Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-08-28

1910. augusztus 28. r

ápal La

pok 3. A jelen kérdésben hol vannak a tervek? Hol vannak e tervek illetékes tényezői ? Sehol! Csak egy tiszteletreméltó bizottság kér 50.000 koronát jó előre és e közben elfelejti, hogy mikor „annak idején az illetékes tényezők" kérni fogják az öszszeg folyósítását, köteles a város újra és most már érdemlegesen tárgyalni a dolgot és lehet, hogy a megismert illetékes tényezők szükségletei, bemutatott tervei s a város változott szűkösebb anyagi helyzete miatt az összeg alaposan lefogy. Érdemes a várost határozataiban komolytalanná tenni ? Érdemes ez ügj'ben kétszer kérelmezni? Feleljenek rá az illetékes tényezők! Városi képviselő. Vidéki városok közéleimezése. A „Városuk Lapja" augusztus 20-iki számában, a fenti cim alatt r.z alábbi megszívlelésre méltó sorokat olvastuk: .,A földmivelésügyi minister a közélelmezés érdekében leiratot intézett egyik város törvényhatóságához, melyben megemlíti, hogy mint azt már több izben, legutóbb pedig a képviselőház közgazdasági bizottságának a román szerződést tárgyaié) ülésén hangoztatta különös gondot kivan' fordítani a vidéki nagyobb városoknak a mezőgazdasági termeléssel szoros kapcsolatban álló érdekeire, főleg abból a szempontból, hogy e Tarosok, mint a mezőgazdasági termékek belföldi fogyasztásának elsőrangú tényezői, mennél célszerűbben intézhessék közélehnezésük ellátását és hogy annak a körülménynek, hogy varosok közül nagyarányú mezőgazdasági termelés folyik, ugy a termelés mint a fogyasztás megfelelően hasznát vehesse. Célja az, hogy a mezőgazdasági termékek mennél rövidebb uton jussanak a városi fogyasztóhoz és hogy a fogyasztási cikkeknek az értékesítésre való szállítás ós raktározás közben való romlása »"agy csökkenése lehetőleg mérsékeltessék. Egyik jelentékeny nehézsége egyfelől a vidéki városok élelmezésének, másfelől a gazdálkodóknak az, — mondja a minister, — hogy a vásárokon a vágó-állatoknak megfelelő külön hely biztosítva nincs és hogy a tenyésztő vásárokon nem találja meg vágásra szánt úllatjaiuak biztos értékesítési helyét, banem a vágásra szánt állatok a más célokra szánt állatokkal egy tömegben vannak a vásártéren, ami ugy az eladóra, mint a vásárlóra nézve költséges és időt rabló eredményekre vezet. EUö lépésnek tartaná a minister a mondott cél elérése érdekében azt, hogy város a tisztán levágásra szánt állatoknak a vásártéren külön és szembetűnően megjelölt és elkülönített helyet jelölne ki s a szükséges berendezésekkel ellátná. A minister a maga részéről e berendezés költségének viseléséhez ugy egyszer s mindenkorra szóló pénzsegéllyel, valamint az esetleg szükséges épületek és berendezések amortizationális terhei egyrószéuek elvállalásával készséggel hozzájárulna. További megfontolás tárgyát fogják képezni — a minister leirata szerint — a könnyen romlandó élelmiszerek, mint hus, leölt baromfi és házinyúl, tojás, tej és tejtermékek, zöldség, zöldfözelék nyári és téli konzerváló raktározásának rendezése, ami a szegényebb néprétegek érdekei szempontjából szintén a városi hatóság közrehatását igényli, hogy e berendezések és azok üzemben tartása a szegényebb néprétegek élelmezését ne drágítsa, söt ellenkezőleg a mainál olcsóbbá tegye; de mindenesetre' biztosítsa azt, hogy a szegényebb városi fogyasztó is olcsó áron egészséges és megfelelő minőségű táplálékhoz jusson Fontolóra véve azt, hogy mezőgazdasági termékeinknek jelentékeny hányada épen a fogyasztásig való jutása alatt válik értéktelenné, a fentemiitett városi berendezéseket a gondjaira bizott mezőgazdasági erdekek szempontjából is oly fontosnak tartja a minister, hogy anyagi és erkölcsi támogatását ajánlja az ily célú berendezésekre. A miniszternek eme kijelentései fölött nem szabad egyszerűen napirendre térnünk és ezért felhívjuk arra hatóságunk figyelmét; annál is inkább, mert hiszen éppen a mi vásártér ügyünk is aktuális kérdéssé vált abból az alkalomból, hogy annak céljaira a miniszter egy megfelelőbb hely kijelölésére hívta föl városunk hatóságát. Talán nem volna hiábavaló fáradtság, ha kérvénnyel fordulnánk a földmivelésügyi miniszterhez állami segit.sgért és vásárterünket az általa fentebb hangoztatott módon átalakítanék. Bizton hisszük, hogy kérelmezés ese én Pápa városának is megadná erro a célra azt az anyagi támogatást, amelyet egy másik vidéki városnak önkényt fölajánlott. Drága az élet! mintán egy tányér tejet és tejbe mártott fehér kenyeret egészen felhabzsolt, makkegészségesen ugrott le a pamlagról, hogy boldog ugatással és a régebbi szilaj jókedvvel ugráudozhnssék körűi-kasul mind a két szobában, hogy ráncigálhassa az ágytakarót, hogy egy burgonyát hemperegtessen maga előtt a pallón és széles jókedvében bukfenosket hányhasson. Tóbiás az ablaknál állt. a virágcserép mellett és mialatt az egyik keze, amely hosszan és soványan nyúlt ki a rojto« kshátujjhól, mechanikusan vájkált a mélyen és halántékára lesimított hajban, az alakja a szomszédos ház szürke faláról feketén és fúrásán vetődött le. Az arca sápadt volt és a fájdalomtól eltorzult és valami sanda, zavart, irigy és mérges pillantassál, mozdulatlanul kisérte Ézsau ugrásait. Aztán hirtelen összeszedte maiját, odaugrott hozzá, meglógta és lassan a knriaira vette. — Én szegény Kzsaum — kezdte bánatos hangon — de Ézsau, a pajkos és virgonc Éssau egyáltalán nem volt hajlandó ezt a bánásmódot tovább is tűrni, hanem virgoncan és mohón kapott a kéz mán, sincl. simogatni akarta őt. kiragadta magát az ura karjaiból, leugrott a pallóra, tréfásan félreugrott, ugatott egyet és vidiinan I >va szökdécselt Tóbiás el."!. Ami most következett, valami oly érthetetlen és gyalázatos volt, hogy habosom részletesen élbeszelni. Mindciiiiekel Tóbiás, i léi--i ! '.• lógd karokkal mereven állt és egy kicsit előrehajolt, az aJKait összeszorította és a szemgolyói kellemetlenül, remegve vonaglottak az. üregeikben. Ks aztán egyszerre egy őrült ugrással megragadta az állatot, valami nagy, fehér tárgy villant meg a kezében és a kutya egy vágástól, amely a jobb válltól egész mellyen a mellkasba hatolt, a földre bukott, egy árva i hangot sem hallatott, egyszerűen oldalt a földre bukott, véresen és vonaglón. A következő pillanatban a pamlagon feküdt és előtte térdepelt Tóbiás, egy kendőt szorongatott la sebhez és reszkető hangon dadogott: — Én szegény Kzsannm ! Én szegény Ézsauom I Miiven szomorú minden ! Milyen szomorúak vagyunk mi mindketten! Szenvedsz, Ézsau ? Igen, igen, jól tudom, hogy szenvedsz. Milyen siralmasan fekszel itt előttem ! De én, én melletted vagyok ! Éu megvigasztallak ! A legjobb zsebkendőmet fogom . . . Csakhogy Ézsau élettelenül feküdt ott és hörgött. Homályos és elboruló szemei kérdőleg és magyarázatot esdve, teli ártatlansággal és panaszos váddal, bámultak fel az urukra, aztán egy kicsit kinyújtotta a lábait és kiadta a páráját. Tóbiás azonban mozdulatlanul megmaradt térdeplő helyzetéhen. A reál Ézsau kihűlt testére haj totta és keservesen sirt. Fordította: Gömöri Jenő A régi jó időkben, mikor a nemzetek folytonos háborúskodásban éltek egymás ellen, még igen olcsó volt az élet. Egypár tízezer emberrel több, avagy kevesebb, meg se kottyant az évi statisztikában, melyet akkoriban nem is vezettek. Manapság, épen megfordítva vagyon. Sok az ember, ellentótben a régi időkkel, mikor a népesség kisebb volt és drága az élet. Semmiféle háborúskodás, forradalom, avagy nagyobb betegség nem tizedeli meg az emberiséget s az szaporodik, olyannyira, hogy rövidesen nem is lesz hely már a földkerekén, ahol egymástól elférjenek. S inert ilyen sokan vagyunk s ilyen nagy tömegben igyekszünk a világ rendjón segíteni, javítani, éjien azért drágább és drágább lesz az élet s avval egyidöben nehezül meg a létfentartás. Ma egyebet sem hallunk, mint lakásuzsorát, élelmiszeruzsorát; stb. mert a laikus közönség azt hiszi, hogy a háziurak, az élelmiszerszállitók uzsoráskodnak feleikkel s nem tudják, hog}- a nagyszaporodásu emberek fogyasztása nagyobb lévén a konjunktúrák ugy alakulnak, hogy nagy keresetnél a kínálat árai emelkednek, önkételenül minden uzsoráskodás nélküli szándéktól mentesen. Ha elgondoljuk, hogy nékünk olyan földbirtokunk van, ariely jó nagy terület keretében az egyedüli, amely teriuöképes s hozadéka van s elgondoljuk, hogy ennek az egyetlen birtoknak kell, nagy határon nagy csomó embert élelmezéssel ellátnia, akkor mindjárt reájövünk arra, hogy az élelmicikkek, erről a birtokunkról azoknak a konyhájába fog vándorolni, akik azt jobban megfizetik. Így tehát ami birtokunk termeivényei, lassan és önkéntelenül többet érnek, vagyis drágábban adódnak el, mert hiszen mi is annak fogjuk azt odaadni, aki a legtöbbet kinálja. S igy megindul a verseny a mi termeivényeinkért, s egyik többet tog kínálni érte, mint a másik. Végeredményben, pedig az általunk termelt élelmi szerek horribilis magas árakat fognak elérni, anuélkii' hogy nii valamivel is hozzájárultunk volna ahhoz, hogy azok ára felmenjen, avagy uzsoráskodási szempontból, emeltük volna az árakat. Önkéntelenül, szinte önmagától ment tel azok ára, a körülmények, a kedvező konjunktúrák beállásától. Igy van ez mostanság mindennel. Nem a háztulajdonosok uzsoráskodnak a lakásokkal, nem az élelmiszerszállitók, élelmiszertermelők emelik az árakat, hanem a kereslet ezek után nagyobb, mint a kínálat s igy természetesen, maguk a fogyasztók kelnek versenyre egymás ellen s emelik fel az elsőrendű szükségletek árát. Tehát nem a mérhetetlen drágaságban rejlik a nehéz életnek titka, hanem abban, Imgy ime már évek óta semmivel sem vittük előbbre keresetünk emelésének lehetőségét. Stagnálunk, állunk a kereseti torrások felfedésében. Mindenki, mint a kocsi elé fogott ló ludad az orra után, jnjgat. sopánkodik az élet drágasága ellen s ott próbálkozik a tetier megkönyitéssé, ahol fizikai lehetetlenség azon változtatni. Mert hiába jajgatunk, hiába kesergünk az elsőrendű szükségletek magas árán, azok dacára minden keservünknek egy fillérrel sem fognak lejebb szállani, söt amint a viszonyok mutatják, még emelkedő tendentiában leledeznek. A másik oldalon van a segítség. A jövedelmek szaporításában. De ennek a titkán senki sem töri a fejét, senki sem igyekszik gyarapítani azt a kis keresetet, mely immár tiz esztendő óta nem változott, mig a megélhetésre szükségelt cikkek ezen idő alatt majd kétszeres árra emelkedtek. Az bizonyos, hogy sokkal nehezebb annak nyitjára jutni, miképen lehetne jövedelmeinket szaporítani, mint azon sopánkodni egyre, miképen lehetne az igen drága életet lejebb szállítani. De ami könnyebb az nem vezet esetleg sikerre s épen azért kell nékünk a helyes utat megmutatni, ahonnan a javulás, a könnyebbedé* beállhat. Ha majd lesznek, akik a mi tanácsún-