Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-12-25

A városok állami segítése. Papa, 1909 Ja: 21. A sok kilincselésuek. sürgetésnek és hírlapi cikknek, um it lapunk is már majdnem az unalmasságig forszírozott, végre valahára mágia esak meg lett a kellő foganatja. A belügyi kormány a mai napon útnak indította a városok 2.000,000 koronáját, illetve az egyes városokat megillető összegek utalványát. Mi pápaiak azonban elmondhatjuk róla, hogy „adtál uram esőt. de nincs benne köszönet." Szinte pirulva és szégyenkezve merjük •csak bevallani, hogy városunk, amely közegészségügyi. kulturális és egyéb közhasznú intézmények létesítésén! milliókat áldozott. - ebből a két millióból csupán 11.500 K-t kapott. Nem kérdezzük, hogy hol maradt' a város felvilágosító képviselete, szószó-j lója, mert ezen már nem segíthet se: -ragaszkodás*, se „bizalom", ehelyett! inkább büszkén elmondhatjuk magunk-, ról. hogy a saját lábunkon értünk odáig,] -ahová jutottunk, meri nem segített bennünket senki, még az sem, aki ezt nekünk megígérte. A városok állandó állami segítésére vonatkozólag egyébként a következőket i közölhetjük: Az 1909. évi állami költségvetésben • v.írosok közigazgatási költségeihez való hozzájárulás címén li.ÜOU.tKK) K államsegélyt irányoztak »|ö azzal a magokolíiMll. hogy ez kezdő összegnek tekintendő, mely az állam pénzügyi helyzetéhez képzst évről-évre fokozódó arányban log elöirányoztatni a tényleges szükséglet erejéig A tényleges szükséglet mertekét pedig a városok anyagi viszonyai és teljesítőképessége állapítják meg Ezen az alapon indult meg a belügyi és a pénzügyi minisztérium között a tárgyalás, mely arra az eredményre vezetett, hogv a városoknak állami •egéllvel fedezendő szükséglete S millió K végJeges összegben állapíttatott meg. Ez a 8 millió K az llJllj. évben vétetik fel első ízben teljes összegében az állatul költségvetésbe es attól az évtől kezdve ez lesz az évi állami segély összege mindaddig, mig a törvényhozás másként uem határoz. Átmenetileg pedig az állami segély ügyét a következö alapon rendezik: Az 1900. és az 1910. évben 2-2 milló K államsegéi\ vetetett föl a költségvetésbe, az 191 I. évtől kezdve pedig az államsegély évenként l-l TÁRCAi _ Kisovicsék karácsonyfája. Irta: Molnár Kálmán. A Uakoi z.i-uti egyik áruház előtt nagy riadalom támadt. Az összesereglett sokaság egy ré>ze ernyőkkel, botokkal ütlegelt egy rongyos alakot, mig a másik része torkaszakadtából kiabált: — Rendőr . . .! Rendőr . . .! Tolvaj . ..! Zsubmetszó . . .! Az történt ugyanis, hogy egy összeaszott, ábrázatú, öregedő embert rajtacsíptek, mikor egy úriembernek a zsebébe nyúlt egy pénztárca ut an. amelyben tan nem is volt tö

l b néhány elárvult koronánál. A szűnni nam akaró ütlegelésnek, melyet Kisovics Gabor — mert igy hívták a tettein-rt zsebtolvajt — megadással szenvedett, csak a rendőrőrszem megérkezése vetett véget, aki az élete delén jóval tullevö gonosztevőt annak rendje és módja szerint oltalmába vette. Félórával később Kisovics Gábor már ott ullott Marossy Gyula rendőrkapitány előtt, a Zrínyi-utcai palotában. — Nem szégyeidi magát, — korholta Marossy kapitány • remegő embert — nem gondol arra. hogy a bűncselekmény mindig súlyos büntetési von maga után és hogy a lopás kétszeres bttu akkor, amikor minden ember szivét a megbocsátásnak, a megbékélésnek és a szeretetnek kellene betölteni? Mit mi vélhet akkor maga egyebnillió K-val emelkedik olyképen. hogy az 19111. vbeu a segély már eléri a teljes összeget, vagyis I millió koiouát. Az áilami segély szétosztásának kulcsát a ét minisztérium akként állapította meg, hogy linden közrendöri, adókezelési, közegészségügyi s katonaügyi személyi kiadásnak 3 évi átlagát ette alapul és figyelembe vette'az illető várook teljesítőképességét is. Kzeu az alapon a belgyiuiniszteriumbau törvénytervezet készült, a lely az állatni segély megállapításén kívül felleli a városi közigazgatási tisztviselők fizetéseudezését. is azon az alapon, amint az az állami s a vármegyei tisztviselőkre nézve megállapiltajt.t. Megállapítja, hogy a/, állami segély mily élokra fordítandó és kimondja a rend. tauae.su árusoknak a nyugdíj intését felállítása iránti köjlezettségét. Szabályozza végül a városi tisztviilók minősítését és egynli szolgálati és jogviszoyait. is. E törvénytervezetnek a képviselőház elé •rjesztését azonban az országos politika jelenlegi elvzet.e gátolja, viszont a törvényhozás által az !K)9. évre engedélyezett segélyösszeg kiutalváyozasátiak függőben tartása nem volna a közrdekkel összeegyeztethető. Az itt eraiitett töróuyterve/etben lefektetett elvek szolgálnak alaul az 1900. évre megszavazott állami segélyösz'.eg szótosztására. Ennek megfelelően a belügyliniszter l!l()9 deo. 18-án lb'li.OOU szára alatt kilőtt rentleletével a törvényhatósági joggal feliházott városokat és a rend. tan. városokat az ket megillető segélyek utalványozásáról órtesi• tte s egyúttal közölte velük az itt, emiitett tőrénytervezetet. Bár ez a munkálat ez \dö szeJit még csupán a belügyminisztérium részérói idolgOZOtt tervezet, ineejs szükséges volt. a közátétele. azért, hogy a városok a ,-egélyösszeg likénti t'elh isználasii ügyében az • törvényterezetben foglalt irányelvek szem előtt tartásával ózzanak határozatot és jóváhagy4* végett tériének föl azokat a belügyminiszterhez. A már mlitett belügyminiszteri rendelet megállapítja, ogy a városok részéről a J millió K felhasznáisa tekintetében hozandó határozatoknál a lőrén vtervezetuek mely intézkedéseiveendők ügyeimbe. Megemlítjük még, hogy az érintett örvénytervezet szerint az 1910. évben városokat a részükre megállapított álami segély egész összegének 20. az !>11. évben .'$7 és fél. az 11M2. évben ><). az JiM.'l. évben 62 és fél. az 1914. vbeu 75. az líllö. évben <S(> és iél szá;aléka illeti meg. Ezekutál] azt hisszük, mi sem áll ltjában annak, hogy a régóta nyomorgó árosi tisztviselők fizetése gyökeresen endeztessék, or, ha Krisztus születése e-téjén is lopásra veemedik í — Megbántam amit tettein ; büntessen esak iieg, kapitány ur, megérdemlem, hogv becsukjalak, — szólt remegő hangon Kisovics Gábor, aiközben könnycseppek gördültek alá sovány, iaszsarga arcán. — Mi vitte a lopásra?— kérdezte Marossy lapitany. aki a delikvensben már lölismerte, hogy lem lehet a notórius tolvajok közül való. — Nem nyúltam én a máséhoz soha életemleu, nem terheli a lelkemet egy gombostűnek iz eltulajdonítása sem. de most . . . most megévelyedtem, most lopni akartam, mert ráhajtott l szükség , . . Es elhallgatott egy kis ideig, de mikor látta Marossy kapitány jóságos tekintetét, meghatomlott és tovább beszélt. — Ott lakom künn a Védgát-utcában egy ledves, penészesfalu, lohos-szagu pinoelakasbai tét másik családdal s éjjelenként tizenhatan teszizük meleggé tehelletünkkel • szobánk nyirkot evegöjét. Már három hét óta nem kerestem egy ioronát . . . Amazok segítettek bennünket. Pelig nekik is csak szátaz kenyérre valójuk van le mégis van . . . Kicsi, apró gyermekeim báron iét óta várják gyerim-ki örömmel a kis Jézustát, aki Binden házhoz csillogó karácsonyfa .•isz . . . A. többinek vitt is, ha csak egy lenvo igat is. de az enyéiuinek azt sem, inert, két na| ita ennivalót, sem láttak a gyermekeim. A gye •ekeket ma is elaltattuk, hogy ne érezzék Mék (ég fájdalmát, a feleségem meg biztatott: meu Ben Blower gyilkost fog. lila: Zoltán Vilmos. — Halló, Bea! Erre, erre! — kiáltotta a leneral Grand fedélretéről vagv féltiteat hang Ben Blower falé, miközben többen a folyam közepén iiegállt htjó oldalán sietve lebocsátották a kötéllágosót. Egy túlbuzgó fiita' matróz mentöövet dobott i vizbe. Heu Blower azonban tekintetre sem mélát ta az otromba eszközt, mely elkezdett gyorsan efelé úszni a vizén, elérni igyekezvéu a habokon •lőtte tánuo'ő finom pauaiuakalapol. A vén matróz izmos balkarja hatalmas temlóban s/.elte a vizet, mig jobb kezével kabátja galérjáuál fogva viz fölé igyekezett tartani egy fiatal •inber ijedtségtől eltorzult arcát. A legényke néhaléha kapa'ió/.in kezdett, de Ben mindannyiszor meguartogaita, miközben halkan dörmögte: — Csak lassan öregest, különben nem jutunk ti a szárazra ! A fiatal ember végre is akaratlanul átengedte nagát Ben Blovvernck, aki a többiek hurrázasa közien elérte a kötflliágesót, azt megkapta H jobb karával erősen macához szorítván vedeneet, azzal -gvült szerencsésen feljutott a fedélzetre. Illa fiatal embert előbb jól megrázta a leveliben, ugy, hogy a szertehulló vízcseppek elöl nézetve menekültek a körülállók, majd talpra boesáOtta védencét és nagvot fujt. — Az ördögbe is! — szólt kissé bizonytalan nosollval a megmentett — ha az az átkozott kiillő deszka, melyről oly szép kilátás nyílt, meg lem billenik, akkor anyáéi legkedvesebb fiának nem tellett Volna akarata ellenére hideg fürdőt vennie. Sa, derék ember — folytatta Ben felé fordulva a negiázva annak vizes ke/ét — kend nem fogja negbáiiiii, hogy szárazra liuzta Harry Oakley halandó telemét! A fiatal idegen rendkívül választékosan volt iltozve H átázott ruhája finom, világos szövetből készült. Igaz, hogy a hozzávaló értékes panamakalap már vagy ket mértföldnyire lejebb úszott a Missisippi liull.iuiuiii. de megmaradt aranvlánca és ujjain néhány értékes gvürú jómódul árult el. Egészben véve valami gazdag ültet vényesnek látszott a léi vidékről. A esipös szél átjárta a ket megázott ember ruháját s l!"ii azt ajánlotta, menjenek le a kazánliázba, melynek meleg és száraz levegőjében kényet•SSM szánthatják robajokat. Néhány inatiőztól s egy-két inastól követve' jek ki ZZ utcára, kérjek egy koronÉt, huszonöt krajcárt., egy hatost s vigyek a gyerekeknek egy fenyödarabot s alátesszük az olajosmécsest és a /.soltáros könyvből ugy olvassuk föl majd apróságainknak a Jézus születését. — F.s maga lopni ment — szakította félbe a kapitány. — Nem akartam lopni Meg kérni sem akartam menni, csak mikor beteges feleségem sirva könyörgött, jöttem be a Keivpesi-utra. Egy darabig néztem a sok csecsebecsét, karácsonyfára való cifraságot, és eszembe jutottak az otthon alvó gyermekeim, akik álmukban talán ópen most beszélnek a kis Jézussal . . . — Szembe jött velem egy ur. Kértein tőle egy koronát. Szó nélkül tovább ment. Jött a másik, harmadik, tizedik . . . huszadik és mind elutasított, egyik-másik rendőrrel lényegeiett. Tovább álltam ... A Párizsi előtt ismét a kirakatot néztem, majd az ajtóhoz mentem. Özönlött ki a nép . . . Mindenki a karácsonyfára vett valamit . . . Kijövet egy úriember ép előttem tette koronáit a pénztárcájába, nmit aztán a bundájába csúsztatott. A pénz csengése elvakított ... megtévelyedtem és . . . é» a zsebébe nyúltam. Az Isten megbüntetett, kapitány ur! . . . Ep ekkor lépett be egy rendőr a kapitányhoz. — Ezt az embert csukja le, — szólt szigorúan a rendőrhöz, majd Kisovicshoz fordult — masfel órai wlzárásra ítélem ; megértette f Máskor pedig gondolja meg. hogy mit cselekszik, mielőtt valakinek a zsebébe nyul, mert ha még egyszer elibém kerül, irgalmatlanul fogom megbüntetni...! Takarodjék!