Pápai Lapok. 34. évfolyam, 1907

1907-11-17

4. Papai lapuk IÍMJ7. november 17. szi és biztosítási irodának. Tette pedig azért., mert ezt az üzleti helyiséget tartja legalkalma­sabbnak, a közönség által ismert es megszokott ugyanazon helyen 4"> éven at sikerrel lob tátott üzleti működésének céljaira. Kilenben a városi tanács által ajánlott hely a varos keivske.bdini gócpontjától már távolabb esik a mostanival szemben s igy azt sem jobbnak, sem magfele­lőbbnek nem találja, miért is a tanács ajánlatát cl nem fogadhatja, — Essel az Ügy gyei mai vezércikkünkben bővebben foglalkozunk éa figyel­mébe ajánljuk a városi képviselőtestület táblá­nak és a tanácsnak egyaránt. Társaságból. ? A Leányegyesnlet estélye. SsiuU fel­friaeitőleg hatottak mái-mar egeszén elszunnyadó társas életünkre a Leány egyesület heti felolvasó ülései. A mult vaaámap is igen élvesetei prog­rammal folyt io az egy.-suba estélye. EiÓhl> Boaeaberger Szeréna szavalta cl Ke le ki Sándor­nak Az öregek című költeményei igen Ügyesen, majd titana Wiener íré 11 es Klein GÜU, Beidéi­ben Albertnak, a fiatat, jelei senessersöoek Csárdai el etietéi adtak elő zongorán, sok jo kva­litást ámlváll el zenei tudásukból. Voll meg két szavaiat. Kriedlánder Janka Az arany lesüt sza\alt.u el Somló Sándortól, népen, inig Bnssál LatOl .Iramai halassal ( iriuódy Her: alán t • d A gyilkos anyját. Nagy és általános tetszést aratott Tóth Annuska énekével, tai.uságo: tevén nemcsak szép cs kelicmes hangjárói, de nagy iskolázott­ságai ól is. Az éneket Trainier .Margit kísérte zongorán, nagy zenei késsséggel. Az elismerő tapsból méltán kiérdemelte a maga réssé t. Köz­ben Molnár Uvula tartotta meg íeloh asasat A liöi szépségről. A szellemes felolvasást, közelebb­ről érdekelvén i többnyire hölgyekből álló hall­gatóságot, nagy figyelemmel hallgatták és meh-g tapssal honoráltak. — A mai taioáukl>an kezdjük meg közölni as igazán érdekes és olvasóinkra is kellemesen mórakoatató felolvasást. í Közgyűlés es estély. A Jókai-köt mult vaaáruap tartotta meg kösgyttlésével kap­csolatosan első hásisitélyét) l nagy szaluban megjeleni tagok elénk érdeklődése mellett. A közgyűlésről alább szaiuoluiik be, előzőleg az estélyről, amely tulajdonképpen Arany János­nak Voll szentelve, a következőkben leleiaunk. Rendkívül nagy ál in-dv hatást keltő szavalal \ezetle be az BStélyt, Hanauer Zdtanne magas uivója eioadasal.au. Aranynak ismert, gyönyörű költeményét Az éj téli párbajt szavalta el. r. meh hanghordozással, gyönyörűen színezve. Kgészen magával ragadta a hallgatóságot, mely zajosan megtapsolta. Stskey Imre. Kis Vilma mii vészi zongora kísérete mellett Aranynak ..Leteszem a lantot* örökssépségŰ poémáját szavalta el mely érzéssel, nagy t, tszést keltve. — Közvct'eii es nagy liatasa volt a főiskolai itjus.'g zenekara által. Qáthy Zoltén vezetése alatt előadott, zene­számnak is. Gáthy átültetésében légi népdalokat játszott a zenekar. Ezek a tsép népdalok a szivün­ket hozták remegésbe és még elosebben éreztük a dobogását, amikor líeiiedck János csodalatos mély bariton hangján énekelte szólóban a dalo­kat B zenéhez. A tetszés, a taps nem akart megszűnni mikor befejezték, Végül a főiskolai itjusági énekkar pompásan sikerült éneke. Gáthy kl\áló dirigálása mellett fejezte be az estélyi. — A közgyűlést Németh István ttgyVésető elnök nyitotta meg. aki melegen üdvözölte a megje­lenteket, és a közgyűlést megnyitót tunk nyilvání­totta, l'r. Kóf'.s Endre főtitkár olvasta föl esután jelentését a kör működéséről, majd utána Karsav Is,van pé US tár OS -zaiijoit be a vagyoni állapotról. Mintán még a megy üresedeti állásokat töltötték be. elnök az übst bezárta. Ezután következett íz estély pf.gramnija. melyből lennel,b már beszámoltunk. $ A Papai Önképző l.caii v egy csiilct I. hó 17-éii d. u. ö órakor rendes slősdó-tllésl tart a következő műsorral: 1. „A vén .Ambrus tia". Irta: Kai ka-Imre. Szavalja: Khreiigrubor I Ksella. 2. Magyar dalok. Lányi Ernőtől. Cimbalmon előadja Besch Margit. ,'!. Kelolvasás. Tartja : dr. I.owy László. 4. Caar und Zimmermann, Lortsjng. Zongorán játsasa: Havas Brnőué. ö. ,Veritas*, Várady Antaltól, Szavalja: Urach Jolán. tj. Abt Ferenc: „Oh ne hagyj .1 álomkép*, Simon E.: „KI aem leied. ÓVmegbocsát" románc); énekli: Tóth lüzike. zongorán kiséri: Tótk Annuska. rOLLHEGYGY EL. Tragikomédia. I.Iélenet a j,,v.. száza.I elejéről, i Polgármester: ic.önget.. Az ülést, ezennel megnyitom, Bdvöslöul a saép számmal megjeleni képvisel S-papákatj vagy papa-kép viselőket. (A többit lásd a pápai napilapokban. T. kösgyüléa is gv iileskoy liipireiidie kerül a kataszteri bér­hál építés.-. Kérdés; két- egy. vagy egy- két emeletes legyen, avagy a földszinttel egyenletes? Első város alva: Nem köll! Második viif.s atya: I'e köll! Kgy kis termett! város atya: Szót kérek! Felkiáltások: Álljon föl! Hiszen áll!! Ak­kor üljön |s!ü Polgármester: csönget., '1'. gyülekezet, azaz közgyűlés! Igy nem lehet tárgyalni. A tárgy pedig foUtOS, mert meg a mult. század elejéről hagytak ránk a nagyapáink. Egy szer mar határozni kell. KN,, \ MOS atya: Nein köb! Második varos ,rva: I »e köll! K^v kis termeiü város atya: Szót kérek! Felkiáltások: Álij.m föl! Hiszen áll!! Ak­kor üljön le!!! Polgármester: (csönget.) T. kataszteri gyű­lés, akarom mondani közgyűlés, csöndet kérek, mikor a p..lg.irnicstei' csönget. Nem hiába ma­radt iaiik a niuit századb.1 a lábon állo kis ha­rang. Tehát tessék határozni, építsünk, vagy ne építsünk? Kgy emeletéé, vagy két emelete-. avagy földszintes kunasztirt. Általános derültség Kgy hang: Tan kai ászt ert í ! Polgármester: Pardon, eVcsussott a szóm. azaz a szám. Tehál kataszteri? Egv jó hangú vaios alva: Nagyságos pol­gármester ur. tiszteli közgyűlés! Miért építsünk mi, ha mar nagyapáink nem építettek, miért legyünk mi bőécsőbbek . • • Kgv htllg: Tan- bölcsebbek? Kgy jó hangú .áros atya: Pardon lin^szus lapvai' vo|i. (Közbekiáltások: lapszus lingvae! Kgy jó hangú város atya: Atn legyen! l)e hogy a lágy i a lépjek... .Közbeszólások: Hova lej)?! Kgv jó haiigii város atya: Pardon, hogy a tárgyra térjek, kijelentem, hogy nekem nem kell a kataszteri bérház. A kataszter eddig is jol érezte magát a kisdedov...Iában, ..tt marad­hat • •/.eiitul is és eljátizbatja, hogy egv kétév­szazad előtti költővel szóljak: kisded játékait. IIa akarjak, majd fölépítik az unokáink, akik most a női korházban óvodásnak. Helyes! I'gv van! Általános lelkei taps és éljenzés. Polgármester : Hát akkor mi lesz az üres telekkel a Jókai utcában? A rendőrfőkapitány: Az hadd hirdesse ó' Dkemlékkénl a mull század eleji elődeink mér­tékletes bölcsességét azaz pardon, bölcs mér­séklet él. Általános ujjongás. A főkapitányt megko­szorúzzák. A közgyűlés folytatódik a JlOU-ik év végen, amikor még mindig a kataszteri bérház­ról tárgyalnak. Aki nem hiszi, majd meggyő­BŐi Illetik. Tütks. HIVATALOS ROVAT. Hirdetmény. Pápa r. t. város polgármestere közzé teszi, hogy a képviselőtestület f. évi november t I -én tartott rendkívüli közgyűlésében: 177. sz. határozatával a Szia.tik János ala­pítványáról ISÓIÓ alapit.' levelet elfogadta. 178. sz. határozatával Görög Károlyival a Korona vendéglőre kötött bérleti szerződést V,\­nioly lléiieste ruházta át. IMI. SZ. határosaiéval a vármegyei telefon létesítése tárgyában a v. lörvényhatóeághos fel­terjesztés intézését elrendelte. ISI. sz. határozatával a v. színház tűzbiz­tossá tételére és kibővítésére a vallás- és köz­oktatásügyi miniszter úrhoz liuiHKI K segély nyújtása iránt felte rjesstéi intéseiét mondottaki. ISi. sz. határozatával Molnár Lajos. \,,|t városi rendőrt IL'fi K Q2 f belizeteti nyugdíj járuléka visssautaláss iránti kérelmével elutasí­totta. V |S|. sz. határozatával kimondta, bogy l'.lllS. évben á gyámi és alapítványi pénzek s , 3 réssét a Pápai takarékpénztárba. részét a Papa vá­rosi SS vidéki takarékpénztárba helyezi el. a házi j pénztári felesleget pedig egészen a Pápai take­I lékpéliz'iilba. IS.",, sz. határozatával a v. mérnök tisztelet diját P.HIS. jan- I tol kezd..,loleg StIO K-val a IVlSVesetéki pénztár terhére felemeli. 1SIÍ. sz. határozatával a pápai takarékpénz­tárnak a kamatláb felemelése iránti értesítését tudomásul vette. lS7. sz. határozatával a bara kkaszarn ya j céljaira vett ingatlanoknak hsasonbérbe adáaa I tárgyában bemutatót! 23, rendbeli ssersődést jóváhagyta. 188. is. határozatával a kösségi közlekedő, i valamint a tagutaknak bofásitáaát "lv módon Ijavasolja, hogv i kösségi köslekedő utak ,­a , része ssederfával, '.. H része valamint a tagút tk Idiótával Ültettessenek be. 192, PJL 190, 189, sz. határosaiéival Csil­lár János. Valihigor JÓSSefllé, liiitlinann Frigyes, Deák Erzsébet illetőségéi megtagadta. Esen határosatok azzal tétetnek kösse, [hogy eileiiü'; f. évi nov, 17-t.d kssdődöleg lö ! nap alatt a felebbesések Papa város polgármes­teri b.vaialnál beadhatok, Pát IH07. Mészáros Karoly, li Pálniay-est. A színházban 1907. novem­ber lS-án tartandó Pálmay-eat műsora a követ­kesö: L Valse d'Amour. efoskovskytól. Előadja Hajós Károly seuesserső. 2. a Chanson de Flo­rian. P>. • íodai .1: b The Gondoliere. A. Suliivá ti; •• Adieu Grenada. P. 11 i; d Altat., dal. dr, Szirmai A. Klöadja gróf h'inskync Pdlinay Ilka. J. Intimitások Kioadja ToOOgí Adolf. 4. Az ács legény és a istnéssnő. Irta dr. Szirmai Albert. Előadja lializ/alvy Elsa, '•>. Szoknya-nóta. Paoi­pőfl tánc,. Doaaldeon K. A kis bögre. Kioadja gróf Kinskyué Pálmay Ilka. Ii. Echo de Wienne. Irta Sauer Kmil. Klöadja Hajós Károly seuesserső. 7. S/.avaiat. Előadja Batisfalvy Elsa, s. Assur­isirén. Dal. Irts Weitter István. ElőadjaTollagi Adolf. '.I. Párjeletiet a »Haasarasiny* cimfl nép­színműből. KI..adjak gróf Kinskyué Pálmay lika és Batisfalvy Elsa. Az előadás kezdet.- este H órakor van. A ssinház fűtve less. As estély tiista jövedelmét a Petőfi-ház javára fordítják. -- Kérelem a hölgy világhoz. Iimeretei az a körülmény, hogy • József Kir, Herceg Szanatórium Egyesület kétezer ridikült csinál­tatott. Kzer ji'i szívű hölgy már akadt is, a ki a ridikülöket gyűjtés céljából elfogadta. Egyik másik ridtkül mint a megrakott méhecske meg­rakva koronákkal és fillérekkel visszajut a -/.••­génysorsn tüdőbetegekéit uivóean kttsdő egye­sülethez. I le ezer rí.likul még varja azt a jó -ziv.t. a ki ezt a gyűjtő tarsolyt a halállal el­jegyzett tüdőbetegeknek elkérje Csak egy^ le­velesőlapot méltóstaseanak Írni az egyesületnek J.'.zsef Kir. Herceg Szanatórium Egyesület Buda­pest, IX.. Li'inyay-utca 47 Kérjük városunk és Vidékünk hölgyvilágát, hogy fogadják résztvevő szivük irgalmába a tüdőbetegek ügyét. Mily gyönyörű dolog volna, ba az ezer ridikül gaz­dára találna s karácsonvra szaz szegény sorsú tüdőbeteg bevonulhatna aa ö gyógy itóhazaba, legnagyobb kincsének, egészségének visszanye­résére. Adhatnánk-e nekik ennél becsesebb ka­ráosonyi ajándékot. Pedig .nem kell hozzá egyéb,

Next

/
Oldalképek
Tartalom