Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-03-29

XXXV. évfolyam. Pápa, 1908. március 29. 13. szám. PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának ós több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkerosltedése, Kő-tér 28-ik szám. Hirdetéseket egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal. Vűinunk.ilf'rB: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért feleién laptulajdonos: GOLDBERG GYULA.. lílölizolóselc ós lűrdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész óvro 12 kor., félévre 6 k., negyedévre 3k NyiU-tér soronként 40 lillér. Egyos szdm Ara 30 (ill Az illetőségről. Tanuliniuiy a közigazgatási jog köréből. Ji'tn: Kemény Béla, városi jegyző. II. Azt mondtuk tanulmánymik elején: illetőséggel bírhat valaki, vagyis valahova való lehet valaki, olyan jogon, mely ót már eredettől fogva megilleti, vagy olyan jogon, melyet ugy szerzett meg magának. Ebből az következnék, hogy két mód van, melynek folytán valaki illetőséghez juthat, az egyik a származás ÍI másik a szerzés. Ez meg is felel a közönséges jogi felfogásnak. De nem helyes. Mert voltakéyen nem két hanem három módja van az illetőségnek. Az egyik mód az az illetőség, mely valakit eredettől fogva származásából folyólag eo ipso megillet. Ez a törvényes és törvénytelen származásúak illetősége. A másik mód, az átháruló illetőség. Ez a törvényesített ós örökbefogadott gyermekek valamint az asszonyok illetősége. A harmadik módja az illetőségnek a szerzett illetőség. Mi tehát a magunk felfogását szembe valakire ennek eredeti vagy szerzett helyezzük a közönségesen és általános- joga-e és az illetőség mely valakit nem ságbau felállított tétellel és a kettős ab origine illet meg, melyet valaki nem Mi tehát a magunk felfogását szembe helyezzük a közönségesen és általánosságban felállított tétellel és a kellős megkülönböztetés ellenében a hármas distinkciót állítjuk fel, annak a hevessége mellett foglalunk állást. Mert minden jogi fogalom helyes meghatározásának alapföltóteléül tokintjük. hogy a legszigorúbb gondossággal jelöltessenek meg és a legérzékenyebb pontossággal mórlegeltesseuek azok az eleinek, melyek azt voltaképen alkotják. Tekintsünk csak a dolog fenekére és gondolkozzunk. Sem az eredettől, helyesebben a honpolgárt származásánál fogva megillető, sem pedig a szerzett illetőséggel nem lehet egy kalap alá fogni azt az illetőséget, melyhez a törvénytelen gyermek a törvényesilés, az örökbefogadott az örökbefogadás és a nő a férjhezmenetel utján jut; mert ez sem eredeti illetőség sem nem olyan, melyet az illetők ugy szerezlek volna, hanem olyan, mely a törvényesítettre tv un /ényösitorül, az örökbefogadottra az örökbefogadóról, az asszonyra a férjéről ugy szállott át, vagy hárult át. Kérdem tehát vajou egy olyan jog, mely ugy hárul, ugy száll át valakiről vauiKire enueiv ereuett vagy szerzett joga-e és az illetőség mely valakit nem ab origine illet meg, melyet valaki nem ugy szerzett meg, vagyis melyhez nem olyan módon jutott, aminőt az illetőség szó szoros értelmében vett megszerzéséhez a törvéuy előir, eredeti vagy szerzett illetőség-e. Kérdem továbbá, vajjou az az illetőség, melyre nem szül lettünk, moly titán nem nyúltunk, hanem egyéni viszonyunkban beállott valamely A'áltozás következtében a törvény által reánk ugy ruliáztatik, hogy ugy mondjam re-, ánk oktroyáltatik, az az eredeti vagy szerzett illetőség kategóriájába valódé. Kérdem végül, hogy az az illetőség, mely eredeti illetőségüuketfelváltja, nem a mi inegkérdeztetésünk, nem is a mi egyéni akaratunk határozott kifejezésre juttatása mellett, hanem azért mert az államrcnd szempontjából ez a természetes állapot, a kettős distinkció egyikébe vagy másikába sorolható-e V Egyikébe som? Jepedig azért, mert lényegileg és formailag különbözvén egyiktől is másiktól is, önmagában külön és önálló csoportot képez, mely nem engedi magát a másik kellő egyikének jármába sem hajtani. Már késő . . . Irta: Myra. — A „Pá p a i L a p o k" eredeti táré áj a. — A nap tuár lenyugvóban volt, aranyos sugarait még utoljára rábocsájtolta a nagy tó vizére, aztán, mintha a természet is pihenői tért volna, elcsendesült minden, csak a hullámok partraveró'dése okozott kisebbszerű zajt. Morvayné bevégezvén délutáni sétáját, fáradtan ült le egy padra, kedvenc helyére, mely nem messze a parttól, egy nagy fűzfa alatt volt elhelyezve. Morvayné egyike volt a legszebb asszonyoknak, kik a balatoniuenti kies fürdőt elárasztották Az ura jóuevü vidéki ügyvéd volt, s bár még csak féléves házasok voltak, mégis elengedte őt az ura egyedfd négy heti pihenőre, hegy erőt gyűjtsön hosszú őszi utazásukra. Morvay minden vasárnapot ott töltött aszszunykájánál, sőt néha még hétköznap is „meglepte', — mint ő mondta — mely meglepetésekre azonban semmi szükség nem volt, mert Morvayné nem érintkezett senkivel. A fürdő hölgyközönsége különösen az asszonyok, igyekeztek őt, társaságukba vonni, az ifjak mindent elkövettek, hogy hetenként rendezett táncestélyeiken részt vegyen, — azonban eredménytelenül, mert Morvayné férje uélknl csak a fürdőházban és u délutáni sétán mutatkozott, — kikeresevén a legjáratlanabb utakat, ugy hogy az idegen szemlélő azt hihette, hogy boldogtalan szerelmes, aki távol az emberüktől — feledni akar. Most is távol az emberektől, amint kedvenc helyéi e ért, teljesen átengedte magát gondolatainak. Mit esiuálhat most az ő uracskája, gondol-e rií, nem hiányzik-e neki, ezerféle godolata támadt, s a felelet mindig csak egy volt: miért is kell neki itt tölteni egyedül uégy egésa hetet, — milyen jó volna most az ő uracBkája mellett . . . De ő kivánta Így, hát meg kell lenni, — so.c dolga van, msndta, meg az őszi utazás, hát szót keli fogadnia és pihenni kell. Aztán leányéveirc gondolt, milyen ünnepelt leány volt ő tavaly, mikor Balaton Füreden töltötték a nyarat, ő volt a fürdő „tündére", ahogy az ifjak nevezték. Tennisz-, úszóversenyeken az első, télen boszton királynő, jégkiráiynő, é» most — csak egy bauális asszony, olyan mint a többi. — Igaz, hogy ő szereti az urát, de mégis — jobb volt leánynak. A part felé egy kis vitorlás közeledett, mely csakhamar ki is kötött, nem messze attól a helytől, ahol az asszony ült. A bennülő arcát nem lehetett tisztán kivenni, mert csaknem teljes homály uralkodott. Az asszony a kiszálló alakot felismerve, felkiáltott, aztán szaladni akart onnan, de későn, mert a férfi szintén felismerve őt, feléje tartott. — Béla . . . Maga itt . . .? kiáltott az aszszony, a meglepetéstől nem birva többet szólni. — Itt ... és mi külöuöset Ulál abban nagyságos asszonyom, szólt gunyosau a férfi. Meghallottam, hogy maga itt van, hát jöttem maga után, és íme a szerencse is kedvezett, mert még osak tudakozódnom sem kell maga után, máris találkozunk. — De Béla . . . miét jött ide, — minek? — Hogy minek, majd megtudja. De ön nagyságos asszonyom, igen jó színben van, egy csepetsem látszik bánkódni kedves férje után, aki otthon <l> ->zik, robotol, mig maga itt kényelmesen él, és . . — De uram, öu elfelejti, hogy hogy . . . — Hogy, — nos márt nem folytatta tovább, mért nem mondott valami gorombaságot mindjárt. De igazn van különben, hogyan is merészkedem én önt egy j-i-'gon fürdőhelyen rablómódra megtámadui, önt, «iki iavaly az én menyasszonyom volt most pedig — a más felesége. — De . . . Béla . . . én . . . — Más i'érii tudja mit tenne az én helyemben ? — folytatta rá sem hallgatva a nőre — Cl Spitzer Arnold Mikliiil MHátai.' áruháza I Deáki-uícza 23. ) Keppíclt-f. \\áz.