Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-04-03
4. Pápui Lapok 1910. április J. «sereti saját teleségét, kirül nem is tudja, lu'gy azúieszuö. Találkoznak is, titkuk kipattan és eszükbe sincs elválni. Néhány keringő már is bejárta a világul, Pápán is már fütyülik szanaszét az inasok a dallamosabb melódiákat. Általában számot tarthat az operett arra, hogy akár a vig özvegy, állandóan ott lehet a repertoáron, noha nem végig szép a muzsika. Az előadás, tnelvben a címszerep szeinélyesitöje boszantóau könnyedén játszott, értelmetlenül súgva el dalait. Paxy ós Bátoiy, továbbá Iváiiti >-s főleg Bihary jóvoltából pompásan sikerült. A kiállítás, díszlet, kosztüm, továbbá ének- é* zenekar miud kielégítő volt. Gyöuyörüek voltuk a táncok is. melyeket Ivánfi tanított be és nagyrészt lejtett is. Csütörtök. A kis cukros c. lram-ia vígjátékkal igen szép sikereket ért el a társaság elitje. Szereplői között ott találtuk a társulat sziiie-javát és noha 4 felvonásos voltánál fogva és csaknem 3 órát vett igénybe előadása, sem unalmas, sem bántó részletet nem fedeztünk tél a darabban. Ez már k *>s. siker. A mese röviden az, hogy egy milliomos kis leány, ki egvszersuiint menyasszony is. automobil baieset révén egy falusi magányában tartózkodó miniszteri fogatatásé házában kénytelen az éjet tölteni. A togalmazó is vőlegény. Reggelre várja menyasszonyát és leendő apósát, ki egyszersnunt hivataltönök. Ebből a találkozásból a félreértések és ki m agy árazások oly hosszú íora következik, melynek a szerencsés végén a milliomos leány, a kis cukros, meg a más vőlegénye térj és feleség lesznek. Az előadás igen-igen jó volt. Bátran mondhatjuk az idény eddig legjobb előadásának, lteniekelt a darabban Fekete Irén leiniszerepi és hozzá méltó partnere (Déiy) De igen jok voltak Báthory, Kovács és Vértes. Kis Cecil szintén számot tartItat elismerésünkre, valamint kisebb szelepeikben Ladányi és Alapi is tetszettek. A zenekarnak HZ elsO* felvonást megelőző játéka valami .Emlék induló" azonban — kritikán aluli volt. Péntek. A Liliom második előadásával újra sok közönséget vontak a színházba. Az előadás, akar a vasárnapi, eiég jól ment. Szereposztás ugyanaz volt. Szombat. A Luxenburg grófja ment, melyről jövő naéiiihan. téndmi időkből Nahuktidru-z-ur és Atilla alakja nyomul legjobban emlékezetünkbe. Magyar tárgyai közül a pompás humorú Szentgalleni kaland kodinenes huszárai, továbbá a balálsejtelmektől gyötrött Lavotta és a kufsteini várfogságát kösileg szenvedő gróf Teleki lllanka alakja legtu~| ráiuabbak. A kötetet, végtelenül komor képekkel, a Tüz-özöu c. rege zárja be, mely árják és sárgák élethalál küzdelméről énekel, melybe az emberiség bele pusztul, Napisten elmenekül, a szárazföld pedig visszasülyed az óceánba, melyből a világteremtö Jelempi egykor kiemelte. Ezt. a végtelenül komor regét mai számunk ; táloarovatábau muraijuk be olvasóinknak. Harinadfélszáz lapon 40 kisebb-nagyobb köl- ; teméuyt kapunk a kötetben azoknak a mongolféle népeknek mondáiból és történetéből, melyekhez a magyar is tartozik, Oazdag változatosság, jellemző vonalak, sötét és vidám sziliek és az időbeli ós térbeli távolságokat figyelembe véve, meglepő összhang vonul ál • nagyszabású világképben. Zempléni magyar nyelve és verselő művészete ez uj munkában legjobb klasszikusainké mellé állit ható. A Turái.i Italok Budapest**, a FranklinTársulatnál jelent, meg s minden hazai könyvkereskedésben kapható. Ara tűzve ."> K, stilszerü iiszkötéshen S K. Előfizetések lapunk szerkesztősége utján is eszközölhetők VEGYES HÍREI — Választási mozgalmak. Lapunk mult -zam.iliau már közöltük az egész vármegye választási mozgalmait és a képviselőjelöltekre vonatkozó megallapoilásokat, melyek iigylátszik. tnár mindenütt régérvényesek, smennyiben az ehuuii bet folyamán semmiféle különösebb változás sehol -em történt Lapunk zártakor mégis arról ér'esültünk, hogy az ugodi kerületűén néppárti jelölt felállításai vették tervbe. Ez a szándék azonban — ha a valóságnak meg is telel . csak taktikt. lehet, hogy az Utolsó pillanat ban a 'népparti vá laaatók tömegével biztosítsak Csóti Géza mandátumát. A körülményeket ismerve, ez a taktika azonban aligha fog sikerre vezetni. -- Beszámoló, lloitsy Pal varosunk volt orsz. képviselője s a helybeli függetlenségi párt képviselőjelöltje ma vasárnap délután tartja meg az alsó városi óvoda uüvarati beszámoló beszédét, melyre a pártelnök*ég a választó polgárokat falragaszok utján hivta meg. lloitsy Pál ma d. e. érkezik városunkba. Vele jönnek Apponyi Albert gróf volt vallás é* közoktatásügyi miniszter, Totk János volt államtitkár. Sághy Gyula és Szatmáry Mor volt t rsz. képviselők. — Városi közgyűlés. Papa város képviselőtestülete f. évi április hó 14-én közgyűlést fog tartani, melynek tárgysorozatát most állítja össze a város polgármestere. A tárgysorozatot lapunk legközelebbi számában hozzuk. — Polgármesterek ertekezlete. A magyar városok országos egyesületének állandó tanácsa f. bó ó-én Budapesten ülést tart. amelyen mint az állandó tanács tagja, részt vesz Mészáros Károly vároennk polgármestere is. — Árvaszéki teljes ülés. Papa város árvaszéke mult hó 80-án teljes ülést tartott, H melyen az l'JO'J. évi számadatokat megvizsgálta. A számadást a kiskorúik és gondnokoltak követéléseinek ó. 103,0 ,."> K. (ifi fill., a fedezetnek .),.")<>N,093 K. >;i tillerben s igy a tartalékalap vagyonának 10.V.HJS K. IS fillérben történt megállapításával a kÖSgy ül esnek elfogadásra ajánlja. A tartalékalapnál az 1908b évről fennmaradt 7701 K. ~v2 fillér jövedelemnek az elhagyott gyermekek segélyalapja javára leendő kiutalását hozza a képviselőtestületnél javaslatba. — Eljegyzés. K.-< hnitz.r Oszkár fővárosi borkereskedő eljegyezte Kohn Terézt Pápáról. IRODALOM. Turáni dalok. — Mondai es történelmi hős énekek. — Irta: Zempléni Árpád. Nemrég. Zempléni Árpád Istarés Gilgamos c. verses-eibeszelésének megjelenése alkalmával a mii méltatása keretében megemlékeztünk a jeles költőnek egy nagyobbszabásu munkájáról, melyet a szerso akkor rendezett sajtó alá. Ez a munka Zempléni Árpádnak a „Turáni Daluk 1 " i". könyve volt, mely most került ki a sajtó alol. Tiz évi gondos és szorgalmas munkának a gyümölcse ez a vaskos és kényes ízléssel kiállított versesinü, melyben a szerző a finn, vogul-.sztyak. török-»atár, babiloni, magyar és japán mondai és történeti hősöket énekli meg Olyan művészettel, amilyent, mai irodalmunkban igei ktvttet találunk. A Turáni Dalok mondai es történelmi hős énekek Zempléni Árpád uj verses kötetében valóban uj világot nyújt az olvasónak: az ősi szittya mith.iszok világát. Az urál-altáji népek népköltési hagyományaiból merítette a szerző e világtörténeti körképének néhány jellemző darabját. Ii> gi pogány mondák isten-alakjai kezdik a sort: Nmni Tarom, egistun, a mongol népek Zeüsze, Jelempi, a vilagtei"intő turáni Prométheusz. Kant Torem hadisten, Völund napisten, a germánoknak is kedvelt és népszerű ös-kovaesa. letér, a babiloni szerelem-istennő, minden Y'éntiaOI őse, merülnek föl a hitregés őskorból. Az ókori tör— A papai Leányegyesület mult vasárnap ig«n sikerülten összeállitott. programmal szerzett kedves délutánt az egyesület látogató inuk. A már megszokott, de mindig művészi színvonalon álló zeneszámok és szavalatokon kivül kellemes meglepetés volt Dyn-Dynnek, lapunk szép tehetségű munkatársának Asszony bánat c. pompásan megirt monológja, melyet Drach Jolán, a már nála több izben tapasztalt interpretáló képességgel adott elő. Mondanunk sem kell. hogy ugy a monológot, mint az előadást a hallgatóság a legnagyobb és legőszintébb tetszéssel fogadta. A leán vegyiét, inai programmjat a következőkben adjuk: l.i „Gyűrűk". Ballá Miklóstól, szavalja Kratisz Irénke. 2.) „Magyar táncok'' Branistól, zongorán előadják Beck Ilonka és Koréin Ady. 3.) „Felolvasás" tartja Kakas Irén. 4-, ..Énekszám/' előadja Tóth Anna, zongorán kiséri, Szeutgyötgyi Sándor. 5») „Részletek Kostend Sastiok-jaból' előadja Ysrö Janka. Belépő díj nem tagoknak 40 fillér. — A Városi tanaCS tudatja a város közönségével, hogy a varos területének felmérése 1ÍM0. május hó 1-en kezdetét veszi, egyben felhívja a varos polgárait, hogy a kataszteri mérnökök által teljesítendő ezen munkálatok alkalmával a mérnököknek lehetőleg segítségükre legyenek, hogy a munkálatok minél pontosabban teljesíthetek és mielőbb befejezhetök legyenek. — A villanyvilagitasi bizottság mult hó 31-éu ülést tartott, amelyen a bizottság a villamos telep mult évi számadásait felülvizsgálta és azokat helyeseknek találván, jóváhagyta. A számadás szerint mutatkozó 94686 K. 43 fii. jövedelemből az értékcsökkenési alap növelésére 23S3Ó K 43 fillért, atilep alkalmazottai részére pedig HOÜ koronát rendelt fordítani, melynek felosztásával a szükebbkörü bizottságot bízta ineg. Egyben kimondta i bizottság, hogy a telep alkalmazottait ötödéves Ti Jfr-os dragasági pétiekben és aiiyagtuegtakaritasi ejj-ban fogja részesíteni s egy erre vonatkozó kimutatás beterjesztésére az üzemvezetőt utasította A szükebbkörü bizottság a megszavazott S00 koronát felosztván, ebből Major Gyula 230 K. Kulcsiczky János "Jó K, Neuner Antal és Eory István U7.Ö0J7.Ö0 K Szollas János és t'ziller József tiO — 00 K, Szenté Elz i ÖO K. Hérics Mihály 40 K. Nagy Sándor ée Polcz Pal 30-30 K, és Székei es Gyula 20 korona részesedest kapott. — Barakk-kaszárnya. Erről az ügyről már rég nem hallottunk semmit. Ez se sok. mit most közlünk rola: A törvényhatósági bizottság Papa városának a barakk-kaszárnya céljaira vett terület vételárának törlesztési kölcsönnel való fedezetei,- egy évi idohaiadékot eugedélvezett. — Alapitvany a szegényeknek Marosi Máday Izidorué, szül. Nagy Szabó Luida urnö szülei emlékére 1000 koronás alapítványt tett Pápa varos szegény-alapja javára. — Homokakna Mgemlékeztünk a múltkor arról, hogy a sávolyi puszta területén levő homokbánya akiiázását a jelenlegi bériő a váro-nak nem engedte meg. E miatt a tanács Esterházy Sándor grófhoz fordult, mint vélt tulajdonoshoz, egyben kelte a liotunkakua bányászatára lenálló bérleti szerződés meghosszabitásat. A marcaltoi uiodalom most arról értesítette a várost, hogy a láVolyi birtok immár gróf Esterházy Pal tulajdona. — Jelentéktelen ügyek a tanácsnál. A v. tanács maré. i'li-i ülésében bemutatta az ügyész a jéggyár építésére vonatkozó. Ganz és Tára céggel kötött szerződést, kiutalt a tanács Barath Károlynak a lakberpuhatoiasi eljárásnál 2 és lel napon át valialt becsüsi minősegéért l-i K napidijat; a v. főorvos javaslatára a tanács IfSrácai Deneőt • budapesti közkórháziul szállíttatta. — A rendörök es a színház. A te. oőrlegénység azzal • kérelemmel fordult * v . tiia- shoz, hogy színházi őrszolgálat alkalmából szemólyeukint ÖO f. pótdijat állapítson meg. \ tanács az ügyet véleményezés réget* kiadta a sztnügyi bizottságnak.