Pápai Lapok. 34. évfolyam, 1907

1907-09-01

Az ellenőrzési szemlék eltörlése. Kemény lté-l.i. Pápa város jágyiöjs mini • katonai ügyek előadója, I. évi juliu- hó elején memorandummal fordult H honvédelmi miniszter­hez, amelyben az ellenőrzési szemlék költséges­ségét és céltalanságát, meggyősöen feltüntetve, azok eltörlését ajánlotta. Bizonyára ezen emlék­iratban tollait alapos aiguuieiit nun>h erednie­nyekéut jelent ini'i; a hivatalos lap augusztus 30 számában a 7869/907 at. louivé.leiemi miniszteri rendelet, amely a folyó 1907. • vre az ellenőr­zési szemlék törlését rendelte el. miután azok végleges megszüntetése esak törvényhozási uloli esskösöihető. Megfogj ezük. hogy Kemény Béla hasonló memorandumot nyújtott bt H inagvar törvény­hoaáaboa is. A közérdekű, érdeke- és szakértelemmel kidolgoaotl emlekiiatot alább egéáa terjedelemé-] ben adjuk : Nagyméltóságú M. kn. Honvédelmi Miniaa­ttl l'r! Kegyelmes 1'rain ! Tiz évet meghaladó idő óta vagyuk abban a szerencsés helyzetben, hogy Pápa rend tan. város katonai ügyeit intézhetem. K/.en idő alatt figyelemmel kísértein min­den mozzanatot, mely hivatalos hatásköröm terén megnyilvánult. Nem kerülte ki figyelmemet a katouaügyi kösigaagatási egyetlen lá/.isa. de egyetlen olyan körülmény sem. mely ennek a polgári társa.lu­lomra való hatásában megnyilatkozott. Kzeu megfigyeléa porosain keresztül -zü­rődőtl le az. a tanul-ag. amely jelen emlekir.it megirásara a tollat kezembe ailta és amely emlékiratot nagyméltóságú Magyar Királyi Honvédelmi Miniszter l'r, Kegyelmet Uram­nak magas szine elé terjeszteni a legmélyebb tisztelettel bátorkodom, legalázatosabban kérve: Miszerint azt magas és jóakaró figyelmére iné hat ni kegyeskedjék. * Az 1905 és r.xtti években Magyarorsságou ellenőrzési szemlék nem tartattuk. rJs még is ni'./.og a töl i! 1905-ben elrendelték agyas az aUeuőrsém nemieket, tői már meg is hirdették, denyilván az aX-lejt és aa annak folyománya) tevő zavaros politikai viszonyok következtében leintettek. VITÁSÉI, a non! a huzie.az.du szemlét tart fölöttük. A képek javi tésze. II drl... az 1898 1906. terjedő 8 és terméke; de van előbbi időből is, 'j drb. s nem is a legrosaaabbafc pl. az a pompás, egymást kiegéaaitő 16. 14. sz. kép a katonaéletből ..Mi'veii a német ember*.'" - Ijedten térdre esik a hámban kö/.e'edö katonák előtt ; ..Milven a magyar ember T* Egy QU rohan fökoeeal, BUSO­gánnval hudoiiázva, a e-apat élen 189«.­béil való. A gyűjteményben helyet foglaló rajtok közt legrégibb a öl ..1 tej szén. éiles komám, még,., mozog a told", l8U3*bo1 való s igy, hu u rajzukul időrendben sorakoztatjuk, 16 éves fejlődését pil­lanthatjuk át a tel etségeo szerzőnek. 7S99 ­1907-ig. Derfill humor arad el kutonaképeiu |o „Bakó. lag" ; 11. R Hakabiavur". A s/uionvt, rá­akasztott sulival, messzire kitartja, — az atvafiság bámulatára, a bakancsos vitézi. Ki figurássá mindenféla •flváaaatyaEait Apol­lóban, a poetakut, u -U.-haii „Hogy kapaszkodik u modern tehetséges költő a pegazusra ?" ; — 23. „A felfedezett genie- , léstöket 21. „Zárszinlete­19064>W pedig szó sem volt ellenőrzési sémiéről. Nyilván azért, inert ennek uz saaten­őnek második felében két njoncálhtás is volt, ielyek közül a második épen azon időre esett, lelyben az ellenőrzési szemléknek, rendes kórül­lények között a V. T I' III K V. fejezett k. . 95. sí. hoiiv. 84. §• I- P'uit I.bekeadéseértal­iében tartatotok kell. De akármely körülmények is voltak a? iditó okai az ellenőr/., si szemlék ezen ehnara­úsáliak. - nagy és eléggé meg nem becsülheti lOlgálatol tettek. Meri abból a körülményből, hogy teljes kei -z'eiidón keresztül megtudtunk lentit ellenőrzés 5-mlek nélkül. — anélkül, hogy a katonai, vagy honvédelmi kormányzatban, vagy a katona­gyi közigazgatásban esak a legesekélyebi Miiiakailás is észlelhető lett volna, mindéi étaéget kizáró módon bebizonyosodott az. hogv z ellenőrzési szemlék intézinéiiye minden oél é: aszón nélkül való, vagyis nem egyéb, min gV teljesen felesleges rossz. Papiroson az ellenőrzési saemle a ne*­-ges állománybeli legénység tartóik ek uiegbizható nyilvántartását célzó ÍVatalOS ténykedés. A valóságban - egy minden lényeget, I ül izo puszta formaság, a katonai nyelvnek ^ rázisa. mely az országnak évente sok pénzébe ftmérdek embernek sok idejébe kerül, antimili ii isztikus érzelmeket, szül és a szociális, valamin nemzetisééi bajok tüzet szitja. Mindezek idy tények, melyeket meg kel itnink »s fel kell tárniuk a katonai ügyekké iglalkozó. a katonai és polgári érdeket agyarán HVÜkön viselő azon egyéneknek, akikre vala íely város, vagy járás katona ügyeinek intézés, izva van és akik hiva'asukat nem automatice aiiem gondolkodva teljesitik. A V. T. I'. III. B. V. fejezet k. h. fi onv. ,'{7. >:• 9 pontja 14—-15 alpontba foglalj; z ellenőrzési szemlék célját, de bizony ez | 4—15 alpont sem agyanként, sem együttesei ein teszi szükségessé egy olyan apparátusnál aoagásba hozatalát, aminővel az eltaaőraéi •emlék járnak. Jóllehet az ellenőrzési szemlék intézmény kkor. amikor az 1869. évi VI. t. OS. és az enne égrehajtáeára vouatkoaó nraiitéa keit. — meg eleit céljának és az ennek idökori viszonyoknál el-; „Egy magyar művésztelep vidéken" aobráasokal L'4. „Szobráasal en pleneisire". Jellegzetes a „Romána* eimfi, .'i oaoportbtl illrt kép, ló —17. (A szülők kioktatják taner lészülö leányukat, hogyan viselkedjék, ka jé pat hiet akar szerezni V — Sorakoznak a lovagol löl egy elbizakodott, nyegle katonatiszt ; utoljái s a leány, a bálteremben, régi imádója nyi Ufba borul Kitűnően van megrajzolva a 3. „Thökől lajdut a nádor követe hazatérésre szőlitja fel" taoagáiaal fogadják a német követet, Imgy 3 iám térjenek, u földes uri iga alá, mikor nekik, ladjárat végére, aaaliadaágot igérl a kuruekirál* történelmi és néprajzi tanulmány e kép, mint í. sz. s egyike a legértékesebb daraboknak. Hangulatával Muakáeeyaak „Hulló osillagok mini lest menyére emlékeztet I remekül meg tonstruáll IS. rajjá „Az esthajnal áa lovagjai' A tőzsér, a katona, a gitáros művész, u diák ivómon kisérnek » szürkületkor egy váirnvad niudenki virágát. Az ulnkok összcillclése még aintha aoakbroniamua lenne). Kel fogása hun eredeti a l'J. sz. rajz is „Hau de bizony manapság nineseii arra semmi .szükség, löt mondhatom agyeuesen veszedelmes i-. Főcélja az ellenőrzési szemlék intéznie­nyének, magának a fogalomnak megbatároaáaa szerint. — a nstntéuy leges állománya legény»ég tartoakodási bolyának magbiaható nyilvántartása lenne. A uemténylagea állománya legénység tar­tózkodási helyének ilyen ellenőrzési szemlék utján való uiegbizható nyilvántartását asonban manapság teljesen n-leslegessé teszik a V. T. U. III. R. 8. fejezeteben letett elvek és iijabl.. nyil­vántartási szabályok. .V többi pontok, melyek emellé csatoltattak, amolyan toldalék, sallang, melyeknek azonban semmi közük az ellenőrzési szemle fogalmához, mert köztük és az ellenőrzési szemle fogalma és oélia közön eemiféle Junktim uiuceen. Esek tehát e..-ipso nem teszik szüksége-sé az ellenöraéai szemlék megtartását. Azt nioiultiik fentebb, hogy az ellenöraéai lék az országnak évente sok pénzébe keiül­'geiiis ez tagadhatatlan ' V. T. T. III. lt. V. teje/.et k. h. 8& ' ! 1 ji. .'{. pontja első bekezdés végpontja . minden kiegéaaitési kerületben a külső ..gazgatasi járásokba legfeljebb uégy moagó euenőrsési uakaaa küldetik ki. Egy-egy ilyen mozgó ellenőrzési szakasz 1. főtiszt, 1. altiszt es egy kürtösből all. lfm den ellenőrzést szemle székhelyén egy* agy tmamlttankban három ilyen mozgó ellenőr­zési szakasz jelen meg és pedig egy a hadsereg, egy a honvédség, egy a népfelkelés restéről. Hogy ez sok pénzbe kerül, azt senk: sein vonhatja kétségbe. Kgy-egy foti-zt utun egy-egy napra "»2 fillért, 1 — 1 altiszt, után és kártŐS után 2 til­[ lér: térit, meg a katonai kincstár átvonulási -zál­lásdij cililéll. Ámde, minthogy 52 filléréri íőtiasti. '2 fillérért legénységi szállás nem kapható, u több­let a katona beszáliásolási putadóbó! nyer tede­zetet, amely az egyes községek terhére kivetve, ezek által a törvény bat óaágokbi >z beasolgáltatva áá ezáltal előzetes felterjesztés utáll szük-eg.'s tedeaetfl] kiutalva laaaeu. Mar most nagyon természetes, ha az e.!e­tioizcsi szemlék elmar .dnak. ez teteme- anyagi megkönnyebbülést jelent a kinoatárra, de apol­vazószcrdai hungiilat" Karneval. KI stultitiai um — aa ostobaság királya a feszületen — korul­Btongva apró Ámoroktól . Az illúziókeltés szempontjából legsikerülteb­bek I meseviiagbiil választott tárgyak, a "2*. „Idegen szerzet rali": ,,1'itvu es l'aiiai a meséin-/.ágban" ; iskolás tiu és leánv a Kentaurok ; kéi/.t • ; öu. „Kbri a romín" \¥~i Kentaurok legyes­kednek uz álmélkodó csikóssal . A kii érdekel at ilju művész mutakataaga, sietni lóg megszerezni a ,.Uujz.>k - Dalok" köté­léi : a módosabbak pedig megvesalk a rajzok eredetijét I -/érzőnél, hogy művészi pályáján előbbre segítsék. * líetéjezésnl közöljük, hogy i köayv .'{•.* dk. tollrajz, nagy i|iiart alnku Itötet, luomnkarton pa­piroson, taíaeees van ayoaara, B'őfltetéal ara s K. j Kiedja a szerz.i Sál ospntukoii I

Next

/
Oldalképek
Tartalom