Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-11-06

1910. november 0 Pápai Lapok 5. — Az első balatoni gyermekszanató­rium. A gyermekszanutóriumi tanács gróf Zichy János vallás és közoktatásügyi miniszter elnök­lete alatt tartott ülésében megállapodott abban, liogy az első balatoni gyermekszanatóriumot Ba­latonalmádiban épiti fel a veszprémi káptalan ál­tal felajánlott telken. Az építkezés Hoepfner Guidó műépítész utján már folyamatba is tétetett és a nyárra mir üzembe keiül az első balatoni gyer­iiiekszanatórium, melyet neineslelkü alapitói azon irgalmas feladatok szolgálatába bneeájUltak, hogy enyhítsen u/.on szegény, senyvedő beteg kisde­dek fájdalmain, akik most, ezer és ezer számra kellő áp.dás hiányában elpusztulnak. Méltányolta a pénzügyminiszter is a balatoni gyermekszana­tórium mieiöbbi létesítését azzal, hogy a balaton­almádi gyermekszanatórium céljaira tárgvsorsjá­tékot enged'Ivett. A sorsjegyek darabonkéut 1 koronáért árusittatuak és megrendelhetők a Ba­latonalmádi Gyermekszanatóriutn sorsjáték iro­dájában. Budapest. Corvin-tér 1. szám alatt. — Drágább lesz az utazás Ez év ele­jén, mint ismeretes, felemelték a vasúti teheráruk viteldiját, mert a legutóbbi években az államvas­utak mérlege annyira megromlott, hogy a jöve­delmeket valamiképpen fokozni kellett. A jöve­delmek ilyen fokozása azonban még nem lendí­tett a vasutak mérlegén és ezért a Máv. igazga­tósága a vasúti jegyek árának felemelését is tervbe vette, helyesebben a zónadijszabás refor­mátusát fogja a keresk. miniszternek javasolni A Máv. igazgatósága több tervet dolgozott ki a személydijszabás reformjára vonatkozólag. Az egyik a mostani 1G zóna helyett 32-öt állapit, meg, egy másik pedig mindenestől eltörli a zó­nareudszert s külföldi mintára sokkal drágább menetjegyeket hoz javaslatéi. A Máv. elnökigaz­gatója maga is hive a zóuarendszer megváltoz­tatásának s mint hírlik, a jövő évben már 30-40 százalékkal drágább lesz a vasúti személyszállítás. — Marhavész. A husinség gyötrelmeihez hozzá jött az elmúlt hét folyamán az országos marhavész is, mely a húsárakat még jobban meg­drágítja. Azt mondják, hogy esztendők óta nem volt olyan nagyarányú marhavész az országban, mint most van. Alig vau néhány vármegye, a mely ne volna megfertőzve. A vásárokra emiatt nem szabad állatokat felhajtani s a vevők még képtelenül magas árakou sem tudnak állatokra szert tenni. Még csak ez kellett ennek a nyomo­rult országnak! — Az ópitészoti bizottság folyó hó 4-óu a városházán ülést tartott, mely alkalommal több utca nyitás ügyében tanácskozott. — Tóth vasárjai A györmegyei Téth község két ujabb országos vásárért folyamodott a kereskedelmi miniszterhez. A miniszter meg­kérdezte Pápa városát, mit szól hozzá. A tanács a város érdekét megóvandó, a vásárok engedé­lyezése elleu nyilatkozott. — Épitési engedeyek. Kun Pál, Nagy János ós Lukács Dezső uj földszintes lakóház, Varga Rezső pedig toldaléképület építésére en­gedélyt nyert. — Iparengedély. Kis Etnilia az illatszer, kötszer, betegápolási, háztartási stb. cikkekkel, Fischer Sándor pedig a rőfös, rövidáru, norin­bergi és diszmü árukkal való kereskedéshez en­gedé!)'t nyert. — Települési engedély. A v. tanáos IC korona befizetése ellen Káplán Ilonának telepü­lési engedélyt adott s ezek után a pápai illető­ségűek sorába felvette s részére az illetőségi bi­zonyítványt kiadta. — A népkonyha. Októker 3l-ével meg nyílt a népkonyha. Ezt dobszóval kihirdették a városban. A tanács intézkedett, hogy Szeleoky Ferenc a szegónypénz kiosztása alkalmával meg felelő számú népkonyhajegyeket is osszon ki t szegények között. — A szegényeknek. Ungar Manó Pápt város szegónyalapjára 100 K-t adott, mit a pol gármester a tanács nevében megköszönt a nagy­lelkű adakozónak. — Gyilkosság. Kovács István vanyolai lakos sertéspásztor és Kovács József tehónpász­tor már régebb idő óta haragosok voltak s a pásztorháznál civakodtak, in. hó 30-án ép ezért a községházára hivatták őket. A korábban meg­jelent kanász a megjelenő sertéspásztort hátul­ról a bal lapockája alatt az elöljárók szeme lát­tára egy a csizmaszárában magával vitt. konyha­késsel leszúrta. A sebesült, azonnal meghalt. — Tolvaj komédiások: Gyulai Antal és társaiból álló komédiás karaván, — akik Krisztus kiii8Zenvédését adták elö a falvakban, — Kolon­táron is megfordultak, ott Pau ics Sebestyén és Stumpf József kárára m. hó 4-én 42 korona ér­tékű ingóságot loptak el. — A falu hősei. M. hó elsején történt, hogy a kolerajárványra való tekintettel a ható ságok minden nemű csoportosulást, ugy a bucsi mulatságokat is beszüutették. Kelemen Györg] és Kecskés János csóti lakosok nem tudtak ebbi beletörődni, kapták magukat a bucsu napját kö vető napon át, hozatták a vanyolai cigányokat csaptak olyan mulatságot amilyent nem is kép zeltek. Makacsságuk a csendőrség fülébe jutott aki feljelentette a falu hőseit, kiket a föszolgabi róság 30-30 korona pénzbírságra- vagy 2-2 nap elzárásra már meg is büntetett. Gondolkozhat nak a korcsmahösök ostoba cselekedetük szómon végéről. — öngyilkossági kísérlet és öngyíl kosság. Németh Sándor marcaltöi lakos napszá mos m. hó 31-én este az utcán és a korcsmába lövöldözött, .-v |linóért, akarta minden áron 1 lőni. A nevezettet Szaiff Aladár községi jegyz figyelmeztette, hogy hagyjon fel házsártoskodá sával, mire az a jegyzőre is rálőtt, de szeren cséré itt sem talált. Másnap reggel a lakása megjelenő csendőrség elöl bezárta a szoba ajtii ját, felszóllitásukra egy lövéssel válaszolt. A csen dörök feltörték az ajtót, Németet ott találta halva, szájából kiömlött vérébe fekve. Ugy a magam, valamint az egész rokonság nevében fájdalomtelt szívvel jelentem, hogy boldogult édes apám Fellner Jakab kőfaragó mester f. hó 3-án reggel G órakor életének 85-ik évében elhunyt Temetése f. hó 4-én d. u. 3 órakor volt. Pápa, 1910. nov. 3. Fellner Simon. házy-fele coguacgyár vezérigazgatója, Bismarck hercegnek v kiue:» • gy tanulmányút alkalmával néhány évvel halála eiött bemutattatott) legjobb cognacjából 12 palackkal küldött Kissingenbe rö­vid üdvözlő levél kíséretében, kérve azok szives elfogadását. A herceg viszaemlékezett a figyel­mes vezéiignzgatóra, kinek alábbi szavakban irt köszönetet Varzinból: „Tisztelt Uram: A szívé­lyes sorok kíséretében Kissingenbe küldött cog­nacot időközben megízleltem — s oly kiváló minőségűnek találtam, mely növekvő korral a tökély színvonalán fog állani. Kérem Ont, fogadja kedves megemlékezéséért és szives soraiért meleg köszönetemet, v. Bismarck" s. k. A vaskancellár tehát, aki „vérrel és vassal" alapította meg nagy­német országot, egy magyar iparvállalat vezető­jével szemben oly szeretetreméltó hangot, mely­nél udvariasabb a legcsiszoltabb franciától sem ,! tellett volna. Most, hogy Bismarck herceg emlék­iratait rendezik, alkalomszerűnek tartjuk ezen érdekes okmányt közölni. — Szűcs és szőrme üzlet meg­nyitás. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy a volt Ba­laton kávéház helyiségében (Márton Ist­ván-utca) a modern igényeknek megfe­lelő szőrme áru és férfi kalap üzletet nyitottam. Finom és valódi szőrme gar­nitúrákat a legdivatosabb kivitelben, női és férfi sapkákat, uti bundákat és láb­zsákokat állandóan raktáron tartok és 45 év óta fennálló műhelyemben készí­tek mindennemű szücsmunkát, szőrme­tisztitást és javítást. Uti bundát és láb­zsákot mérsékelt díjazásért kölcsön is adok. Minthogy a szőrme vásárlás épugy mint az ékszervásárlás bizalmon alap­szik, cégemre különösen felhívom a n. é. közönség figyelmét. A n. é. közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Gutstein Jónás szűcs mester. — Tájékoztató jogi vizsgákra készülőknek. A napokban hagyta el a sajtót dr. Kertész: Tájékoztató cimü könyve, mely I kolozsvári jogi vizsgák körülményeiről ós az azok körül fölme­rült változásokról bő kimerítést nyújt. Az intézet az egyetemi szabályok sze rititi legrövidebb idő alatt doktorátus­hoz juttat, a mi a Székelyjavaslat tür­vónybelépése előtt nagyon fontos. Szi gorlatokra 4 6 hét alatt biztosra elő készít és igy a jelölt időt takarít és pénzt, inert az előkészítés dija valóban csekély. Minden szülő saját és fia ér­dekében cselekszik, ha igénybe veszi a dr. Kertész jogi előkészítő szemináriu­mot, mely Kolozsvárt, Hartha Miklós­utca 22. sz. alatt van. A most megje­lent érdekes tájékoztatót ingyen küldik és minden levélbeli megkeresésre is rögtön választ adnak. Otthon készülők­nek kiválóan bevált rendszer. — A hálás Bismarck. Herbert gróf me­nyegzője alkalmából Sárkány Arnold ur, az Ester­Iparosok: Faa Mihály építész Erzsébet város. Ifj. Horváth JÓZSef oki. épitő-, kőműves- és ácsmester Arok-ntca 5. Kl'aUSZ Albert fia sírkőfaragó és építéshez vál­lalkozó Esterházy-ut. Mnyersberg Samu építő bádogos, vízvezetéki és csatornázási vállalat Petőfi-utca. Goldberg Gyula könyvnyomdája és papirkeres­kedése, Főtér. Kereskedők : Krausz ÓS Koréin (Tornyos-épületj divatáru, vászon, szőnyeg és kelengye áruk gyári rak­tára Kossuth Lajos-utca. Berger Ferenc és Fia szesz nagykereskedő Korvin-utca. Löwenstein Adolf liszt kereskedő, Corvin-utca. Berger Mór épület fakereskedő Korona-tér. Borbély és fodrászok : Frauendinst Viktor Főtér és Széchenyi-tér. Kávésok, szállodások és vendéglősök: Bauer Károly kávés, főtér. Graf Ödön kávés, főutca. Fleischner és Tsa kávés és szállodás, főtér. Zsilinszky Lajos Griff szállodás és kávés. Kern JÓZSef sörödés Kossuth Lajos utca 09. ss. Wellner Sándor kávés Kossuth Lajos u. Schwarcz Márton sörödéje, győri ut. Gyógyszerészek : KarlovitZ Adolf városi gyógyszertár Fő-utca Irgalmasreudüek gyógytára, Jókai-utca. Németh Devsö, győri ut. Biztosító föügynökségek : Első Magyar Ált. Biztosító-Társaság föügynökség Pápai Takarékpénztár A Tri esti Altai nos Biztosító-társaság (Assii­eurationi Generali) pápai kötvénykiállítási joggal le'ruházott föügyuöksége: Cangraf Bttfft Főutca.

Next

/
Oldalképek
Tartalom