Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-11-28

1Í1()Í>. november 2K. a pályázó családi k<'»iülinényeit és nehéz életvi­szonyok között élő, árva, kisebb t.esi v-érékről is gondot viselni köteles tanítónőkéi alkalmazni, hogy ezáltal jót cselekedjünk, megőrizve az ille­tőt a kétségbeeséstől s annak minden, soha jóvá nem tehető következményeitől. Megjegyezzük, hogy Pápa városában e tekintetben minden rend­ben vau ; és soraink belyi állapotokra nem vo­natkoznak, hanem más városokban, különösen a vidéken annál nagyobb • téren a baj. — Borbély Sándor. K tisztes név viselője jelenL-g pajtái lakos, a dabronyi ág. h. ev. gyü­lekezetnek nyugalmazott lelkes/..•. ki közel tél­századon át állt a nevezett hitközség élén. Ott élte le fiatalkorát, ott lett aggastyánná, megőrizve gondos, céltudatos életbeosztás, következetes élet­mód mellett szellemi épségét és korával dtooló testi frissességét. <iimnáziumi igazgatóból lett ó dabronyi pap, magával vive nagy tudását, egy­háza és hazája iránti rajongó szeretetét, jólelkü­Iágát és nemes szivét, liogy most, midőn, bár kenyere javát már megette, még mindig képes volna a lelkészi teendőket a szokott lelkiismere­tességgel és pontossággal ellátni, mégis nyugdíjba kívánkozott, annak oka hü élet párjának elveszlé­tésében keresendő. Kizökkenve a megszokott me­leg családi élet meghitt kerékvágásából, a falusi élet magányát és egyhangúságát kevésnek találta, városba kívánkozott, ahol naponta egy-két órát hozzá méltó asztaltaisak körébeu töltve egyrészt tudományos eszmecserék folytatásával, másrészt szórakoztató társalgással felejteni tudja nagy fáj­dalmát, mely élte alkonyán jutott os/.talvt-észéül. Ks ha igy asztaltársaságában megfigyeljük a ro­konszenves öreg lelkipásztort, nem egyszer ütkö­zünk meg azon, hogy oly időszakban, minőt most élünk, midőn a tiszt viselők, tanítók, kereskedelmi és ipari alkalmazottak, de még a földmunkások is illetékes helyen százszámra találtatnak a ki­tüntetésre érdemeseknek, de még a lelkészi pá­lyán működök is egyre-másra nyei ik el a Éslsóbl kitüntetéseket, az az cgysz-nis-gében is kivált dabronyi pap szolgaigal itainak ily jutalmat igaz hogy nem is kereste, de meg nem lattá. Hág jókor volna! — Advent. A mai nappal a keresztén] egyházban kezdete: vos/.i egy uj egvhazi é\. I'r­jövet első vasárnapja ugyanis az egyház ujeve. Holnap már megtartják a katholikusok az első hajnali imsét. natívat Pápán reggel li órakai mondanak. A karácsonyi ünnepeket megelőző urjöveti időszak ezideii épen 4 hétig tart s ez idő alatt a hivők nagyszámban járnak el a haj­nali misek alatt pazarul kivilágított öregtemp­lomba. 1 — Uj iskolaszék. Most folynak az előké­születek a kath. hitközség tiszt újítására. Régeb­ben nein nagy polt vert tel ilyen restauráció utóbbi időben azonban sokkal s/ei i vedel no-seb I harcok folynak a különböző pa tok között. Al idők változásai jallemzi, hogy míg azelőtt a föld­mivesosztalv egyáltalán nem folyt be az iskola­-/.• ki választásoknál, mar a í{ ev előtti tisztilji tasnal, akárcsak követ választásnál tömegesen vo iiiiltak a polgárok a szavazóin na elé. Mint érte sülünk, ezidén is eros akciói a k< szülnek, de ej ezért az uriosztaly is szervezkedik, hogy a vá lasztás eredményt az iskolaszék hü képe legyei a kath. hitközségnek tagjai társadalmi állásánál számarányában. A választás dec. hó folyamai lesz és szavazóképes minden kath. tértin ki hit községi adót fizet. Az uj iskolaszék inandátumi 1910;január 1-évd kezdődik és .'! évre szól. Meg jegyezzük, hogy jelenleg, miután az önkormány zat. az autonómia lel vau függesztve, az iskola szek intézi az összes hitközségi ügyeket. — Kinevezés. A hivatalos lap novembe 20-iki számából vesszük át, hogy a földmivelés ügyi miniszter Matu László pápai toldmivesisko lai segédtanítót eddigi minőségében és szolgálat beosztásának érintleiiül hagyásával I IX. Ráztál osztályba gazdasági szaktanárrá nevezte ki. mibe természetesen mi is, mint Máté tanárnak bizo nyara minden ismerőse a legmelegebben gratulá tunk! Papai Lapok e= -• • — —--—• — • ^~ ——— - — — '*" —- A kapitány panasza. Baokoly lgn« ídórkapitány a napokban méltatlankodva k< az t'.rodalini ígtttgatóság ellen, hogy mit avu zik rendőri ügyekbe, mikor ez tisztán az Iga. Nem elég. ba a képviselőtestületi Ulé«ek< ilalkoznak a rendőrség bajaival, hat még n n személyek belekonUit kodását is megtűrj, yetlenegy megbízható őrszeme volt a kaj íynak, most ezt a posztot is, pedig még ivéaz felett is őrködött éjjel-nzppalt más hely ilják. meg pedig az nrodalom kívánságára v. tanács beleegyezésével. Megígértük a kaj ly urnák, hogy Behat teleséi lapunkban közi ri, de a gyengébbek kedvtért megjegyezze gy a Flóriánszoborról vau szó és az egész pitáuy vicce. — Építési engedélyek. A v. tanács nc -án tartott ülésében Cl. Horváth István, I. cs Dezső, Pollák Kudolf, Polgár Józset itt mann Ignátz részére építési engedélyt ado íttmaun géphátat, a többi lakóházat épít. — Iparengedély. Uj vaskereekedésre nyi k engedélyt llüttuer Géza és Móser Ottó „Hü r és Móser" cég alatt. MatyusMóric a baroi pecsenyemalae kereskedés önálló ü/.ésóh dgár György pedig a csizmadia mesterség! pott iparengedélyt. — A pusztai iskolák. Pálháaa és Dort én]- jmszták tanköteles gyermekeiről nemi i is. többi laptársunk is cikkeket, hoztunk. l'< tszik sikerült is ez ügyben valami megold lálni, ni^rt a v. tauács legutóbb tartott ülé »n utasította .lilék Ferencet, hogy ellenőriz íjjon csakugyan járnak— a gyermekek valalu kólába ? — Kisebb ügyek a városi tanácsn v áros elötizetett egy félévre a „Honi Ipar ilyóiratra. IblliU Ferenc szállítja a fát a vár ik, 30 öl II. o. bükkfát 3(1 koronával, 3(J csertat 88 koronával. Heck Miksa arietxi lak ak .'III korona adományát, a nyugdíjalapba u a uredi Kálmán papai illetőségét elismeri. 1 áltOS állatorvosnak 120 K-ért eladja a vái öi kórház faházát, Megtagadja Porpáczi Józ: ek a Kuszek-rokonalapból való segélyét, n alap ezidei kamata már elfogyott. — A tűztorony. A városmajorban 1 iztorony nemcsak alacsony, de rossz. Ha vi nrevaló szél fuj. valóságos Istenkísértés be irtózkodni. A v. mérnök utasítást kapott, i. 4y építendő tűztorony költségvetését és ktn U mielébb csinálja in-'g. — Flórián szobor. A Flórián ttoboc a ács engedélyével lekerül a Szigeti-házhoz, a 1 ária félé vezető utón. — Betöréses lopás. Szerda és otfitör özti éjjel Kleiner Albert kávát kárára betör New-York kávéházba és zárt fiókból eleme] lintegy 2~t drb. áksaert, úgymint orát, gyür gyéb értékes apróságot. A tettes nyomozása auiátbau van. — A kövezetvám és halypánafizaii icgvezni óhajtók figyelmébe. Pápa város ki el vám és helypénz jövedék kezelosége által ivat nak mindaaon nagybirtokosok át bérlők, igataikra az l'.MO évre évi általányra kiegy, hajtanak, annak megkötése végett 1908 dac er ho ti tói kezdve legkésőbb ós bezári gyancsak december hó 2ö ig délelőtt ÍI-12-Ó s délután óráig lenti hivatalnál jelenik' unál is inkább el ne mulasszak, inert ezen i nl egyezségek nem köihetök. Hinni Miksa hiva önök. — A borfogyasztó közönség fig nebe Pápa város fogyasztási adóhivatal k iisége által felhívatnak mindazon adóköteles Sfe kik borfogyasztási illetve borital nlójukri 810 évre kiegyezni óhajtanak annak uiegkö égett. P.Mril december (»-tól kezdve legkésöb lezárlag ugyancsak t. év december 2ó-ig déli 1-12 óráig és délután II-.*» óráig a fenti hivi iái jelentkezni annál il inkább el ne mulass uert ezen időn tul egyezségek nem kötlm iluin M iksa hivatal főnök. 5. t Hessaliue - ,«% l és .Heaaebenr*­1,1 XOlUOm ' bsrstestss . I.uuisiue ímHIWLTl II ''s vámmentesen. , Taffet - UÜL J III 11 " in,a l Megrendelések bármely nyelven intézetni.'.,. . au Seideiitabiikt. Henneberg in Zürich. — Bakonybel veszedelme, afrotáu az egyszerre járvány által meglátogatott Bakony­bel veszedelme megszűnt, holnap ismét megnyil­nak az ottani iskolák, melyek május óta zárva voltak. — Fiatal csemeték. Szóld Zsigmond me­zölaki bérlő kárára 8 tízéves fiu, névszerint Cseke Ferenc, Ztnati István és Csuti József betörtek a gépházba és részben ellopva, részben eldobálva meg elr..ngálva géprészeket mintegy 2.10 K kárt okoztak. A fiuk beismerésben vannak. — Hol a sertés? László Zsigmond nemes­• szalóki lakosnak e hó 24-én d. u. ti órakor Pór­szalókou leugrott egy 8 hónapos, fehérszőrű, keselyorru, tflfaM disznó a kocsijáról és a sötét­" lem ,.v .iutal.mil! eltűnt. Ha a cigányok meg nem " ették, tán előkerül, mert körözték. • — Szőlőbirtokosainkhoz Nagy Gábor b szölöuagybirtokos Kóly Miliar ni.) annyi köszönő z és elismerő levelet kapott az utóbbi időben az ö világhírű 1 lelavvare szó iojet es borát illetőleg, hogy - egész bizonyos miszerint s/.ölugazdáink rövid időn g belül mindent el fognak követni, hogy a „Dela­- értre 11 szőlőikben ne hiányozzék. Oly sok előnye it van e kitűnő szőlőnek és bornak, hogy köteles­i- séget vélünk teljesíteni, midőn t olvasóinknak \ ajánljuk, hogy hozatták meg Nagy Gabor, Kóly á'(Bihar m.) képes árjegyzékét, mely különben is mindenkit érdeklő, igen hasznos tartalmú könv'V 1. és ingyen küldi mindenkinek. u. — A termoszét mindig a legnagyobb s- gyógy művész, eszközei es mai csudáhttossak. Igy öl például a csukaniajolaját is ..Ív gyogyeröket tar­s- talmaz, minőket emberi lény előállítani nem képes, a. A legjobb :zü es legkönnyebeii emésztlietö csuká­ul' májolajai nyújtja a „Scott-téle Kmulsió". mely si most minden gyógyszertárban kapható. y Otaerütihs. - \: BsAaUattMlKMÍieí f 0 Kgés/.séiriiir.v ileg megvizsgálva. r ^ a- aa) BIÍOHV iiván.v becs IttT, juiius :i. i. A iiélkiilö/hetetltii «*—ti 1 j\ A száj kiöblítése esnpan log- vagy szájvízzel ^ Wim elégséges a fogak tisztítására. A fog- ^á* JP húson képződő iirtalniasanviigok egyedül esak • s Ua kellemes s/ajizt terjeszt.; ..kalodont" fog­o- ^BJ tisztit.iszer által távolitiiatii el. M ladet kul- Wf) r ^ tiirállambaii hasznosnak iuzoiivull. re e- — Mi a legszebb karácsonyi ajándék? •I- K kérdésen sokan törik tejüket a karácsonyi ütme­ik pek előtt. Kétségtelen, hogy egy karácsonyi ajáu­nidék csak akkor telel meg rendeltetésének, ha szép­n-jsege mellett, egyúttal praktikus is. Ma már alig van *g lakás, a hol képek ne díszítenék a tálakat. Száz­ig szórta fokozódik azonban a hatás, ha lakásunkat ;ni valamely kedves hozzátartozónak művészi olaj­ön festméiiyü, vagy krélarajzu arcképe disziti. Kgy il- ilyen arckép egyúttal a legszebb a legkedvesebb és legmaradandóbb karácsonyi ajándék. A _ltá­el fael" fényképészeti és festészeti íuüintézet Hildá­ié- pest VII. li ittenbiller utca 40. a mellett, hogy a le- legelső ilyen müint.ézete, m.'.g egv uttal teltüiióen az olcs.'i araival is az egézz országiján nagy nép- /••­•se rttseget és kedveltségét s.-i/.ctt magának. Kende­és lésnél elegendő egy fénykép beküldése. Krétá­ul rajzok már ti K-tol.. «dajfesticeiiyek 10 K-tőj al- leljebl) rendelhetők diszes paszpaturával. K hir­ik. neves íuüintézet lapunk olvasóinak készséggel • k. szolgái előzetes felvilágosítással és árjegyzékkel. Megbízható ügynökök mindenütt felvétetttnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom