Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-05-29

— Tüutetö felvonulás. Űrnapján e M 26-én mulatságos, de egyúttal megbotránkoztató eseményben voll része városank lakosságának. A helybeli függetlenségi pari illetve Hoitsy-párt tüntető felvonulási rendesett, A menetet — tisz­telet a kivételt képező csekély szánni választók­nak — elemi iskolás gyermekek, éretlen suhancok és kétes exiztenciáju utcai csőcselék képezi.-. A vad lármával as egésa városon végig haladó tö­megen csak egyesek hinták mén pár kilót, a jobb érzésüek pedig elmenekültek, ne hogy szem­tanúi legyenek annak a garázdálkodásnak amit ez a tömeg produkált. Ablakokat vertek be fényes nappal; zászlókat téptek össze, sásslórudakat törtek darabokra, perase rendőri felügyelet nél­kül, Egy inegény ártatlan falusi embert véréére vertek s mindezek alatt nyoma sem volt a rendőr­ségnek. Mintha a föld nyelte volna el őket. Bér egyesek azt állítják, hogy a menettel kezdettől végig vele tartott a rendőrkapitány és • rendőr­biztos, ami azonban merő hazugság, mert a nie­net már a Jókai utcán áthaladva az Anna-térnél járt, mikor a rendőrkapitány éa a reudőrbiatoi egy bérkocsin csendes ügetésben a Jókai-utcán végig haldt és a Csóka vendéglőnél pár perces pihenőt tartott és beszélgetést folytatott, a he­lyett, hogy a menetet útjában föltartóztatui igye­kezett volna, mert ugy tmljuk, hogy erre enge dély a Hoitsy-pártnak nem adatott. Ugy tudjuk, hogy ennek a körmenetnek illetékes helyen foly­tatása lesz. — Just Gyula Devecserben. A Just­párti Malonyay Tamás támogatására mult va­sárnap Jllst Gyula Devecsetbeii jár', melyről leikért tudósítónk a következőket uja: Délután '.i órakor érkezett Just Devecserbe, hol bandé­rium, fehérruhás leány, koasorn és minden volt ami a fogadtatás tényét emelheti, csak a sza\azo hiányzott, illetve az is volt, :.e azoknak a je­lenlétet Just (iyula nem igen köszönte meg. z alásonyi komiszságot uzsora kamattal űzettek vissza a Maloiivai pártiaknak Mindjárt a bevo­nulásnál a menetet három részre szakítottak és hogy a késöbiek Jlistot meg ne lepjek, ízelítőül néhány tojások kedveskedtek. A mint a menet a templom térre ért a Magyar párti tömeg Just kocsiját körülvette és a legválogatottabb kifeje­zéseket a szó legszorosabb értelmében ordította a fülébe, miközben egyesek arra is kioktattak, hogy a zaszlónyel nemcsak arra való, bog] a tricolort rászegezzék, hanem szükség esetén a fokost is pótolja, A mini a tömeg a térre ért, hol a beszédet meg akartak tartani, lluzas ügy­véd felülit az emelvényre, de hogy mi célzattal azt ö talán tudja, de a tömeg nem volt rá kí­váncsi és ezen véleményét oly éktelen üvöltés és lütyöléssel adta tudtára, hogy végre belátta miszerint a kösöuség az o politikai meggyőző­désére nem kíváncsi. Esután Just lépett as emel­vényre oly méltóságteljesen, mintha csak azt hitte volna, hogv a tömeg öt akarja csak hallani, azért nem hallgatta meg az előbbit. Csakhamar meggyőződött tévedéséről. Amint as emelvényreI lépett, legalább öUOU ember, oly fenyegető ma­gatartásával állt szemben, hogy kénytelen volt egv udvarba menekülni. 20 csendőr a Magvar partiakat v iss/.a-zoritotta és ismét kísérletet tet­tek, hogv a beszédet megtarthassák, de miután belátta Just hogy az képtelenség, kocsira ült és miután búcsúzóul még néhány zamatos kifeje­zessél és záptojással kedveskedtek neki. eltávo­zott. Magyar Károly győzelme holtbizonyos. — Belépődíj a várkertbe A gyermek nap ina vasárnap less megtartva. Eaen a napon a várkertbe a belépődíj 4 fillér, a melyből be­folvó összeg szintén az elhagyott gyermekek javára lesz fordítva. — Gyász, Boldog családi körből, rendezeti anyagi helyzetből, egy serény munkában eltöl­tött es épp ezért köztisztelettel övedzett életből ragadta ki a halál Peidl Ferencnét, szül Bognár Ervinét, a Zöldfa-vendéglős fiatal nejét. Mult hétfőn este még szorgosan forgolódott a kony­hában, hogy a vendéglőben tartózkodó ós vá­sárra jövő vidékieket kiszolgálja, sot még az éjjeli órákban is MOTgOakod .tt. a hideg ételek felszolgálása körül, niiJÓn a rettenetes halai érte jott. Agyszélhüdést kapot» öesseeeett és mire í az orvos jött meghalt, f 'üzkont. terjedt el hirtelen halálának hire és mindenfelé osztatlan részvétet keltett. Vigaszu.hatatlan térje és a i csapás nagyságát felfogni még alig tudó 2 kis I fiacskája iránt őszinte részvé- nyilatkozott meg nemcsak a város lakossága, hanem a vidéki is­merősök körében is. A szerdán lefolyt temetési szertartás folyamán meglátszott, hogy a fiatalon. US éves korában ily hirtelen elhalt kedves mo­dorú asszonynak mily sok igaz tisztelője volt. i Szolgáljon ez, a mennyire lehet, vigaszul a meg­tört férjnek es az elárvult kis liukuak. A teme­tésen, melyet Kriszt Jenő esperes segédlettel VÓg/.ett, testületileg, zászlóval Jelent meg a Ven­déglősök, kávésok, méssárosok, heul k éspin­űérek egyesülete is. A boldogultnak telkiudvéérí az engesztelő szentmisealdozat jtiuius 4-én lesz. Ny. b. — Diszgyüles. A Domby Péter dohai kán­tortanító világi elnöklete alatt működő deveceer­városlődi r. k. tanítói kör június 7-én Devecser­ben díszközgyűlést tart, melyen Balogh József volt borssörosöki, Keller Lonne volt ajkarendeki es I iondy Mátyás nytlg. tanítókat üdvözlik és ünnepelik. — Űrnapja. Hagyományos pompával folyt le a kath. egyház legszebb ünnepe, az űrnap. A plébániatemplomban S órakor ünnepi nagymise volt. utanna pedig megindult az impozáns kör­menet a felállított négy satoroltárhoz. Mise alatt is az egyes oltároknál a Remete Aladár főhadnagy vezénylete alatt kivonult dissszakasz dísztüzet adott, a Tapolca partján felállított mozsarak durrogása kíséretében. A körmeneten beláthatat­lan sokasaga a hívőknek vett részt és a szentsé­get, v ivó esperest a helybeli notabilitások, a varos polgármestere, az urodalom, mint a kegyúr tiszti­kara, továbbá a honvédhusaár tisztikar követte. A 11 órai misén jelen volt a grófi pár is. Az időjárás a körmeuetnek igen kedvezett. Alig ort azonban veget a körmenetnagv cseppekben esni kezdett áz eső és mára 11 órai mise után alapos záporeső okozott gondot az Ünnepi ruhába öltö­zött hölgyeknek, hogv hogyan tognak hazamenni ? Ma a kormenet isin-t meg le,/, tartva. — Vizsga Pusztagyimoton. Mult szerdán délelőtt megtartották a pus/tagv iniótt r. k. elemi iskolában az évzáró vizsgalat i. Az iskolafantartó kegyurai Kalmár Karoly, saámtartó es Kondor nagybérlő képv iselték. A vizsgálatot Kriszt Jenő espeies-tanfelügveio jelenlétében Németh Mária tanítónő vezette dicséretes eredménnyel. Délben a bérlő ebédet adott a megjelent pápai notabili­tások tiszteletére. — Tiiuitov alasztas. Mint azt mult szá­munkban előre megjósoltuk, a r. k. hitközség május Jl-en tartott ülésében Somogyi Annát tanítónőnek és Pados Antalt tanítónak választotta meg. Somogyi Anna. ki már a tanév elejétől mint helyettes működik és Somogyi Józeel hely­b, b lakereskedo és dohánygyári altiszt leánya, egyhangúlag, Pados Antalt pedig, ki szintén pa­pai születésű és jelenleg Borssörcsökön kántor­t anitó. nagy szav azattöbbséggel lett megv álas/t v a. Pados Antal, ki Mátz József igazgató es Varga István vendéglősnek sógora és kit sok rokoni [kötelék tüz Pápához, állasát csak szeptember j elsején foglalja el. Mindkét újonnan megválasz­tottban a hitközség derék tanerőkhöz jutott s igy nemcsak a megválasztottaknak, hanem az iskolaszék által képviselt szülőknek is gratulálni lehet. A választógy ülést. Sült József k. tanácsos, világi elnök vésette. — Országos vasár. F. hó 24-én országos marhavásár volt varosunkban mely elég népes volt. ugyan, a felhajtás is elég tömeges volt, azon­ban a keiesjet uem volt olyan élénk, mely a kí­nálattal aranyban állott volna. 24-én (elhajtatott 2S'J2 drb szarvasmarha, ebből eladatott 171S da­rab. Lovat és csíkot felhajtottak l.'MO darabot, eladás alá került °tJ7 drb. A 2ó-én megtartott orsz. sertésvásárra leihajtatott 11,'1'J drb, eladatott 088 drb. — A papai aut. orth izr. hitközség •kóláin az 1908-1810. évaáré •> izsgák következő lő- éa sorrendben fognak megtartatni: Vasárnap, inius L8-éa d. u. hittanv izsga az 1.. II. polgári uosztálybaii és hétfőn, június JO-án d. tl. hit­ini vizsga a III. és ív. polg, fiúosztályban; izom­aton, juu. ls-án d. u. talmud és talmudthóra­izSga a polg. fiúiskolában. Kedden, juu. 2|-én . e. rendes osztály v ÍZSgS az 1. és d. U. a II, olg. fiúiskolában. Szerdán, juu. 22 én d. e. ren­es OSStályvizsga a III. es d. u. a polg. fiu­sztálybau. Szoinbatoii, juu. 2ö-én d. u. tahnud­s talinudthóra-vi/.sga az el. fiúiskolában. Vasár­a]i, juu. 2'i-an d. e. az I. el. fin- és I. el. leány astályban éf d. u. a II. el. Hu- és II. el. leány sstályban. Hétfőn, jun 27-én d. e. a III. elérni ni- és 111. e|. leányosztályban és d. u. a IV. el. ni- éa IV. el, leány osztályban. — Röpülöverseny Papán. M-g kora ta­asszal a n llelijs^-féle repülőverseiiy-részvény­ársaság ajánlatot tett. a v. tanácsnak egy Pápán endesendö verseny ügyében. A tanács akkortájt liitasit.ott.i uz ajánlatot. Ujabban a társaság is­iiét tett ajánlatot, melyet a pénzügyi bizottság s elfogadhatónak véleményezett. A tanács ennek olytán kéri a r. t.-t. hogy szakközeget küldjön ii a versenyhely megállapítása és a részletes eeudök megbeszélése céljából. Az ajánlat szerint i város állítja tel a tribünöket, fedezi a hatósági nádasokat, adót. reklámot, nyomtatványt, jegy­írusitást. Viszont, joga van a városnak megél la­utáni a helyárakat, de a bruttó jövedelem telét itadja a vállalatnak, amely saját költségén szál­úja ide a gépet és fizeti a pilótát. Hogy mikor esz • folesállás, arra nézve csak azt emliti az íjaidat, bogy 4-0 héttel a felszállás előtt lesz publikálva. — Gáthy Zoltán szereplese. Budapesten ulius 2. o. és 4. napján megtartják a harmadik írszágos zenészeti kongresszust, melynek célja i zenei kultúra emelése nemseti életünk javára, továbbá e kultúra érdemes munkásainak, a ze­nészeknek javát előmozdítani. Ítészt vesznek ezen a kongresszuson művészek, zeneszerzők, zeneirók, zenetanárok, karnagyok, • kántorok és általában mindazok, kiknek a zene a kenyerek. Szó lesz e kongresszuson a nyugdíjügyről, az országos zenei tanács felállításáról, nyilvános zenetárak- és olvasótermekről stb. Az előadáso­kat neves emberek tartják, kik között Gáthy Zoltán, a pápai ref. főiskola zenetanára is sze­repel. Ismerőseink közül meg Major J. (iyula ós dr. Vajda Emil nevét olvassuk az előadók lisz­táján. Jelentkezni június ,'l-áig lehet. — Felvétel a papai ref. leánynevelő­intézetbe. A pápai ref. leánynevelő-intézet polgári leányiskola és tanítónőképző) internete­sába június hó 2ó-ig kell felvételért folyamodni. Az interuátusi ellátási dij Ö00 K. télkedveziné­íiy.s dij 4ö0 K, kedvezményes dij 401) K, mely utóbbi kedvezményekben ref. vallású, szegény­sorsú, j. magaviseletü és szorgalmas növendékek, • Isosorbau a dunántúli egyhazkerületbeli lel­kész- és tani tó-leányok részesülhetnek. Első alka­lommal történő jelentkezésnél a felvételi kér­vényhez csatolandók: 1. születési-, 2. ujraoltási-, 3. polgári iskolai felvételért folyamodóknál négy elemi, taiiitónöképzobe folyamodóknál négy pol­gári vagy (alsóbb leányiskolái osztály elvégzését igazoló bizonyítvány, 4. taiiitónöképzobe pályá­zóknál ezenkívül a lelki és testi épséget igazoló bizonyítvány. A kérvények a nt. és tek. főiskolai igazgatótanácshoz iutézetidök • az intézet igaz­gatóságához Pápára küldendők. — Házi-ipari tanfolyam. A veszprémi kerületi kir. Iparfélügyelö Jrtositti Pápa r. t város közöns gét, hogy O cs. és kir. Fensége Izabella Főhercegnő magas védnöksége alatt alló gOZSOnyi házi ipari egylet nek.-ha ,'iO-himzö leány jelentkezik-, egy közvetítő helyet állítana fel Pápán. Felhívja tehát a város polgármestere az érdeklődőket, hogy ezen házi ipartiok egvletbe való belépésre a városi főjegyzőnél legalább is 90-an jelentkezzenek, mert csakis ez esetben lé­tesíthető Pápán egy liók egylet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom