Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-05-01

XXXVII. évfolyam. P.ípa, 1010. május 1. 18. szára. PÁPAI LAPOK Pápa vároB hatóságának es több pápai s pápa-videki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség es kiadóhivatal Ooliiliorif Llyi.la papirkcreskedése. Kő-tér L'll-ik sziiin. Hirdetéseket egyezség Mariul (elvesz a kiadóhivatal. Szerkeszti!: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért felelés laptulajdonos: GOLDBERG GYULA RMflaalSael és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalából küldendők. A lap ara: eifésx évre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre I k Nyilt-tér soronként 40 fillér. -- Kgyes szám ára 30 tili Társadalmunk piócái. Városunk békéje, nini már annyiszor, ismét megbomlott. Az emberek farkasszemet néznek egymással. Ismerősök kikerülik egymást. A jóbarát gyűlöli jóbarátjáf a mindenütt, a hol esak arra alkalom kínálkozik, egymás elleni haragjuknak, gyűlöletüknek adnak kifejezést Mi okozta mindezt? Mii volt mindennek a megteremtője ? Ezúttal nem más, mint a politika, ahol • józanabb felfogások szerint sohasem ellenség az ellenséggel, hanem az ellenfél az ellenféllel szokott szembe kerülni. Sajnos, néhány év óta, nemcsak a választások idején, hanem a város ügyeinek intézése körül is tapasztaljuk ezt a társadalmi betegséget, amely mindenütt| és mindenkor a fejlődés halálát szokta előidézni. s stiftek a haladási megbénító, megölő betegségnek mindig azok szoktak az okozói lenni, akiknek semmi vészileni valójuk nincsen, akiknek olyan mindegy, hogy az emberek békében élnek-e, vagy marják-e egymást. A társadalom testén mindig élősködtek e fajta piócák, akik a munkálkodni akaró testnek sohasem a rossz, hanem a jobbik, az egészségesebb vérét szokták kiszívni, hogy aiin.il könnyebben lehessen őket egymás ellen uszítani. I.e kell ráznunk magunkról az ilyen hitvány férgekéi I Társadalmunknak nines szüksége ilyen piócákra! Akinek nines; m

;ís kedvtelése, mint gyűlölséget szitani. azt megvetésünkkel kell sújtanunk! Aki előtt nem sz nt a város békéje, azt ki kell tessékelni a társadalomból! Aki az emberiség oltárán nem a szeretetnek és nem a békének, hanem a gyűlöletnek és a marakodás istenének áldoz, pokolra az ilyen nyomorult páriával ! » Szomorú, keserű tapasztalás mondatja velünk, hogy meddő maiad ott a béke iránt minden kísérlet, ahol Fekete lelkek fekete keze bogoz/a össze a gyűlölség fonalait. Meg van akasztva Otl a haladás, a csendes munkálkodás gépezete, ahol a vakondmunkál végző alacsony lelkek lg emberek Összeveszitésében keresik és lelik gyönyörűségüket. Még szomorúbb, még keserűbb azonban az. hogy városunk intelligens kö|ZŐNSÉGÉNEK van egy rétege, amely fölül az ilyen pokoli munkát folytató atyafiaknak. Az megmar EGYENESEN FÖLHÁBORITÓ, hogy as ilyen TÁRSADALMI PERVERZITÁSOKkal dolgozó alakok mellüket vervén még AZT merik magukról mondani, hogy ők a köz javára munkálkodnak. Hát csak rajta tisztelt társadalmi PIÓCÁK! Hajigálják esik a gyűlölség esóvá|ját a békés emberiség közé! Oltsák el esak LELKÜK szomjúságátI marakodások átkos italával. Mi nem kérünk az ilyen ÉLVEZETEKBŐL! Mi a CSENDES ÉS hasznos MUNKÁLKODÁS titjára léptünk rég IDEJE s hiába VAGDALNAK a szemünkbe BÁRMIFÉLE piszkot, hiába HASZNÁLNÁK ellenünk, RUUTTKÁS polgárok ellen bármily gyalázatos legyveri, MEGKEZDETI tisztes utunk egyenes VONALÁRÓL le nem TÉRÍTENEK, LEGFÖLEBB istenigazában visszavágunk! Fegyverünk MINDENKOR az igazság fegyvere marad, amelyet DEM BOCSÁTUNK áruba sem egy politikai ölelkezésért, TÄRC1 -aäk.22 CrSSébgTULt C33._ — A .Pápai I. m |i o k" eredeti t fl r • á j a. — írta Pstsrdi Andor. Ar. augusztusi deli nap feliérre égette az országút porát s a vándorlegény, aki Béeshől Miinehenhe igyekezett, selmgysein liirta mai ezt a kegjrsüeo bflaégst. Metitltfli volt H a forró nap ugv ••L'.'iti' a talpát, hogy miiiilimtalan kénytelen volt letérni az orszrfei,tról H a vetéseket tiporta, melvek nx IIt menten beláthatatlan messzeségbe teriiltek el. Kiry darabig még folytatta Htját s tii'kor mrszMÍfSI megpillantott ogv széles terehélyii árnyékos tat, elhatározta, hogy ott varja he ma .1 a hűvös alkonyatot. Néha'nv pere miilva odaért. Megállt az arnvekli.'ii s néhány jóle-ő, mély lélegzés után ledobva válláról a batyut, kabátja ujjával végig törölte verejtékező homlokát s levetette magáról a kabátot és leült. Néhány percnyi pihenés után kabátja béléséből — az volt ax éléskamrája — előkotorászott néhány szalonna darahot, két karaj ha ina rozskenyeret, kinyitotta a bicskáját s hozzálátott a falatozáshoz. IIa egy kis gyenge szellő néha végig Hiirrsnt a lombokon, széthúzta két ingmellét s engedte, hogy a jóságos szellőcskr őt is cirógassa s kissé felüdítse. Az ebéd nem tartott sokáig. Evés után bicskáját gondosat! beletörőlgette a fűbe. leetoikta és heesnsztatta a nadrrfgzsebéhe, akkor batyuját feje alá igazította, elnyújtózkodott • ugy pihent. Kgy darabig belebámult a lombok sűrűjébe s leste mikor mozgatja őket a tovastirranő kóbor szellőeske s aztáti elaludt. Nagy, mélységes osond ölelte át az országutat és a körülte elterü'ő termőföldeket. A nagy forró, sag még a verebeket is csendesen giihhasztásra kényszer tette s a bágyadt, alvó legény mély lélegzete belehalt a természet isteni csendjébe. Talán egy órát alhatott, mikor München felől közeledett valaki s hogy meglátta az alvó vándort, odaszólt hozza sima németséggel! — Szervusz, testver! — De ő nem ébredt fel c megszólításra. Oly mély álomba merült, hogy egy ágvulövéssel sem tudták volna folzavarni. Ez ismét rászólt : — Hé pajtás, ébredi, mert rád szakad az éjszaka ! Most fölébredt. Lomhán emelte fel fejét s alig érthetően nyögte: — Szervusz, hova, hova? Azután ismét lehanyatlott a batyura. — Récsbe tartok — feleit a jövevény s lassan odahclvezkedett a másik mellé. — Itt kipihenheted magad. Ilyen árnyékos helyet nem találsz egész líéosig. — Jó helv. kellemes hely ez. Egy órára én is letelepszem ide. Honnan jösz te?— kérdi aztán a pihenő legényt. — En, testvér, nagyon messziről jövök: Törökorsfrfgtiól. Néhány nap intilva Sdiweizban akarok lenni. Hát te honnan jösz ? — Berlinitől jövök. — Mióta vagy MM? — Májusban volt tiz esztendeje, hogy útra keltőm. — Hova való vagy ? — S/.iléziai szulet.S i vagyok. Hat te? — En cseh vasívok. Egy Prága melletti ki* falu ha n izületiem, a hentosiuesterséget Prágában tanultam ; miut legény 'J esztendeig dolgoztam a azután meguntain a dicsőséget és világgá mentem. Már bejártain ege-z Európát Ó év alatt, azóta nem voltam Ausztriábau, most is csak keresztül megyek rajla s elhagytam. Isten tudja mikor kerülök megint ide vissza, — nagyot sóhajtott s azznl fejezte be: talán soha! A sziléziai ezalait előszedte az eleiuózsiját s lassan falatozott. Messziről egy uri hintó közeledett feléjük. A cseh hamar talpra allt s az útszélen várta a robogó hintót. Mikor oda ért hozzá, megemelte zsíros sapkáját egy kis alamizsnáért. A hintóban egy fiatal pár ült s a térti meglassította a kooijat. kivette erszényét s két huszfillérest dobott a kéregető sapkájába. Néhány másodpere múlva esak a kocsi nyomán felcsapott porfeliiók jelezték, hogy kocsi járt errefelé. — Mennyit kaptál? kérdezte mohó kíváncsisággal a sziléziai. A cseh kinyújtotta a markát s megmutatta a pénzt. — A felét nekem adhatod — szólt a sziléziai. —• Ugy sincs most pénzem s nem szeretnék üres /sebekkel a városba jönni. — Nesze, itt a fele. A sziléziai zsebre vágta a pénzt « tovább szövi aggodalmas szavait: — A vároaban nem lehet kéregetni. Azok a gonosz rendőrök olyan éberséggel ügyelnek ránk. mintha csak tisztán miattunk állanának a poszton. — En mindig kifogok rajtuk — folytatta a cseh. — Egyetlen egyszer csipatt el egy gazember Hamhurghan, amikor egy sajtos holtból kifordul-