Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905

1905-03-26

seil, vájjon nein akad-e olyan is. aki engedély és igazolvány nélkül árusítja a tejet, magának a közönségnek kellene a/ ellenőrzést gyakorolnia oly formán, hojjy csakis olyantél vegye a tejet, aki arra való jogosultságai igazolni tudja, ellenkező* esetben pedig a hatóságnak jelentse föl. MegemlitjUk még iit azt is. bogy vannak tejárusitók, akik annak ellenére, bogy liaszimt húznak és a tejárusitás keresetforrásuk, éppen semmi kötele* settségel nem teljesítenek a várossal izemben, holott a legszegényebb iparos, Öldmives, sőt napszámos is hozzájárul litereivel a város fenntartási költségei­tez. Az ilyen tejárusitókkal szemben ehát a hatóság intézkedni annyival nkább jogosult. Amiket pedig fentebb elősoroltunk, niii'l a legelemibb intézkedések volná­iak. melyek semmi nehézségi»e nem ttköznének és rné-is rendkivttli nagy tasznára válnának a közönségnek, Helynek érdekéi minden uton-módon rédeni kötelessége a hatóságnak; ezen élül nem csekély jövedelmi forráshoz s jutna a város. Koley azoiiliati a köz­igószségügy követeli meg föltétlenül • IiI.-x intézkedéseknek niulliatlaiiul való negtételét Az ág. hitv. evang. tanítók nagygyűlése. Papa, 1905. már. aus --. Sass litván ngodi tanító éa Mohácsy Lajos jergelyi evang. telkéén egy hónappal ezelőtt •Ikes hangú felhívási iatéatek a danántnli vang. egyháakerflletben működei elemi i-kolaí anitók mindegyikéhes, arra ssólitva tel őket, ogy i. é. március 22-én jöjjenek öaaas Pápán agy-gyülésre, • azon a Berzeviczy-féle nép­ktatásügyi törvényjavaslatnak reájuk nézve érelmes pontjai ellen óvást emeljenek A felhívásnak mer is lett a kívánt ctvd­léuye, mert mintegy (80 tanító jelent meg a özgyűlésen, melyet megelőaöleg, kedden a angoK v < gigtutnak a testen, amint a zene zilajabb ütembe csap át, kipirul az area. Klébh utaanként, aztán hirtelen hajlékonyabb lesz a e>t. gyorsabb a tempó, őrületesebb a tánc ... •ajk"-, csicsergő, később szenvedélyes hangúk aflatssaaak a ssinpadról: olé, olé.., s mi apró szerelmes fink veresre tapsoljuk tenyerünket az első sorban, Milyen büaakén Utottuk meg harminc krajcárokért a legelső elveket ! | Hat olyan régen történi volna mindez? . . . Lassan, ijeszt., hunhasággal jutnak szeml.e az ötéves emlékek. A virágok, amiket únu ügyetlenséggel dobtunk a lábai elé es <. • les oaókhintéseel köszöni meg. A színpadról álásail nézett le világoskék szemeivel, hogv mi ol.lógok voltunk mind együttesen és féltékeny leretéese] külön-külön. A Gregoritenál, a liget áta mögött elköltött szerelmes vacsorák! Az sztal közepén ült. mint egy mesebeli királynő, '••rka, téhér musselín ruhájára halvány tényt etett a gyertya világa. Milyen boldog volt a apos, aki mellette ülhetett és Saatbetts a va­sorájál! A l.al/.-ainos nyári éjszaka Islbissergetts a erünket e- -ort hozattunk, egymásután hozattuk . SüSt I il. ii •! 4_— '« * * > • U«_;:„' ... tiaál-téle sörosarnokban ismerkedési estély tartottak. A nagy-gyű b-s kedden d. e. tél Ml é.rak. v.tle kezdetét. Kvaiig. egyházközségünknek nag tanácsterme teljesen inegi.lt az egyházkerüli minden vármegyéjéből ide sereglett tanitósággs de a helybeli ev. ref., róni. kath. és izr. tanité is szép számmal jelentek meg. A gyűlése flipp Sándor kir. tanfelügyelő, liclilk Lajt fŐSSolgsbirÓ, Lállg Mihály állami tunitóképz. intézeti igazgató -'s Pupp József soproni c tanitóképző-intézeti tanár, mint vendégek s/.i: tén részt vettek. A környékflnkbeli ev. lelkes; karbid is többen voltak jelen. A gyül.'s émkkel s liahtiiuf tiiisztá OŰSpöki titkár imájával vette kezdetét. Mel után Mohácsy Lajos lelkésa szép szavakki üdvözölte a jelenlevőket és télhivta. hogy k<» gyűléssé alakulva, a korelnököket s jegyzők. válasszak meg. Az előterjesztett ajánlat folytan elnökök! választattak: Mühl János, Plevniezky Pál, Bánd János és Sass István tanítók. A közgyüb jegyzői pedig: Farkas György, Hammer Gyűli llérícz Sándor. Pfendesack Lajos, Koczor Mái ton és I'ataky Béla lettek. Mühl .lauos elnök mintán űdvöaölte köagyüléa tagjait s a vendégeket, felhívta jelenlevőket, hogy Szuluy Ferenc esperes válasszák meg a gyűlés (kazeinokévá. Enne megtörténte atán í'app Fenne tanító vezetés alatt bizottságot nevezett ki. mely a diszelnöki s Gyuriit: Ferenc püspököt a gyűlésre hívj meg, s addig a közgyűlést felfüggesztette, A püspök és a disselnöknek megjelenési kor l.lkes éljenzés súgott tel a terembei Szalay Ferenc esperes megköazöni a személy iránt megnyilatkozott bizalmat, s kitejti. bog teljesen együtt érez a tanítósággal, midőn a jogaiért küzd. s óhajtja, hogy kívánalmai a illetékes tényezők által teljesittcsaanok. F.ztuáu SiKS Niván elnök nép besséddi üdvözli tíyurátz püspököt s kikéri jóindulatú i tanítok mostani törekvéseihez. A püspök válaszában ígéri, hogy a mi Hatáskörében a tanítók erkölcsi és anyag jólétééri megtehet, szíves készséggel meg fogj lenni, mert lelkéből tudja méltányolni azt fáradságos, .!<• szép hivatást, melyet a tanítóság betölt. A közgyűlésre Isten áldásai kéri. Most Sass István ül az előadói asztalból • szabatos előadásban foglalkozik a 1 leizev i.zy féle népoktatásügyi törvényjavaslattal. Előny i javaslatnak, hogy .1 tanítóságnak jobbhelyze mmmammmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmwmmmmmmmwmmm ipáknak tetszettek azok az árpáié mellett eltol tőt! szerelmes esték. * Azon időben pedig mindnyájan türelmet lenül számláltuk az éveket, amikorra kijaruir minden iakolá! és teleségül vehetjük Terkát, rilágoskéksaemfl táncosleányt. Mert komoly szán lékkai voltunk mind és éjfélen, a Gregoritaná Ikolii.tt szerelmes vacsorák után hazafelé bau lukolva. lázas tövei gondoltunk az évekre, ainike .• k>ll még morzsolni, őrizvén Terkát mindéi •ossztol. de legfőként amaz öreg göthös legény kétől, aki ez id.. szerint esu! kis szemeit kitá „ótvii. tahink pillantásokkal leste, amint Terk.ii neglibbent 11 rózsaszínű ruha. Hat így jött az ösz. A szeptember, ami ilyan szomorú rcsignácíóval vártunk. A falevelei .-gy re vastagabban borították a ligetet, most ma laomornabbak voltak aa esték és délntánonkén t színkör felé ballagván, szomorn dolgok jutót ak eszünkbe a falevelek hullásáról, az ulids. ilöadáaról ah, olyan szomorúsággal olvastuk i lapokat, mint a Vakáció ut.dséi napjait, de leg öbhet Terkáról, a vilagosk-kszeiiiü táncosleány .'•I. akiről remegve sejtettük, hogy valamely or • •tunha fog elszerződni, ahol \|ös gavallér ural nulatnak. este kezdődnek 11/ előadások es egv órint ötven krajcárért csal. a legtit.dsé, helyrt • het kerülni. tet biztosítani akar s a legnagyobb alistnerését fejezi ki <• javaslatnak ama hazatias célja iránt, mely a magyar nyelv tanítását és a tanítás intenzivebbé tételét az egész vonalon minél sikeresebbé tenni törekszik. De telemlili és bőven megindokolja, bogy vannak a törvény­javaslatnak egyes olyan szakaszai is. melyek a felekezeti tainlóiiak anyagi érdekét veszélyezte­tik, s még azt a csekély jót is elvonják tőle, melyet az 1803. évi XXVI. törvénycikk részükre biztosított. Majd a nyugdíjkérdésre téri át. • ismerteti azt 11 mostoha eljárást, melyben a telekezeli tanító nyugdíjaztatása alkalmával réssé süL Ugyanis tanítói és kántori együttes fizetése egészíttetett ki eddig államsegély Ível MIKI koro­nára, s mégis csuk a tisztán tanítói fizetés után huz nyugdijat, pedig megfizeti mindkettő után évről-évre a nyugdíjjárulékot. Több fontos és figyelemre méltó megjegy­zés után. határozati javaslatában azon Óhajának ad kifejezést, hogy mivel a felekezeti tanító is épp oly fontos munkát véges, mint az állami tanító, epp Oly lelkesedéssel szolgálja hazáját, s tesz szolgálatot a társadalomnak, mint amaz. ÜZ.et.'se ís. és pedig II tis/.táll tanítói tiZet. 's, • épp oly összegig. J400 koronáig egészíttessék ki államsegély lyl. mint a mennyit, élvez az állatni iskola tanítója. Igy aztán, ha a kántori javadalom néni számíttatik is be a nyugdíj­igénynél, nyugdíjazása alkalmával a felekezeti iskola vezetője sem szenved rövidséget. A közgyűlés lelkes éljenzés mellett, teljes egészében elfogadta előadónak javaslatát s azt memorandum alakjában felterjeszti pártolás véget! az egyházkerületi közgyűlés — s a vall.- és közoktatásügyi ra. kir. minisztérium síé. Egybeu megkeresni határozza az összes protestáns ta­nító-egyesületeket, hogy közgyűléseiken hasonló . rteiemben határozzanak. M'g ugyani sak a fentebb emiitett törvény­javaslatról mondták ,­l véleményeiket, sok szép eszmét fejtegetve: HaíSZCT Henrik, Szabó György cs Szij Lajos tanitók, A közgyűlés tartalmas előadásaikat nagy figyelemmel hallgatta végig. Végül kimondjak a megjelentek, lmgv a dunántúli ág. hitv. eV. egyházkerületi tanito­egyeaületel ezennel megalakítják, mely mihelyt alapszabályai megerősítési nyernek, megkezdi működését. Ezzel a tanitóságnak egy régi vágva megy teljesedésbe. Eissel kimerült a tárgysorozat, s d. u. | urakor liáiuty János elnök hálás köszöneté! íe­Kz.-k illan pedig tulajdonképpen .sak egy hintó],d eshetnék még szo és a kiélt areii. fes­tett öreg legény kéről. £gy estén ígyen szólt hozzánk Terka: — Fiuk. ma nem vacsorázom veletek. A szemein fel-fel villanó tüz bujkált ke­resztül s csak most. az ötéves emlékeket hábor­gatván, gondolok rá vissza, mi volt az: az első bűn tüze . . . Aztán nagyon szomorúan nézett a sze­münkbe, megszorította mindnyájunknak kezét ás félénk remegéssel tekintett amaz ..reg legényke felé, aki a ml eb., szerelmünket rombolta össze. ... A sárga levelek iii.g-iüegkoppantak a kalapunkon és mi még egyre néatttk szomorúan 1 tovsrobogó ko.sit. amint az öreg legényke mellett megvillant a fehér musselín ruha... Az avar szomorúan zörgött a lépésünk alatt, mi tizenÖtévea szerelmesek pedig egyértelmüleg kimondtuk, hogy a nőj 11.n1 általában véve. min­ien kivét.-\ n.'dkül hüteleii. Az utcáról tavaszi illat csapódik kávé­lazba es öt évvel ama szerelmes nyári hónapok itán. az újságból olvasom, hogy valami világ­városi mulatóból lepett az oltár elé agy komoly •s gazdag ur társaságában Terka. a legbabaar­•tlbb tain osleány. akibe öt esztendővel előbb H.londulásig szerelmesek voltunk mind.

Next

/
Oldalképek
Tartalom