Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-09-04

— Halálozás. Mély megilletődéssel vettük * szomorú hírt, mely Hirsch Náthánnak, váro­sunk egyik legrégibb kereskedőjének elhunytát, tudatja velünk. Az elhunytat tisztes, egyenes, békés és ernyedetlen munkásságban eltöltött éle­tének 83. évében, hosszas szeuvedés után érte a halál, mely kiterjedt és előkelő rokonságot borí­tott gyászba. A megboldogultnak földi marad­ványait ma délután 3 órakor az izr. temetőben iielyezik örök nyugalomra. A folyó hó 2-án el­hunyt öreg úrban dr. Hirsch Vilmos ügyvéd, közéletünknek eme nagyrabecsült tagja édes ap­ját gyászolja, akinek tájdalmában mi is őszinte részvéttel osztozunk — Szabadságon. Körtnendy Béla t. b. főszolgabíró hat heti szabadságidejét mult hó 28 áu megkezdette. — Iskolalátogató. A vallás- és közokta­tásügyi miniszter Győri Vilmos, pozsonyi áll. polgári iskolai igaztót a pápai állami, róm. kath. •ev. ref. polgári leány- és izr. polg. fiúiskola szak­szerű megvizsgálásával az 1910.-1912. évekre iskolalátogatóvá nevezte ki, illetve bizta meg. — Máriaünnepek A kat. egyháznak szep­tember 8-án és 11-én két szép Máriaünnepe van. Csütörtökön Kisasszony napja, vasárnap Mária nevenapJR van. A pápaiak mindkét ünnepet, bucsu­járattal ülik meg. Kedden indulnak a Bakony­ban levő Csat.kára, szombaton pedig Celldömölkre. A csatkaiak pénteken, a celliek viszont vasárnap •este térnek vissza. — A női dalárda. Jövő szombaton, e hó 10-én ismét megkezdődik a Jókai-kör női dalár­dájának a munkája. E napon este 6 órakor a Jókai-körben összejönnek a dalárda uj és régi tagjai, hogy megállapodjanak a gyakorlóórákban. Szentgyörgvi Sándor karnagy felkérésére nzuton melegen ajánljuk a női dalárda ügjét városunk szép nemének szíves figyelmébe és meg vagyunk győződve, hogy most, a Jokai-kör felölvasóesté­lyeinek küszöbén a hölgyek igen nagy s/ámban fognak jelentkezni, hogy annak idején sikeresen működhessenek közre az estélyeken, melyeknek fényét és érdekességét hathatósan fogják emelni. Lelkes hölgyek, kik különösen a taggyüjtés terén fognak sikerrel működni, elévülhetetlen érdeme ket szereznek a társadalmi munkásság terén és méltók lesznek az egész város intelligenciájának osztatlan elismerésére. — A Városházáról. Csoknyay Károly v. "főjegyző hég3' heti szabadságideje lejárván, a mult hét folyamán hivatala vezetését átvette. — Katonáink elvonultak. A pápán idő­zött sok idegen katona elvonult. Még a tüzérek brigadérosa van itt, meg a segédtisztje és irodája a Gritfben. Nemsokára ezek is elmennek, vissza­térnek huszáraink és minden megy tovább a régi -szokott külsővel. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves liirt, hogy dr. Szilárd Aladár cs. és kir. főorvos Komáromból eljegyezte Rechuitz Mariska urleányt Pápán. Gratulálunk. — A kath. kör záróünnepélye. Ma a kath. kör kertzáróünuepélyt szándékozik tartani. A kerti muiatságut azouhau a kellemetlen idő­járás alighanem megzavarta. Legalább, mikor e sorokat irjuk, zuhog a jeges eső és csipös hideg szél tuj. — Egyházzenei tanfolyam. Mint érte­sülünk, Pápán egyházzenei tanfolyam lesz a ta­vasszal. A tanfolyamot kath. kántortanítók és kántorok számára rendezik és két napra van ter­vezve. A mozgalom élén Szentgyörgyi Sándor karnagy áll és az egyes előadások megtartására kívüle több előkelő egyházi zenész felkérése van tervbe véve, igy Gladich Pál magyarkimlei plé­bános, pápai kamarás, Schwartz József uagyfd­vai plébános, Franek Gábor győri székesegyházi karnagy, továbbá Káuzli Gyula káplán és mások. Részletes tudósítással annak idején fogunk szol­gálni, ha majd az előkészületek be lesznek fe­jezve. — Iparengedélyek. Vágó Sándor a szabó, Tóth Kálmán pedig a kovácsipar önálló tízeséhez ipái igaz'ilváuyt nyert. — Följelentés tűzoltóink ellen. Mult ió 27-én este fél 10 óra tájban a Virág-utcában iiz ütött ki, mely Kis István hazánál keletkezett *s nagy arányokat öltött. Ebből a tűzesetből ki­ólyólag Kis István, Dezső Lajos és Kőszegi Gá­jor másnap megjelentek a rendörkapitányi hiva­talban és a tűzoltóságot késedelmes megjelenés niatt följelentették. A velük felvett jegyzőkönyv­ien azt mondják, hogy a helybeli tűzoltók oly késedelemmel jelentek meg szereivel a tüz sziu­íelyén, hogy még a borsosgyöri tűzoltóság is a í üz színhelyén volt, sőt már működött is, mire! \ helybeli tűzoltóság megérkezett, noha a tüz íjjeli időben, tehát olyan időben volt, amikor a! i-áros lovai a tűzoltó örtanyáii jelen voltak. Egye­lül a helybeli tűzoltóság késedelmes megjelené­sének tulajdonítják, hogy a tüz nagy arányokat jltött és tetemes kárt, okozott. Városunk polgár­mestere a panasz jegyzökönyvet nj-ilatkozattétel i végett a tűzoltó egylet parancsnokságához át­tette. — Elbocsátották a vízőrt. Szeberónyi Gyula vizőrt, akinek a vízvezetéki medencében való alvása „stb." városszerte kinos feltűnést ós érthető megbotránkozást keltett, városunk pol­gármestere e hó 2-án állásából elbocsátotta. Most már tehát egészen nyugodtak lehetünk, a vízve­zeték vizét nem fogja megfertőzni. — Vesztegetés? Szokoly Ignác v. rendőr­kapitány az aug. 27-iki tanácsülésen 20 koronát adott át a tanácsnak s jelentette, hogy azt egy előtte ismeretlen egyén zárt levélben, valószínű vesztegetés céljából küldötte einiére. A tanács a 20 K-t beutalta a városi nyugdij-alnpba. — Építési engedélyek. Az aug. 27-i ta­nácsülésből kifolyólag Balogh Mihály tető átala­kításhoz, Szóllás Pál mühelyépiféshez, Fülöp An­tal, Porcz Mihály, Tóth János, Dezső Lajos és László Kálmán pedig uj földszintes lakóház épí­tésére engedélyt nyertek. — Illetőségi Ügyek. Ebenspanger Ernő, Schlesinger Zsófia és Karolin, Kovács Sándor és Tóth József pápai illetőségét a tanács elismerte. — Segély a Ruszek-rokonalapból. Por­páczy Gyula, mintán igényjogosultságát kimu­tatta, a Ruszek-rokonalapból Gyula fia részére 40 K-t kapott tanítási segély cimén. — Megölte a golyó. Az elmúlt hét való­sággal a lövöldözések és az ezek által okozott szerencsét le .íségek hete volt. Iharkuton szintén gyermek kezébe került a fegyver, amely halálos végű szerencsétlenséget okozott. Mult hó 30-án este Vilberg József iharkuti 10 éves gyermek, Helyi Károly erdöőr vadászfegj-verével Leitold József 7 éves fiút agyonlőtte. Az eset a falun kivül, egy leshelyen történt. A vizsgálat folyik. — Fölrobbant ágyúgolyó. A mult hó­napban Homokbödöge község ha' árában hetekig lőgyakorlatokat végzett az 5. tüzérezred. Mikor a katonaság Bödögéröl elvonult, a határ fölsza­badult. A tüzérek elvonulása után, augusztus 28-án Pordán Károly, Papp Pongrác és Pordán József bödögei lakosok egy teljesen ép ágyúlö­vedéket találtak. Jóllehet ki volt hirdetve, hogy az esetleg igy talált golyókhoz nem szabad hoz­zányúlni és a megtalálók egy koronát kapnak darabjáért, a 3 ember nyilván — bár ezt tagad­ják — babrálni kezdte a golyót, amely fölrob­bant. A robbanás Pordán József balkarjának alsó részét leszakította s testének több helyén súlyo­san megsebesítette. Papp Pongrácuak a jobb alsó karját tépte le a golyó. A távolabb álló Pordán Károly sérülései nem oly súlyosak. A sebesülte­ket most a helybeli irgalmasok kórházában ápol­ják, fölépülésükhöz azonban kevés a remény. — Kisasszonynapi országosvásár. E hó 13-án és 14-én lesz Pápán az országos vásár, mely Kisasszony napról van elnevezve. Kiváucsiek vagyunk, hogy addigra a sertésvész miatti zát alól teloldják-e városunkat, mert most már egy­néhány vásár mult el sertésvásár nélkül, a mi természetesen mérhetetlen kárt okoz és megdrá­gítja az élelmezést. — Előléptetések a rendőrségnél. A lorváth Mihály reudörörmester elhalálozása foly­án megüresedett rendörőrinesteri állásra Mészá­os Károly polgármester e hó 2-án, igen helye­iéit és igazságosan • legnagyobb, 20 évi szolgá­ati idővel rendelkező Böröcz Istváu reudörtize­lest léptette elő, illetve nevezte ki. Az igy meg­üresedett rendörtizedesi állásra pedig előléptette E Ivy József első osztályú rendőrt, első osztálya rendőrré pedig Matics Károly másodosztályú rendőrt. Az előléptetések folytán egy rendőri ál­ás jött üresedésbe, amelyre Szily Géza pápai akos lett kinevezve. Itt emlifjük meg, hogy a jövő évi január elsején a rendőrség létszáma néggyel szaporítva lesz, ezekre az állásokra azon­ban csak az óv végével történnek meg a kineve­sések — Felülfizetések A nyomdászok tarka­•stélyén telülfizetni szívesek voltak : Ignatz Fuchs .Wien) 10 K, dr. Adorján Gyula, dr. Antal Géza, Első Magyar Betűöntődé R. T. (Budapest), Kar­lovitz Adolf, Németh István, Turcsányi Sámuel •5-5 K, Gyurátz Ferenc. Varga István 4-4 K. Bognár Endre /X,ovászpatoua\ Borsos István, Brunner János, dr. Domonkos Géza, Goldberg Gyula., Kemenczky Lajos, Müller Testvérek (Bu­dapest) 3-3 K, Béldi Teréz, Böröcz József, Czir­fusz Antal, Drach Márton. Faragó János, Halász Mihály, Hindler József, id. Horváth Józsefné. Keresztes Gábor, dr. Körös Endre, Marton An­tal. N. N., Nobel Ármin, özv. Sárközy Tivadarné, Simonits Márton, özv. Schwartz lstvánné, Sza­lay Mihály (Bókod), dr. Weltner Sándor-2-2 K, Molnár SandorypSO K, Kalló Imre P60 K, Freyer Kálmán 120 K, Csehi József P04 K, Ádám Já­nos, Bauer Henrik, Dömötör János, Horváth Ma­riska, Kéringer Ida, Krausz Lajos, Ligeti Rudolf, Molnár Péter, N. N., N. N., Schwach Miksa. Sze­keres Gyula, Tóth Ferenc, Vincze Jánosné l-l K, Fischer Sándor, id. Horváth József, N. N., N. N.. Rapoch Vilmos 80-80 f., Hernstein Rezső 60 f., N. N. 50 f., N. N. 40 f. Összesen 130 K 14 f, — A szíves felülfizetöknek hálás köszöne­tét nyilvánítja a rendezőség. — Elrendelték a népszámlálást. A ke­reskedelmi miniszter tegnap, e hó 3-án tette közzé a népszámlálásra vonatkozó rendeletét, amelyben a népszámlálási törvényre való hivat­kozással utasítja a törvényhatóságok első tiszt­viselőit, hogy 1910. december 31 és 1911. január 1-je közötti éjjelen megállapítható népességi vi­szonyokra nézve a népszámlálást ejtse meg. A közönség miheztartása végett a rendelet főbb pontozatait lapunk jövő számában közölni fogjuk. — Tüz Pápán. Aug. 27-én este fél 10 órakor ismét a felsövárosban ugyanazon a he­lyen volt tüz, mint nemrég. A Vak Bottyán-utcá­ban ismeretlen okból kigyuladt Kis István istál­lója, melytől a tulajdonos többi épülete, majd a szomszédoké is tüzet fogott. Igy Kis Istvánon kivül kisebb-nagyobb kárt szenvedtek Dezső La­jos, Kutasy Mihály, Gyepi István, Pongrátz Jó­zsef, Szabó János és Fülöp Antal. A kár mintegy 6-7000 K melynek nagyrésze biztosítás révén megtérül. A tűzoltók kel'.ö időben megérkeztek és ezeknek sikerült a tüzet dacára a uagy szél­viharnak lokalizálni anélkül, hogy a celli-uti Bülitz féle fatelep, mely nagy közelségben volt is tüzet fogott volna, miből természetesen óriási veszedelem származhatott volna* — Madarak helyett a mutatóujját Fischer Rudolf 14 éves szűcsi lakos egy hat mili­méteres forgópisztollyal lövöldözött a madarakra. A pisztoly azonban elakadt és csak mikor a ti ti , babrálni kezdte, sült el s a flu balkezének muta­tóujját szétroncsolta. Az ilyen kisebb-nagyobb szerencsétlenségek talán elriasztják a többieket a fegyvertől s ngy a szülök, mint azok gyer­mekei nemcsak megtanulják, de meg is tartják azt a közmondást, h >gy „gyermek kezébe nem való fegver". — Tüz a vidéken. Mult hó 30-áu uemes­szalókou Csizmadia Eszter és Talabér József 6—7 éves gyermekek Gauth Lajos nevű szom­szédjuk szalmakazalját játékból meggyújtották a

Next

/
Oldalképek
Tartalom