Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906

1906-02-25

Pénzintézeteink. i. Papai Önsegélyző Egyleti Szövetkezet. Városunk «• legfiatalabb péusintésete, folyó hó ls-áu tartotta harmadik évi kösgyüléeét, tagjainak élénk réssvétalével. A kösgyülés elé terjesstett 1905. évi zár­számadás ét igazgatósági jelentés, nagyon alkal­mas arra. bogy megáilapodjunk néhány pilla­natra ezek nullet) az itatok mellett es szemlét tartsunk a iniu'Ieu zaj es feltűnés nélkül, osond* ben .|e kitartással dolgosé intézet múltja és jelene t.'. 1 <".11 I t auiaszkotI\ a az ismert millt és jelenre, megrajzoljuk jövendő képet. Az alakul''' évben, 1908-ban, voll összesen lötHi betéttésae, ezekre befizettetett 1908.évben kerekszám öNtmo korona. Ea volt az az összeg, amivel az első évben a szövetkezel rendelkezett, ebből szerelte (el az intésetet, ebből nyújtott ötiiiUi kor. kölcsönt a ebből csinált az első évben 133 kor. tiszta jövedelmet. A második évben volt aa intézetnek ÖÖtiii betétrésze, befizettek a tagok MüHHi koronát, a kölcsön állomány pedig llötKKi koronára emel­kedett, s a ti-zta jövetjelem 3)500 koronára ingott. Az l9UÓ-ik vagyis harmadik üziotévben volt 5380 beién.-/., az "--/.es heti befizetések össsege 257000kor., a kölcsön állomány JITiHKi kor., a Úszta jövedelem pedig ÍJ'.KKI kor. íme nagy vonásokban előttünk áll az inté­zet három évi története A betétrészek 1600-ról .'IOÖII-I i. a kölcsöu állomány .'ÍOIÜMI koronáról JlTlKHI koron. Ii.i. a ti-zta jövedelem 135 koro­nar,',! U'.HIII koronára emelkedett. Az el-,, évben esett egy -egy betétrészre a tiszta jövedelemből '.i ti!., a másodikban loö íil.. a harmadikban 2.t»S Iii. Kz.k a számok világosan mutatják ast az óriási haladást, amit az intézel háromét alatt tanúsított • erós bizo­ny itékot szolgáltatnak életrevalóságáról. Az I'.HI.Y é\i igazgatósági jelentés szerényen arra hivat­kozik, bogy a P. (t. K. Sz. elérte a kamatozás teien ast a szamot, amit a többi pápai pénz­intézetek leimatatnak. A száraz tény asonban az, bog} a mig a helybeli takarékpénztárak a bet, iek illan esak 3*6% kamatot adnak, a I'. O.E.8c. az 1905.óv végén éri .-l. vagyis 0.8%-a] nagyobb kamatot ad tagjainak mint a takarékpénztárak. Az igazgatóság elnökének a közgyűléseit irodalomnak lelkes barátja, a jog éa a magsai nyelt tudományának maga is buzgó és derék munkása: egy tejlödö lintal léleknek az élet Htjára es utján hivatott vezetője, A!,|,,it éde-anyját emlékiratainak legmele­gebb szakaszában igy jellemzi: „A térj nem képzelhetett igazabb hitvestársat, a gyermeket jobb anyát, a meghittek hfibb burámét, a cselé dek áldottabb háziasszonyt." Nyájas bölcsesség és okos sswretet vésettél a esalad egyetlen tiát. A müveit magyar esalát boldogságába be le ragyogtak baladó politikai ót szellemi életünk sugarai is. melyek korán értél a fejlődő gyermek eleven szellemét, A sorsnál az a titka kedvesése jutott osztályrészéül, hngj rokonaiban és isülei házának barátaiban nemosal ösztönzőket és Útmutatókat talált, hanem imdtt esznn ny képeket. Az iskolában Palócay Láasló • vissgálójt és biztatója; irodalmi hajlamait Szemeié Herta l,in ébreszti és irányozza olvasmányokkal: ott hon Szoniiigh Guastáv -a ftloaof kapitány* atyjával bölcselkedve és nyelvészkedve, az er köh'si élet igazságait példázza előtte: mig nagv bátyjának, Yiuluay Miksának házánál és körébe! az uj eSSmék lángja OSapja ineg: Kossuth po|i tikája és Petoti költészet,.. A gy érinek mindez inkább fantáziájának és éneiméinek utján fogadj lantébaj de az idők gyors forgatagában barna elkövetkezik a nap. mely saámon kéri tőle, hog_ befogadta-e. tett kijelentése szerint a IV. e\társulatban 1906, íebrnar 18-ig jegyestek 17:Hi betétoéast; hozzá­idva ezt az összeget a fentebb kitüntutetett t.'í.'ítl betétresz számhoz, kitűnik, hogy 1906-ÍI •vben kerekszám 7<KH) hetétrésze van az inté­latnak, amely megtelel 1SIKKHI korona év: lefizetésnek. Iis a betétrész szamok jegyzése az 5-il ^társulatban is hasonló számban jelentkezik iiint az előbbi három évben, ugy '.KHHI betét 'észre hint kilátás az I!lll7. ''vben. vagy h ikkor. amidőn az intézet teljesen kiépül, él ninö az öt t'\társulat működésben lesz. A 1MKN tetétréaa számnak 325000 korona évi beflsetéi felel meg, tehát minden évben ily uj ősasegjnl IZ intézet leli, lelkizésére, amely összeg öt év­ársIllatban kerekszám I.IMMI.IHNI korona. Abban az esetben, ha az intézet, évi L'IHKÜK toronát meghaladó beflsetéseel folytathatja ai üzletet, mindeneaetre jóval kedvezőbb kamatoz.' atást tog elérni, mint elért 1906. évben, amidől lak három évi befizetéssel dolgozott. Az igaz i-atóaági elnöknek a közgyűlésen mondott ssa kai szerint -4.7. talán .V't, kamatozást lehet várni aa mind az öl évtársulat működésben lesz Méltányoljuk azt a |,e--ziiniziiius télé hajh hangot, ami az igazgatósági jelentésen és a: igazgatósági elnök szavain elömlik, értjük, bog; nem akartak a szövetkezeti tagokban oly remé nyéket felébreszteni, amelyek megvalósulása bi ionytalan, azonban mi biztosan hisszük, bog, a ln'ir óm é\társulattal l.l'v,-"S kamatozási; jutott, ugy öt é\társulattal, mindenesetre a "t'Vy-os kamatozáson tál fog menni. K biztos hitünket az előadottakon kivi) még azokra a rendszabályokra is építjük, nme lyeket a közgyűlés bosott. Ertjük e rendssabá Kok alatt a kölcsön adás megkönnyebbítését Eddig ugyanig minden betétrésztől esak 1(H kor., ezentúl 190 kor. kölcsön adható; eddi; ha valaki 10000 kor. kősoaönl akart venni, 11 H betét részt kellett j"g\e/.lli. ezelltlll elegendő J| betétrész jegyzése, sot oh esetben, amídői iologi biztosítékot nyújtanak, enné] kevesebl betétrész mellett is folyósítható a kölcsön. Mind v.ek nagy horderejű intézkedések, hozzáfognak járului a kötvény állomány gyára pitásához, a pénzkésztet szaporításához s i minek végső eredménye, a pénzkészlet magasabl kamatoztatása es ea üzleti hasson emelkedése a kölcsön adás ilyetén való szabályozásával a intézel kilépet' azok közül a szűk korlátol Mikor a halhatatlan szónoklatokban és köl töményekben hirdetett eszmék • nergiája mag acélossá a szivekéi i a haza védelmére szólitj a karokat: a tiaenötévea deák otthagyja iskola ját éa a szülei házat i bonvédnek áll. Aa erő akarat ép oly korán nyilatkozott benne, min az eszményi, költői hajlam • a nemset Ügy éne • • kettőn,! \,,!t-e hatalmasabb Iohoizója ? Az ö édes anyjának egyszerű, meleg -ziv is. mint a fÖlmagasztosuláaaak e dicső napjaiba annyi gyöngéd sziv. áldozatkész rajongásra tol hant s ékszereivel együtt legféltettebb kimsé egyetlen tiát is n hazának adta. A kis katonával nem s,,kaig tréfálkoztál akik esak dobosnak akarták volna befogató Előbb tüzér, majd gyalog honvéd lett • a tü> próbát emberül kiáltotta. Anniit egész életében jóletküneh és gyön géiinek ismerte mindenki, gyöngének nem látt soha senki: az igaz é- nemes férfiúi lélekna nehéz próbatételét még katonakorában megá lotta. A csaták tűsében ép ugy helyt állt, mit a legkegyetlenebb télen a márniarosi szoros,, hé* és jégmaaőmafc flrsanigálatában Helyt állt majdnem életivel lakolt szivének elllbel'szeret, de fegyelemserti'i felbuzdulásában egy lileggvi Iázott katona-pajtása mellett. • kis történet ben, mely emlékezéseim egyik legvonzóbb részlete, legérdekesebb leli két jellemzőt vonásának korai megnyilatkozási barátságának példátlan áldozatkészsége s háh jának kiirthatatlan mélysége. (ősül, amelyek között soha sem lejthette volna ;i erőit, most szabadabban mozoghatva, mííkö­léaébe több élet fog beköltözni. Mi a P. (I. E. Sz.-ben oly pénzintézetet átllllk. a mely ha ez eödigi óvatosságot, tisz­ességet, a jövőben sem téveszti szem elül, ugy mgv jövőnek megy elé. de minden esetre olvan­uik, hogy tagjai számára jóval nagyobb kama­o/.ást biztosithat a betét részek után, mint más léiizinti'zet a nála elhelyezett takarékbetétektől. 11. -*ápa városi és vidéki takarékpénztár. Folyó hó 26-én d. a. '.• órakor lesz esen iitézet részvényeseinek rendes évi közgyűlése. \ hozzánk beküldött igaSgatÓsági évi jelentés •s az 1905. lialet évi mérleg megvizsgálása után örvendetesen registráljuk as intézetnek folytonos éjlődéséf és megerősödését. Városunk és vidé­Cének anyagi jóléte és gazdasagának fejlődésére nigv befolyást gyakorié pénzintézet az összes izl.tagaibaii nagyobb forgalmat mutat ki. A nérleg iserint ugyanis a takarékbetétek állaga 162.181 K 52 lil-l'el emelkedett. Iliig 11/ 1904. •v forgalmát jóval meghaladó összforgalom •l.2S7.1'.l| K :\2 Iii. tett ki. Az intézetnek 280-028 K tőkéje volt kamatosé értékpapírokban és pénz­litjegV.kbell elhelyezve. A 26815 K L.".l 61 évi iszta jövedelem felosztására vonatkozólag az igazgatóság azt indítványozza a közgyűlésnek, iog3 osztalék gyanánt réasvényenkenl 20 K-at, jótékony célra dtlO koronát és a külön tartalék • lap feleiuc.éaéiv 10-397 K 10 Iii. szavazzon m-g iz alapszabál yszerü jutalékok levonása után. Örvendetes jelenség, bogy ezen intézkedéssel a 100.000 K részvénytőke mellett a rendes tar­ai, kalapban levő 104.004 K és 22277 K 88ÜI külön tartaléka le-z az intézetnek, Városi ügyek. Városi kiigy/Qlés 1906. felírnál' Városunk képviselőtestülete e na­pon tartotta tneg alakuló közgyűlését, melyre a városi képviselők teljes szám­mal jelentek meg, zsúfolásig megtöltve :i tanácstermet Amiga közgyűlési meg­nyitották, a v. képviselők mély beszél­getésbe voltak merülve és a zsibongás A katasztrófa után a mibói fegyverletétel­ről menekült a kis főhadnagy s Borsodnak egy félreeső falujában, nem messze Jókai rejtek­helyétől, Vonta meg magát egy időre. De a bosszúálló hatalom kesét nem kerülhette ki : besoroaták • ráhúzták a rabruhává lefokozott osztrák uniformist, a sárga hajtókáé fehér kabá­tot, Kz alatt a kabát alatt rejtegetett két köny­vet. Egyik a fényes multhoa kapcsolta s ese­ményeit őrizte; Petőfi Vamai; másik a homályos jövő munkájára késaitvén elő, pislogó reményét ápolta: naplójegyzetei voltak, melyeknek írását akkor kezdette meg | mindvégig folytatta. Sokszor emlegette. hogy a körülmények, a raj* tegetés kénytelenségS akkor szoktatták rá hihe­tetlenül sürü. de kitűnően olvasható, éles. gyöngy­bsjttta írására; hogy papirosa,ssabadsága, mindem­kevés volt a naplósáara. Bénában át Olaasorsságba vitték • Verona es környéke lett börtönévé, Sötét és gyötrő emlékek gyűlnek lelkébe: inkább a kaszárnyák durva fegyelme és gyötrelmes szolga-munkái, a korházak elhagyatottsága és szenvedései, tisztjei­nek gyűlölködő üldözés-, mint a kék ég bája, az Ádige tütidérvölgye, P.dladio márványpalotái. líitka magyar itju láthatta akkoriban ily korán, a liatal lelek tllobö fogékonyságával a szépségnek <• csodavilágát, de „ gyászlátyolon kereszt ül lattá. A latyolt szivének és képzeletének egy­egy fellobbanása át-áttörte. I!e luegujru esak összehúzódott a szemei előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom