Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908
1908-01-12
1908. január 12 Pii|i aiJjap ok vid, alig néhány hónapi távozása után, immár önállósitotta magát. Az uj cég oime ez: Bauko•vác, Bongyis és Tsa. Ismerve Bankovácnak kiváló szaktudását e téren, az uj cégnek nagyjövőt jósolhatunk, de egyutítal örömünket is kell, hogy kifejezzük, mert a magyarság eszméjének és az ipari munkának igen hathatós tényezőjét •és terjesztőjét remélhetjük ott az olaszok között az uj cégben. Kívánjuk, hogy a magyar cég dus felvirágzásnak induljon. — Szótvonás. Már annyiszor ostoroztuk magunk is a Pápán urnlkodó áldatlan társadalmi' •viszonyokat. Sokszor ráinufciittiink arra, hogy városunkban egyáltalán nem lehet rangkülönbségekröl beszólni, mert arisztokratáink nincsenek ós hogy csaknem az egésö város lakossága 'az •úgynevezett társadalmi középosztályt alkotja. Ennek ellenére, talán az országban nincs még egy oly város, ahol a társadalom annyira kasztokra volna osztva, mint éppen a nii kis városunk. Legjobb bizonyítékát szolgáltatta ennek a kereskedő ifjúság f. hó 4-iki estélye, amelyen éppen azok nem jelentek meg, akikre leginkább kellett számítania az ifjúságnak. A nagyobb üzletek tulajdonosai, a főnökök nem jöttek el, sem Ők maguk, sem családjaik. Aki megjelent közülök (mintegy 5j az sem jött a családjával. Mit jelent ez ? Lenézését a sajátkebelükböl való ifjúságnak? Hisz akkor saját maguk foglalkozását is lekicsiuylik evvel. Ekkora indolenciát tanúsítani az iránt az ifjúság iránt, amelyet a.művelődés iránt való vágyában és törekvésében támogatniuk kellene, csak azt bizonyítja, hogy nincs érzékük a haladás iránt ós hogy nagyon kevésre becsülik a kereskedői pályát, mely pedig az ö hivatásuk is — A városi hivatalok mult évi ügyforgalma. A polgármesteri hivatalba beéikezett és elintézést nyert 12(520 közigazgatási ügydarab. A városi tanács 39 illésen 2604 határozatot hozott, mig a képviselő ' testület 12 ülésen 205 határozatot. Kiadatott 323 munkakönyv, 84 iparigazolvány, 15 iparengedély, 1783 bizonyítvány és 75 építési engedély. Bejelentve lett 44 iparbeszüntetés, 529 születés, 109 házasság és 386 haiálozás. Beszegődött 15 tanonc, felszabad tilt 1. A hatóság az állami gyermekmenhelybe elhelyezett 37 gyermeket, melyek közül 2(5 fin és 11 leánygyermek. Az árvaszékhez beérkezett 1593 ügydarab, ebből az 50 esetben tavtoU ülésen elintézést nyert 8ÜU, ülésen kívül 703 darab. Igazolási jegy kiadatottö(3. Más hatóságtól érkezett kézbesítendő ügydarab 740. xv rendőrkapitánysághoz beérkezett és elintézést nyert 3(53 bűnügyi, 1000 hihágási és 2877 rendőri ügydarab. Toloncügy volt (50, kézbesitésiügy 3572, élelmiszer vizsgálat 244. Kiadatott 200 útlevél, 181 •oseléclkönyv, 3oS zeneeugedéty, 557 egyéb engedély. (5201 marhalevél, 3602 sorté-Uevél. irányítás volt, 31Ü4. átírás 13202. Lakhatási engedélyt, nyert 40 külföldi honos, ugyancsak külföldi honosok részéről lakhatási' bejelentés volt 372. Belföldieknek kiadatott tartózkodási engedély ;j(. Kihágási pénzbírság niegállapittatott .(51504 K.. 20 ül.— 228 K., .'Ijárási költség és LSt; K.. 00 fii.. kártérítés. Befolyt 3126 K„ pénzbüntetés, 102 K.. eljárási költség, 100K.,ü31ü., kárt élit ós és .")H7K., 60 fii., ii szegény alap javára. Kizárásra átváltoztatott póuzbüntetés 3233 K.. ö(i fii., A községi bírósághoz beérkezett 1132 helybeli és 84 idegen hatóságoktól küldött ügydarab, melyből 114 végrehajtás lett foganatosítvm. — A kendertermelés ügyében f. hó .5-éu és (j-áu értekezlet volt és most már remélhető, hogy ez a régen vajúdó kérdés dűlőre fog jutni. — Hirtelen halál. Köves Andor vármegyei árvasziki jegyző Veszprémben hirtelen halál következtében elhunyt. — Sajtóhibák. Lapunk mult heti számában sok sajtóhiba volt. de egyik sem oly bosznutó, mint amelyre figyelmeztettek. A szanatóriumi estélyröl irt sorainkban ugyanis azt irtuk, hogy már hetek óta nagy előkészületeket lesz a „rendezőség" az estély.re, és a s/edőszekfényből az került ki, hogy az estélyre a nagy előkészületeket a- '„rendőrség" tette meg. Nem vettük észre a hibát, de most sietünk helyreigazítani, nehogy azt higyjók máshol, hogy a-rendörség beavatkozására olt szükség az estély előkészületeinél. — A jiápai Katii. Kör f. hó 12-én, ma vasárnap 6 órakor -tartandó felolvasó estélyének műsora: 1. Magyar nyitány, Kóler B.-től, előadják zongorán Migály Ilonka és Mariska, hegedüu Gáthy Zoltán, gordonkán Gáthy István. 2. Költemények. Irta és szavalja Molnár Kálmán. 3. Felolvasás, tartja Béry Zsigmond. 4- Monológ, előadja Pasérb Ferenc. — Közgyűlés. A felsővárosi olvasókör f. hó o-én tartotta közgyűlését, melyen újból a régi tisztviselőket választották meg egyhangulagj az elnöki, titkári és pénztárosi jelentések felolvasása és tárgyalása után. — Tüz. Kedden éjjel nagy szobatüz volt az Eötvös-utcában, mely nagy veszedel.ueket rejtett magában s ha magán emberek idejekorán nem fognak a tüz oltásához, nagy és kiszámíthatatlan szerencsétlenség következett volua be. A tűznél megjelent közönség körében egyhangúlag beszélik, hogy a tűzoltóság jó háromnegyed órával a jelzés után jelent meg a helyszínén. Hogy a tűzoltókat a laktanyán és az űrt a toronyban ugy kellett felköltögetni, mert mind aludt. Amikor pedig a tűzhöz érkeztek, a tömlökön kívül nem hoztak magukkal más lelszerelóst. Nem volt egy létrájuk, hogy a földszintes ház tetejére félmázhassauak. Szóval csak az isten óvta városunkat e veszedelemtől Szigorú vizsgálatot kérünk minden irányban, mert ha szó nélkül hagyjuk a dolgot, akkor ellehetünk készülve a legrosszabbra tüzveszedelem idején, mert nem lesz aki szembeszálljon a pusztító elemmel. — Köszönetnyilvánítás. Kedves kötelességünknek teszünk eleget, midőn a kegyes adományokért, a szives küldeményekért a nemes adakozóknak; kedves közreműködésükért a parasztlakodalom szereplőinek s az árusítással foglalkozó és a pénztárnál fáradozó hölgyeknek a nagy szívességükért és buzgó fáradozásukért s miuclazokiiak, kik az estélj' fényét és sikerét odaadó tevékenységükkel előmozdítani kegyeskedtek, hálás szivvel a legmélyebb köszönetünket nyilvánítjuk. Pápa, 1908. január 9-én. A százas hölgy rendező bizottság nevében: Jákói 1 Gézáné és Sült Józseíué elnökök. — Füredi Kálmán nagy kára. Füredi Kálmánnak, derék cigányprímásunknak a felesége, hétfőn a beucés templomból kijövet elvesztett 172 K., készpénzt és 104 K., értékű aranyláncot. A mai nehéz viszonyok között, keserves keresményét vesztette így el. Kéri a becsületes megválót, tekintse azt, hogy ö szegény ember, aki nagyon is rá van szorulva arra a pénzre, amihez most ugy is ritkán juthat és hogy a lánc, is 'kedves emlék, juttassa vissza hozzá a pénzt és ja láncot is. Szívesen megfogja jutalmazni érette | és hálás lesz. | — A „Nyugat." Budapesten uj irodalmi i folyóirat indult meg a folyó év kezdetével. A j folyóirat a szépirodalmat, kritikát fogja szol] gálui. előreláthatólag a tollnak minden kiválósága erejével és eszmei magaslaton. Kétségen felül való bizonyítéka ennek a szerkesztőség és a modern magyar irodalomnak legjobb és legértékesebb erői, mint munkatársak. A „Nyugatinak, mely a Figyelő uj folyama, főszerkesztője Ignotus. Nem kell mondanunk, hogy ez a név kész irodalmi programúi. Szerkesztők: Fenyő Miksa és Osvát Ernő. Az első szám már megjelent nagy és igen érdekes tartalommal Előfizetési ára egy évre 20 K., félévre 10 K. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Az előfizetési pénzek a „Nyugat" kiadóhivatalának, Budapest (V. Tudor.-utca ö.i küldendők. Előfizetésekét szivesén kö'zvetitünk és kérjük olvasóinkat a kitűnő folyóirat támogatására. — Köhögés nem betegség. Gyakran hallani ezen megjegyzést. De mily káros tévedés. Igaz, vannak emberek, akik köhögnek s mégis .megöregednek. De mily gyakran támadnak a köhögés elhanyagolása folytán súlyos betegségek, nevezetesen tüdőbetegség, holott kel ö időben annak keletkezése és terjesztése meggátolható. A köhögés tehát sohasem hanyagolandó el, hanem vegyük azonual az ismert „Sirolin Boche" hatásos szert, mely nemcsak a köhögést szünteti, de az étvágyat is előmozdítja és a testerőt fokozza. Kapható gyógyszertárakban. — Mindnyájunknak kell néha egy erösitöszer, mert a folytonos munka fárasztó. Kitűnő erösitöszernek bizonyult a „Scott-féle Emulsió" mely főleg csukaináj-olajból áll, csakhogy igen jó izü és a leggyengébb gyomor is künpyeu emésztheti. A „Scott-féle Emulsió" minden gyógyszertárban kapható. M. kir. anyakönyvi hivatal. Sziilettttk : Január !!. Sobjáu István l'öldmivelő és nejű Vid.% Annii fia : István r. kath. — Kovács Sándor íöldmivelő ós nejo Gyenese Juliánná iia: Sándor ov. ref. — Uombor István mnv 6s nője Nómeth Erzsóbet fia : István r. kuth. Január i. Pálinkás István napszámos A « neje Néinolli Zsófia leánya: halvaszületett. — CJyimólliy Ján»s füldmivolű ős, nejo Kovács Mária leánya: Juliánná ov. ref. Január ü. Mayer Mór lüzifnkorosked/i és nejo Kölni Juliánná fin: András izr. Január G. Vőgh Dániel szövó'gyárimnnkás és nejo Som Karolina leánya: Mária ág. hitv. ev. — Vadász János napszámos ós nejo Herkos Terézia leánya: Juliánná, r. knth. — JBgrcsits János ács és neje Sas Rozália fin halvaszületett. Január 7. Vida György Gyula szabó és neje Lanier Anna leánya : Irma r. kath. Január tí. Polgár Mihály l'öldmivplő és neje Fekuto Mária leánya: Mária r. kath. — Nagy Mária cseléd leánya : Rozália ev. ref. Január 9. Kovács Kút oly bognár és nojo lloli Ilona fia: Jenő r. kath. — Frauendienst Alajos kofokötö ós nejo Öveges Anna leánya: Alojzia r. kath. — Habják István ciiiész és nője Venczel Alojzia loányn: Kozália r. ka Hi. JFTY/UI.'LÍ.K: .Január. .'!. iizv. Vnrga Gyiirgynó r. kath. 70 éves, olaggulás. • - Szilos Mária ev. ref 17 hónapos, tüdőlob. Január 4. Kölkedi Pál napszámos r. kath, GS éves, idült agylüb. — Szórádi Antal r. kath. G napos, veleszületett gyengeség. — Fiszter György napszámos r. kath. 72 évos, olaggulás. Január G. líorczog Kozália izr. 4'J éves, tüdővész — Kovács Jenő r. kath. 12 napos, erőtlenség. - - íizv. Wurst Istváiuió r. kath. 73 éves olaggulás. Január 7. Király János görög kath. I hónapos, görcsök. — Meizur Mária r. kath. 13 hónapos ngyhárlyalob. Január H. Ilognár József r. kath. -í hónapos, giircsölc. — Kotli Tgnáciió izr. -10 éves, májrák. — Tóth Juliánná ov, ref. 4 óvos, agyhárlyaloh. Január 9. Molnár Sándoruóov. ref. 85 óvos. genyos. vérüség. - - Kalmár Juliánná r. kath. G nónapns, tüdőlob /•/tizttxxiíyit Iditiittnh: Január G. Varga Ferenc cseléd ev. ref. és Németh Lídia ev. ref. Tánczos György napszámos r. kath. és Sztanilc Éva r. kath. A fiatal leáeyok ha testileg gyengék, vagy csak múló betegségben szenvednek is, már régóta biy.duuinial viseltetnek a Scott tmulsio iránt, mert fejlődésükre jótékony hatással van ez a/, ialet.es, könnyen emészthető ' egjobb erösitöszer Serdülő leányoknak minden, alkalommal ezt a bevált kitűnő szert kellene használni ok, a mikor gyengék, fáradtak és kedvetlenek. Az Emulsió vásár- . Iá-sámli a SCOTTíólc módszor véd- • Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. jegyét — a halászt — kérjük Ugye- , , , . , . . . , lembe venni. Kapható minden gvogvt an.an.