Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-07-31
-- Végre A vágóhídi terveket a tőldmi-] leláslgll miniszter kii és tél évi idő eltelte után I 1ekiili.itt- a vátoshoa, ii.- as építkezés még most Ii sem foganatosítható, mert etftgöleg uelyssinrajsot I < kél- UTÓI, hOgJf > vágóhíd n.Mn less-e .'>et leg 1 sűrűen beépített házak között. A v tanács már ; tél is lei jes/.t-'t.- n kei'' helyszín ni j/.i.' azzal a 1 megjegyzéssel, b'»gy H kérdéaai raja mái aa iratok {i kÖZÖtt volt a/.elot.f. Is. I; — Porciunkula- A p »p ii reu llnubau ia i. igj ; i ün népséggé i ülik meg a szeiitferencnii.di atyák i Poroiunkuia napját. Kom reggeltől délig és délután az Ünnepi istentiszteletek eges/, sorozata hirdeti a nagy napot, melyre a vidékről is tok : nép rándul városunk ba. Délben több előkelő vendég tiszteletére a házfőnök ebédet ad. A bucsut a rendi templom környékén felállított mézeskalácsos és játékszer — sátrak es az azok körül forgolódó nagy néptömeg is jelzik. — Kerti mulatság. Mini illetékes helyről értesülünk, a Polgári Kör a hagyományos István király napi — eng. 20. — kerti mulatságát ez évben is gtartja és pedig mint halljuk, az eddigieknél nagyobb szabású keretben. Eddigi értesülésünk szermt lesz tömb du, tűzijáték, zsákba futás és több különféle tréfás játék. Nagyon természetes, hogy a szokásos tekeverseny sem fog elmaradni. A Polgári Köi ezen lenyesnek ígérkező mulatságára már mosl felhívjuk közönségünk figyelmét. — Személyi hir. Csoknyay Károly v főjegyző f. hó 28-án kezd-tt- meg 1 hóra terjedő szabadságát. — Tanítóvalasztas. A pápai ref. egyházközség elöljárósága boldogult Szaliszuyó Sándor tanito helyébe mult vasárnap Gergely Ferenc barsmegyei tanítót választotta meg. Az uj tanító kitűnő oklevéllel és bizonyítványokkal rendelkezik, azonkívül szépen énekel és jól orgonál. A különben is rokonszMiiv es fiatalember ssept. 1-én foglalja al uj állását. — Közgyűlés. A pápai Kath Kör ma délután rendkívüli közgyűlést tart, melyen, miután utóbbi időben csaknem egész tis/.tikarát elvesztette, tisztújítás is {esz. Mint értesülünk, aa elnöki tisztség most, nem kerül betöltésre és az alapszabályok módosításával alelnöki tisztséget szerveznek, melyre Varga Beeső van kiszemelve. A közgyűlést a választmány felkérésére és megbízásából Bottka .Jenő tiszteletbeli háznagy hívta öss/.e és ö is fogja vezetni. — Köszönetnyilvánítás. A Polgári Körnek július 17-én tartott kerti mulatsága alkalmával Zámolyi Iténes UT szíves volt ,'i koronát felül fi zetni. Kzen szívességéért ezúton mond köszönetet az elnökség. — A jéggyár Az üzembe helyezett jég- ' gyárral a tanácsnak minduntalan lesz dolga. Ed-' dig rájöttek, hogy a szállító danz-gyár rossz di-. namókat küldött. A tanács erélyes hangon szó- ] litotta fel a céget a dinamók kicserélésére s addig a penaléhez való ragaszkodását jelentette ki. A gyártás így kisebb lévén, a jégárusitást is redukáltak. Kirendelte a tanács a jéggyárba a telefon vezetését oly tormán, hogy a vágóhídit áthelyezik és a vágóhíd ,u csak mellékállomás lesz. Egyben felmondotta a vasúti jegárkokat. — Letelik a fogyasztás bérlete A fogyasztási adók beszedésének a bérlete letelik. A tanács megbízást adott a polgármesternek, hogy albérlet megújítására lebelöleg a régi alapon a kincstárral tárgyalásokat folytat hasson. Tekintettel a bérlet rentábilis voltára, az ügy igen fontos érdeke a városnak és így kívánatos volna, hogy az mielőbb biztosíttassák. — Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Mihálik Józset mármarosszigeti áll. tanitóképezdei segédtanárt,, aki Pápán a képezdéhen nevelő volt s abban az időben lapunknak is igen tevékeny munkatársa, áthelyezte jelenlegi minőségében Székelykereszturra az áll. képzőhöz. — Mértékhitelesítő. Alispánunk értesítette a v. tanácsot, hogy Megyeri Imre veszprémi mértékhitelesítőt 5 napra Pápára rendelte ki. Városi téglagyár. Nem uj a városi ig 1 agy ár eszméje. Legutóbbi tanácsülésében taryalta a tanács az ügyet és felhívta Kont és led.-oii céget egy téglagy ár építésére azzai a ibötéasel, hogy KHK) db téglát Sí K-ért tartóik szállítani, lla.'íev mulya aa üzleti könyveköl n g.V'ar rentabilitása megállapíthat... a varos gyárat, át lógja venni. Tekintettel arra, bogy i tégla ara lOOO-enkint 'Jtj K, valószínű, hogy z építendő g\ar nagy tiigő.uiat tog tudni killltatiii. Sorozás. Az elmúlt bél folyamán • int az előre látható volt, - a törvéi v hozás z ojoucjutalék megajánlásáról szóló törvényt is neg-zavazta. A honvédé.mi íniniszler inal ezt iiegelozöleg a hivatalos lapban körrendeletet stt közsé, melyben figyelmeztette a törvényhatóságokat, lc-gy az 1910. évi fősoroaás augusztus M') elsején fog megkezdő.lm, mindaddig azonban ilig erre vonatkozólag távirati rendelkezés le iem érkezik, az állitáskötelesek beidézése iránt ntézkedések nem tehetők. Művészeti tanfolyam iparosok reizere. A budapesti m. kir. technológiai iparuitzeum igazgatósága a ruházati iparok, valamint ./. asztalosság kikészitési és csiuozó műveletei Lőréből még az idei nyár folyamait taufolyamo;at fog rendezi.i. A f ifi. női ruha es a cipészpar köréből a tanfolyamokat folyó évi augusztus ()-iki és l'.M 1. évi márciusié, vége közötti időre ervezi. Az egyes tanfolyamok, napi négy órai iktatás mellet) négy hetei veimének igénybe. \z asztalosság kik.-szitö és csiuozó műveletei o'uébol augusztus hó végéig terjedő időben eseteg karácsony táján kívánna tíz hónapos taufowiinokal tartam. A napi oktatási ido 8*9 óra enne. A ruházati tanfolyamokkal 15-20 komoly mllgató, az asztalosoknál pedig tiz hallgat., jee.itkezését kívánja. A iái t !y aiiiokui résztvenni '•hajtó iparosok mindenütt az ipartestületeknél jelentkezhet uek. — Halálozás. Hősi gödény házi Tar Gyula ia. kir. nyug. kúriai bíró e hó 24-én, 7_' éves korában Budapesten elhunyt s ugyanott e hó jóén helyezték a református vallás szertartása szerint örök nyugalomra. Az elhunyt öregúrban Tar (iyula papai m. kir. ioldinives iskolai igazgató édes atyját gyászolja. — A Balaton halászata A balati ni haláizati társulat legutóbb Keszthelyen tartott közgyűlés.- alkalmával az igaztoság bejelentetette, hogv az 1S(HI katasztrális holdat kitev.. Kis-Balaton halászata az utóbbi esztendők száiaz időjárása miatt igen nagyot hanyatlott. A víz sekéllyé vált s hálót busni nem lehet, de auuál könyebben jutnak prédához az orvhalászok. Az orvhalászat az idén is nagy mérveket öltött, miért, is a társulat kérelemmel fordul a foldmivelésügyi kormány hoz, hogy legalább a tilalmi időszakban a halorsás meggátk'iMi céljából a csendorörsök kellően megerősíttessenek. A mesterséges halasitás érdekében a mult évben I Ti' millió süllöikra és 100 métermázsa nemes poi.yr.adék került a Balatonba. Az lttOs-l'JOO év togasa eredménye, az igazgatóság jelentése -zerui*, SU-H-77 inéterinazsa volt. — Népesedési es házassági statisztika. A „Statisztikai Havi Közlemények'- most megjelent május havi füzet- szerint az l'.ÜU május havában 59.606 gyermek született élve a magyar birodalomban, az elhaltak száma pedig 42.682-re rúgott, ugy hogy a természetes szaporodás 16.'J24-et tett. Az 1909. év május havi eredményeivel szemben az 1910. évi május havi szaporodás száma öl7J-vel csókkent. kedvezőbb azonban az eredmény ha az lílCd. öt első hónapjának adatait hasonlítjuk ös-ze az 1910. év öt első hónapjának adataiv al, mert a szaporodás M74-gyei több a mult év megtelelő szakának szaporodásához képest. Legtöbb születés történt aránylag a Tisza balpartjaii ezerre 86.1) legkevesebb a Tisza-Maros szögén 29*4). A halálozás aranyas Tisza balpartjaii 27.1) volt a legmagasabb, míg a legkedvezőbb arányszámot « tekintetben ,i Tisza jobbpartja (20-8 tünteti tel. Legmagaeabt uiii a születés aráuysz.iiua Bil.tr varmegyének 41.'.t es Kolosa vármegyének 11.1. Legalacsonyabb voli a születések aranya Krasaó-Szörény 24-8 és Baranya (27-2) vármegyékben. A halálozás legnagyobb mérvű colt T >l da-Aarai y os .'JJ.tl és Szilágy U 1.71 vármegyékben; legkedvezőbb voli a halálozás aránya Ung (18-2 ésFogaraa I s 7 vármegyékben. Május bavábauflfi löt) pár kötött házasságot a magyar birodalomban. Az 1909 év május hónappal Ussszehasoulitva, 1910-ben 2560-nal kevesebb házasságkötés történt. A, kötött 16.450 házasság közül 2084, vagyis 12.67 százalek VOlt Vegyes. Kereszleiiy-Zsid» házasság 64 köttetett B hóban > ezek közül 82-beu a meny asszony, 82-ben pedig a vőlegény tartozott a zsidó felekezethez. A legtöbb megegyezés a rom. kath. és s ref. vallásnakikedvezetl (824 illetőleg 177). — Villanycsengő a rendorszobaban. A rendőrkapitány előterjesztésére a tanács elrendelte, hogy a rendörszobába egy villanycsengő vezettessék be, azonkívül oly tábla, melyen szamokká jelezve az egyes hivatalszobák rögtön látható, hogy h. vá, mely hivatalba hívják a ren« dorlegény seget. Eddig ugyanis a rendőr .sak a hívást hallotta, de nem tudta, merre kell neki mennie. — A színházi zenekarok. Valaháuyszpi színtársulat j..tt varosunk falai közé, mindannyiszor vártuk, hogy az igen sokszor silány, gyenge polgári zenekar helyett a színigazgató kifogástalan katonazenekart hoz magával, mint legutóbb is. A katonaaeuekarhoz azonban már rég nem volt szerencsénk s ugy latszik nem is lesz többé. Bizonyára minden újságolvasó emlékszik, hogy a napi sajtó annak idején bőven foglalkozott szzal a/, esettel, hogy Seefranz Antal gyalogsági tábornok, a temesvári VII hadtest parancsnoka, a s/.eg.- ii színtársulattól megvonta a 16. gyalogezred zenekarát, mely a kérdéses időben Békésgvuláu működött. A hadtestparancsnok azonban nemcsak a gyulai, hanem az összes színtársulatoktól is vissza fogja rendelni a katonai zenekart, még pedig legfelsőbb meghagyásra. A polgári muzsikusok ugyanis egyenesen „ kabinetirodánál kérelmeztek azt, hogy ne engedjék meg a katonai zenekaroknak a színtársulatoknál való közreműködést, inert a k<>ukurrencia "kei a legerzékenvebb anyagi érdekeikben sújtja, sőt a tisztességes megélhetésüket teszi leh tétlenné. A inozgalmat Sztojanovica Jenő, a Magyar Zenész Egyesület elnöke indította meg. melynek eredménye a katonazenekarok gyors egymásutánban bekövetkező visszarendelése lett. Színházunk -zainára tehát mi sem lógunk többé katonazenekart kapni. — Gallérok és kezelók drágábbak lesznek. A Verein österreichischer Wasch, tál.rikanteii körlevélben értesíti az osztrák-magyar kisárusokat, hogy július 81-től a gallérok és kézelők arai megdrágulnak. A körlevélben hangsuIvoz/.a a gyapjú és az előállítási költségek emelkedését, melyek az utóbbi időben a nagy bérharc, által következtek be. Kiemelendő azonban, hogy Ausztria-Magyarországon a jó minőségek és tömeges gyártás következtében a drágulás alig lesz érezhető a kicsinyíteni (darusításnál. — Építési engedély. A tanács Polgár Sándornak egy uj földszintes lakóház, illetve toldaléképület telepítésére engedélyt adott. — Falusi mészárosok jégszükseglete beszerzése. Járásunk főszolgabírói hivatala jéggyárunk megnyíltával kötelezte a talusi mészáros és henteseket, hogy ah d jeget a télen nem gyűjtöttek, jégszükségleteiket a pápai jéggyárból szerezzék be. Szegény falusiaknak sem keli ezután bűzhödt húst enni. — Vadaszok figyelmébe. Vármegyénk alispánja elrendelte, hogy vadak eladása, szállítása és vásárlása alkalmával a vad jogos szerzését bizonyító igazolványok mindenkor elömutatandók, aki ez ellen vét szigorú büntetés ala jut, — Megszökött tanoncok. A városi taaiioi Bíró és Borki szobafestők Dienstniann István éi Illés JÓK et asztalos Mezei László nevű megszö. kött tanoncainak karhatalmi visszakisértetését eli einleite.