Pápai Lapok. 34. évfolyam, 1907

1907-06-29

— A csatornázás. Hévén AruoM . mérnök, a csatornázás kérdésében a Meloooó-oég részéről benyújtott költségvetésre uézVe, tanácsi felhívás folytán, beadta szakvéleményét, melyről csak tnost írhatunk, mert ugy lats/ik. a mérnöki hivatal szint.- féltő gonddal őrizte elölünk ezt a szakvéleményét, holott a közérdeknek épp oly szóvivői vagyunk, mint ama laptársnnk, amely nagyon is sok beohuikus terminussal bővelkedő és a mérnöki vélemény tartalmival csaknem csodásan ssótul-szóra megegyező hírl hozott tnár mult. szamában • csatornázás kérdésében, sőt a megbízási illetőleg a mérnöki javaslat álláapoutja t.djeseu ledi laptársunk álláspontját, holott az ideig semmi állast nem foglalt. 1'gy lehet, hogy mi magunk sein foglaltuk volna el azt az álláspontot, hogy a sürgősségre való te­kintettel, a pályázat-hirdetésnek mellőzésével, a Moloccó cég bizassék meg a részleges csator­názás ki\it.|c\el, ha előbb olvassuk a mérnöki véleményt és abból megtudjuk, hogy a Melocoó cég költségvetése és ajanlata hiányos. — Kzeknek előrebocsátásával közöljük a mérnöki szakvéle­mény egyes részeit. A szakvélemény azt ajánlja n tanácsnak, hogy a t.ildmivelésUgyi kormány által készitett általános tervek es költségvetések alapján hirdessen pályázati versenyt Pápa város részloges csatornázására, amely magában foglalja az egész belvárost, az összes magas tulajvizei Utcákat, és amely a v lasz.-ulcirol vinné a vizet. de csakis a vizet a Tapolcába. Hz 70-80000 K-ba kerülne, de az összes felszerelés és üzemt á tgy ak­kal üzemképes ál ipotba helyezve. Kz aaonbau — mondja a mérnöki vélemény - közegészség­ügyi és köztisztasági szempontból e<ak te! munka. Az egyedüli helyes megoldás a város összes szennyét és a piszkot a föld alatt eltávolítani, tcii­osak a vize'. Ha pedig ezt akarjuk', akkor a csatornázás jnu J7u ezer koronába kerülne. — A szakvélemény utóbbi pont ja. a csal oi názas kérdésének tijabbi felmerülése alkalmával ré­sz ü n k i o I elfoglalt álláspontnak helyességét, tel­jesen igazolja. A városi tanács a zaakvéieiuéuy alapján megbízta a polgármestert, hogy a kér­dést terjessze H képviselőtestület elé. így a . sá­tor n ázás, annak kivitele, tehát pályásai Utján, vagy annak mellőzésével való megbízatás kér­dése tölött. amint az máskép nein is lehet, a képv isolötestülel fog határozni. A törvényhatósági utarkok lására vonatkozólag a pápai (oszolgabírói hivatal reszéml kiadott hirdetményt, melyet lapunk 24-ik számában már közöltünk, most küldte meg a vármegye alispánja városunk polgármesterének közhírré való tétel céljából. Az. érdeklődőket tehát utaljuk idézeti lapszámunkra. Segélykérés. Az irgalmai uővérek, a vezetési,k alait álló óvoda részére Q00 korona #egélyl kéri.k a várostól. A kórvény most fog kerülni a tanács elé, amely megteszi javaslatát a kép visel öt est illet nek. A budapesti „Papai-kör* >••),• a időző ifjúsága a*kör javára nyári táncmulatság rende­zését Vette tel V be. F.Uliek megbeszélése végett mii, szombaton este az Otthon kávéház külön helyiségében ölést tartanak. Az ülésen sziveién latnak mindétikit, aki az ügy iránt érdeklődik. Mire Vilit gondja a mérnöknek. Az ócska lámpa vasakat, amint már említettük, Zirc község akutja megvenni városunktól. A vételt azonban ahhoz, a feltételhez kötötte ZllV község, bogy I'áp.i varos sze.bsse ki a lámpa­\asakat. csomag,•hassa és tetesse vasútra. A tanács ennek keresztülvitelével a város mérnö­két bizta meg. Bérleti ajánlat. A pipái m. kir. pénz­ügvön biztosság ajánlatot tett a tanácsnak az Osváld Dániel-féle Z immnrmáu-otcai hasnak H papai in. kir. pénzügyőri -z.ikasz ellielyeséeén Váló bérlete iránt. A Városi tanács a bérleti ajánlat lölott már liHlafozott. s kimondta, hogy hajl.indó f. évi augusztus l-tol a házat évi HKK K bérösszegért kiadni azon fölt élei mellett azon­ban, hogv a város senimttéle átalakítást nem teljesit. — Nyári mulatsiig. \ pápai vendéglősök, lávésok, mészárosok beütések es pincérek beteg­egélyzo- es temetkezési egylete, a hajdani iiészáros-céh templomi aászlójának ÓO-ik évtor­lulÓja alkalmából, bel egseg.-ly zi, egyesülete ju­ára az l'ri-kász.ino keftbelyiaégében tolyó évi uliils hó (i-an tombola, világposia. coiilétti- és serpentin csatával egybekötött zártkörű feine* niilatsiigot reudez. kteqdete .-st,. > órakor. Be­épö-<lij : isemélyjegy 1 korona 00 fillér, család­agy (8 sz. | korona. A mulatság kedvezőtlen dő esetén július hó 13-án, isombati>n fog uegt a itatni. Uj mosoiutezet. Kis Sándorm gőz­uo.so és fehérnemű tisztító intézetet nyitott árosunkban. A városi tauáoi engedélyt adott i mosoiutezet tulajdonosának, hogy hirdetéseit i város forgalmasabb részeiu az asztalt gyalog­árokra toltesthesse. melyért lo korona évi béri izet a városnak. A tulajdonos éli is az enge­lelylyel és városunk közönsége előtt az amerikai zíí reklám élénk feltűnést keltett. A Polgári kör mulatsága. A papai Polgári kör kelti helyiségében, folyó evi JUIÍUI lió ll.-ik.-li. saját könyvtara javára. Füredi K.d­niáii teljes zenekarának küzremüködésével délu­tán tekeversenyt, este nyári t.inev igáimat rendez IVkeVciseuV kezdete déllltáli J "fakor, l.-so dl) Ki korona. II -ik díj i» korona, lil.-ik dij I koroua, Három dobus ára Jtl fillér. Táuavigalvm kezdete •sti 8 órak «r. Bzemétyjegy tagok részére xo f. ielu-tagoknak i. 20 K. Megakarta Ölni az anyját. Oy i Sándor nulia.y há/.ái leg.-.,y I. hú 1 «"-•-«» éjjöl II tájban az édesanyját kergette végig a talmi, megakarván ői ölni. A veszélyben forgó assaouy segélyére elősiető Prátpál Karoly az elveteme­dett liuuak u'jat allia. de vesztére, mert a meg­vadult ember ot szúrta meg életvesaólyeseu. Orvhalaszal. Ssal Gyn • és ílouái Mihály iicn.esszaióki lakosokai I. le; lö- u éjjel 1(1 óra után a csendőrség orv halászaton érte, A halaszjegy nélkül halászé, sport lerliakat a hatósághoz téljeleptették. Tűz a vidukon. A gyermekjáték isméi tüzel okozott I. hó KJ-an \ aszar községhez tar­tozó Sági majorban. Fülöp btván cseléd lia .-GY szalma kazalt, gyújtott meg. amely 1200 korong értékben el is ÉGETT. A kár a biztosításból meg­térül. Perlekedő szomszédok Szab Ká­roly ós (Jzuuini Imre viuari lakosuk a/.ok, akik­nek H füleiuilo pere n in ér véget. F. hó 14-én Szabó Karoly kiszabadult ökreit kötötte be Czumui a saját i-t állójába s cs,,k hatósági utasí­tásra adta ki azokat, Ssomasédjánsk pedig, mert a két. napig nem dolgoztathatott, tetemes kárt okozott. A makacs emher ellen az eljárás meg­mditattatott Tánctanfolyam asztinidőben Ai nu nv üvula támtanito mint értesülünk. Szent-Lássló utca 7. sz. a. levő tancisko ájabaii h-ttóll f. evi július hó 1-so napjai, kezdi ui.-g szünidei tánc­tanfolyamát, Ajánljuk olvasóink figyelmébe. — Elkobzott zöldseu. \ si zk Jóai helybeli lÖldségárus rothadt zöldséget árusított a mull keddi hetivásáron a wombathelyj piacon, Az ártalmai portékát azonban usni tudta érté­kesileui, liiert az Ottani szemfüles egészségügyi biztos idejekorán észrevette éa elkobozta a rot­hadt zöldséget, melyet karfiollal leöntött. Vacaké .loz.selné ellen megtették n bűnvádi feljelentést, Ajánlatos volna, hogy városunk közegészség­ügyi hősegei is a heti- és országos vásárokon szigorúan megvizsgálnák nz elárnsitásra szánt zöldségekel és mái tőzeiék* és gyümölcsféléket hogv clej.'-t vehessék a közönség esetleget megbetegedéseinek, Hirdetmény. As aratási idő beálltává gyakran megtörténik, bogy a vaspálya mentét tüatáv laton belül összehordott gabona keresstel és száraz l ikarniaiiy' a közlekedő mosdonyol szikráitól meggy iilad. Ezen körülmény elkerülés, céljából fel hívatnak az. érdekelt gazdák, hogy i gabona kereteteket a pályától legalább '.lö máte távolságra rakjak le. oly helyeken padig, ahol I földterület m.-g nem felelő nagysága miatt ezen távolság betartható" nem volna, onnau az illetők • .imenyeiket minél előbb szállítsák el, a.i'iig s azonban az elhelyezett termények és a vasul közti tarlón, elég széles sávokat szántsanak. A lábon állo terményekben és a száraz tarló által okozott tűzkárok lehet', megakadályozása végett la pályalzomizédok a pálya- és a földbirtokuk elhatárolásánál barázdái húzzanak. Pápán. 1907. évi június hó 25-én, Meszáivs Károly polgár­lllester. Szabadságon. Bélák Lajoi I u ga­i biró ii heti izabadságát jövő hó lí-án megkez.li, IH hivatal vezetését Körmendy Béla tb. föazolgn­biró fogja átvenni. - Jóváhagyott alapszabályok. \ ügyminitster jóváhagyta a magyar épitőípar. tok pápai szövetségének alapszabályait. Köszönetnyilvánítás. Pa] V. |t jót, nőegylet gondozása alatt ÁLLO szegények­nek koronát ajándékozott. A nagy lelkű adományért hálás köszönetét nyilvánítja Sült [JÓzaefué elnök. Az ev. ret. főgimnáziumban I líl—22. ét i'4 28. napjain tolytak le az érett­ségi vizsgálatok Antal Gábor és Németh István ELNÖKLETE mellett. A kormányt K. Kiss József ny. tanár képviselt.-. Érettségire jelentkezeti 58 tanuló, a kik közül jelesen ereit X: Bognár IJános, Böröczky Jenő, Falmurj József. Ki-s [Elemér, Kovács Gyula Krausa Lipót, Ledől zkj i Deasö es SI-hönfeld (iyil-i. ,lól érett |7 elég­ségesen 21, két h" mulya javító vizsgálatra tliasit'ATOIT 11 s ,-sak egy .'-v múlva javith.it 1 jeJeittkesŐ Tárcsa furdo. V'aamegye. ez látogatottsága j.'« mint még soha ét mivel naponta minden vonattal isámosau érkeznek o ka, azonfelül a lakások iránti kérdesöskődés is igen i sitrü. jol cselekessnek mindazok, kik a jeles országszerte ösmeretes női gyógyfürdőt kiea vid.-két es mint iszeiii, u berendezett modern hideg viz gyógyintézetét felkeresni óhajtják, lm odaiövetelüket legtlább .-gy héttel elö'>b a fül iloigáZg.IT.'isiiggal tudatják és :I k'-ny eliii'--.-ii berendezett lnká-. k I! maguknak biztosítják, — Mint értesülünk P-...s. h és Henrich jelenlegi vendéglőtök oda törekednek hogy konyhájuk p.'IIT.s ki-z.oig.i us iieilett Ízletes I's kifogástalan legyen, hogy e tekintetben is a türdöjvendégek ottani tartózkodását kellemsase 'egyék. Magyar Lauyok- A uagy sxűnid , .IZ iskolaév után, fiatal lányoknak legkedvesebb s/,.iaaoataté olvsamánya a ..Magyar Lájyok •• Taboriné Tutsek Annii, az ismeri .rónö szetkeazti e/t a képeslapot, stups gonddal s választékossá. KOZL.-iuénveit ötlet, illés, derű es finomság jellemzi. Kgv cgv száma mindent feiolel. ami a fiatal lányok gondolat köréi." vag. Versek, elbeszélések és r lóca kívül rovata vau a aöi kézimunka, festéssel, ,I n-T/.ai és gaidssssaonyi üzenetek szamára, Ki. ­itb.CTESI ara negyedévenként .', korona. Előfizetni közvetlenül lehel n kiadd Binger éa W<4fneraél liudápcsi VI. Audiássy-iit 10. vagy b.uim | k.inv v kereskedés Utján. Orvosi körökben rég ­hogy H Ferenci Jósse! kseerfivia valamennyi hasonló vizet, tartós haahajtó hatása és kel­lemes izénél lógva, mar kis adagban is T.-T ímetell I felülmúlja, kéljünk határozottan Fereucs ,1 •/. s e f keséi ü\ izet. - • 4-41 M. kir. anyakönyvi hivatal. I Xzii'rttck: i Június Ül. Szali.i Károly iiaps/ainus é,, NEJE |I i­r.uitui l.iilia leánya, lenni i. ksth. Ilurv.-itli M.i , i luiz.ve/.etünö leánya .luliiinu.i r. katli. .luiinis 2'J. Csapó látiiis cipész és neje Ueg*yi i . Julianna leánya Irán r kath - Fövenyes kaimui. nait­számos és neje Diims Mária leánya Terézia r. katli luiiius IS. I'iulér József asztalos és mji ValVS I Margit leányi Margit r. kath. Június Jt. Kniep l.ijus v. rendfa és ii«j.. Caere l Kszt.-r tia : Dasei ág. lutv. ev. Visel .lózscf f.ililnnv. •. és neje Huszár Ki/SEL.ET leányi Anna r. kulh. Bunofl Tciézia II» Antul i. katli. Karkas János csizma. Ii i > és neje Keienczy Mária leánya: M.iria r. kath. I\ ­»aeghj Sáu.l.ir isi,., las/, ilga és neje lleka Terézia lia Károly ev. ref. Nnvák lerene máv. i-s neje Deátaztann • Ilona leánya Mária r. kain, — Pofása Antul napszámos , '-s neje Kaluáii Zsófia leánva Margit ág lulv . > Ki.ilcr.Jak.il. clpési >'•* seje Oergyeai Ah-jzia n . '.. i i r. kath. Memogyl Erzsébet Ha Pál r. k.n!.

Next

/
Oldalképek
Tartalom