Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-11-27

Papai Lapok 1910. november 27. batlankodó kis szinház: nem jutna eszébe a reformátusoknak, hogy annak más helyre áttelepítését kérjék. De most, mikor úgyis vagy jelentékenyen megkell bővíteni a színházat, vagy egészen újjá kell építeni: természetesnek tartjuk kórelmüket. A két dolog most igen jól megoldható. A város két díszes épülettel íog gyarapodni, szépülni. A szinház helyéül több telket is emlegetn°k. Közelebb az a vegyes bizottság, amely a jogügyi, szinügyi és építészeti bizottságok tagjaiból volt öszszehiva, két telket ajánl: a Woyta-telket és a villamos telep mellett egy 2000 O-öl szabad területet. A Woyta-telek mellett szólnak a következő okok: Utcanyitást épp azon a részen már régóta sürgetik és igen okosan sürgetik. Fejlődő és jól épült városokbau akkora távolságon, mint a színháztértől a Jókai-utcán egész a Zrinyi-utcáig, három-négy utca is van keresztben. Ide is kell tehát legalább egy. Es most meg lehet csinálni; sőt emellett volt még a szinház körül egy szép sétatér is képződik. A Woyta-telek ugyanis kerekszámban 200 L-öllel nagyobb, mint a mostani színháztér. Ez a telek legszebb, legjobban látogatott utcán van; mondhatjuk, hogy éppen a színházlátogató közönség korzóján van. A szinház mostani helyétől csak 3 percnyi járásra. A telek a városé, tehát rendelkezik vele. A villamos telep mellett meg az szól, hogy sokkal olcsóbb lei.ne és egészen központi hely. Nagysága majdnem négyszer akkora, mint a mostani színháztér; tehát itt is szép sétateret, parkot lehetne létesíteni a szinház körül. Hogy pedig ebben nincs semmi lehetetlenség, mutatja a kitűnő, megcáfolhatatlan példa, az Erzsébet-liget. A villamos telep előtt a Tapolcát be kellene boltozni, a teret kissé feltölteni, igy egészen jó lejárót és igazán szép teret nyernénk a mostani helyett, ami dísznek, éppen a központon semmiképp sem mondható. Egyébként tökéletesen igaza van polgármesterünknek, aki e vegyes bizottság: értekezleten azt mondta, hogy most megjelölünk két helyet is, ahol az uj szinház felépíthető, a képviselőtestü-i let pedig majd akkor, amikor tényleg

1 építésre kerül a sor, megteheti, hogy sem egyik, sem másikra nem épit, ha- j nem egy harmadikra, ami a Iegalkalma-| sabbnak tetszik neki. Hely eszerint van. Annyi bizonyos, hogy a város erkölcsileg van kötelezve arra, hogy segítse a ref. egyházat, az is bizonyos, hogy ha a mostani kicsi és sok hiányban szenvedő szinház helyett nagyobbat ós célszerűt akar szerezni, erre is áldozni kell. Ha már most mindegyik célra áldoz 40-50.000 koronát, tehát a kettőre 80-100.000 koronát, ezt nem sokaihatja. E két szép és szükséges cél megvalósítása meg is ér annyit. Ennyiből pedig meg lehet valósítani szépen. Igy a református egyház is megkapja az általa óhajtott helyet, a város pedig az állam által adott 60.000 K és a ref. egyház által adott 30.000 K-ból, hozzáadva még a csak most emiitett 80-100.000 K-t és a mai szinház értékesíthető anyagát, megépittethetija díszes uj színházat. I Egy városi képviselő. Megjegyzések. Dr. Lövi László ur a Pápai Lapok mult számában megemlékezve az uj szinház épitéséről s ezzel kapcsolatban a színháztérnek a református uj templom részére átengedéséről. E cikkben egy pár lényeges tévedés fordul elő. Nevezetesen: mikor a városi közgyűlés 1900. szeptember 15-én kimondta, hogy egyhangúlag helyt ad a pápai református hitközség azon kórelmének, J hogy felépítendő templomuk számára a Széchenyi-téren a bemutatott tervrajzon kitüntetett terület átengedtessók, — ezt nem azon feltételekhal kötötte, ha a ref. hitközség alkalmas helyet I talált és szerzett a szinház építésére. Szó sincs! róla, hanem a városi tanácsot utasította, hogy „ez ügynek minden irányban való előkészítését" eszközölje. És ezt teszi most a tanács, amikor tervet és költségvetést kószittet és azt az illetékes bizottságokkal tárgvaltatja. Aztán nagy tévedés az is, amilsor a Wojtatelek értékét 100 000 koronában veszi föl és azt mondja, hogy a szinház elfoglalja ezen terület háromnegyed részét, ez 7>

r

).000 korona veszteséget jelent a városnak. Ne vitassuk, hogy ily célokról — nj színház és uj szinház — lévén szó, helyes-e a mostani értéket és nem azt venni számításba, amit annak idején a város e telekért adott; de arról már csakugvan nem lehet megfeledkezni, mikor mindent számításba akarunk venni, hogy ily elhelyezkedés mellett a váios az uj szinház körül a mostani színháztérnél mintegy 200 •-öllel nagyobb, uj sétateret í^-erne s egyszersmind megvalósítaná egy régi tervét, t. i. utcát nyitna a Jókai-utcától az Anna-t

A

r sarkához. Ha nem a városé volna ez a telek: mibe kerülne akkor csak maga az utcanyitás? Aztán az utcanyitással együttjáró utkészitést se lehet az uj szinház építése terhére róni. Hisz ha kell utcát nyitni és megnyitják: akkor az utat is meg kell csinálni, ha nem lesz is ott a szinház! Ez világos. Utcanyitásra pedig ott csakugyan szükség van. Ezt maga dr. Lnwi ur is régóta sürgeti. Bizony szükség volna még egy gyermekjátszótérre is, ahol a dajkák a kicsinyekkel levegőn lehetnének. Ez is közérdek. Más városok is.csak áldozatokkal létesítettek köztereket. Es ahol régóta vaunak ilyenek, nem szüntetik meg azokat a városok, bármily nagy pénzt kapnának is azok eladása folytán. A Wojta-telek értékét különben a pénzügyi bizottság az eredeti vételárban vette fel, annyival inkább, mert ennek is csak 4*5 ("égy és fél) százalékát jövödelmezi. A mostani színháztér értékét is egészében veszteségül számítja Lowi ur s ezt 45.000 koronára teszi. Pedig itt éppen semmit se vészit a város, mert az uj templom jóformán csak akkora helyet foglal el, mint most a szinház ; a tér többi része meg megmarad annak, ami eddig volt: szabadtérnek. Eppugy a városé lesz ezentúl is, amint eddig. Ahol a szinház áll, ott most se sétálhat senki, amint nem fog sétálni akkor se, ha templom áll majd ott. A többi rész meg szabad lesz ezentúl is. Itt hát nincs veszteség! A szabad terület nagyságát illetőleg alig lesz változás, csak az alakja változik meg. A szinház nem lesz ott, de helyette ott lesz a templom : kissé hátrább, nyugot felé. Azt a templomhelyet pedig neta is adja a szivem kalapálni. Hát elegendő az, hogy akarjak valamit, bogy az beteljesedjék? Hát azért felelek én akkor, amikor szeretnék felelni Rettenetesen izgatott voltam. Próbálgattam erőmet. Es beva'lt. Azt babonáztam meg akit akartam. Eleinte kegyetlen voltam és olyan tréfákat caiuáltaui, amit magam is megbántam. Ar. osztály balekjába, egy szegény szerencsétlen, beteges, csúnya fiúba szerelmessé tettem a fél osztályt. A gyerek azt hitte, bogy gúnyolódnak vele és hogy az egész osztály összeesküdött ellene. Az idegölő játék, az óriási izgatottság beteggé tett. Felgyógyulásom után teljesen abbahagytam ezekkel a gyerekségekkel. Megállapítottam magamról tudományosan, bogy tudok hipnotizálni, — ugy, hogy rajtam kívül talán senki sem. Megállapítottam, hogy szervezetem, tehetségem máskülönben normális, olyan mint másoké. De a szemem Hzivárványsziiiekben játszik mint a csecsemőké és bizonyos kék sugarat bocsát ki Ebben a kék sugárban van az erőm. Es most kétségbe ejt, boldogtalanná tsss az a tudat, hogy halálom után, mikor már hipnotizálni nem tudok, nevemet a világcsalók közt emlegetik. Majd megőrjít az a gondolat, hogy festménveim nem érnek semmit, esik azért diesérik a kritikusok, mert mind kénytelen az én szememmel vizsgálni. Mert most már igazán nem tudom mit érek én? Hogy Peterdi a nagy kritikus, Mikor első képemet kiállítottam e tárlaton a festőnek tap- I solt-e v.igv , iívpnotisateurnek. Hogy mikor hosszan I és némán kezet szorított velem azért tettem-e ezt | mert én éppeu igy akartam, vagy azért m»rt a festményem volt nagyszerű? Akkoriban az utóbbit hittem, de most az előbbit hiszem el. Es ez borzasztó rettenetes ez a kétség. Annál rettenetesebb, mert a félvilág suggerálja belém azt a mit magam is szeretnék hinni, de mit hinnem sob'seiu szabad. Hisz ha semmi tehetségem uem volna mosolyognék a világou és nevetném, hogy oly buta. De tudom érzem, hogy tudok festeni. Tudom, érzem, hogy vagyok valaki Vagyok valami a saját erőmből, nem pedig Istennek kegyelme folytan. Festő vagyok — ez az éu érdemein; tudok hipnotizálni, az Isten ajándéka mi nem ér semmit, inert nem az enyém, mert Isten bármikor visszaveheti Hát mondd nem vagyok százszorta boldogtalanabb, mint az. a gaz dag lány, ki uem tudja, nogv a pénzéért szeretik-e, vagy maga-magáért. En, a legnagyobb élő festő ki nem tudom, hogy a not mái is körül menyek között bekerült volna-e nevem a Művészettörténetbe. Az a tragikumom, hogy nem tudom, hogy vájjon a festménveim vagy én lopom-e az emberek bámulatát? Ha nem volna ambícióm az, hogy festő legyek eltudnám viselni, a meg nem érdemelt világhír súlyát. De igy! Tudom határozottan, ha nem volna tehetségem boldog volnék és nem gyötörném magamat. Sőt mulattatna a dolog. Mintaiiogy mulattatott cz a cikk, mit ma olvastam, mely az. én drámaíró működésemről szól. Hisz emlékezhettél avval kezdtem. Nem vaktában, hanem előre megfontolt szándékkal. Tudtam, hogy vagyont csak ugy szerezhetek, ha valami „divido-- leszek. Divatos festő, divatos szobrász, divatos iró. Érettségi u

tau végiggondoltam melyik jövedelmez legtöbbet és hideg megfontolt józausággal egy drámát ollóztam ki. Hypuotizálásom legóriásabh diadala az volt, hogy ezt a drámát a Nemzeti Színházzal elfogadtattam. A közönség eleinte csak bámult, azután pisszeget, azután fütyült, azután guuyosan kiabálta a nevemet, hogy befogjanak a lő helyébe mert mást az ilyen iró nem érdemel. — Mikor megjelentem én halálos csend lett. S páholyban félénken egy-két úriember tapsolni kezdett, ez azután teijedt mint ragályos betegség. .'> perc múlva a karzat tombol. Másnap egy újság kivételével mind ugy üdvözöli mint hazánk jövendő drámaírói csillagát. Az az egy ujsag is azért húzott le a sárga földig, mert a kritikus még felvouásközben elszökött. Most hallgasd meg uzt a cikket mit feut emiitettem. Érdekesek genie tapogatásai, a mig megtalálják a helyvs utat. Tudjuk Petőfi színész, Jókai festő és Zbóiai drámaíró akart lenni. De ez utóbbiról az ember nem tudja, hogy vájjon örüljöu vagy - i• 'ii e rajta mert . . . hahaha, mert kedves öcsém kacagni kell ezen a panegiriseu, aiiogy drámámat földicséri. Hál ue nevessen a/, ember mikor olyasvalaki dicséri meg kit ueiu is ösmer és ki tisztán a tömegszuggesztió hatása alatt irja az éu sületlen drámáimról, hogy remekmű. Es most ismersz fiam. Eu azért hívtalak ide, azért meséltem el ne-