Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906
1906-04-29
Hoitsy Pál programmbeszéde. j IM :i| rill» -'J. Amint nt.tr SLŐRE jeleltük, Hoitsy l'ál. Pip*I, vúr<>» ftiggetlen*ég>éa 48-az parijának képviselő-1 j.-l,,hjo a limit vaaárnap d, u. .'> Arakor tartottal m ,.jr programjbesaódjéi az óvoda adi arán. mintegy |. 3000 emberből álló nagy hallgatóság előtt. I A képviselőjelölt vaaárnap 'I u. az 1 órai személyvonattal érkezeti városunkba, a Győrig elejébe meni küldöttség élén. Amint a vonal megállott és Hoitsy leszál- ' l..tt. rlajaóczkj Béla a függetl. párt elnökei nn-leg szavakban Üdvözölte H képviselőjelöltet, ] ; aki megköszönte H ggseretettel teljes {fogadtatást. 11 Majd a reukivttli nagy számban megjeleni közön-ii ség áijeuzésél és ovációját köszönte meg kalap-Ii ját levéve. Ezután az egész közönség, a képviselő t jelölttel egyetemben, gyalogosan indult be a i városba, aliol mindenfelé a rokonszenv őszinte t megnyilvánulásáról volt alkalma meggyőződni alt Délután •"> órakor, mikor Hoitsy l'ál a vódő-h eavcsülel alakuló gyűléséről, a választó polgá- t tuk kiséreté.beu megjeleni a prograrambészédli megtartására, az óvoda udvara már egészen terveli volt néppel, akik nagy éjjeuzéssel fogadták. t Alálili közöljük a prograrombeszéd lefolyá- ji sát - itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a beszédnek "ii..si nagy hatása volt, különösen[\ azért, mert Hoitsj került minden szónoki ligu-|. rät. bombasztikus frázist és valótlan igen szépen, I egyszerű és keresetlen szavakban fejtette ki |, programodat, ugy hogy, nem volt ott egyetlen-1, • s. i adózunk Hoitaj Pál kiváló egyéniségének, nem mulaszthat] uk el azonban Hgyelmél>e ajánlani, hogy az állami tisztviselők pragmatikájának (Megnyitás*) nápolyi oldslről a fogaskerekű vasúton sokkal ké» t,\, sebben árjuk «-l a begytetőt, de kényelmünkéi Ixtaagsfl BM J i- kell fizetnünk, L-\ hál a gyalogul mel'ett maradunk. Kora hajnalban lármás vesetőnk nyomában elindulunk nagy útra, mely próbára lessi s leggyakorlottabb hegymászó izmait i«. Csak barnai elérjük BosooTreeaset, honnan n luvas bagymássők szoktak indulni. K/t i- elhagyva, gyönyörű kertek közi vesét utunk, a vulkáni talajhan | ipasim díssleaek a kerti te* temen}'ek, Hatalmas gyfimőiesösök láthatók mindenfelé. Majd emelkedni kesd utnnk, elérjük ai egészen a hegy lábánál elterülő szőlő-övet. Ameddig esak a tsem ellát, mindenütt ennek Bde, söld ssinén pihenj a bosssn ven vizekről hatalma-garas(lek esüllgliek alá. itt tetein a hires laerisaae Christi, t'azarősereje a főidnek, mely ily bojs vegetáektt képes éltetni! Mintha •• helyen akarna' a terméssel kár* pótolni Itáliát a kopár Abroszokért Fáj elgondolni, bogy e lmja tenyészet teljesen megsemmisült. A puastiló lávafolyam, mely éppea Boeeo Treoase felé Mite atját, mindem elégetett. Elhagyva a szőlőket, egyre gyérebb less a nö* vényset, asak sgy-egy bokor vagy kóró, BOJ SZÍ elárvult pinia kel küzdelemre a létért a sivár, s/iirki vulkáni hamuval. Az ut tiiiiid meredekebba• tárái egyre aehezelil, lesz. A talaj laza, megmozdul alattunk s iniieliiiitalaii par pillanatnyi pilienot keli tartanunk, hogy kifújjuk magunkat. Végre elérjük ulke nyitotta meg. Megemlékszik A snlyos lyaetről, melyben az ország sínylődött, át) ndoskodotl rólunk u magyarok istene, hogy ik a jogot sárim taposták, elpusztultak. Alkot.'invos jogainkat gyakorolhatjuk ismét és k»'-J>lelőt küldünk az országházaiA pápai tüirtl. es JS-as párt Hoitsy Pált jelölte, akit (ölitek programmbeszédének megtartására, (A programmbeszéd.) Hoitsy I'al képviselőjelölt ette az alábbi vonatban közölt beszédei mondotta el: Tisztelt polgártársak! Halljuk! Hulljuk! miilöu megjelentem az önök körében, bog) i te lessé gszeröeu megtartsam beszámolómat, kijestem már akkor toka uem mnló hálámat mi kitüntetésért, melyben részesítettek a múltra •/.ve. Azt hittem akkor, hogy a magyar alkotánv hosszú időre lel vau függesztve és -zerétin volna Vigasztaló szavakat has/.t'.állii. de agam sem bíztam. Túláradó örömmel telik (, i Ost már szhüi.k. há a a Mindenhatónak, hogy ; alkotmány helyre van állítva. Nagy dolog ár az is. bogy a mostani kormány máskép akitit. niiiit ii7 ót* bármelyik. Eddig mindig király nevezte ki az ö bizalmas embereit miszterekké, most maga a nemzet jelölte a veséit és a kir.ily fogadta el, /.aj >s éljenzés ! Ki, magam életem munkásságai abba helyezii). hogy Magyarország függetlenségét kivív hasik. Soha sem reméltem, hogy a/t még elérem, s most támogathatom a kormányt, pedig én •ni változtam, az vagyok, aki voltain, de támoith.iti.m. amikor a királynak tauiVcsol adhat ;i guagvolili magvar ha: Kossuth Kerenc. bljen OsSUth ! De vájjon mit nyeri anemaet i mai politika I alakulással, le- kel mondanunk arról, bog) I' tztendöu belül felállitbussuk az önálló vámterü •tet. Pedig ez nagy dolog. Ámde mosi mát usztríával uem vánsaö vétségei kötünk, csal serzödést, és visszakaptuk alkotmányunkái éi Ív kormány álló" sz ország étére, mely hivatvt un a boldogulását elörí vn.ni. De zzellentál' is n.iii voli meddő. Megismertük, kik a jó hasnak, kik az árulók. Kljius/.tiili akitosztogató gazol ormánya éa helyette jöttek a becsületes embe •k. De a legnagyobb eredméuy, hogy mégis tértük miben áll n magyar alkotmány fogyni Dzáaa és most legelső kötelességünk lesz r>seket betömni. A küzdelem lényegére, hog^ magyal nyelvet és szellemet i hadseregb evigyük, nem volt eredmény, de ami békénél Caaa Biaoeát, a fehér házat, mely mai 800 n aagasságbsn van. AH«le menedékház ezj etuliei Hat pihenőt tart itt ; a ha/ lakája frissítőkéi kínál •ort, gyümölcsöt. Bövid pihenő után kezdődik ei pint :ii-iniiiit, melyei egy uj-pompei-i polgár épít eteti nagy munkával es költséggel » melyet oevi •öl Via f i.ireii/.aiiak neveznek Itt aránylag kön> ivebbeu jutunk fölfelé; az ut kU»,', keménvelil cevésbbé meredek s elvezet egészen a krsterktl lljálg. Innen mar esak 100 ni--Ii> t!• • van a ki.itr A Vis l'ioreii/a végéig mehetnek • I ivak: mm kezdődik a legfárasstőhh rés/e a/, útnak. A talaj e-npa liainu, rendkívül laza, mé!VI bel isű ppei Imik és esuszunk a hamuval együtt v*ssi leié. Ssereacse, hogy ez ut rövid, i naakbami •SÍ tárd hs/ a talaj lábaink alatt Kihull lava t: lajon janink, melynek egyenetlen felületén aggődi nézünk körüli hova lépjünk, hogy lel ne bukjnn vagy a kiálló <ílet kövekbe ne ütközzünk Asea kor izziiiitolyéi tömeg most i- világosan mutatj mim folyt • wker§ /"tt isáskaru polip módja a told mélyéből (elkerült anyagi mis végre kibi <>tt vágynak pár atéternyirt • titokzat műhely Ilejáratánál. Must. is l'oly a munka odi.lcn rövid időközbea tompa moraj hallatszik, majd \, talmas Bstoazlop jeleaik maga kráter fölüti • n pillanat uiiilva visszahull A kilökött SSCI saag el kisebb nagyobb kődarab, Isooayu robaj ballatsai amint as IZZÓ ktpillik, bombák a kemény Iává ütkösnek. OdáRurulimk lábainkhoz, s az östüzi ury \ mi! Tovább fognnk küzdeni. Kát esztendő aúlva megkérdezik anemaetet újból. Addis; késsül* létünk, megerősíthetjük az sikotmányt és akkor ;, győzelemnek nagyold, reményével vehetjük föl i harcot, Lelkes éljenzés. Ks most rátérek egy nagy kérdésre, az litalatios választói jogra. Mik-.r még a szociálisák nem is léteztek hazánkban, már akkor bivn iroHam az ált. választói jognak. En azok köaé aito/.oni. akik iniiiél több embert akarnak beiimii az alkotmány sáncai közé. De vannak iggálviiim a titkos választói jogra nézve, hu az Írni és olvasni tinlas nem lenne kikötv>-. Mert például, aki írni és olvasni nem tud. az fölkér rg\ másikat, hogy a jelöltjét irja töl aoédnlára, akkor már nem lehel litk^s és az is lehet, hogy az illető más jelölt nevet irja föl, (Derültség.) Igv van ez a golyókkal vak. szavazásnál, ahol az urnákra a jelöltek nevet vannak felírva, ha olvasni nem tud, akkor nem tudhatja, hogy melyik urnába dobja a golyót. Ma az aggályaimat, eltudják oszlatni, mellette leszek szívvellélekkel I..Ikes éljenzés), A nemzetiségektől II,.)„ teltem a parlamentéit, há lesz szószólójuk n nemzet képviseletében, akkor nem mondhatják, hogy kivannak zárva a jogokból és sokkal joliÖ.III szeretem, ha szemben ülnek az elleusegeim, mintha titkon áskálódnak. (Felkiáltások: Ugy van!' K/után b,-s/.,'-|t még az ipartörvénv revíziójáról és rendkívül érdekesen és nagy tudással ii-jteg.-ii•• az adózási rendszert. A köavetetl adónak nagy igazságtalanságát abban látja, hogy mindenki egyformán IÍZ.Hi. A szegény embernek az í.-.k. •;• i gazdag nem érzi meg. Az egyenes adókra Uezvá s progresszív adózási rendszert tartja helyesnek, mar i:| II éve lesz. hogy a képviselőházban e/.t a kérdóat fölvetette. Ha ezt az adózási rendszeri beluMizák, uem hiszi, hogy -JUH .-uii..-1 tönkre megy, rle az bizonyos, hogy oiii'iKiu embei boldogulását lelt Bizik Wekerléin'ii. aki erről mar egy iaben készttett is javas* latot, I. "L'\ most behozzs ezt az áldási hozó Végül megköszöni a derék magyar kerületnek, hogy öl jelölik. IIa érdemes rá, akkor válasszák meg. ha nem, akkor ne szavazzanak rá II.i pedig megválasztják, akkor számítsanak .ura. az országos érdekek mellett, hog^ S mindenkinek doLgában, ha hozzá fordulnak jó barátjaként tog eljárni. Isten éltesse Önöket! Szűnni nem akaró éljenzés és taps követte Ha Zoltán köszönte meg Hoitsynak, hogy a prog[gyújtunk szivarra Felelatetesan s/.< ; p bttvány egv1 egy ily eruptu,, főként este, mikor a tu/.es kmlaraboa fényi messze ellátszik. ilyén volt ajóöreg Vezuvio, mikor szelíd volt mikor m-m haragudott, Nem I- vette a föld lakója [komolyan, nean hitte, hogy haragjában oly rettenetes Azt hitte a jámbor ember, hogy a termé* -/ii Különös kegyképen adtae begyet a csodaszép vidéknek, bog) esténként a nápolyi tengerparti rcorso zajos publikumát, a: 5böl vizán rhtgó osé* nakokbaa andalgő szerelmes párokat tAzijáték kai muliitta-sa. K lnti'ii ml niurés/keilik egészen az aljába. Városi épít. lelszáatja a földet, s gazdag termés munkájának a jutalma, I Nyugalom és derű omlik el a tájon, olaj • i.;iii.iia illata nehezedik rája. Dalra nyilik a nép 11ajka, v ig danájától vissshangzik a hegy s a liget. , Megfeledkezik arról a borzasztó rciatcduUniiÖl, . melyet a sötél begy inánébsa rejt. A mellőzés ha. ragra gerjeszti a vulkáni, haragjában kitör ei pusztít mindent, IUÍI köselében a terméssel s az einher alkotott M-ur.ndii! a föld, slsötátül az. ég, szakad a I hainiii's'., fojtó lesz a levegő, ihatatlan a viz. Megjelenik az. uz., lávafolyam, elsöpör mindent, un r útjában all. l'-rdrehull az embet a mindenek lia r elolt | esdvS keli. üogv távoz.ta.sa el a veszedelmet. Nines irgakm . . . Kipusztul minden. i A \ e/.uvio haragszik .... i