Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-04-11

mozgalmat megindította, leghálásabb köszönetiin ket nyilvánítjuk azoknak a hölgyeknek, kik l rossz idő elleneié is a gyűjtést nagy lelkesedés •el végeztek, köszönetet mondunk továbbá Kis Tivadar és Hirsch Náthán utódai uraknak, kik a szükséges nyomtatványokat, illetőleg jelző táb­lákat ingyen bocsátották a bizottság rendelke­zéseié. Végül köszönetet mondunk a nagyközön­ségnek, mely jós/.ivü adakozásával a gyűjtés nagy sikerét lehetővé tette. A bizottság nevében: Kiss Vilma. Rosenthal Franciska, Ifáuároa Ká­roly, dr. Weltner Sándor. Egyhangúlag állást töltöttek be. Egyhangúlag választották meg városi mérnökké Bokrossy Jenő oki. gé­pészmérnököt, iktatóvá Szűcs Hóla eddigi II. írnokot, kézbesítővé pedig Eisler Mátyást. Egy­ben a képviselőtestület a városi tisztviselők ké­relme folytán kimondotta ammt azt lapunk más helyén is uiegeiulitjüky, hogy tolyó évi május hó elsőtől kezdödöleg a városházán a hivatalos nak délelőtt 8-tól délután 2 óráig tartatnak. A polgármester fizetését 400 koronával a közgyű­lés telemelte s részére 8000 korona representa­ciós költséget szavazott meg. • liknak, adja a Veszprémmegv ei Gazdasági Egye­sület. Résztvehet minden kistenyésztö saját ne­velésű lovával. Táv. kb. 2000 m. Pálya egyszer körül. A lóversenyen a közönséget szívesen látja az igazgatóság, de meghívók nem adatnak ki. He!\arak: első hely 3 korona, második hely 1 korona. Programm ára 10 fillér. Jegyek és prog­ramúi előre válthatók Hajuóczky Árpád könyv­kereskedésében és flrj én a versenytéren. A lóver­seny kezdete délután 2 órakor. — Köszönetnyilvánítás. Pap Amely urnö a jót. nőegylet részére 24 koronát volt szíves VEGYES MIEL — Tisztújító közgyűlés Pápa város képviselőtestületének megalakítására és az álta­lános tisztújításra Mészáros Károly polgármester most küldette szét a vármegye alispánjának meg­bízásából a közgyűlési meghívókat. A képviselő­testület megalakítása e hó 19-én délelőtt 9, a tisztújítás pedig délelőtt 10 órára vau kitűzve, a mindkét közgyűlésen Koller Saudor alispán fog elnökölni. Ugyanekkor a városnál lemondás és elhalálozás folytán megüresedett ügyeszi, al­Ügyészi, számtiszti, írnoki es végrehajtói állások is be fognak töltetni. A választás az ügyészi állásra Haranyay Zsigmond és dr. Csoknyay János között fog megtörténni, inig a számtiszti állasra a legkomolyabb jelölt Tóth Ferenc, aki, amennyire a hangulatból kivehető, egyhangúlag fog megválasztatui, az ezen választás folytán megüresedő írnoki állasra pedig Cseke Zoltán és Szita tiyula, a végrehajtói állásnál pedig Vohltnuth Lajos és Orbán Károly között fog mtét küzdeieui kifejlődni. A többi pályázóknak meglehetősen kicsiuy pártjaik vaunak. Ez azon­ban csak a mostani kep. mely természetesen a választás napjai, alakul csak ki teljesen. — Húsvéti istentiszteletek Husv't üui.epe' . városunkban aa ittentii zttle • alábbi sorrendben fognak tartatni: A rom. kath. plébániai templomban húsvét vasárnapján a 9 órai ünnepi uagyunsét papi segédlettel és a szent beszedet KrisZt Jeuö esp. plébános tartja. llu»­vet hétfőn a szent miset Knszt. Jenő plébános tartja, szentbeszédet pedig Kau/ii (iyula káplán mond. A kálvárián ina hajnali 5 órakor volt a le,: amadás és utána szent mise; mindkettőt Kauzli tiyula káplán végezte. — Az evang. temp­lomban húsvét vasárnapján a szentbeszédet Uyu­ratz Ferenc püspök, húsvét héttőjén pedig Ital­dauf Gusztáv püspöki titkár tartja. — A városi tisstviselők vasúti jegye. Megírtuk már. hogy a minisztertanács a féláru vasúti jegy kedvezményét a városi tisztviselőkre is kiterjesztette. Mint értesülünk a kereskedelem­ügy í uiiiii-zter már meg is kereste a belügymi­nisztert, hogy közölje az igényjogosult városi tisztviselők névjegyzékét. A belügyminisztérium a megyek alispánjai utján szerzi be a szükséges adatokat s azt hisszük, hogy mire a nyári va­kációzások megkezdődnek, a városi tisztviselők már fél jeggyel utazhatnak. A Leanyegyesület husvét vasárnapján este 8 órakor tartja rendes heti előadó ülését, a • vétkez, műsorral: 1. Arany és Petőfi. Iro­dalmi tanulmány 1 lehullásban. Szereplök: Nagy­mama KoM Olga. Aranka tioldberg Irina, Ella Koiein Ady, nevelő Kenessey Arthur. 2. Vieu tenips: Halinde et Polonaise. Hegedűn előadja: Gyémánt Miklós, zongorán kiséri Illatky Ida. 0. A boszorkány dala. Wildenbruch költeménye. Fordította Ábrányi Emil. Szavalja Koritschoner Margit. 4. Beethoven „Phantasie." Zongorán előadja Hlatky Ida. 5. Az egér. Dialog, előadják Nobel dozela es Wohlmuth Lajos. Helépödij 1. ein tagoknak -10 tillér. — Tisztújító közgyűlés Veszprémben. Mult hó 29-ón tisztújító közgyűlés volt Veszp­rémben, amelyen Koller Sándor alispán elnökölt e egy mérnöki, egy iktatói és egy kézbesítői Osztatlan munkaidő. Az egyh-lytá- aJé»dékot«ii. A nagylelkű adományért hálás kö­ban tartott hivatalos ido előnyeit, anyagi hasznát és a nagyobb munkavégzést már több izben fej­tegettük s azon óhajunknak adtunk kifejezést, hogy a polgármesteri hivatalban is az osztatlan munkaidőt kellene behozni. Több oldalról azon­ban lehetetlenségnek tartották s a közigazga­tásra hátrányosnak vélték ezt a munkaidőt és mint kivihetetlenröl, hallani sem akartak. Hogy mennyire lehetséges ennek a munkarendi)' k a behozatala, azt Veszprém város képviselőtestü­lete a legutóbb tartott közgyűlésen megmutatta. Kimondotta ugyanis, hogy a városházán a hiva­talos órák egy folytában délelőtt h-t ól délután 2 óráig tartsanak. Nem is lehet azt elvitatni, hogy egy folytában sokkal többet lehet dolgozni, mint megszakításokkal, másrészt pedig a város ez által bizonyos megtakarítást érne el, hogy csak kettőt említsünk, a fűtés és világítással. Csak azt csodáljuk, hogy városi tisztviselőink még nem tettek lépéseket az osztatlan hivatalos idő behozatala iránt, miként azt a veszprémiek tették és pedig sikerrel. — Megjöttek a színeszek Szalkuy Lajos színtársulata tegnap vonult be teljes számban városunkba s ma már megkezdi előadásait. Mi­ként már megírtuk, a társulatból csak Tábori Frida és Ilike hiányzik. Az elsőt Kormos Iiouka. a pápaiak kedvence pótolui fogja, utóbbiról azon­ban esRk a izezón közepe felé áll . j,,sliatjuk meg. Vájjon Inke táyoaáM matnaég-e • társulatra, \ ag\ ellenkezőleg? Az előadások sorát ma délután a Tatárjárással, este pedig a „Csók király" cimü operettel kezdi meg a társulat s utána a jobbnál jobb újdonságok lesznek műsoron. Amidőn szín­hazunk falai között őszintén köszöntjük Szalkay direktor társulatát, ameiyn.-k kitűnőségei már kedves ismerőseink, nem tehetjük In a tollat a nélkül, hogy őket a un művészetekért lelkesülő közönségünknek lelkes pártfogásába ne ajánljuk. Hozta Isteu őket! — Lóverseny Pápán. A Veszprémmegyei Agarász es Lovas Egyesület, a m. kir. földmive­lesügyi minister, a Magyar Lovar-egylet es az Urlovasok Szövetkezete támogatásával 1909 ápri­lis hó 25-éu, a huszár nagy-gyakorló téren a ta­valyihoz hasonló lóverseny fog tartatni. A ver­seny programmja a következő: I. Urlovasok szö­vetkezetének dija. Sikverseny. Handicap. KJU0 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak. 100 korona a harmadiknak. Távolság 1400 m. 2. Urlovasok szövetkezetének dija. (iátverseuy. 1000 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak. |UÚ korona a harmadiknak. Távolság 2800 m. :;. A ni. kir. pap ii 7. honvéd huszárezred tiszti ka­rának akadályversenye. Tisztelet dij az .*, első helyezett lovasnak. Táv. 4000 in. 4. Papai nagy­akadály verseny. A földinivelésügyi minister dija. 1Ö00 korona a győztesnek, ,'i00 korona a máso­diknak, 200 korona a harmadiknak ét tiszteletdíj, adja gróf Esterházy Pal a győztes ló lovasának. Táv. 4000 m. V. Nyeretlenek versenye. Sikver­seny. A töldmivelésügyi minister dija. 1200 kor. a győztesnek, 200 korona a másodiknak. 100 korona a harmadiknak és tisztelet dij, adja a Veszprémmegyei Agarász és Lovas I^gyesület a győztes ló lovasának, l'áv. 2400 m. ó. A m. kir. pápai 7. honvéd huszárezred altisztjeinek vadasz­versenye. Pénzdíj. Adja az ezred tisztikara, az ö első lovasnak, l'áv. kb. 4000 m. 7. Mezei gazdák versenye. Sikverseny. 1Ö0 korona a győztesnek, 100 korona a másodiknak, .>0 korona a haruia­szönetét nyilvánítja Sült Józsefué elnök. — Művész hangverseny. A Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőköre az idén május 1-ón tartja záró előadását és ezúttal is, mint más évek­ben nagyobb szahásu míivészhangversenyt ren­dez. A hangverseny műsorából, mely véglegesen még nincs megállapítva, ezideig is már annyi is­meretes, hogy azon helybeli kiválóbb műkedve­lőinken kivül fővárosi művészek is szerepelni fognak. A fényesnek Ígérkező hangversenyre a jegyek 2 K.. 1 •.">() K. ós 1 kor. árukon már a jövő hét végén kaphatók lesznek WMj'dits Károly pa­pirkereskedésébeu. A műsor részleteiről legköze­lebb bővebben adhatunk már értesítést. — A Veszprémi nagy tűz. Mult. számunk­ban már megemlékeztünk arról a nagy tűzvész­ről, mely e hó ,'1-ikára virradó éjjelen Veszprém­ben egy egész palotasort pusztított. Elsőnek a nagytemplom szomszédságában levő papnevelő­intézet palotája gyul.idt ki s a hatalmas épület­tömb pár perc alatt lángokban állott. Félőre alatt a püspökvár uyugoti oldalán levő palotasor, a veszprémi kanonokok lakásai lángokban állott a csakhamar a vár alatt fekvő városrész főutcája, a Hosszu-utca is lángba borult. Ugyanekkor ki­ütött a tűz pár száz méternyi távolságban a Je­ruzsálem-hegy városrészben is, ahol egyszerre két különböző utcában csaptak tel a lángok. A tűzoltóság és a kivezényelt katonaság, Heuter Zoltán sza/.ad<<s u z.-iese alai t emlierlelet I i inunkat végzett s uiegis a tüzet osak reggelre lehetett uémileg lokalizálni. Elégett a Szt. Ferenc-rendiek temploma, tornya összeomlott és ledőlt; leégtek a püspökvár nyugofi felének diszes palotái, Krá­IIII/ Kálmán, Péller Pál, Palotay nagyprépost, Rédey Gyula és Hada István kanonokok palotái a a több szaz éves papnevelő intézet első és má­sodik emeletének menyezetei is beomlottak. Az oltást nagyon megnehezítette a vár hozzáiérhe­tetlen volta és hogy aunak ég telé meredő ké­ményei íolytoii ledii.es,..] tenyegettek. Emberélet­ben szereucsére nem esett kar, azonban sebesülés annál több történt. A tűzvész okozta kár nagy­sága horribilis. — Sorozás Mint már megírtak, e hó Ti-ón kezdődtek városunkban a sorozások és pedig a pápai illetőségűek leállításával. Allitáskóteles volt az I. korosztályban |til. a II.-ban 114 és a har­madikban 81, összesen d59. A sorozóbizottság tagjai a közöshadse eg részéről a következők vol­tak : Toroiiyay őrnagy, mint katonai elnök, Már­toiifTy főhadnagy sorozótiszt és dr. Rozin ezred­orvos; a honvédség részéről: Turezer ezredes, mint honvédségi elnök, Polacsek hadnagy sorozó­tiszt. és dr. Tóth ezredorvos: a vármegye részéről Koller Sándor alispán, mint polgári elnök és dr. Vaduay Szilárd megyei tisztitöorvoi; a város ré­széről Mészáros Karoly polgármester es Kemény Béla városi jegyző. A sorozás első napján, április 5-én az első korosztály és az idegenek kerültek sor alá. mig 0 úu a II. és III. korosztály-béliek. A sorozás eredménye a következő volt: ajánlás es beosztás teuntartása mellett besoroztatott ,'17; mint egyéves önkéntes 4: mint családtenntartó a póttartalékba helyeztetett 1 ; mint kevésbé al­kalmas a póttartalékba soroztatott 6: fegyverkép­telen lett 47; visszahelyeztetett 114: mint min­denkorra alkalmatlan töröltetett 4; másutt nyert illetőséget 8; megfigyelés céljából katonai kór­házba küldetett 11. a sorozástol távol maradt az l. korosztályból tj, a 11.-ból 4M és a II 1.-ból 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom