Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905
1905-03-19
Gyász az Estorhazy grófi családban. Esterházy Férem- gré-t belső titkos tanácsos, devecseri és tatai nagybirtokosi ét családját súlyos csapás érte, üt éves ki- fink: Esterházy József SÍIV.I az orozra támadó, gyilkos kórnak esett áldozatául, mely a szülőkéi legszebl reménységeiktől fosztotta meg, A mélyen anjtoU apa ez idA inerint délen tartózkodik é- réssl sem vflii't.-tt a korán elköltözött kis gróf temetésén, akit osütörtökön kisértek ideiglenesen • tatai kegyúri templom airboltjábs, honnan X.<; aimára szállítják a családi sírboltba. — A zsinat. Folyó bő lt'.-an nyül meg Budapesten az ev. ref. egyetemes zsinat második ülésszaka, Kun Bertalan püspök és báró Bánffy Ii.-y.sö legidősebb egyházkerületi fögondnok, mint világi elnök, elnöklete ahnt. A /.sinnt folytatta ág adóügyi java lat tárgyalását mindössze a javaslatnak az államsegélyre vonatkozó p..ntjait 382 -gS4. i. utasította, Czike Lajos papai faiskolai egyházi gondnok javaslatára, egyelőre még az adóügyi bizottsághoz, Ennek letárgyalása után a közalapi, bíráskodási, tanügyi és papválasztási törvényeket készitik elő. Pápáról résztvesznek a zsinaton: dr. Antal (iéza theolog. tanár, egyházkerületi és főiskolai gazdasági tanács-elnök. Barthalos István ügyvéd, a pápai ev. ref. egyházmegye világi gonduokaéa Kis Jusséi ev, ref. esperes. — Jubileum. Ur. Klein M .-bei skereki főrabbi, aki Pápán 1*873 -lrWl-ia működött, miiju-s bávában Ünnepli tn 2 4(t éves lelkészkedésének jubileumát. A derék pap városunkban is közszeretetben állott >'•- távozásával j<'. emlékei hagyott nálunk és iu\ nincs kétségünk benne, hogy különösen 1 pápai izraelita bitközség kifogja venni a maga részét a jubileumi ünnepségből. Tornyok restaurálása. A Főtéri templom tornyainak vöröitrézburkolatn di-zitményei tudvalevőleg ungy darabokban lehullotlak. Kriszt Jenő plébános a nagyobb veszedelmei elkerülendő jelentést teti tornyok állapotáró a kegyuradalomuak, mire Jákói Gézit mradalm igazgató Saumwald Férem bécsnjbelyi toronymászol meghívta Pápám, h"gy Faa Mihály helybeli építőmester közbejöttével vizsgásaméi alaposan a tornyokat. A beható vizsgálat mult szombaton az egész déleíöti folyamán megtörtéut s konstatáltatott, hogy gerendásai igei nag} része teljesen korhadt, minek következtében a vörösré&burkolai szegezése tágult és a burkolatot a -/.él lefejti A szakértők azi mondják, hogy nagy munkába keiül a két torony renoválása, meri s embernek egész nyáron át dolgot ad. Sanniwatd toronymászé az ilyen munkaiatokat állvány használata nélkül, kötélen lógva bámulatos ügyességgel és szakértelemmel szokta végezni. Évekkel előbb mái egyszer javította a tornyokat éa hajmeresztő volt Öt láini szédületes magasságban sok«zoi csak egj függőleges létrán dolgozva. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogj Sáumwald zsjerint ily gyönyörű vörösrésdiszitményü tornyok másln.l nincsenek az országban. Koszönetnyilvanitasok. A „Pápa Takarékpénztár" résavénytársaság az Irgalmasrend pápai kórháza segélyezésére IL'H koronái vnlt szi\e- utalványozni. Ezen kegyes adományért, agy rémiünk — valamint szegény szenvedő embertársaink nevében i- a legőszintébb hálaérzettel mondok köszönetet. Mura Fülöp, irgalmas-rendi házfőnök. - A helybeli ev. ref. egyházközség elnöksége bálás köszönetei nyüvánitja a Pápai Takarékpénztárnak, abból az alkalomból, bog] 100 koronát; a Páps városi <-s vidéki takarékpénztárnak, bogy 80 koronát kegyeskedett adományosni az egyháskösség Megénysorsu iskolás gyermekeinek tankönyvek* kel és tanszerekkel való ellátására. — Gyaszrovat. Tragikus balállal mult ki Singer .lakai, a „Tirol" vendéglő bérlője, kit neje ás öcaose kisértek föl Bécsi rvosi konzultációra. Derék polgártársunk Bécsben rövid néhány Óra alatt meg i- lialt anélkül. hog\ orvosi' miitéi alá vetett* volna még magát. Halálát larVSSélhfldés oko/.ta. Varosiinkl.au általános a részvét a Szerencsétlenül járt. hirtelen elhuny 1 bérlő és. saládja iránt. Az elhunyt holtteteinét Vasttton kosták haza es mi .1. e. ',1 órakor temetik a \asnti indóháztól. • A „Honi bál'*, a pápai isr. nőeg; által folyó bé. 11-én rsedesett táncestély, mint már legutóbb megírtok, fényesen sikerült. A „Griff 1 száll-', nagytermébe nép számit, -liszotársa-ág jött üss/e .-zen alkalomból, A hölgyek* ii.-k nagv része, kék alapit, fidtár pötytyöa „boni" szövetből készült csinos öltözékben jelent meg. de azért v-.ltak sokan disses báli toalettekben is. Mar 0 órakor kezdetét vette a tánc és vigkedvvei a hajnali órákig tartott. Kedélyesség és fesztelenség volt fő jellemvonása a bálnak, melyről mindenki csak a legssebb emiékekk*! távozott .1. l'gv. hogv a kehes hölgyrendesőség, dr. Lövy Laazlóne egyesületi eluökkel az élén, buzgó fáradozásainak in>'-lt<'. jutalmát lelhette a 1.álnak minden tekintetben szép sikerében. Csinosak v-.ltak a női táncrendek is. Az első négyest ön pár táncolta. Jelen voltak a kővetkező hölgyek: Asszonyok: Abeles Lgnáoné, BlauHennkné, Brachfeld Kmilné (Budapest), Benedek Gyuláné, Borger Józsefné, Braun Miksáné, Böhm Józsefué, Bittét A.1-. In.'-, Deutsch Ignácné, Domány Autalné (Budapest), Deutsch Dávidné, ifj. EHsler M-.rné. Bzv. (jol-l Sámnelné, Begedüs Ferencnó, Kerpel Gusstávné, dr. Kövi Józsefné, Kellner Mórné, Kellner Simonné, -iz\. Krausz Henrikué, Keleti Jeuőné, Kohn Lipótné, Koritschoner Fiilöpné, .li-. Lőwy Lászlóné, Lázár Adámné, Löfiler Samiielné. Ligeti líii-l-.ltiié. Lang S.i um.-lné. I.linzer Mórné, Neitiiiann Kándorué, Pollák Rttdolfné. Politzer Qáspárné, l»é-\ é-sz Arnnldné,áss. i; isenberg Fanni. Steinberger Lipótné, ifj. Schlesinger Mórné. Hehlesinger Sándorné, Senor An* miiiné. Sckwartz Vilin-.-né. Stern lgnáoné, SchönI- -1-I Károlyné, Stern Vibnosné, iij. Stern Lipótné, Selinkó Jakabné, Schlesinger Ferencué, Weisz II- -in ikné, V'argyaa Adolfné Aesádi, Wallenstein Dánielné, Weisz Sámuelué S.-Vásárhelyl, Weisz Samuné, Welt ner Jakabné. Leányok: Abeles Sárika, Berger ttóza,Biuéi 1> •na. Deutsch Malvin, Hegedűs Róza, Kövi kne.la. Kőim öizi és Franciska, Lang Olga. Neuli.in-l.-r líi/.a Tapolca), Politzer i>iz--lla. Stern i!• > 1 • i. Schlesinger .lanka éa Herta. Selinkó Irón. Országos kepvisolöválasztok összeirása. Vármegyénk központi \ ál.i-ztmánya. folyó le- ll-iki ülésében, az orsz. képviselöválasztók 1906, é-vi érvénnyel bírandó névjegyzékének kiigazítására hivatott küldöttségeket, a pápai Járásban a ffiszolgabiróság javaslat ám. a kővetkezőleg alakította meg: Ugodi választó kerület alsó részében elnök: Mayer Lajos P.-Gyimót, rendes tagok: Hallá Dezső Kup, Balogh István Vanyola, póttagok: SzaiíF Aladár Marcalto, Kapácay Pál Vaszar. Ugodl választó kerület felső részében elnök: Bognár Endre L.-Patona. rendes tagok: Garay Béla üic, Leitgéb Józset Vanyola, [K>I tagok; Fadgyas üyuls B.-Tamási, Szabó János B.-Set.-Liiszló. Somlyói ásárliclyi kerület |iápai járásbeli részére elnök : Szües Zsigmond Kéttornytüak, rendes tagok: Mobácsy Lajos Gergelyi, Ssslóky Gésa Ks.-Ssalók, póttagok: Vida Gyula Mihályháza, Trsztyeuszk) Sándor Nyárád. A papai önkepzö Leány egyenúlel folyó hó 22-én este s órakor saját helyiségébeu a Jókai szobor javára előadó ül-'-t tan a következő érdekes műsorral: I. Chopin _A- Dur lmpromtu" zongorán előadja Ki< József zenetanár, s, „Boszorkány dala" wiklenbruchtól, fordította Ábrányi Emil, szavalja Kohn Paula. 8. Felolvasás, tartja dr. Antal Géza. 4 „Rákóczi zászlója", melodráma, szövege Protontól, zenéje Szentgál} Gyulától, szavalja Nóvák Pál, zongorán kiséri Major Kaiman, ö. OttVertUTe, F1--I--U .Martha" cimü operájához, előadják zongorán Ki-- Vilma, Horváti) Mi-i: vonós hangszereken Gáty Zoltán, Ráca Desső főiskolai tanárok, Fazekas Mihály, Losonezy Gyula VII. o, tanulók, ti. Bihari Jenő „Szeptember végén" énekli Tóth Anna. Belépti díj tagoknak ÖO fillér, ttem tagoknak 1 korona. Műsor Után teae-telv. Teli kóstoló. Kedden, 1. bó 21-én tartja meg a Wahrman-egylet téli kóstolóját a „Korona- kávéház összes termeiben. Az egylet kóstolójának már a tavaly is kitűnő sikere \--lt és bizonyára az ideinek még nagyobb lesn, Hogy pompás mulatság ígérkezik, az minden kétségen télül áll. Hiszen már magának a belépőlijnak rendkívüli csekélysége i- arra ösztönösbe! mindenkit, hogy réssl vegyen «• mulatságon, unely ennek dacára, annyitele kedves -zórakoíiist h.-lve/. kilatá-ba. bog» sak ugv válogathat .enne. aki ott less é-- emellett a jótékonyságnak i- jé. szolgálatot fog tenni. Az iparos tanonciskola I li tanfoyamának sárvizsgálata 1. bó 18 én -1. n, 4 őrekor iii-nt vógbe Pap Bándor kir. tanfelügyelő, az partestület kiküldöttei a tantestület jelenétében. A vizsgálaton a kir. tanielűgyekl ala. -sin megforgatta kérdéseivel a növendékeket, a vizsgálat végestével vallásol munkás életre ntetto őket. Szavai után egv növendék mondott [öszöuetel a tanfolyam tanárainak, a felügyelő .izottság elnöke Kiss Erufl pedig a vissgálaton negjeleuésén a- tanfelügyelőnek. Félhótkor a i/.sg.ilat végei én. Pedel tüz a konviktushan. K zönégünknek talán tudomása sines arról, bogy nilyen u»irv veszedelemtől mentette meg néhány levek ein'.<-r lléttoll V ilT.I d-'-IM \ ál'"Slll l kat. Az .riási izéiben, mely .-z .'ii--l dühöngött, IÜ/.--' • •gólt a főiskolai koiivíktus padlásának gerenlázata. Szerencse, hogy a főiskola derék növenléke Patay F.mil theológus-ifju ébren volt az •jt'-'-l utáni időbi.'ti, éa hizi felé mentében észre •ette a veszedelmet, Felzörgette tehát a főisíolai szolgákat. - azokkal 11 ag\ hírtelen tenu-•nnett a padláson, - a konviktu* vízvezetékének elhasználásával, a padláson gomolygó sűrű füst iiiatt. nem csekély akadályok után. a tüzet el.li..nák. még mielőtt a városi tüzoltótoronyban 1 veszedelmei jelezték volna. Három órakor . eg.-zt -k a tüz eloltásával, ea időtől reggelig i/.utáii őrködtek, nehogy valamelyik elrejteti . : át szik, hogy egv a kémény falatja eresztett gerenda voll a veszedelem okozója. Szolgáljon •z intésül az építkezéseknél. A „Papai kerületi bete°,«?í;jlyzö pénztár" XII. évi rendes közgyűlését t. hé. I'.i-eii d. 11. 2 "iákor és határozatképtelenség •setén folyó --vi március hó 2(5-án, -I. u. _' órav r. saját hivatalos hel\*i»égében Szeut Lászlóutca JJ'i. sz. alatti tartja meg, melyre a közgyűlési kiküldöttek ez uton is meghívatnak. aegválasztása. I. Hat rendes és 3 pótvalasztoti lirósági tag megválasztása, ő. Az alajíazabályok >. ji-án alapuló o|y indii ványok tárgyalása, melyek 1 közgyűlés napját megelőzőleg legalább l v órával A papai állami tanitokepzo-inttzet auarUara e- ifjuságs ailal a I•.i\."• hé. len. az ij. segít-i-egyesn.t-t alaptőkéjének sövelése céljából •eletetett hangversennyel önssekötött táuomuűtaág dkalmával felülfisettek; fai Gyuláné * K, Na^v labriella K. Sobiupai Sarolta •'! K. Markhol •'. k. I.aoi Hanti) Dezső 1" K. \alla o/a 80 K. Zubrisiezky Miklós ". K. Gyurátz Ferenc 1" K. Kemény Gyids 2 K. Csillag Dezső '- K. dr. Ama. "óva .', K. 11 a,ii-iesky Béla 6 K, Her/. Dávid - K. Dienstnuma Tamás J K, Pelhő lasset K, Mura Fülöp •> K. Goldberg Gyula i K. [rgabnas-rand gyógyszertára ."> K. Bodő L'ii.e- i Hl K, Tsiss Inna ö K, \ arca I)enes l K. -Ir Lövi László* i 1 K. Kuate János 3 K Kovács Mihály Ii K. Saáry Lajos •> K. ifj. Eistet klór - K, Ctiriaatéty Árpád •> K, Seman Gábor '- K. Varga Lajos ;> K, Mohar Jóssef ."• K. Igoads János 1 K, Gulyás Miklós 1 K. -Ir. Körős Endre 1 K. Ki— Jössel 9 K. Nenmaa Gábor .' i\. lliinka Anna .. K. Ai-kermall Alajos 1 1\, i-1aneii-l.eiist Viktor I K. Reguly Nándor ;> iv. [faa Mihály 4 K. Karloviea Adolf ö K. Meinhart ágostos - K. llariii-is /...Ina '•> K. Fogadják a nme- ssivá adakozók áldozatkészségökéri ez uton s a/, intézet taaárkara és ifjnságs hálás kflsiftnetét Ellopott es nienkei'ült ora. Hustagyókedden farsangvégi mulatságot csapott Sórápou Bálim János ssabadságos katona, akit. i „szessélyes italok* reggel felé lábáról levettek >- joizü álomba merítettek a kor- -mal.an. Cmberűnk mikor, szerdán reggel, felébredt, SMH •züst óráját, sem láncát nem találta maijánál. \z ottlevő pápai csendörjáröi azonban liamaosan kin\--ui-'Z'a a tett.-t Pék Sand-.r mirápi akos -zi-m-lvéhen. akinél meg lett aa óra é-s a am- is. Péket pedig teljéién tették a kir. járás.ii ---ághoz.