Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-11-08

szoríthatja olyan korlátok közé, melyek mellett az éietfejlődés igényei kielégítést nyerhetnek. Eszményi életcélok által vezetett társadalomnem tbg korlátlan kénynri hatalmat érvényesíteni ns.7 állatvilág felett, hanem ki fogja terjeszteni a társadalmi szervezet élettörvényét az állatvilággal való kapcsolatokra is. A polgárosult művelt társadalom az állatvilággal szemben is olyan bánásmódot és vioelkedést fog tanúsítani, a milyen az abban uralkodó eszményi életfelfogásnak megfelel. Vájjon milyen viszonyok uralkodnak a magyar társadalom legszélesebb rétegeiben az állatvilággal szemben ? Vájjon önérzettel mutathatunk-e rá arra, hogy a magyar társadalom széles .rétegei olyan bánás módot tanusitanak-e az állatvilággal szemben, mely egy magas színvonalú gyakorlati életeszménynek megfelel V Fájdalom azt kell kimondanunk, hogy nincsen okunk önérzettel mutatni azon állapotokra. Elszomorító, mélyen lesújtó tapasztalatok behatása alatt állunk. A magyar társadalom körében ugyan már több év óta fáradoznak uemeslelkü emberek, hogy az állatvédelem céljaival megismertessék a közönséget, de sajnos ezen fáradozásnak vajmi csekély sikere tapasztalható. Elszomorító, hogy a népélet vezetésének legilletékesebb tényezője, a közigazgatás körében nem történt eddig számbavehető mozgalom, mely az állatvédelem ügyét felkarolta volna. Van ugyan a rendőri kihágások között egy szakasz, mely szerint az állatkínzás büntetendő; az éneklő niadarak pusztilása, fészkeik kiszedése is tilalmazott cselekmény, de sajnosán kell beváltanunk, hogy az i yen cselekmények megtorlása nagyon is ritkán fordul elő. Egyes vidékeken a nép legalsóbb osztályainál az igavonó állatoknak legdurvább és leglelketlenebb kizsarolása van napirenden. Az éneklő madarak pusztítása pedig legtöbb helyt a nép gyermekeinek rendes mulatsága. Nagy ideje volna már, hogy a népélet vezetésének leghivatottabb szervezete, közigazgatási hatóságaink is talpra álljanak és befolyásukat az állatvédelem ügyének szolgálatába állítsak. Jól tudjuk ugyan, hogy nem rendőrigazgatás és a rendőri bíráskodás közegei hivatottak csupán arra, hogy az alsóbb néposztályoknak az állatvilággal szemben tanúsított viselkedését megjavítsák, mert hiszen az a népnevelésnek egyik nagy problémája. A nép lelki világából, annak kedélyvilágából kell a durva érzéketlenséget kiirtani s helyébe az állatvilág iránt való jóságoc és szeretetteljes érzelmeket beültetni. Ez pedig esak példaadás és oktatólagos vezetés utján érhető el. Egyház cs iskola, valamint időszaki sajtó azok a lényeges tényezők, melyek ezen alapot megerősíthetik s gyarapíthatják; de ez irányban is nagyon sokat tehet a társadalmi élet vezetésében nagy ezerepet betöltő közigazgatás hatósági szervezete, mely nás kulturális tévézőkkel karöltve az alsóbb néposztályok ilynemű kihágásai felett a közhatalmat gyakorolja. Midőn tehát a magyar társadalom kulturális színvonalának fölemelésére oly óriási befolyással biró állatvédelmet közigazgatásunk szervének pártfogásába ajánljuk: egyidejűleg az egyház és az iskola, valamint a sajtó mindenrendit munkásaihoz fordulunk és kérjük lelkes pártfogásaikat; mert a ki a?, állatvilággal szemben tapasztalható kegyetlenségek és durvaságok ellen küzd, az a polgárosítás--magasabb fejlődését mozdítja elő. Az emberi művelődésnek egyik legbiztosabb fokmérője az, hogy a társadalom miként viselkedik az állatvilággal! — Mán hogy adnám •- mondta, aztán a feleségemhez fordult és lemondólag legyintett a kezével: — Ne tessék bántani, kicsi még a nagyon. Piroskát a hallottak nagyon elbátortalanították és félénken csak annyit mert mondani: — Hátha a kis Julcsát . . . Mihályuénak piros lett az arca és egy gyönyörű védő mozdulattal még szorosabban ölelte magához a gyermekét. — A kis Julcsát — szólott és most meg elsápadt. Szép szomorú szeméből sűrűn kezdtek hullani A könnyek a kis gyerek arcára. Mihály is rosszalóan csóválta a í'cjét és szemrehányóan tekintett a feleségemre: — Mán azt igazán nem lehet. Egy pillanatig hallgattunk valamennyien. Aztán az aprá szentek elkezdtek keservesen sirni, mintha valami veszedelmet sejtett volna meg a kis lelkük. Mihály is elfordult ét) lenézett a földre, mintha valamit keresne. Az én asszonyomnak is könnyes volt a szeme, aztán odament, a másik asszonyhoz, megölelte szépen és azt momlta neki: — Olyan szép volt, hogy nem adta . . . Ba'bszerciek. — Állandó (vegyes) rovat. — Vezeti: Teleki Pál. Modernitás. Benyit az egyik kalapos üzletbe egy vidéki uv. — Kérek kalapot. Kalapos: Tessék — (elörak egy csomó kalapot.) Tevő: íFel vesz egyet a sok közül) —No ez jó volna. De ni! itt az alján egy pecsét van. Kalajjos: Ne beszéljen bolondokat. Nem leltet a' pecsétes, hisz mind, tinóm bécsi áru. Vevő: (Mosolyogva végig néz a kalap kereskedőn). — Barátom! maga menjen el kelet indiába kacikának, ha ily durván bánik vevőire), ne legyen iparos, Jeltávoziki. * Az állami iskola haszna. Egy nr kérdi a János gazdát: —Nos öreg! I Meglátszik-e már a gyermekeken, hogy állami iskola vau a faluban ? János gazda: (ki kózbeninondva abban az időben nagy ellensége volt az iskola államosításának) — Meg ám tekintetes nram! Mert eddig a Fereneeket fiatal korukban Ferkónak nevezték, most meg Ferinek hívják őket, mint az nri gyerekeket. Lessing bírálata. Egy jámbor verstakács állított be hajdan a lángeszű német költőhöz, kérve őt, hogy bírálná meg munkáját. Lessing megígérte. Pár nap múlva az ifjú szellemóriás el is ment a bírálatért s kérdé a hallhatatlant, hogy mi véleménye van a zsengéről? - Lessing mosolyogva nézi a reménykedőt t imígy adja elő bírálatát: — Sok jó és uj vau benne, csak az kár, hogy a mi jó, az nem uj ós ami uj, az nem jó. Mihez hasonló a házasság. A nagy Deákot egy barátja meginterpellálta, hogy vajon miért nem nősült; meg? —. Azért, — felelt a haza bölcse, mert a házasság hasonló a kiráutott csirkéhez. Az ember sohasem tudja, hogy milyen darabot vesz ki. A Kompánia rontó. Együtt mulattak hárman : Vesseléuyi, Széchenyi és Deák. A cigány huzfca a búfeledtetöt. De volt is oka rá. Hisz hazánk e gyémánt trifoleumára nehezedett ekor a haza minden baja, buja. Deák legelébb elálmosodott. Búcsúzott és ment. TJgy éjféltájul) Széchenyi is hasonlókép távozni akart. Vesseléuyi, ki egyébként jó mulató volt, kéröleg szólt oda Széchenyihez: Ugyan Pista, az Isten áldjon meg, ne rontsd el hát a Kompániát. A faluháza. Egyik járásunkbeli nagyközség régebben mezőváros volt; minél fogva a bölcs elöljáróságaz ut mellett lévő község házra jónak látta akövetkező épületes felírást kiszögeztetni: LóPiripócs mezőváros. Ez meg itt a faluháza. Egy szerkesztői üzenet. Egy gorombaságáról hires, de geniális lapszerkesztőt, jobb ügyhöz méltó megátalkodottsággal ostromolt folyton egy vidéki, diletánsversfaragó, isszonyu sántalábu poemákkal, A jószerkesztő több izben dobta már szónélkül, a papírkosárba a kinzöngeményeket. De az ostromnak uem lett vége. A vad muzsafi végre „Hat ökre vau az; apámnak" cimü költemonj^evel kopogtatott a> halhatatlansághoz vezető ajtón.' Mire aztán a türelem vesztett redaktor a szerkesztői üzenetekben igy felelt: „X. B. Hat ökre van az apámnak.'

1 Tévedui méltóztatik. Mi ugy tudjuk, hogy eggyel több. Finom beszédű asszonyság. Egy ur kérdezte szomszéd asszonyát, egy jó tnódu íoldmives feleségót, hogy miként mulatott Pesten? Az asszony, ki valószínűleg valamelyik krajcáros lapból tanulta a finom beszédet következőleg felelt: —• Köszönöm kérdését tekintetes TJr, jóL Mert mihelyt leszáltorn a Kupiéból Pesten, miudjárt egy fotelba mentünk a leányommal ebédelni, ki mint a féle pesti asszony tudta a módit a fotelba: is, tvte.-t még osztrigát is evett. De én abból nem ettem, mer igen hasonlított a majd megmondtam mihez. Aztáu elmentünk a leányomhoz; a kiuek az ura villanyos kocsis (kocsivezető >. í^ztán ott beszélgettünk egy darabig. De aztán elkezdett, fájni a fülem, mivel a cúgos kupiéba aromát kaptam. A leányom mindjárt le is ültetett a hotelba aztán priznicet akart a fejemre tenni, de mondtam neki, hogyazt ne tegye mert nálunk az a jegyző kutyája. Ü aztán meg magyarázta

r hogy Pesten igy hívják a hidegvizes ruhát, jje később elmúlt a fejfájásom és annyira létre jöttem, hogy színházba is elmehettünk még az este, másnap pedig megnéztük a muozliont. Az éjeli vonattal meg haza gyüttem. Az egész uton hála a jó Istennek nem volt bajom, mert hát jobb is ám mindég az egészség szempontjába maradni. íme igy gyilkoljak faluhelyen a magyar nyelvet. tEs ez igaz!) Népköltészet. Körülbelül egy évvel ezelőtt Kis-Démeu

r cséplés alkalmával Hiuterberger János, fiatal legény, kit társai csak Janinak szoktak nevezni kéve bontás közben megycsuszott s a szerencsétlen fiu lábait a dobkerék elkapta s combig szétzúzta. Mire Pápára beszállították már alig volt benne élet, s itt pár óra múlva meghalt. A fiatal munkás halála lant pengetésre iuditott valamely népköltöt, s megirá a következő verset, melyet most elég csinos dallammal megyeszerte énekelnek. Kedden reggel elindul a masina, Szegény Janit fölküldcók az asztalra*) Szegény Jani ibl is ment az egy szóra, Véletlenül beleesett a dobba. Az etető lekiált a gépésznek: Gépész uram, állítsa meg a gépet! Gépész uram, állítsa meg egy szóra, Szegény Jani belesett a dobba. . Jertek, leányok, tegyük fel a szekérre, Vigyük el a főorvos ur elejbe. A főorvos és az ispán azt mondja: — Ennek csak az Úristen az orvosa. Szegény Janit viszik a temetőbe, Leteszik a söiét sir fenekére, Sírja szélén dupla szegfű illatoz, Bennt, a sirba

; szegény Jani povladoz. *) Asztalnak hívják köznépünk a cséplőgép verőjének tetejét, hova a kévéket kibontás végett szokták rakni. Honnan aztán a dobba kerülnek.