Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-12-18
4. Papul Upok 1910. december 18. Köveskuti Jenőnél azonban másképp áll a dolog, neki nincs szüksége előfizetőket íugdosni. Elvégzi azt helyette a könyve. Aztán régi jó ismerősünk már nekünk. Ezelőtt, két évvel olvastam az ,A nép" cimü novellás könyvét, mely nevét ismertté tette még Erdély bércei között is. Ebhen a könyvében van egy BsVf a székelységgel foglalkozó novellája, azonban az ö igazi terrénuma a Dunántúl, amint ebben a kötetében, meg is mutatta, hanem itt aztán, idehaza vau. Ismeri a dunántúli msgynr parasztot, bele következő javaslattal fog járulni: A tapolcatöi lát a lelkébe és olvas abban ugy mint senki más., forrástoglalástól még egy második viztermelőcsö Alakjai nincsenek bevonva holmi romantikus máz- fektettessék le a medencéig. Ez mintegy 45.000 zal, hanem ugy álnak előttünk, amint élnek. Pél- K-ba kerülne. Azonkívül 10.000 korona kellene •dául a „Testamentom" c. elbeszélésének alakjai, kisajátítás és kártalanítás céljaira. A vízpazarlás a beteg molnár, a szép és módos feleség, a régi megszüntetése céljából a Hungária-kávéházi szelszeretö mind ugy állnak előttünk, hogy az em- j lőztetö és a Schwartz-söröde sörfelhajtója a vizber kénytelen rámondani r.ini hisz ezeket ón is nyomás üzemét elveszti, vendéglők, kávéházak, raosóintézétek, borkereskedések csak vízóra mellett kapnak vizet; kaszárnya, internátus szemé— Less-e törvényszékünk? Itt az idő, most vagy soha. Ha most nem tudjuk kijárni, hogy törvényszékünket visszanyerjük, okkor ezt a kívánságot néhány évtizedre levehetjük a napirendről. Egyébként a v. tanács legutóbbi gyűlésében kimondotta, hogy a törvényszékünk visszahelyezésére kedvező alkalmat felhasználva mindent el fog követni, hogy a felállítandó uj törvényszékek között benn legyen a — pápai is. — Vízvezetékünk. A tanács a képviselőtestület elé vízvezetékünk kibővítése ügyében a ismerem. Vagy a „Cseraljai uralom jegenyéi" novellájának Juliskája nem szerepelt-e mindnyájunk életében. És tényleg nem az-e a sorsa nz élet számtalan Juliskájának, mint ahogy ebben az elbeszélésében is leírta a szerző. Nincs is elbeszéléseinek egyetlen része sem, melyet mély hangulat ne hatna. Mindegyikben az élet közönséges jelenségeit mutatja be a szerző, de egyes mozzanatát a valódi élet igazságának erejével tünteti föl. Alakjai iránt már az elsői mondattól kezdve megszerzi érdeklődésünket s rokonszenvünket és a novella végéig állandóan meg is tartatja velünk. Általában véve elmondhatjuk Köveskuti könyvéről., hogy erős egyéniség, szép magyaros stílus és elbeszéléseinek felemelő tendentiája jellemzi Köveskuti Jenőnek egyik kedves hangú pompásan inegirt „A testamentum" cimü novelláját mai tárcarovatuukban mutatjuk be olvasóinknak. A könyv Benkö Gyula os. és kir. udv. könyvkereskedésének ízléses kiadásában jelent meg Budapesten. Ára két korona Cseh Emil. mm HÍREI. lyenkint 3 kor. vizdijat fizet stb. A tiszti ügyész megbízást nyert, hogy a szolgalmijog megszerzése céljából a tapolcafői ós más birtokosokkal, kiknek birtokán keresztülmegy a csatorna, tárgyaljon. — Szerkesztőnk nótái. Lapunk szerkesztőjét nem kell olvasóinknak külön bemutatnunk Ismerik tollát 9 ismerik nevezetesen hangulatos költeményeit, melyek vagy e lap hasábjaiban, vagy külön kiadásban, verskötetben megjelentek, söt sok olyan verse is közkezén forog már, melyhez neves zeneszerzők irtak dallamot. Arról most nem is teszünk említést, hogy karácsonyi énekeire e sorok irója csinált zenét. Ezúttal csak azokkal a nótákkal foglalkozunk, melyeket fővárosi és más vidéki zeneirók zenésítettek meg és melyek világi dalok. Itt is csak a legutóbb megjelenteket méltatjuk, mert régebbi dalait már előbb ismertettünk. Különösen Sas Náci, Gerber Jenő és Bévfy Géza kedvelik Molnár Kálmán verseit s oly kedves, oly fülbemászó zenével látják el azokat, hogy szinte kiérzik belőlük, miként a költemény tartalmassága és szépsége hangolta a zeneszerzőket oly kedvező ihletre. Elgondoljuk sokszor, hogy micsoda fércmunkáért mennyi pénzt dobálnak ki zenekedvelő családok. Sok helyen oly hangjegyek lepik el a zongorát, melyért nemcsak pénzt volt kár adni, de még nyomdafestéket is kár volt rápazarolni. Mennyivel különbek az előttünk fekvő igazi, zamatos magyar nóták. Ezekben van élet, van érzés, van tartalom, zeneileg helyes forma és mindenekfelett természetes, a szöveggel vonatkozásban levő friss, eredeti dallam. Mi kell még egyóbb ? Néhány fillér megvenni, eljátszani, megtanulni és elénekelni mindenfelé, hogy terjedjen a szép magyar dal széltébenhosszában, amerre csak emberek laknak. (Sz. S. — A népszámlálás. Mészáros Károly polgármester eluöklésevel mult szerdán értekezletre gyűltek össze a népszámláló biztosok. Az elnöklő polgármesteren kivül ott volt Csoknyay Károly főjegyző és a felülvizsgálok közül Reidl József v. számvevő, kik a felmerült kérdésekben felvilágosítással szolgáltak. A nagy közönséget érdekli legjobban az a megállapodás, hogy még ez év végén megfelelő szému nyomtatványokat tognak kiosztani, továbbá egy a kitöltésre vonatkozó utasítást kézbesíteni, ugy, hogy értelmesebb családfők már elöte kitölthetik a számláló lapokat. Továbbá dobszóval és más alkalmas módon közhírré fogják tenni, hogy a népszámláló biztosok kérdésére őszinte és az igazságnak megfelelő adatokat kell beszolgáltatni, söt kívánságra okmányokkal, igy adokony verskékkel stb. igazolni. Megállapodás történt végül arra nézve is, hogy a számlálóbiztosoknak mi lesz a díjazása s ezzel az értekezlet véget ért. Általában az a nézet hogy a próbanépszámlálás folyamán összeirt 20,700 lakos helyett az igazi népszámlálás legalább 21,000 lakost fog kihozni, feltéve, hogy a uépszámlálóbiztosok hivatásukat pontosan fogják betölteni, a lakosság pedig hazafias kötelességének fogja tartani senkit és semmit el nem hallgatni. — Városi közgyűlés. Pápa r. t. város képviselőtestülete december hó 21-én d. u. 3 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgysorozata a következő : 1. Horváth József pápai lakos kéri, hogy a Somlói uton fekvő háza mellett elvonuló vízlevezető csatorna helyett a város más vízlevezető csatornáról gondoskodjék. 2. Városi tauács javasolja, hogy a munkásgymnasium számára a város 400 korona segélyösszeget szavazzou meg. 3. A magyarországi rendőrtiszt viselők országos egyesületének elnöke megkeresi a város képviselőtestületét, hogy az egyesület közgyűléseire egy rendörtisztviselöt a városi pénztár terhére minden esetben küldjön ki. 4. Városi tauács jelenti, hogy a kataszteri felinérésimuukálatokra megszavazott költség elfogyott. Javasolja, hogy a további kiadások fedezésére a letéti kezelésben levő 2115 korona 46 fillér kölcsönpénz-felesleg e célra rendelkezésére bocsáttassák. 5 A pénzügyminiszter megküldi az 1910 évre járó 11.500 korona államsegélyt. Egyúttal a v. tanács beterjeszti az államsegély felosztására vonatkozó tervezetét a B. III. M. rendeletnek megfelelöleg. 6. Városi tauács javasolja, hogy a .vízvezetéki forrástól a szolgálati medencéig 50.000 korona költséggel még egy termelő cső létesíttessék. 7. Városi tanács beterjeszti a vízvezetéki szabályrendeletet módosítás végett. 8. Több városi képviselő indítványt tesz, hogy a szervezeti szabályrendeletnek a városi főorvosi állásra vonatkozó szakaszai módosíttassanak. 9. Városi tanács beterjeszti a jéggyár ideiglenes átvételéről felvett jegyzökönyvet. X. Weinberger Jenő üzlethelyiségének Wiuterstein Hermáimra leendő átruházására javaslat 11. Illetőségi ügyek. — A közegészségügyi bizottság f. évi december hó 13-án tárgyalta a szervezeti szabályrendeletnek a v. főorvosra vonatkozó azon részét, mely a legközelebbi közgyűlés alkalmával módosítás alá kerül. A kérdéses szakaszt ugy ki vánja módosítani, hogy: „A városi fő, illetve ügyvezető orvosnak, továbbá a városi orvosnak nem lehet olyan természetű állandó javadalmazással egybekötött közállása, vagy általában kinevezés alá eső állása, mely szolgálatukat a város határán kívül igényelné, sem a város határán belül oly alkalmaztatásuk, mely a törvény és szabályrendelet értelmében éppen a városi fő, illetve orvos ellenőrzését igényelné. Amennyiben a megválasztásuk alkalmával ily állósok birtokában volnának, hivatali müködésök megkezdése előtt azokról lemondani tartoznak." — A pápai Leányegylet ma vasárnap d. u. 5 Órakor rendezi előadó ülését a következő műsorral: 1. Szász Károly: Magyar Zene, szavalja Nádai Irénke. 2. Moskongsky: Gintarre, zongorán előadja Weisz Franciska. 3. Felolvasás, tartja dr. Scheiber Jenő. 4. Tompa Mihály : Egy házasság, szavalja Krausz Irén. 5- Mendelssohu; Ruy Blas nyitány, zongorán 4 kézre előadják dr. Fehér Dezsöué és Havas Ernőué. December 25-én, vasárnap este 8 órakor a Griff nagytermében estélyt rendez, melyen városuuk szeretett képviselője, dr. Antal Géza tart felolvasást. Monológot mond Geiger Edith, Lázár Boriska és Weisz Renée pedig dialógot adnak elő. Az énekszám betöltésére sikerült Kormos Ilonkát, városunk egykori kedvenc primadonnáját, a budapesti Király-színház művésznőjét megnyerni. Jegyek válthatók Kis Tivadarnál. Helyárak : I.-III. sor 3 kor., többi ülőhely 2 K, állóhely 1 korona. — Az estély programmját tánc követi. — A regálé bizottság folyó hó 15-én ülést tartott, mely alkalommal a Györi-uti vámház kibővítését elrendelte s a munkálatokat 920 K 47 fillér költséggel Besenbach Károlynak adta ki. A városi tisztviselőket a t. évi fogyasztási adó alól felmentette. A jövedéki kezelöség a községi fogyasztási adóból ugyanannyi jutalékot kértek, mint a mennyit az állami fogyasztási adóból kapnak. A bizottság ennek a kérelemnek csak részben adott helyt, amennyiben a kezelöség részére a fogyasztási adók után 5 % jutalékot állapított meg 1911 január 1-töl kezdödőleg. Egyben kimondotta, hogy ez a jutalék az állami adókból járó jutalék arányában osztandó fel. — A Perutzgyári Alkalmazottak önképzőköre ma vasárnap d. u. 5 órakor tartja gyermekfelruházási ünnepélyét a volt Jókai-kör helyiségében. Műsor a következő : 1. Ének, gyermekkar Seelenfreund Albert vezetésével. 2. Tél uram, irta Fekete Mihály, szavalja Gáncs Jolánka. 3 Mese-felolvásás, tartja Kemény Béla. 4- A kis szobrász, vígjáték 1 felvonásban, irta Muray Károly, előadják Takó Terus, Pauer János, Molnár Teras, Kardics Jani, Kovárczi Mariska, Herenkovics Eszti és Frankó Sándor. 5. Humoros vetített képek, Busch humoristától. Helyárak: I. hely 40 fillér, II. hely 20 fillér. Művész-hangverseny. A Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőköre, 1911. január hó 21-én, művész- hangversenyt rendez, mely estélyen Steiner Hugó, városunkbau közismert és kedvelt hegedű-művész vonósnégyes társaival, Schulz — Danzinger — Herzl, — közreműködni fog. Nevezett urak a budapesti m. kir operaház és a phylharmonikus zenekarának tagjai. Részletes jelentést később közöljük. — A Jókai-kör mult vasárnap tartotta második felolvasó estélyét, amelyen a kör tagjain kívül nagyszámú és előkelő közönség v tt részt. Az estély, amelyet Ress Margit rendezett Pongrácz József felolvasásával kezdődött. Skóciai emlékek oimeu vonzó stílusban irta meg a fiatal tanár a skót szokások néhány jelentékenyebbjót, tüszerezve a saját élményeivel. Felolvasásával, mely művelődés történeti tanulmány jellegével birt, nagy sikert aratott. Ress Irénke, Trauner Margit ügyes zongora kísérete mellett, Baka-