Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906
1906-01-07
Józsefnó, Sz. (ialamb Böske, Szokoly Ignácné. Varga Beszőné és özv. Yikár Kálmánná. Leányok: Hermüller Magda, Pottka Emma és Mici. Hanuig Mini. Horváth Mici, Hencz Mariska Bpest), Kis Ilonka, Polonyi Mariska, Pánt/. Emma Gyön, Szokoly Sárika és tiizi, Vikit Böske és Wajdits Ilonka. (A Polgári körben.) A Polgári tőrben ía vigan ülték meg a Szilveszter estét. Mintegy öll-en voltak együtt a kör tagjai és vendégei I kör helyiségében. A társas vacsora alatt Hajnóczky Béla elnök szép becsedben köszöntötte tel és üdvözölte az újév alkalmából a megjelenteket és a körnek tagjait, akiknek nevében Etapocfa Vilmos köszönte meg a míves üdvözlést, éltetve a körnek vesetőségét, annak éién a derék elnököt. A társaság az éj télutáni órákig együtt maradt ét szórakozott a leg« iobb hangulat mellett. (A Griff-ben.) A kereskedő iljuság Bzilvesaterestólyének rendkívül nagy sikere volt. Valósággal tömve volt a Griff nagyterme emberekkel. A táncot megelősdleg Ilidy István és Abonyi Manó adtak elő egy-egy monológot igen ügyesen és a „('sokon szerzett vőlegény" ismeri ripacs társulatát mutatták Hütter Qéam, Mayeraberg József. Kohn Jenő és Bosenberg Bála kacagtatóan. A műsornak azonban legkimagaslóbb része Schor Krnö felolvasása volt. a tudós nőkről. A mindvégig érdekes és tárgyánál fogva is nagyon aktaalis felolvasást osztatlan figyelemmel hallgatták. Jövő számunkban megkezdjük a közlését a kiváló munkának éa most csak annyit jegyzünk meg, hogy a jelenlevők nagy tapssal honorálták az ifja tanárt, a szerzett élvezetért. Egyébként az összes Bsereplőknek is kijutott bőven a tapsból. Az előadások befejeztével nyomban hozzáfogtak a tánchoz és kitűnő hangulatban járták égésien reggeli fél ö óráig. A nagy sikert semmi sem illusztrálhatja jobban, mintha megemlítjük, hogy az eiso negyeit '.íj pár táncolta, ami, a mi báli krónikáinkban is bizony aligha ritkaság számba nem megy. — Huszárezredünk köréből. Froreich Szabó Enni ezredes, ezredparancsnok, gr. Szcdienyi Tódor és Péntek Zoltán hadnagyok Budapestre utaztak, ahol József királyi herceg előtt fognak tisztelegni. Az audiencia ma d. u. lesz.-Spalts Sándor százados Pápáról az ezrednek zalaegerszegi osztályához áthelyeztetett. — Sényi (beza főhadnagy, mint századparancsnok, a pápai osztályhoz osztatott be. — Matisz Pál főhadnagy Zalaegerszegről Pápára helyeztetvén át, a héten ideérkezett. — A Jókai-kör estélyét kivételesen jan. 1-én tartotta meg, amely nap héttőre esett. Mint mindig, ezúttal is igen szép számban vol- tanító. Az eljegyzésekhez őszinte gratulációnkat — Áthelyezés a honvédséghez. Wuesth Ferenc urad. gazdasági felügyelő, tartalékos hadnagy, aki eddig a cs. és kir. hadseregnél szolgált, mult év dec. hó 81-ével a m. kir. honvédséghez helyeztetett át és a 17. honvédgyalogezredhez osztatott be. — Eljegyzések Siittő Kálmán, a „Pápai Takarékpénztár"-nak tisztviselője eljegyezte Eberliardt Irma kisasszonyt Szombathelyről. — (iesztelyi Nagy Béla nagy-peszeki ev. ref. h. lelkész a napokban jegyezte el Papán Horváth Janka kisasszonyt. — Uzv. Klára Sándorné kedves leányát Szerénát, eljegyezte Egresits János. kath. tak jelen és ugy Köveskuty Ji nő pompás balladáját, mint Bodor Aladár költeményeit rendkívüli nagy győgyörüségge] hallgatták meg és sokat tapsoltak a két jeles poétának. Ks ezt az estét úgy látszik teljesen a póeták estélyének neveshetnök, mert a harma<lik előadó IS egy a javából való költő volt : Caaglédi Sándor, aki ugyan nem saját eredeti verseit, hanem, (ioethe Toiquatto 'l'asso 1. felvonásának fordítását olvasta tél. de oly ssép éa ékes magyarsággal, amely jelentjük. — Az UJév, amelytől igen sok boldogságot várnak, de amely bizonyára nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, ugyancsak meghozta 'a hideget. Szilveszter napján egyszerre nagyot fordalt az időjárás s nagy szélvihar kerekedett, A szél, amely nekikeseredve fütyült, hirtelen lehűtötte a levegőt s az njesztendőre virradó éjszakán teljes fagy köszönt ött be. Ez az oka annak. ho>ry a korcsolyázókra nézve az UleV mindenképpen reávallott a meleg szivi, es miirv , .. . , , , , . . , . . Ielső napja csakugyan boldogságot hozott, mert a jégpálya megnyílt s víg, eleven képet matatott. Ami az ujevi koldulást illeti, az persze javában virágzott s azok. akik sok borravalót kaptak, Előfizetési felhívás. A „Pápai Lapuk" kiadóhivatala f. 1906. évi január In'' l-töl aj előfizetési nyii a lapra s tisztelettel kéri az előfizetőket, kiknek előfizetése mull óv dec. végével lejárt, hogy azt mielőbb megujitani méltóztassanak. Egyúttal kéri mindazokat is. akik ugy az előfizetési, mini hirdetési díjjal hátralékban vannak, hogy hátralékaikat befizetni szíveskedjenek. A ..Pápai Lapok" előfizetési ára: Egy évre . . . 12 korona Fél évre .... 0 _ „ Negyed évre . . . 3 „ Községi tanítóknak, jegyzőknek és falusi olvasóköröknek 20''« engedményt adunk. Kiváló tiszteletei a ..Pápui Lapok" kiadóhivatala. tehetségű költőn Dr. Lamperth Goza, mint a Petőfitársaságnak ttj tagja, lapunkat tisztelte meg legelsőbben azzal, hogy egy igen kedves, hangulatáé poémáját nekünk küldte be közlés végett. A szép verset, mely még sehol aem jelent meg, mai tárcánkban hozzuk. — A varmegye alkotmányvédelme. A belügyminiszter a vármegye közönségének decemberi közgyűlésében a nemzeti ellenállás tárgyában hozott határozatát megsemmisítette és a vármegyei alkotmány védő bizottságot is feloszlatta, illetve annak működését betiltotta. A bizottság t. In» ;i-éii ülést tart Veszprémben, amikor is e kérdésekkel fog foglalkozni. — Miután a kormány még a kinevezett megvei tisztviselők fizetését sem utalványozta januárra, a vármegye alkotmányvédd bizottsága a tisztviselők biztositási alapjából az öaezea megyei alkalmazottaknak kifizette januárba VÍ illetményeiket, amelyeket az llietok folyó hó |-én. illetve J-án kézhez is kaptak. — Itt emiitjük meg. hogy a pápa-ugodi hitbizományi uradalom l(HKK) koronát tizetett be a veszprémi takarékpénztárba, a vármegyének alkotmány-védelmi céljaira. Jegsport. A sportegylet! jégpálya a koroaölyázók nagy örömére, t. hó i'-ikan megnyílt. A délutáni órákban vig deák sereg lepi el pályát, melyen az esti órákban villamos lénynél, a korcsoly ásás művésznői éa művészei jelennek meg: a délelőtti órákban pedig a korcsolya sport szerény kezdői látogatják a folyamán is kiabálták tehát meg kedd éjszaka boldog újesztendei!. — Farsang. Hét nappal lesz rövidebb a taisang az idén, mint tavaly volt. Amennyiben a tegnapi napon kezdődött farsangnak már február hó i'7-én vége lesz. Az ö;j napos farsang mindazonáltal elég hosszú arra, hogy ezen idő aliitt mindenki bőven kivehesse részét a farsangi mulatozásból. — A piros bugyollárist, mint mar azt jeleztük, a Keresztény munkásegyesület műkedvelői tegnap megismételték. Az előadásról,mely ujbol zajos tetszést aratott, részletesebben következő szamunkban emlékezünk meg. — A íőldmives iskola köréből. A földmivelésügyi miniszter Nyárádv .János gazdasági legedet, ezen állásában végleg megerősítette. — „Eső után köpenyeg." A városi tanács mult évi dec. hej 28-án tartott ülésében a rendőrkapitánynak azon jelentése következtében, I hogy a Sport-egylet megint oly időben bocsátott* a jégpályára a vizet, amikor a talaj még át nem fagyott, véghatározatil.ig felhívta a Sportegylet elnökségéi, hogy „a vizet azonnal eresztesae le a pályáról a vsak akkor ("uitesse el, ha - •'! napi erős lágy u'aii. alap01 íviuéuy lehet arra. hogy a pályára eresztett \ iz befagy 1 ". — Krdekes az egés/ dologban az. hogy a véghat á-!'•'> >' :- íozatut csak a héten (jan. hé 4-én. ti tokos hiegesz nap nagy az élénkség a korcso- |;,, ,, eu kézbesítették a Sport-egyletuek. Persze lyazo terén. Nmes ,s egészségesebb és szebb téli' egvlet Vl . Z( . t(is ,. a legjobb ' tktnX melleU sport a korcsolyázásnál; különösen amikor oly! em ^ mÄr m , (St „ t( . llliva<lm!; VEGYES HÍREK. — Gróf Esterházy Pál hadnagy. Esterházy Pál gróf, a pápa-ugodi hitbizományi uradalom tulajdonosa, aki hadapród-örmesteri minőségben, mult évi október hó 1-je óta tényleges szolgálatot teljesít Debrecenben a es. ós kir. ]ő-ik huszárezrednél, mint értesülünk, huszárbadnagygyá neveztetett ki január hó elsejével, A kedves hir városszerte nagy örömet keltett, melyben mi is részt venni óhajtunk szerenesekivánatainknak és igaz üdvözletünknek tnhuáesolásával. 11;* '11 szép Jegpalva es ke 1.-nies nie ecedfi h«lvisén*k i •, • . ... ..... . ' . ,:. 8 '""•>' ev k a napok ota. tükörsimára befagyott légpályán •illának a Kosonseg rendelkezésére mint a m i 1 ve- ., , , . , 1U ". N i mar javában korcsolyáznak, nek sportegyletünké. I gy halljuk, hogy az idén nagy jeg ünnepély is lesz ha majd megint lágy., ~ Köszönetnyilvánítás. Kz uton értesítjük a nagylelkű jótevőket, hogy a hozzánk küldőit adományok összege .I'.i'.i.m; K. Meleg felső ruhát kapott 130 gyermek, cipőt 29, kötényt 80, kendőt 25, harisnyát ti gyermek. Meg egyszer hálás köszönetet mondok a kegyes adományokért valamint a viselt ruhadarabokért is, amivel szegény kicsikéinket megajándékozták. Az irg. nővérek főnöknője. — Tüzrondeszeti felügyelők. A vármegye alispánja a megyei tűzoltó szövetség által • pápai járásra nézve megválasztott Fodor • luaatáv esóthi körjegyző, és Henezik Aladárlpatonai segédjegyző, tűzrendészeti felügyelőket ezen állásukban iímhj. évre megerősítette, — Hirdetmény. Felhívatnak a mezögaz— Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk 1 folyó hó l(J-eu d. e. K) órakor rendkívüli közgyűlést tart Veszprémben, a következő tárgysorozattal ; 1. A ni. kir. belügyminiszter 132472. sz. rendelete, melylye) az alkotmányvédő bizottság alakítására és a tisztviselőik biztosítására vonatkozó törvényhatósági határozatokat megsemmisíti. 2. A m. kir. belügyminiszter U.'lOtí.'!. iz. rendelete a vármegyei ebtartasi szabályrendelet módosítása tárgyában. ;i. H. t. Veszprém vároa szabályrendelete a vidéki lllis behozatalának SS a helybeliek által vágott állatok busának elárusitása tárgyában. 1. Kenessey SÜklÓl enyingi főszolgabíró kérvény .'1 havi szabadságidő engedélyezése iránt. .). Uzv. Fekete Lajosné IZttL Schnapek Jenni kérvénye özvegyi nyugdijának megállapítása tárgyában. — Uj jegyző. Szokoly János pápakovácsi segédjegyzöt Bakonybél nagyközség jegyzőjének megválasztották. daságj eselédt ártók, hogy cselédjeik után a 120 filléres hozzájárulási összeget annál inkább lefizessék mind ez év április hó l-ig, mert baleset beállása esetében B munka idó tétetik felelőmé. Pápa, I'.mmí. jan. 1. Mészáros, pulgárm.