Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-03-15

XXX. évfolyam, Pápa*, 1903. március 15. 11. szám. PAPAI LAPOK. Pápa varos hatóságának és töhh papai i pápa-videki egyesületnek meg választó ti köxlöuye. Megjelenik minden vasárnap, Szerkesztőség: Jókai klór-utca 969. s/ám. Felelős szerkesztő: Llőtizetésok ós hirdetési dijak .1 lap kiad'.hivatalához küldendők. Kiadóhivatal: tíoldhcrg (iyula papirkereakedéae, Fő-tér. Telefon ttáen ; •/ /. KÖRM ENI >Y BÉLA. A lap ara: egész évre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre :: k Bgyea szám ára 90 fillér. Március idusán. Régen . . . ezen a napon szökkeni ki .Inlitis Caesar piros vére ;i eapitoliuin oszlopaira és azok :i vércseppek a római nép Bzolgnságának zárókövét, egyszersmind a szabadság hajnalhasadásál jelentették. Pro |,i!ria et libertate emelte föl lőrét a gyil1: Casea és atnikor elhangzott ajakán •kéz, szólj helyettem! £ összeomlott a templom, a nagy Caesar lelkének temploma. 1. a szenátorok mind befenték kardjukat ig vérrel és a köztéren a nép örömrivalgása közben kiáltozták : Meghalt a bitorlás. Meghalt a nagyra vágya- bűne. Béke Szabadság!< A kihullott vér szaga azonban belevegyült a szabadság édes illatába é- utóbb is számtalanszor vissza-visszatért ;i hajnalhasadás vércseppes emlékezete. . . . Nagyot lebbenteti az örök idők szárnya és a szolgaság jármába hajtott Hungária sötét égboltozatán is, ugyanazon a napon, március ídltsán ragyogott föl a szabadság hajnala. Félszázad előtt, hosszú, nehéz éjszaka után. De Hungária földjén nem szökkentek vércseppek az áldozati oltárra és nem azok zárták le a zsarnokság korszakát. Hungária ;• •'••'< 're a szabadság hajnal hasadásakor a béke angyala röppent le; a lelkeket keresztüljárta az örök világosság s nem hangzott a halotti beszéd komor tónusa: . . . hatalmas Caesar, mily alant heversz!* ... hanem ellenkezőleg a Szabadság, Egyenlőség és I estvériség hódító gondolata H fakadó életnek, az édes örömnek, a kedves reménynek s a tiszta boldogságnak fényét, ragyogását sugározta szerte-széjjel. Amíg ott temetésre szólt az étiek: nálunk öröindal repült az égbe. Atnig a multat képviselő zsarnok holtteste fölött lázító beszédet mondott Antonius: nálunk az engesztelőd és BZÓzatát suttogta minden ajak. Amíg ott Caesar ruháit mutogatták az utcákon és szomorúságot idéztek elő: nálunk zászlótengerbe vonták a házakat és túláradóvá varázsolta a sziveket az öröm édes mámora. < Mi, mennyire különbözik a két nemzet szabadságának hajnal hasadása ! . . . Melyik volt szebb'.' . . . Melyik dicsőbbV Bizonyára a Hungária földjén fölfakadt szabadság volt az! Mocsoktalan, tiszta, lenyes. A tavasz balzsamos légárama csak a szabadság tiszta fényét hordozta körül s a pórnak, a leigá/.ottnak, a szolgának megvalósította édes álmát ... I Igy szálll ide hozzánk szivünkbe, a vérünkbe, a lelkünkbe, mint ahogy a napsugár leröppen a tőidre, beröppen a palotákba, beröppen a gunyhókba. Fényesen, ragyogón. S milliók szive j dobbant meg; milliók lettek szabaddá . . . A szeretetből, az Örömből, a lelkesedésből szép hódító gondolattal, ártatlan tisztasággal született a mi glóriás szabadságunk. Évfordulója van annak a napnak. Ma is tavaszi lágy szellő hozza felénk fakadó élet balzsamos áramát. Ma is itt van szivünkben a szabadság fönséges gondolata. Ks szövögetjük lelkünkben a mult idők aranyos szálait. Es mit beszél március idusa varázsos szavával, biblikus ihletésével? Megtudjátok, ha viaszaszálltok az emlékezet ihletett szárnyán a mult idők világába, lényébe; ha niegfürödtök, fölújultok a dicsőség forrásában, ragyogásában. < • 11 jertek örömöt, lelkesedést, hazaszeretet, önfeláldozást s mindent, ami szép. magasztos előttetek, tanulni március idusához, ahhoz a naphoz, [amelyben az egyetemesség örökszép gondolatai besugározták fényükkel az elméket ! — 'S amikor örömmámorban tör ki a lelketek : ne gondoljatok arra, hogy azt a szép szabadságot nemsokára elvették tőlünk. Ne gondoljatok ana. hogy alig pár hónap múlva, karddal a kezünkben ott állottunk a csatatéren, hogv azt megvédelmezzük. Ne gondoljatok arra, mert lelketeket bánat tölti el. I'edig tulajdonképen azok a szomorú napok is a dicsőség és öröm tiszta Bujdosó kurucok. — 1908, maré. ló. — Nagy messze, zordon sír ölében, A marványtenger partja mellett A bujdosó kuruc leventék s a nagy Rákóczi ott pihennek . . . Mi dallam ez? Mi sir fel ott a szélben, Mely végigszáll a Márványtengeren '.' — Hazát keresve lelkeik csapongnak, Mért rajtád őket, én nagy Istenem '.' I >h, hogy küzdöttek mind halálig, II gy véreztek szilaj csatákon! Nem földi harc, mit harcolának : Magasztos, fényes, tiszta álom ! I.s most pihen babértalan sirokban A testet öltött hazaszerelem . . . K szent hazából mért iizéd el őket, Mért sujtád őket, én nagy Istenem ! Magyar szabadság! Csillagodnak 1

'k voltak legszebbik sugara! Tündöklő hősök keltek akkor Az éjjel győzelmes tusára . . . — De, hajh, mi dallam zúg fel ott B légben, Mily ének sir amott a béieeken '.' I »k bajdoanak basátalan hazába I — Mért sujtád őket, én nagy Istenem ? . . . I nnep van most a nagy világban, Szabadság napja, lenyes ünnep. Virághajtó tavasz lehóbeii Selyem zászlóik ringnak, fis/ülnek . . . — Azt vélitek, hogy ők pihenni tudnak Sírok ködében e nap' csendesen ? — (Iszol j el róluk fájó, bus igézet ! — — Ne sújtsd már "kot, én nagy Istenem ! Hadd jöjjenek megint közénk ők, lladil lássák, bogy virul a nemzet: Könnyebb le.-z. akkor -iri álmuk. Könnyebb a föld, melyben pihennek. Ha meghallják : mint zendül a Szabadság Dicséneke a völgyön, bérceken. Isméi a régi, régi lángra gyúlnak. — Ne sújtsd már őket én nagy Istenein ! . Magasztos, fényes, tiszta álom Bontá ki fátylát must felettem . . . A vérrózsás multak honában Kürtök szaván iindalg a lelkem . . . ... A köd szétoszlik s őket jönni látom Sugár ruhában, tisztán, fényesen ! — Oh, hogyha álmom most valóra válna ' — Ne sújtsd már őket én nagy Istenem ! K elzúg a dal . . . lendül a zászló, S a harci mének már robognak . . . Hallom ijesztő vad tusáját A feldübörgő hadsoroknak. Hallom, mint zúg a gvózelemkiáltáA völgybe lent és fent a bérceken l'.s látom drága vérük hullását! — Ne sújtsd már őket én nagy leteneni Aztán megint bus némaság lesz, A vég ijesztő némasága. Rodo-lóiból felém nyilallik Nehéz bánat fájó sírása . . . Letűnt a csillag . . . elhunyt hós vezérünk, Mint. Szent Urunk a gyászos Pénteken ., Nehéz kornyéknek huilátását látom ! Mért sujtád őket én nagy Istenem 7 l j kép! . . . Halványul im' a régi . . . Nem halljátok : mi dallam ébred ? Szabadság k>'l a «ir óléból S ez a feltáinadá-i ének. Rákóiczi lelke szárnyalt itt közöttünk Ks ihletése volt a sziveken, Mikor széttörtük kinzó lámáinkat ' — Ne sújtsd már őket, én nagy I-lenem ! o járt előttünk a tiszta fényben, Hogy meglendüli a harci dallam. (» hiztatott szelid szavával, Ha vércsénk a viadalban. Dörgött az. ágya . . . S hányan voltak itt i.« Kik elhullottak büszkén, véresen Te érted, drága, égi szent Szabad-ág ! — Ne sújtsd már őket én nagy Istenem ! Minden magyar, kinek szivébeu KI a hazának szent szerelme, E nagy napon tekint-en \iw.a A lángoló, nagy HcllemokTS ! Szerezzen tőlük lángot lelkesülést Imádkozván magába, csendesen : *l Mikes Kelemen I opikors/agi l.e\elei. I.XI1. .Ma nag\péntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokat kell siratnunk." 1786 ápr. 8,