Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-11-07
emberek, jogvégtett, tehál tanult, mfl-N^M***" v**©«! uuonyi, ako* tognagyobb veit emberek, akik sokkai kevesebb j u . énekmüvésznöjét. Oly dalestdyt rendezett nov. , , , , . , .., .... ., J-an a Grill-tereinbeu, mclvhez foghatót, művészi vadalmazasert uruk meg ere uket. teszik .... ,ji ,. <i.,„k.»*.w tnÁO • ' |sMDJpontból tekintve, alig elve/tieitek meg \ atönkre Idegeiket, mint amennyit a huszadik szazadban a legközönségesebb, semmi iskolai képzettséget nem igénylő munkás keresete kitesz. De ezek a szánalomra méltó páriák nem mozdulhatnak, mert az egén működésük, az egész hivatalnoki mivoltuk szem jii) rosuukban ós nem is fognak egyhamar elvezni. Leszámítva a hátul üresen maradt, néhány széksort, az előkelőbb közönség szamara fenntartott helyek kivétel nélkül megteltek és a szemlélő örömmel konstatálhatta, hogy felvonult a város es vidék összes niiioto intelligenciája ugy nőkben, mint férfiakbai.. A komoly birtokos, a délceg katonatiszt, a pap, tanár, kereskedő veu tűrvén vek erős békóiba van verve s | OM t*rseeágs közé a* hölgykoszorú pompás H nem ugy tekintetnek, mint a nemzet hasznos munkásai, hanem mint a vak engedelmességeijegyzett rabszolgái, akik Osak akkor (inthetik ki elfőj tot t keserű-! 8 »"1- P'd'likum.iak szépen fog énekelni, mert 1 megérdemli. rágszálai festőién illeszkedtek s midőn a művésznő először tekintett végig szép kepén, bizonyara jóletö érzet kelt szivében él megfogadta, hogy ségeiket. szóval akkor panaszkodhatnak, ha senki se halija. Eltekintve a városok egyéb kultur érdekeitől, a nyomorgó városi tisztviselők érdeke maira elég ok arra, hogy a A nagy művésznő térje kíséretében és Tar nay Alajos zongoraművész társaságában jelent meg a pódiumon. Óriási tapsvibar köszöntötte ot, kiről a fővárosi napilapok, legutóbb a helyi sajtó is oly csodás dolgokat írtak. Csupa kíván-| az érdeklődés legmagasabban felesimagyar városok fejei a megajánlott ál-| <s » i *ág lamsegély felosztását most már nem kér- mind#B ,Mm •» P° ain Me s ejíV * • • • 1, ...1... ,, .. Lu. .„KZI. : Igv lestek néma csendben, hogy most mi lesz? jek, hanem erélyesen követellek. i e- _ , .. / . , , .. _,. .. , , , , r hiebb a l.aknie-ariat fogom énekelni!" Tízezer ehezo embert nem ehet • ,,, „ , •• ... •• . ., ... i hangzik a művésznő iijkarol — váratlanul jo maiires Ígéretekkel kifizetni, mert csak azon gyaraággal. E kuekwtést ismét ingó taps foállamon van az áldás, ahol a j«'>lét ural-,g.»d-a. k'idik. Éhezd, koplaló emberiségtől lel- Tarnay ujjaival végigfut a zongora billenküsmeretes munkát nem lehet követelni, tyüzetén és a közönség — elnémul. Egyszerre de magukat a városokat sem lehet kötelezni olyan állami munkák teljesítésére, amelyéit ellenszolgáltatást az államtól nem élveznek. Ez a legmegdönthetetlefelcseudul a dal. G^ ors egy niastitálibau egyik ámulatból a másikba estünk. Mire megállapítottuk, hogy ily gyönyörű trillákat meg nem hallottunk, inár akkor a hangterjedelmet, a szédítő magasságot, a bugo mélységet kellett csodálnunk, Iiebb SZOCiális kérdés, amely előtt Iliin-'majd a hang csillogó szépsége, majd az ereje. den halandónak, aki magát a teremtés remekének tartja, meg kell hajolnia. S ahol a kérelem süket fülekre talál, ott követelni kell. erélyesen, emberi mótlon, mert a jogos es méltányos követelések teljesítése elől senki emberfia ki nem térhet. Sem ma, sem máskor. X. X. Svärdström hangverseny. Pápa, 1909. nov 2 Ilajnóczky Árpád pápai könyv- és papírkereskedő hálára kötelezte a pápaiakat s a vidékről berándult uri osztályt, hogy alkalmat nyújtott nekik meghallani a „svéd csalogányt," majd a nüauszir >z.is szinte utánozhatatlan művészete, majd meg a ISÖVeg alkalmazása lepett meg bennünket. Ile a műsor is, mely négy föCSOportra osztotta az énekszámokat, mintha már ugy lett, volna összeállítsa, a dalművésset minden alkati esze szamara egy-két specialis számot tartolt tenn, ugy, hogy a művésznő nagy tehetsége mindenképen érvein e,ülhetett. Igy jd. a szövegkiejtés az első csoportban a uüáiisz a másodikban, a hang ereje .• harmadikban, a terjedelme meg a negyedikben érvényesülhetett leginkább, noha as egymástól elválaszthat lati művészi képességei; minden egyes műsorszámban, sot minden egyes ütemben benne voltak. Ismételve kellett előadnia a 4. számot, Lowe .Niemand hat's geseh'u" cimü énekét, melyben a gyors ütem mellett is oly gyönyörűen meg lehetett érteni a szöveg minden szótagját. Igen gyönyörű hangsaineaéeeel adta elő Hermann: „Das Mutterben" O. dalát, majd Strausz Stándehen-ét. Ez Utóbbit meg is kellett ismételnie. Előbbi művészi szempontból, már mint szerzemény is* tán legértékesebb pontja volt. az estnek. A két, magyar dal, melyek egyike í»sz utója, a nálunk már rég népszerű Tarnay kiválóan szép szerzeménye, már magyar voltával is óriási hatást gyakorolt a hallgatóságra, — mig az utolsó dalesoport, a svéd szövegű énekszámok viszont az ismeretlen ny elv iránt érzett kíváncsiság réven számíthattak frenetikus hatásra. Ezeket a svéd nyelvű dalokat is meg kellett újráznia. Tíz óra már rég elmúlt, (a hangverseny 8 óra után kezdődött) hogy a művésznő, ki mintegy két órán át lö különböző éneket, az üt ismétléssel azonban 20 szamot énekelt; pihenni térhetett. Nem látszott ugyan rajta a kimerültségnek legkisebb jele sem, az utolsó szám ép oly tiszta, ép oly esengő, ép oly erős, oly magas és oly szép volt, akár az első. Tarnay Alajosról sem szabiul megfeledkeznünk. Sok laikus bizonyára ugy véli, bogy a kiiéret uem művészet. Téved. Bizonyos értelemben véve nagyobb művészet kell hozzá, mint a szólózáshoz. Ks Tarnay e téren is művész. Min ész a kisérésben. Csak sajnáljuk, hogy önálló szaluinál nem kedveskedett, mert lehet ám öt igy is élvezni, meg ha hozzá saját szerzeményeit, énekli. No, majd máskor! Az előadás után a közönség nagyrésze az étteremben maradt együtt, élénk eszmecserében \ itatva meg benyomásait, melyek a nagy művésznő, kiséiöje és llajuoczky Árpád részére — kedvezőek voltak. A színházi évad statisztikája. Szalkav Lajos színtársulatának ös/.í é\adja Pápán október lK-áll vette kezdetét es november 1 -én fejeződött be. Ezen idő alatt 50 < löadás volt 85 különböző színdarabbal. A színdarabok közül 10 újdonság volt. ismetelve előadtak 10 azindarabot, legtöbbször a Saasti.'.kot, mehet ö-ször. az Erdészleányt, Szerelmi keringőt és az Iglói diákokat, melyeket 4-4-szer, n Szerencse malacot ós Mo/.gopostásnót, melyeket .'{-Jj-szor volt alkalmunk v égignézni. Az 59 előadásból 40 esti és 13 i.ü ifjúsági, 7 nép-) délutáni volt. Az újdonságokból volt 5 operett, 5 vígjáték és bohózat, 4 színmű és dráma, l-l diáktörténet és daljáték. Bérletben volt 20 elöadál, a többi hérletj szünetben. naüuk. Itakoe/.i Ferene véréből való vér. Bécsben tartotta fogsáb.in idáig ott is a német, hanem most kiszabadult és eljött közénk, hogy segítse a szegény magvart. A fringiát néni bírja gyönge keze, hát pennával szolgálja a szent szabadságot. L'gy bizony. Azért szereti ugy a geuerális, azért kíséri minden lépését Csajág hadnagy ur, Bottyá i apó szekretáriusa, azért vigyáznak ugy rája, hogy még a fúvó •zéltól is megóvják. De kár is volna érte, ha valami érné. Őrizze az Isten. Imígy suttogott a mese fa a lányos képű György diákról. Es szállt a mese táhorszerte szájról-szájra, itt elvettek belőle, ott toldottak valamit hozzája valamit, de rejtelmes, titokzatos maradt azért mindenképen. Egyik igy, a másik ugy gondolta a rejtély megfejtését. Borz Istók, a fiirészhajuizu, a villaszeinü strázsamester példának okáért egyre azt hirdette, (de persze nem sok hivője akadt) hogy a diák ugyanaz a szemelv, akit 8 egyszer őrt állván a bakonyi táhonzálláson, uem bocsátott be • táborba, mivelhogy akkor szoknya volt rajta, h >lott épen akkor jött ki az a bizonyos kemény szoknya rendelet. A helyre ia emlékszik - azt mondja — a hun megállította egy nagv galagonyabokor mellett. Kosár volt as egyik kezében, a másikban valami virágféle éa a Csajág hadnagy ur nevét emlegette. Ennyi azent. Erre hitet tesz akármikor. Arra is, iiog. az a személy fehérszemély volt éa igy a diáknak cukugvau konty van a sűvégje alatt. De hogy külöuben ki és mi légyen, azt már ö sem tudja. Igaza is lehet a mesének meg nem is. Nemosak Borz Istók, más sem tudta meg a tiszta valóságot. Mesék hőse maradt a kis diák továbbra il. Pedig tiuou-vi/.eu át, vészbe-viharba liiven követte Bottyán apó seregét. Nem is idegenkedett nagyon fringiát forgató bajtársaitól. Tiszttel és közrenddel egyaránt szóba elegyedett alkalomadtán Ha meg valamelyik írástudatlan vitéznek valami nagy sora akadt, amii mindenképen tudatni akart az otthonvalókkal, annak a bajáu is szívesen segített György diák. Olyan ékes levelel kanyarított hamarjában, hogy a keményszívű harcosnak is kicsordult rá a könnye. Hát még otthon az öreg érzékeny szülőké, avagy a Julcsa leikemé. Jókedvéhen egyszer-másszor a tábortűz mellett el ia mesélgetett (az igaz, hogy aféle jó paprikás kuruc tréfákat, amelyeknek Borz lstváu volt a mestere, nem tudott, de még csuk meg sem hallgatta az ilyesmit) nótára is gyújtott olykor a bajtársak nagy örömére. Konca András, a hrigáda vén tárogatósa ilyenkor mindig megjegyezte : — Olyan hangja vagyon, mintha az én öreg tárogatómnak a kölyke volna Csak a kívoltáről nem szólott soha egy árva szót sem a diák. A stázrétü köpönyegét, meg az öblös süvegét ctubeii szem láttára soha le nem tette. Kezet sem fogott seuk'vel, egyedül Csijág haduaggyal. A sátorába sem fogadott he soha senkit, egyedül Csajág hadnagyot. A bajtársaknak persze szemet szint ez a nagy barátság. Suttogtak is róla eleget ugy maguk között. A tiszt urak irigykedve, pajkos és hamis dolgokat mesélgettek, a közreud ellenben egyre növekvő csudalattal szőtte tovább a mesék aranyszálai. Nyíltan azonban senki sem szólott, faggatni nem mertl okét senki, mert jól tudták, hogy a generálisnak legkedvesebb embere Csajág hadnagy. Maga Bottyán apó pedig, aki mindvégig labanckémet ssjtett Különben igen kedves diákjában, egyre nógatta Csajág Lászlót: — l'gy, ugy Laci fiam, csak tartsd szemmel ezt a selymet. Mert az ilyen hamis szeműről sohasem tudhassa az ember, hogy mi rejtőzik a rutájábin. Így lelt-mult el jó idő, mialatt egyre nőtt, lombosodolt a mesék esodafája. Egyszerre azonban nagy hirtelenséggel csak • ile t .ad.tt • inesetá és kiviritott helyette az igaz valóságé. És ez még százszorta csudásabb, szebb tele,
