Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-07-02

lett megküzdenie, ugylátszik mégis csak gyöztei lett a harcban, mert az algimnázium igazgatóji küzhirré tette, hogy a beiratások az V. osztálybf már megkezdődtek. Erre volt különben a főapát ama intézkedése is, hogy noha Pápáról egy rend' tagot sem helyezett el, két ujat mjuiiséstl id( diszponált. Igy hát rövidesen ki fog tudódni, volt-e s/ükség Pápán egy második főgimná­ziumra? — Villainosbizottsáffi ÜléB. Pápa város villany világítási felügyelő bizottsága mult hó 24-én ülést tartott, mely alkalommal a honvéd­huszár laktanya villanyvilágítása tárgyában már előzőleg határozatát oda módosította, hogy az áram árát hektowattonként 5 fillérről 4 fillérre csak az f-setben szállítja le, ha a parancsnokság a városnak 50.000 hektowatt áramfogyasztást biztosit. A bizottság 3122 kor. évi biztosítási dij fizetése mellett az accuinulatír telepet biztosí­totta. A toldmives iskola áramtogyasztási diját "7-röl (j fillérre szállította le. A telep üzemveze­tője bejelentette, hogy a villamos vasoszlopokra 13 drb. ajánlat érkezett be. Mivel az ajánlatok közül a legelőnyösebb nyomban megállapítható uem volt, az ajánlatokat a bizottság összehason­lítás végett a számvevőségnek adta ki. Végül a bizottság a villanytelep személyzetének fizetését akként rendezte, hogy a 2000 k' rónánál nagyobb fizetést huzó egyének javadalmazását négy éven­ként S%, a 2000 kormán aluli fizetéssel bitókét pedig 12%-kai emelte tél. Ebben az automatikus fizetésemelésben a telep alkalmazottjai csak ötször, vagyis 20 évi szolgálatig lógnak részesülni — Fogyasztási adóforgalom. A pápai fogyasztási adóhivatal aregále-bizottság legutóbbi ülésében terjesztette elő az 11110. évi fogyasztási adók és vánijövedelmekröl készített számadásait. A számadás szerint az 1910. évben állami fo­gyasztási adóbevétel volt 100.082 K, '.17 illír, kiadás 57587 K 05 tillér. Maradvány 42495 K 92 fillér. A fogyasztási pótadó 21575 K 23 fillér; a szikvizadó (Í147 K 89 fillér, a hely pénzbe vétel 17440 hl 2<i fillér, az uradalmi vámbevétel 1724 K 20 fillér és a kövezet vám bevétel lő,lbl) K 28 fii., összesen a mult év Papa városának 105 ezer 852 korona 78 fillér fogyasztási adójövedelmet hajtott Az idei eredmény azonban korául sem lesz ilyen, mert csak a január—májusi harmad 12 ezer korona csökkenést mutat, ami egyedül a lezárt vásároknak tulajdonitható. — Hol lesz a halastó? A tanács a zavari malom mögött levő téridéiből mintegy 80—100 holdat gondol alkalmasnak és nivellirozásra en­gedélyt kért a kovácsi grótnétól. Az urodaloui intézője értesítette a tanácsot, hogy a grófné megengedi, hogy a v. mérnök a szóban levő he­lyet szintezze, de alkalmasabbnak tartja az at.tyai tavat és mellékterületet halastó számára. A ta­íiárs egyelőre a zavari malom mögötti terület terve mellett maradt, melyet a mérnök hamaro­san szintezni fog. — Fűtik a színházat Nem tréfa. Egész komolyan, most a káuikulás napokban fiitik a színházat. Igen ám, csakhogy annak is megvan a maga oka. Ugyanis Vojta Adolf, a színház ter­vezője kipróbálja a színház fűtőkészülékét, hogy javaslatot tehessen a tanácsnak a tíitésre nézve. Hát nagy mesternek kell lennie, hogy a nyári fűtésből meg tudja állapítani, hogyan lesz az majd tél közepén, mindazonáltal teljes bizalommal vár­juk a javaslatot, melyért szívesen áldozhat a vá­ros egy méter tüzelötát. — A raunkásházak. A löldmivelésügyi miniszter ieszéről kilátásba helyezett állami se­gítség mellett emelendő inunkásházak céljaira al­kui mas területnek javaslatba hozásával a tanács a v. főjegyzőt, reudörkapi ányt és mérnököt bízta meg. A miniszter megbízottja a napokban érke­zik ide. — Nem eludó. A Pápa-ugodi hitbizományi uradalom goodiio'ta értesítette n tanácsot, hogy a varos ált.I megvenni szándékolt Wittmann-uia­jot melletti legelő ezidö szerint nem eladó. Ilyen loi mán aligha igaz az a hír is, hogy az uroda­loui az öss/.es malmokat és külső korcsmákat, igy a Csókát el akarja adni. — Pápa város konvertált függő köl­csönei. Lapunk mult vasárnapi számában már megírtuk, hogy Pápa város képviselőtestülete a június 19-iki közgyűlésében elhatározta, hogy a varos összes függő kölcsöneit konvertáltatja s erre a célra a Pápai Takarékpénztárnál á'45% annuitás mellett 000 ezer korona törlesztéses kölcsönt vesz lel. Mint most értesülünk, Pápa városa a következő, jelenleg fennálló kölcsöneit fogja a Papai Takarékpénztárnál konvertáltatni: A Török Bálint-utcai bérház építésére felvett i kölcsönből fennálló 30,848 koronát; a női kórház | céljaira vásárolt épület vételarából fennálló 9->00 koronát; a barakk-kaszárnya céljaira vett ingat­lan kifizetésére folyószámlára felvett 27,772 ko­. rónát; a veszprémi káptalantól vett ingatlan árá­'nak fedezésére felvett 10,000 koronát; a villauy­j telepen egy harmadik gépcsoport beállítására felvett 80.000 koronát; az accumulator telep kibővítésére fordított 42,824 kor-mát; a Kossuth Lajos-utca megnyitására felvett 9500 koronát; az iparos tanonciskola építésére fordított 54,579 koronát; a kereskedelmi és iparos tanonciskola céljaira Matkovich Pálnétól megvett ingatlan 1 'vételárát 28,000 koronát; a kataszteri bérház építésére fordított 72,119 koronát; a Zrínyi-utca megnyitására felvett 10.0U0 koronát; a Zárda-j utca megnyitására ós rendezésére felvett 11.499 j koronát; a jéggyár építésére fordított 92,000 koronát; a felső városi óvoda építésére és az e I célra vett ingatlan árának tedezésére felvett 43,787 koronát; a kataszteri felmérésre fordított 41.000 koronát; a helybeli Bencés-gimnáziumnak fögiin-! jnáziummá leendő fejlesztésére és az izr. polg. iskola segélyezésére 50,000 és 30.000 koronát. A város képviselőtestületének ez a határozata jóváhagyás végett legközelebb már a törvény­hatósági bizottság elé fog kerülni. — Hivatal vizsgalat. Faust Elek kir. tanácsos, veszprémi pénziigyigazgató, tolyó hó 20—27-én a helybeli m. kir. állampénztárt (adó­hivatalt) megvizsgálván, a tapasztalt rend, a pon­tos, gyors és lelkiismeretes munkásságért ugy a vezetöpénztárnoknak, mint a tisztikarnak elisme­rését és teljes megelégedettségét nyilvánította. — Érettségi vizsgák. A pápai ref főgim­náziumban Németh István egyházkerületi löjegyzö elnöklete és Kóczáu Aladár kormány biztossága mellett mult hó 24 én nyertek befejezést az idei érettségi vizsgálatok. Érettségire állott 47 ilju, akik közül 6 jelesen érett, 12 jól érett, 18 egy­szerüeti érett, 10 két hónap múlva javé., egy pe­dig ismétlő vizsgálatra utasíttatott. Jeieseu éret­tek: Böröndy Viktor, Falussy Gusztáv, Győri Elemér, Pupp Elek. Szalay Ferenc, Vámos (iéza. dói érettek: Blum Lajos, Fülöp László. Horváth Sándor, Kende Vidor, Liszkay dózsef, Nagy Sán­dor, Rátz Antal, Schisoha Miklós, Stadler Ric­hard, Vadász Ede, Viczai Mihály, Wächter Pál. Másnap este az érettségit tett ifjak barátságos bankettre gyűltek össze a konviktusi nagyterem­ben, amelyre volt tanáraikat is meghívták. A mu­latság, amelyen mindvégig a legjobb kedv ural­kodott, éjtélután ért véget. — Tanév bezar.ts. Mult. csütörtökön, Pé­ter-Pál napján a pápai kath. hitközségi iskolákat bezárták. Reggel 9 órakor a plébániatemplomban hálaadó istentisztelet volt, melyen az összes nö­vendékek, körülbelül másfólezeren, részt vettek tanítóik vezetése mellett. Utálnia kiosztották az értesítőket ós az iskola kapui bezáródtak. — Kineveze8. Kapossy Arthart, a pápai kir. járásbíróság joggyakornokát kinevezték a zalaegerszegi törvényszékhez jegyzővé, amihez gratulálunk. Kapossyban elismert erőt veszítünk és nyer a törvényszék. — Országos vásár. Ma Barlos Botdogass­szony napja lévén, kedden és szerdán városunk­ban országos vásár lészen. Mint értesülünk, a várost a zár alól téloldották, igy hát a marha­vásár is meg lesz 'ártva, ami annyit jelent, lmijy kedvező időjárás esetén nagy vásárra vau kilá­tásunk. — Értositok ismertetése. A tanév be­zártával egymásután kapjuk az Értesítőket, Az értesítők beérkezte után az egyes intézeteket, sor­ban ismertetni fogjuk. — Köszönetnyilvánítás! A Pápa városi jótékony nőegylet nevében hálás köszönetet mon­dok Mészáros Károly polgármester urnák, hogy az egyesület által rendezett Jósziv ünnepélyhez a városi fogatokat rendelkezésre adta. Szent­györgyi Sándor karnagy urnák a kabaré fárad­ságos szervezéséért. A szereplók mindegyikének külön, különösen abban való részvétel szives el­vállalásáért; Faa Mihály építőmester urnák, fa­anyagok, ifj. Eisler Mór urnák pedig a poharak 'díjtalan átengedéséért. Turcsányi Sándor vasúti I vendéglős urnák előzékeny kiszolgálásáért és ál­talában inindekinek, aki a mulatság sikerét, — amely tisztán mintegy 1000 K-át jövedelmezett, ' — adományával, bármiféle szolgálatával elömozdi­jtotta. Hálás köszönetet mondok egyszersmind ' Fürst Sándor titkár urnák, fáradhatatlan tevékeny­ségért. A részletes elszámolást, különösen az ado­mányok és felülfizetések nyugtázását legközelebb fogja az egyesület közölni. Sült Józsefné elnök. — Igazgatósági tanácsülés. A pápai ref. főgimnázium igazgató tanácsa mult hó 29-én tar­Itorta a ref főgimnázium tanácstermében Czike Lajos egyházkerületi fögondnok elnöklete mel­lett rendes évvégi gyűlését, melyen Antal Gábor ref. püspökön ós dr. Antal Géza orsz. képviselőn I kivül az igazgatótanács tagjai teljes számban je­lentek meg. A gyűlésen elintézték a rendes kér­vényi ügyeket, majd dr. Körös Endrének a ref. leánynevelő intézet igazgatói állásából történt ! távozásával megüresedett magyar-latin tanszékre .egyhangúlag Futó Jenőt ajánlották kinevezésre ja minisztériumnak. Futó Jenő évekkel ezelőtt már volt tanára a pápai főiskolának s igy a kollé­gium tanári kara egy már ismert, kipróbált tanerő­vel lesz gazdagabb. Gyűlés után Antal Gábor püspök az igazgatótanács és a tanári kar tiszte­letére a ref. kouviktns éttermében fényes baukef­tat adott, melyen számos felköszöntő hangzott el. A vidéki tanácstagok még az nap elutaztak. — Tanitókepesitö vizsgalatok A pápai állami tauitóképzö intézetben mult hó 24-én fe­jeztekbe a tanitókepesitö vizsgalatokat dr. Gyulai Ágost budapesti pedagógiai tanár kormány biztos­sága mellett. Képesítőre bocsátottak 33 növen­déket, akik közül kitűnő oklevelet nyert 2. jeles oklevelet 12, jót 13, elégségeset 1, megbukott 5 növendék. — Gyorsvonat megállítása Érd állo­máson. A lioszuuhródhól éjjel 3 óra 18 perckor induló és Buda]) st keleti pálvaudvarra délután 1 óra 40 perekor érkező gyorsvonat f. évi július hó 1-töl kezdve Erd állomáson délután 1 óra 1 perckor utasok tel és leszállása céljából egy perc­nél rövidebb időre rendesen meg fog állíttatni. Magyar királyi államvasutak igazgatósága. — Tüzoltotts/.ti tanfolyam. A pápai ön­kéntes tüzoltóegylet megkeresésére a v. tanács Wohlmuth Lajos, dijnokot, ki nz egy leiben szak­parancsnok, július 2-ától 20-áig szabadságolta, hogy az akkortájt Budapesten tartandó XX. or­szágos tüzoltótiszti tanfolyamon 1 észtvehessen. Egyben útiköltség és segély ciinéu 111 K-t utal­ványozott részére, kötelezte azonban a tisztivizsga letételére, illetve a bizonyitvány bemutatására, ellen esetben a segély megtérítendő lesz. — Egy határozat epilógusa. Nemrég megírtuk, hogy Kemencky L íjos Jokai-utcai há­zának átalakítására a tanács sokszoros vi.«szauta­adás utau bizonyos kikötmónyek mellett és az építési szabályrendelet megtelelő szakasza alap­ján, noha az épités/.eti ós szépészeti bizottság azt nem javasolta, megadta az engedélyt. A szépé­szeti és építészeti bizottság éit<-sülvén arról, hogy a tanács javaslata ellenére kiadta az engedélyt, telirt a tanácshoz és ez iratban megbotránkozá­sának és rosszalásának adott kifejezést. A leg­utóbbi lanácsülésböl kifolyólag azután megalkotta a tanács a választ, mely szerint értesítendő a szépészeti bizottság meg az építészeti bizottság, hogy csak bizottság, mely csak javasol, de javas­lata a tanácsrr nézve kötelező erővel nem bir, továbbá udvariatlan hangú feliratát, visszautasítja, mert megbotránkozás és rosszalás kifejezéséré a tanáccsal szemben nincs joga, szóval a tanács fejezte ki vele szemben rosszalását. Ezt is orrnak nevezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom