Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-05-30

— A nyomdász rozsa-esttdy ranáasStift — tekintettel a keiK ezoúen idoie — tisztelettel értesiti az érdeklődő közönséget, hogy az estély n-m a katli. kör kerti helyiségében, hanem pün­pösd vasárnapján a Uritl-szálló nagytermében tartatik meg. — A Perutzgyári Alkalmazottak ön­képzököre mint minden évben, ugy az idén is majálist rendez, mely június hó jO-kw az attyai erdőben lesz megtartva, különböző alkalmi játé­kukkal, tombolával és tánccal egybekötve. Ven­dégeket szívesen látunk. Zenedij ÖU fillér. Jó ze­néről, italról és ételről gondoskodunk. — Kertmegnyitas. A pápai Polgári Kör ma, pünkösd vasárnapján tartja kertmegnyitó ünnepélyét, mely zenével ós tekeversennyel van egybekötve. A tekeverseny dijai : első dij egy drb 10 koronát arany, második dij 5 korona és a harmadik dij 15 borona. Három dobás ára 20 fillér. Mint halljuk ezentúl a Polgári Kör kerti helyiségében minilen vasárnap délután zene lesz. — Tanítói közgyűlés. A vesz prém megyei általános tanítói egyesület ez évben közgyűlését Kigárt Mihály elnöklete alatt t. hó 27-án Zirczen tartotta. Ahol megjelent Pap Sándor kir. tan­felügyelő és Markovics Bálint zirczi plébános. Az érkező vendégeket az elöljáróság nevében a község birája üdvözölte. Elnöki megnyitó után dt. Molnár István tartott szabad előadást a gazda­szövetkezetről. Tanulságos felolvasást tartott Kralt József helybeli képezdei tanúr „A szociológiai áramlatok ós a néptauitók u cimen: Juhász Imre ..Kézimunka a népiskolában". Majd Kirchmayer Győző tanár tartott érdekes tanitást a rajzokta­'ásról. A jelenlevő tanítók a ínintatanitást mind­végig feszült figyelemmel hallgatták s méltó el­ismerésben részesítették a kiváló tanárt. A fel­olvasások közül külön és ismételten is ki kell emelnünk Kralt József tanár felolvasását, mely alapos tudásról és gondos tanulmányról tanús­kodik, melv a közgyűlésnek, őszintén szólva, fénypontja s tieincsuk élvezetes dc nagyon tanul­ságot is volt. A közgyűlés után a jelen voltak bankettre gyűltek össze, mely alkalomra Vajda Ödön Zirczi apát a tanítóságnak egy kektolitei bort ajándékozott, melyet a tanítótestület kül­döttségileg köszönt meg a nagylelkű löapatnak — I«kolaVÍZ8gálat. A helybeli ág. evang iskolákban ez évben tanusitott előmenetel fölüti f. hó 88 áll tartott vizsgálatot Erdélyi Sándoi SSOCgényi tanító, a veszprémi evang. egyháziin-gy < kiküldött vizsgaliibizottsági tagja. A tapasztaltai lelett a tanítói kar jelenlétében a legnagyobl megelégedésének adott kifejezést. — Képesítő vizsgalatok. A pápai állam tani tó képző intézetben e hó ißrka volt a IV.-ei éves növendékek osztály vizsgája, amelyet vala mennyi növendék sikerrel kiallott. Az általamé vizsgálatok a következő napokon tartatnak meg Az írásbeli vizsgálatok június 1, 2 ét ,'i-an : U-éi az 1.-11I. osztály liittanvizsgálata: ld-án év/ari ünnepség és torna vizsga; 14-17-ig az I.-Ill Ott tály /.áruvizsgálata; ls-án szóbeli inaganvizsga lat; L'l-éu szóbeli lauitóképesito és kantoikepe sitö vizsgálat. — Évzáró vizsgák. A r. kath. hitközség iskoláiban a záróvizsgáiét ok a zárdai elemi isko Iában veszik kezdetüket június lio lti-án. A bel városi iskolában líi-ikatól lil-ig, az alsóvárosi is kólában 21 ét Ji'-én tartatnak r.zeket azoubai lnegelö/.t a r. kath. polgári leányiskola vizsgalata mely ugyancsakjuuiuahó i;j án kezdődik és lö-éi nyer befejezést. — Községi vizsgalatok. Bnléh Lajos, i pápai járás fűszo Iga bírája, a járás községeiben i múlt hét folyamán kezdette meg a községi vizs gálátokat, amelyek mintegy két hetet vesznél igénybe. — Hegyközségi közgyűlés. A jiájiai kis hantái hegyközség hétfőn, pünkösd második nap ján d. e. 11 órakor tartja meg évi rendes köz gyűlését, melyre I hegyközség tagjait meghívja Hajnóozky Héla hegybíró. — A pápai ipartestülethez tartozó ip fl ú*olru4J íiii;nkáliati lev' «egedeknek az inai ->stiilet békéltatö bizottsága segédtagjaiuak mej. álasztása tárgyában folyó évi június hó 20-á élután J órakor a városi az helyiségében tai andú közgyűlésre a város területén munkába IVÓ, a képesítő iparhoz tartozó segédeket ezei el meghívom azon megjegyzéssel, hogy a kö; yüiósen csakis azok jelenthetnek meg és válasz' at ók, kik tényleg munkában állanak. Az egy behi vi apjától számítandó nyolc napon át a segéllek né\ egyzéke az ipartestület elöljáróságánál a gyulái eremben kifüggesztve tarutik A névjegyzékbe imaradt segéd felvételét itásbelileg kérelme; ieti. A választás szavazó-lapokkal szótöbbségg örténik. Pápán, 100ÍI. évi május hó 27-éi lészáros Karoly iparhatósági biztos. — Vármegyénk az orsz. közigazgatái íonferencián. A közigazgatási tisztviselők u ártják Herkules fürdőn országos értekezletüke melyen minden vármegye több kiküldöttel lei lépviselve, ugy hogy a rendezőség több mii ()0 résztvevőre számit, akiknek Budapesten ki ön vonatok állnak rendelkezésükre. Varmegyén! löl Koller Sándor alispán, dr. Véghely Káluii öjegy/.ö. dr. Kolossváry Dezső főispáni titka >zélessy Dániel árv. ülnök és dr. Horváth Laji ljegyzö utaztak Herkules lürdőre, a kotiferei dán való részvétel végett. — A Liga sorsjegyei. A gyermeknapol ;al még nem ért véget az < »rszagos Gyerme ;édö Liga nemes akciója, amelyet az elhagyó ia züllésnek indult apróságok érdekében indítói S'agyszabásu tárgysorsjátékot is rendez az ide ituelyben reváussal szolgál a jólelkű adakozó iák. A Liga sorsjegyei közül valamennyi nyer :og, legalább is arany, vagy ezüst tárgyat, lépszerü intézmény nagy tömegben, kedvezni íyes áron jutott a különb zö értéktárgyakhoa iz úgynevezett pechea emberek is nyugodt tárhatják a húzás terminusát, 1900. július l-i — Háromszögelési munkálatok. M megírtuk lapunk egyik leg'ttóbbi számában, ho károsunk háromszögelése rövid időn belül int kezdődik. Mint értesülünk, a háromszögelő ni meg is étkezett városunkba s a hét folyam megkezdi működeiét. — Veszedelmes szomszéd. Ootnk János kisaesád-pusztai lakos mezőőr t. hó 1G­este a pusztán kint lakó Könyves János ab kára ment, ott. fegyverét lövésre tattva, a bf lakót gúnyolta és sértegette. A veszedelmes e; bert a csendőrség lefegyverezte és feljelentet — Dohányzók Ügyeimébe! A Jaci Antinicotin hüvelyt a dohányzók annyira kf vélik, hogy sokan utánozzák, de jóságát elél senki sem tudja. — Kitüntetett gyáros. Polgár Bánd .telepe Btipapesten, VII., Erzsébet-körut ö orvosi műszer, kötszer és sérvkütögyáros. a Xe zetközi Baleset és Ipar egészségügyi kiállil alkalmával a nagy állami éremmel lett kitüntet' Polgár Sándor e kitüntetésre derekasan rász gált. minthogy a kötszer és bet^egápolási cikk gyártásával a hazai ipart is előmozdította, cégvezetöség érdeklődőknek kívánatra legújabb megjelent illusztrált árjegyzéket küld, esak m adandó, mily tárgy szükséges. — Fontos az utazóközönségnek, ko hova menjen először, ha Budapestre megérkezi A Budapestre érkező közönség kényelmére sz gál az ..Uj Idők" kávéház, mely a nyugoti páb udvar közelében, a Tőzsde, Vígszínház, Pai ment, Vallás-, Igazság-, es Földmivelésügyi 1 niszteriumok. Kúria, Kit. Tábla. Törvényszék Járásbíróságok közelében, a városi és köz villamosok megállóhelyeinél, a főváros legi galmasabb pontján az „Uj Idők" a legnagyc és legmodernebb kávéház. A vasúton érkeaö 1 zönségnek kényelmes toilette helyiségek állt rendelkezésre. Pontos, lelkiismeretes és figyelt kiszolgálásról gondoskodva vau. Esténkéül vá Kiss Lajos elsőrendű zenekara hangverseny Az „Uj Idők" kávéház. Budapest, Váczi-kö 40. az. alatt van. — öngyilkosság. Preinsberger Fereno ÍO éves r kath. vallású sárvári illetőségű pápai akoa pékséged, f. hó 'J7-éu délután tél 4 órakor i Tirol-vendéglő ivószohájában forgópisztollyal nellba lótte magát. Tettét nagy' fokú idegességé­in követte el és rövid szenvedés utáu meg­ia.lt. Hulláját Sárváron lakó szülei hazaszállítot­ok. — Találtatott egy uöi kézi táska, tulaj ­Ionosa a rendőrségnél átveheti. — Országos vásár lesz f. évi június 8-áu szentháromság napi. — Sortosorbane. Nyarad községben a járványos sertésorbáno fellépett, minek folytán i községre állatforgalmi zárlat reudeltetett el. Iigea priktihi. - Barid huxúlit v.a aiMMitk ; Kgészségiigyileg megvizsgálva. Hizouyitvány : Hees lKfc<7. Julius .'!. nélkülözhetetlen é\t—41 fogrtisztitó-szez. A száj kiöblítése esi,pun f,.g- vagy szájvízzel nem elégséges a foguk tisztitására. A fog­húson képződő ártalmas anyagok egvedt'il esak • kellemes szájízt terjesztő ..liahuloiit" fog­tisztitószer által távolitbatéi el. Mimién kul­turállaroban liaszuosnak bizonyult. M. kir. anyakönyvi hivatal. Szü'rtttk : Május tl. Csfisz Nándor géplakatos és neje Pintér Mái ia leánya i Knulia. r. kath. — (Császár Karulin dohány­fc- •: :.-,.»•" leánya: Araikká, r. kath. — Kuip Ovula magtárns és neje Eiscnheck Erzsébet leánya : Krzsébet, r. kath. — Weiszkin diner Imre szabó 6s neje Kunitz Irma fia: Károly, r. kath — Markos Margit cseléd lia: József, r. kath. Május 22. Veres Sándor napszámos és nejo Hor­váth Zsófia n.i : Sándor, ref. Május ÍM. Gálos János postaszolga és neje Szálai Anna leánya, Oizella, r. kath. Május 24. Kriedmaim Salamon sútű és neje Sa z r l'a .... tia: József, izr. Kéli István napszámos és uejo Viurze Juliánná leánya : Jolán, r kath. Május 20. Vajda József füldinivelő és neje Simon Zsófia leánya. ág. hitv. eV. — Schiller MÓZPS folduiiáruló és nője Steinhcrgcr Bella IIa: Salamon, izr. - Horváth Ferenc kocsi* és neje Nagy Mária fia r. kath. Urylui'lH ki Máj::s 22. Cserkuti QjtágJaá sz. Molnár Ágnes, r. kath.. 4s éves, tüdötágulat. Május 23. Herger Kozália, izr., ~S éves, elaggulás. Özv. Ács Oáboriió sz l'zalner Erzsébet, r. katli., &2 éves. elagguláa. Május 25. Witt maim l.ajos nyoiudásztanonc, izr., IC éves. tudövósz. — Siilo Pál, r. kath., 11 hónapos, angol­kór. — Szekeres János, foldmivelő. r. kath., 72 év.'S, gyo­mor és hélliiirut. HiÍZil»$'íiJot kiiliiUrh. Május 23. Szilágyi Henrik kereskedő izr és Weiss Irén izr. KIVONAT l'apa > un «an.il, gabonaár-jegy/.okim j »éltől. 1909. mája* !'"-«„. ./<»' i h*iz"fi AÍM<> /<»/2 • K. 29 no K. 29. JO K. 29 — /i«r* .... 5 . 19.90 a 19­, 18.80 Arfni .... 7.„h u M .. 1S.40 a 1S.J0 „ 18.­Arfni .... 7.„h -í .. 19.— , 1S.SU „ IS 20 Kukorica . , 17.20 . 17— „ ni.so Hiiiifiiiiyn . § .. 8.40 a 8.­a ' ,— Széni. .... .. 10 SO , 10­* • /*«/>/> .... ö.— - -1.S0 Hirdetéseket jutányos árakon vesz fel a kiadóhivatal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom