszéljetek bolondokat! — felelt Pet1 ronio. — C*ak menjetek magatok és térdeljetek le azok elé a faragoti fabahák elé, a/tán imádkozzatok hozzájuk reggeltől estig, én megyek a magam utján a végtelen tengerre. At az én Istenem ' — Káromló! — Störuyedt el a nép fülét befogva és sietett a templomba Csak egy jámbor aggastyán, az öreg sekrestyés fordult viasza még egyszer — Térj a jó útra Petrouio ! Meglásd megver az Isten! — Az Isteu ! — s nevetni kezdett. — Eloldom a kötelet, aziáu avanu ! Köpülök mint a villáin s szeretnem Istui, melyik Isten ér utol! Mir.- ezt kimondta, elindult a bárka s vitte a szél lassan, be a teuger közepébe. A templomból azalatt megindult az ünueplő sokaság s lenn a parton megkerülte a várost. Világol volt minden ablak, esak a Petronioé maradtak sötélek. Ugy mesélte apáin, hogy a megváltó haragosan fordít >tta el a fejét, mikor az istentagadó ablakai alá ért. Megfeledkeztem magamról s önkénytelenül elmosolyodtam. Szerencsémre hamar észrevettem a dolgot s mire az öreg rám tekintett, már újra elkomolyodtak arcom vonásai. — No és mi lett Petronioval ? — szakítottam félbe. — Hallgassa csak urain, azt is elmondom! — Mikor véget ért a körmenet s eloszlott a sokaság, fekete felhők szálltak onnan nyugatról a tiszta égboltra. Ks amint szálltak-szálltak, százszor akkorára is növekedtek, beborították az egész hátait. Megmozdullak a csendes hullámok s mu*>gva csapkodták a partokat. Ijesztő sötétség borult a városra s rettentő szél kezdte tördelni, tépni a fák ágait, fiatal leveleit. Egyszer csak világos lett a legfeketébb felhő, irtózatos dörrenés hallatszott a magasságitól s mint valami tüzes kígyó szaladt le az égről oda, ahol az a kis ariget van. S kezével a Kagnole-szigetre mutatott, amely Az ipari tanonc nevelésről. A legnagyobb hiba abban áll, hogy nálunk csakis a tanulásra hajlammal nem biro fiuakat adják ipari pályára, a mikor ott is kellene tanulni és tanítani. De amiknr meg az amúgy is fennálló hiányok mellett a tatdtó iparosok zöme, — a tanoncokat nem a műhelybe, hanem a szakmán kivül. igen nagy ideig mással foglalkoztatják \ tanoncidö rövidre szabott tartatna alatt, hacsak a tanoncok különös oknál fogva jobban óhajtják az ipar elsajátítása körüli ismeretek megs zerleset. A tanoncidö tartamát legtöbb esetben a minimumra szállítják le, illetve állapítják meg, nert az ipartörvény erről sem intézkedik, de még jzen idő alatt is a tanonc a mint igaz is — csak átékkal tölti ifjúkorának aránynapjait. Az idő elár a tanonc segéddé lesz, akár nem tanult, akár íem ért a szakiparához, hogy aztán az élet ne:iéz küzdelmében ugy a saját, valamint a családja ivagy hozzátartozói kényeiét miként lesz képes negkeresni, arról a mai napig is hallgat, a krónika. No de honnan tanuljon az a tanonc a miior néhány iparos — tisztelet a kivételnek — nég maga sem ért az iparához, mert öt sem taníottak. Ha az idő elérkezik a tanonc felszabadul i az ipartestületek révén megkapja a stilizált rajtokkal díszesen kiókesitett, pecsétes, rámába fogalható „Tanuló bizonyitványt" pedig akkor még nitse tudnak az újszülött iparossegédek. Igy az-1 :án a munkakönyvet segéllek egy része minden izámitás és tanácskozás nélkül, megszabadulva a anonckodás nehézségeitől örömükben a nagy viágba indulnak, munkál keresnek. A másik része jelút\a kevés és hiányos tudásukat a feiszaba-| litó mesterüknél, visszamaradnak továbbképzés sáljából még egy ideig Azok aztán kik vándorúra kelnek uiunkaszerzés céljából, nem mondjuk, logy helyet nem kapnak, sőt igen sok helyet, 11• • T • sok ideig sehol se tűrik őket tudatlanságuk matt. Miért? Mert mindent tudnak, csak a mesteriéghez nem értenek, mert őket a tanonckodái ideje alatt kevéssé oktatták az ipar titkaiba. Mig ÍZ élet fenntartására pénzük és kitartásuk van tddig csak utazgatnak: hol vau munkájuk, hol íincs keresetük. Végre aztán anyagilag teljesen tönkremenve jelátják tanítómesterük és saját hibájukat, hogy jk mily kevéssé értenek a megélhetésüket biztosítandó iparukhoz. A sok jövés-menés mellett lerongyolódva, pénz nélkül távol talajoktól más megyékbe elhagyottsagukban a rossz és erkölcstelen útra kénytelenek lépni utóvégre is mint munkanélküli egyének a rendőrhatóságok gondjaira kerülnek ahonnét is az iparossegédeink kényszer útlevéllel avagy néha toloncuton haza és vissza illetőségi helyeikre küldetnek, illetve szalut- J