Pápai Lapok. 34. évfolyam, 1907

1907-05-19

— Eljegyzés. Spuller József pécsi bor­kari üzletvezető eljegyezte Veszprémben Hévész Simon nemrég városunkbeli lakos kedves leányát, •lankát. Őszintén gratulálunk! — Ai Országos Tisztviselő Szövetség. (Budapesti, Lányai u, U., a következő sorok közlésére kért tél bennünket: Nagyszáma boa­zánk beérkezett kérdezősködésre tudatjuk, hogy H Budapaatan, ezelőtt .lózsef körút 60 sz. jelen­leg VII. Etottettbiller a. ö. szám alatt levő „Tisztviselők Takarékpéuatára r. t> című inté­zettel, mely a volt. gyuj'tőpénatár éa bank r. t.­ból alakult át, semminemű összeköttetésben nem állunk, sem pedig annak megalapításába be nem folytunk. A szövetség álul alapítandó országos "Tisztviselő Szövetség Takarékpénztára K. T." szervezési munkálatai befejezésükhöz közelednek • a vonatkozó felhívások legközelebb szétküldet ­nek. Kelkérjük ezért kartársainkat, hogv a Szö­vetségünk nevét jogosulatlanul felhasználó ügynö­köknél, kik ránk való hivatkozással „Tiastviselök Takarékpénztára- részvényekre aláírásokat gyűj­tenek, részvényeket ne jegyezzenek, mert. nu ügynökökkel összeköttetésben nem állunk, az előforduld eseteket pedig hozzák tudomásunkra. Jóváhagyott alapszabály. A belügy­miniszter, a Perutz-gyári alkalmazottak önképző­körének alapszabályait jóváhagyta. — Tüzrendeszeti felügyelői szemlek. Fodor fi tiszt áv járási tQzrendéaseti felügyelő a községi tűzoltók es a tűzoltó szerelvények felett a szokásos szemlél Bápataasér, Bakouytamási, Nagydém éa Lováaspajjona községekben május JtJ-án ; Heese. Vasaar, Takácsi köaaégekbeu május 26-án; Adásztevel, Nagytevel, Honi ok­bödöga és Ugod községekben június 2-án; Nagygyimót, Vanyola, Xyógér és Csóth köz-e­gekben június 9-én ; Mari altő, Alsó- as Felsó­görzsöny. továbbá Aoaád községekben június 16-án; Beb, Bakonykoppány, Fenyőfő es Szü<-» köaaégekbeu június 17-éu : Bakonysaentiván, Bakony ság községekben június 28*áo, végül Pápa r. t. városban június 30-áu fogja meg­tart llll. Rendörk apitanyunk figyelmébe. Mas városokban már régen figyelmei fordított a rendőrség arra, hogy a reggeli órákban, a szo­bák tisztogatása idején, töleg az emeletes házak ablakaiból ne rázzák ki n szemetet, szőnyegeket, portőrlő ruhákat, a dolgai után járó emberek nyakába. Sot nemcsak figyelmet fordít a rend­őrség erre, ile szigorúan meg is bünteti ezt a kŐMgéaaaég ellenes ténykedését, különösen a szolia-cicáknak, akármilyen csinos is legyen a szoba-cica, sokszor maga a háziasszony is. I'ájian azonban napirenden van, hogy minden felelősség nélkül zúdítják a nyakunk köaé a a piszkot, saemetet és jiort az ablakokból. Kér­jük ezt eltiltani és érzékeny büntetéssel érvényt iiiaiaaui a tilalomnak. — Panasz. Kgv előfiaetőuk a következő sorokat küldötte be hozzánk: Felhívom az ille­tékes hatóság figyelmét azokra a t üihetet len állapotokra, amelyek a varos utcáinak öntözése körül uralkodnak. Az öntöző tűzoltók teljesen a maguk önkénye szerint járnak el. mert csak igy történhetett, hogy az elmúlt héten a város iegtorgaimasabb utcája, a Koesuth-Utca öntözőt* len maradt s I por oly nagy voll, hogy a ke­íeskedok üzleteik ajtójait a meleg ido dacara. zárva kellett, hogy tartsák. Leghelyesebb volna az utcákat korán reggel és d.U. 1 —2 óra között öntöztetni es gyakrabban a forgalmaaahb tere­ket és utcákat. — öngyilkos aggastyán. F. hó 5-én reggel 4 órakor, Tóth Péter mezolaki lakos, 71 eves. loidmives, borotvával a nyakát elmetszette. Súlyos sebevei másfél napig kínlódott a szivos életű öreg. amíg megvallotta a lmlal. Tettének oka ismeretlen. — Járdák tisztántartása A rendőrkapi­tányi hivatal felhívja a közönséget, hogy az utca-járdákat naponként a reggeli és esti órákban felöutözzék. és söpörtelek inert különben I mulasztók szigorú büntetéssel sújtatnak. — Piszkosak az utcák Mar hosszabb ideje észleljük, hogy utcáink es a gyalogjárdák olyan rettenetesen piszkosak es annyi sok-sok giz-gaz szemét, állathulladék gyülemlett tJeasa mindenütt, hogy undort kelt az emberekben. Nein értjük, miért vannak annyira elhanyagolva az utcák és 1111 az oka. hogy nem söprik azokat. Hiszen a népdalban is megörökítették már, hogy -Söprik a pápai utcát'- — és talán a rendőrség nem szereti a dalt. Akárliogv is van. de köz­egészség ellem vétség tisztán nem tartani az utcákat és járdákat. — Állati betegségek. A sertés-orbánc Csóth községben éa az Ugod melletti Vadkart pusztán fellépett. — Sertesjárvány elhurcolása. Csóth községben a múlt hó vege i,,|é a sertés-orbánc | fellépett, a község bírája ahelyett, hogv a be­tegséget felettes hatóságához bejelentette volna, hallgatott, sőt a f. hó ;{-an Papán megtartott heti vásárra a már fertőzés gyanús serié,ek közül 11 darabnak a telhajtásai is megengedte. A Sertéseket megvásárolva több fele elhajtottak s igy nem lehetetlen, hogy több községben i, fellép majd a baj. Hisszük, hogy a bíró ellen a főszolgabírói hivatal megindítja az eljárást. — Viz-elfogás. A randörkapitányj hivatal felhívja a Tapolca folyó menti part tulajdonoso­kat, hogy a Tapolca folyó medrét, a i. hó l'i­töl 25-ig tartó viztogas ideje alatt, teljesen kitisztogassak, a partot, pedig jo karba helvez­tessek, mert ellen esetben a mulasztók szignrua.. fognak büntettetni. — Orfeum. A városunkban már jól ismeri Kiseii Nándor orfeum-igazgató, tegnap óta az .otthon- kávéházban tart előadásokat jo erők­ből állo társulatával. A szórakoztató műsoru előadásukat lila és holnap megismétlik. Hirtelen halál. Preiner Maria 16 éves bakonykoppányi lakos a hó 12-én hirtelen rosz­szul lett és néhány percig 'artó kínlódás után meghalt. A grana* körülmények között elhalt leányt felboncolták s kiderüli, hogy tfldőgűmŐ­kór ölte meg. — Isnii-t tüz a vidéken. F. kó 2-án d. e. II óra tájban Aisószalmavár pusztán egv 60 méter hosszú gulya istálló takarmány kama­rája gyulladt ki. melytől a közös tetővel liiró istálló is leégett. A kár 10—12 ezer korona, melynek egy része a biztosításból megtérül. A tüzet a cselédek vigyázatlansága okozta. — F. hó ;!-;in reggel ii óra után Farkas János gecsei lakos udvarán a pajtában tüz ütött ki. melytől a szomszédos épületek is tüzet fogtak. Kiégett | lakóház, 1 sertésól és több gazdasági eszköz, A kár inon koronára tehető. Biztosítva volt. -- F. hó 4-éii d. e. ii óra után Szemerei Sándor adászteveli lakos félasere gyulladt ki s égeti le. A két utóbbi tüzet a gyermekek okozták. — Megugrott kocsis. Pákai Jánosnak Fesaler Ferenc ly-pécsi illetőségű koc-isa f. hó I 1-én a reábízott lÖVaJ és kocsival, valamint ;!ti korona készpénzzel megszökött. A kocsit éa lovat Devecserbeu megtalálták, de a kocsist nem, akinek kézrekeritése iránt széleskörű nyo­mozást indított a rendőrség. — Állati betegségek. Dák a, Mihályháza és Béb községekben a sertésorbáuc, Nyárád községben a sertésvész fellépett. — Talált pénz. V Tapolca partján valaki elvesztette a pénzét, melyet most a rendőrség őriz. Igazolt tulajdonosa a rendörkapitányi hivatalban átveheti. — Macskazene. Kz a szó. mely eddig valami rettenetes muzsikál jelentett, immár teljesen uj fogalommá alakultát. Tiiz.tr Ágoston, aki evekkel ezelőtt kenyérbélből gyúrt szobrai kiállításával keltet nagy feltűnést, egy idomít,tt macskákból szervezett pompás zenekart alakított es ez a zenekar néhány nap óta nagv gyögyö­rüséget okoz varosunk api óságainak. A pompá­san mulattató macskahangverseny felnőttnek, kicsinynek egyaránt igen kedve,, és mulatságos szórakozását nyújt. A kicsinyek kacagva halig il ­ják végjg a cicák muzsikáját ós sírva mennek el onnan, mert tovább uem láthatják. Tuzár a .1 okai-körben produkálja a tudós macskákat, e- » mamáknak ajánljuk, hogy ha örömet akarnak szerezni a család kedvenceinek, ma az utolsó előadásra ok > étlen vigyék el őket. — A baromfi tenyésztés jövedelmező­sége, A baromfi tenyésztés a legjövedelmezőbb mezőgazdasági ágak közé tartozik, de csakis akkor, ha kellő szakszerűséggel űzzük. A baromti tenyésztéshez szükségeltető összes ismeretek lagezakszerflbben Parthaj Géza lapjában a .Szárnyasaink"-bau vannak tárgyalva, igy ez a lap úgyszólván nélkülözhetetlen segéd eszk-./.* minden tenyésztőnek. Aki nem ismeri még i Szárnyasainkat, az kérjen mutat v anv szamot • kiadóhivataltól Budapest, Bottenbiller-ut * 90. szám. Szívesen küldenek. — Ideális szer a fogak ás • száj tisztán­tartására e, azok egészségének megóvására a Brázay-féls Kalogén sósborszesz fogkrém. Ben­des haasnálal mellett még a legelhanyagoltabb, megsárgult vagy barna fogaknak is szép teher szint és cillogó zománcot kölcsönöz. A halogén I szerencsés ősszel ételénél, -le különösen sós bor­szesz tartalmánál fogva fertőtleníti a fogakat ás a száj üregei. En Újságom. Gyermekek számára alig van megfelelőbb alkalma., ajándék, mint ez ,i képes mesélő újság amit Posa Lajos szerkeszt. Apák, anyák igaz örömöket szereznek vele. ha aa apró ember kezébe adjak. Maradandóbb valami ez. mint a legszebb hnsvéti piros tojás, mert egy egész éven at friss gyönyörűségeit hozza a kedves bohóságoknak, meséknek. Hús­véti szama valóságos album. Az Kn [Tjaágom előfizetési ára negyedévenként _' korona. Elő­fizetni h-het a kiadó Singer és Wolfnemél Budapest. \*1., .viidrasi-ut 10.' vagy bármely könyv kereskedés utján. — Uj Idók. Herczeg Ferenc hetilapja, i Fj Idők. ma nagyobb apparátussal szolgálja cél­jait, mint valaha. A cél: egy oly lapot adni. a amely előkelő színvonalon álljon, • mindenben kielégít,,, a művelt közönség igényeit. E végből a szerkesztő Ib-tezeg Ferencen kívül a legjava belletristakat gyűjti munkatársai sorába. A szép­.irodalmi, művészeti és társadalmi élet minden ! magyar es modern nyilvánítását figyelemmel ki­' seri. s utat csinál nekik. Húsvéti szamát, amely I valóságos album, kívánatra ingyen megküldi a kiadóhivatal. Az l'j idok előfizetési ára negyei évenkét l korona. Előfizetni lehet a kiad.. Singer e, Wo.tneriiél. Andrási-U< 10. vagy bármely könyvkereskedés utján. — Magyar lányok. Fiatal lányok agy víg kedvű, kellemes bajtársra teaaask szert, na elotizet­nek képes hetilapjukra, a Magyar Lányokra. Egy­felől szórakoztat, a»e*lelöl hasznos atasutaiasl a.'. VA a lap, amit laborine Tutaak Anna szerkeszt, niindentele olv há/ia, dologbau, amiket un leányok­nak tllduiok kell. Kloti/.etesi ara iicgvedevenklllt korona. A aaokatlanul gazdag húsvéti aaazaből kívánatra ingveii küld mutatványt a kiadóhivatal Klőtízetiii lehel a kiadó Singer és Woliiiernél Atid­raasy-Ul 10-• vagy haltmaly könyvkereskedés iitjau öngyilkos aggastyán. Kis János 71 éves. mezölaki lakos nem tudta bevárni a halá­lát, amely gyötrő betegségétől megváltsa i a haza padlásán felakasztotta magát. Az asszony­népség észrevette Ugyan az ideg ember lett.-, de babonás félelmükben nem merték levágni a kötélről s amíg tértit kerestek, addig az i : 4 meghalt. — Orvosi körökben reg ismert tény, hogy a Ferenc/. Jóasef keserűvíz valamennyi hasonló vizet, tartól hashajtó hatása és kel­lemes izénél fogva, mar kis adagban is tetemesen felülmúlja, kérjünk határozottan Ferenc a ,1 ó z s e t kesernvizet. -TO)

Next

/
Oldalképek
Tartalom