Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-09-20

— A főiskola népessége. A/, ev. ref. főiskola theologiai akadémiájára eddig beiratkozott H hallgató, B főgimnázium 8 osztályába pedig [>42 tanuló. Igy a főiskola népessége ez idő szerint 004 növendék. — Eladott papi birtok. Kriezi Jenő plébános püspöki s kegyúri beleegyezéssel a pápai plébánia tulajdonát képező majort eladta Cturgai Gyula pápai lakosnak, a papmalmot pedig Héel Ferenc pápai molnármesternek. A vételári a vesz­prémi káptalan kezeli. — A városi villamos-telep művezetője f, évi október hó 1-én foglalja el állását, minek folytán ezen időtől kezdve a város is fogad el magán-berendezéseket. Mindazok, kik a város szakértőjével kívánják a berendezéseket végeztetni, abbeli óhajtásukat /. hó 21-ik napjától kezdte, a polgármesteri iktató-hivatalban, Szűcs < iyula köz­gvá ál jelentsék be. A berendezések a jelentkezés sorrendjében végeztetnek. — Sorshúzás. A pápai ev. nd'. egyház templomának építési céljaira kibocsátott sorsjegyek húzását jövő bó óén tartja meg. A sorfa OZ ás a vármegye alispánja által kiküldött polgári bistos : /;.// Lajos lőszolgabiró jelenlétében, az ev. ref. lelkészlakban lesz. Mindazok, kik sorsjegyekéi kaptak, f. évi október hé. -1 ig a sorsjegyek árát Kii József ev. ref. lelkészhez be kell küldeniük, mert különben a visszatartott és meg netn vasa rol* sorsjegyekkel játszani nem lehet, illetve az ilven jegyekre a nyereményeket nem adják ki. Gazdasági egyesület í ülés. A Veszprémvármegyei gazdasági egyesület igazgató­választmánys f. hó 23-án delelőn órakor Vesz­prémben a vármegyeház kistermében igazgató-választ­mányi ülést tart. Tárgyak a következők: 1. Klnöki hej.l.Mitések. — 2. Az 1904. évi költségelőirányzat tárgyalása. — .'5. Margit-telep eladásának ügye. — 1. \ vármegye területén Csikólegelő létesítése. — T>. < > várak és iparvállalatok ajánlatai képviseletük átruházása iránt. — 6. TüskárbiztOMtások ügyének tárgyalása. — 7. Esetleges indítványok. Egyházi ünnep. A bomok-bödögei ev. nőegylet buzgó áldozatkészséggel díszes uj oltárt éi szószéket építtetett a templomba, amelynek ünne­pélyes felavatásé mult vasárnap délelőtt volt. A s/.ép itinep fényét nagyban emelte az a körülmény, li -• a felavatási szertartást Oyurátz Ferenc püspök vég te, akit a községbe érkeztekor lovas bandérium - .i község elöljárósága fogadott, amelynek élén Kot ícs Endre homok bödögei korjegyző mondott üdvözlő beszédet. A lelkészlaknál pedig — Balogh István vanyolai, Tatay Lajos bakony-tamáai lelké­szek él Piri Károlv pápai segédlelkész társaságá­ban az egyház lelkésze: Tóth Kálmán fogadta szívélyes szavakkal a püspököt, akit a Islkésslakon üdvözöltek még: a ref. egyház nevében Kelemen « ind lelkész, az ev. nőegylet, s az iskolás gyer siekek küldöttsége, fiz órakor a püspök, kisérve a felavatásnál segédkező lelkészektől, fehérruhás leányok "ortala között a templomba vonult, I kezdetét vette ** ; ~ienitisztelet. Ének, s Tatay Lajos buzgó imája után GgurátM püspök az oltár elé lépett s remek ékesszólással magasan szárnyaló beszédet tartott, amelynek végén felavatta s magasztos rendeltetésé­"ek átadta az uj oltárt. Azután a dalárda adott elő Zacher Sándor tanitó vezetése mellett egy szépen •ikerült karéneket, amelynek elhangzásával Tóth Kálmán lelkész mondott a szószéken igazi lelkese­séssel, nemes szónoki hévvel előadott beszédet, ki­éinél ve abban a homok-bödögei ev. nőegylet példa­adó áldozatkészségét, vallásszeretetét. Balogh I-tván Wkéss urvacsorát osztott. — Délután 1 órakor a Mké-zlak OB ebéd volt, amelyen több szellemes fel­köszönté' hangzott el. Az elsőt mondta Kovács Kndre (, >'iirátz püspökre, a másodikat Tóth Kálmán s/.in­a püsj)Ökre. (lyurátz ]>üspök az egyház ós a község vezéreit, Balogh István a tanítókat, Tatay •'»Jos az ev. nőegylet tagjait, Tóth Kálmán az •Kál építőjét : Schneller Kleket és az oltárkép miT­V,,-'| festőjét: Sinkó Pál rajztanárt köszöntötte fel. — Izraeliták újéve. Folyó hó 22 én és 23-án kedden és szerdán ünneplik meg izraelita polgártársaink ujévnk kezdetét a .Kos Hasónó'-t, mely a jelen alkalommal az 5664-ik lesz. Október elsején pedig: a „.lom Kippur" t tartják meg. — Szép áldozatkészség. A rsstaarálái alatt levő Anna-templomnak egyik legszebb ékes­sége lesz a templom szentélyének ablak festménye, amelyet dr. Kala István prépost-kanonok, püspöki irodaigazgató, városunk szülötte, körülbelül 4O0 korona költséggel csináltat. Az áldozatkész főpap valóban nemes cselekedete magát dicséri. A templom felszentelését, plébánosunk kérelmére, maga a prépos'­kanonok fogja végezni, még padig püspöksüveges misével összekötve. A kanonok, nem is oly régen, még káplánkodott abban a templomban, amelyet most főpapi jelvényekkel felszentel. A szónoklatot ez alkalommal Kánter Károly királyi palotai apát­plébános, plébánosunk volt budapesti belvárosi káplántársa fogja tartani. A felszentelés napja még mindig bizonytalan, de azt még idejében közölni fogjuk. Színészeink távozása Színtársula­tunk csütörtökön, 24 én tartja utolsó előadását nálunk és másnap az egész társulat Gyérbe megy át, hol a színi idényt szombaton, 2b án nyitják meg a „Bob herceg"-gel. 27 én, (iyör város Kákóczi ünnepe alkalmából, d. u. „Rákóozi Ferencz fogsága" r-tu a „Kuruc furfang- eimü darabokat játszák. Az esti díszelőadáson a színházi zenekar nyitányt ad elő, Kürthy Margit pedig Száeag Gyulának ,.Vitézének Rákóczi Ferencről" c. költeményét szavalja. A dísz­előadást alkalmi élőképpel rekesztik be. — A ref. ének-egylet javára ujabban a következő feluíli/.etések történtek: Otvől Sándor 2 korona, Tóth Ferenc 1 korona. A szives felül­fizetéseket hála- köszönettel nyugtázza az egylet I elnöksége. Utolsó heti műsor Vsaárnap: d. u. utoljára e szezonban Drótos tót, este Napra-forgó. Héttőn: Hamlet, Krnvei János jutalomjátékául. Kedden : Svihákok, Kállay Jolán jutalomjátékául. Szerdán: Talmi hercegnő, Várady Margit jutalom­játékául. Csütörtökön: l'tolsó előadás. Éjjeli menedék­hely, Nagy Imre és Balázsy Sándor jutalomjátékánl. Minden előadást rendes bérletben tartják. Az iparos tanonciskolában ss 1903/4-ik tanév f. hó 13-án kezdődött. A megnyi­tást megelőzőleg a mult iskolai év 2s legszorgalma­sabb és legjobb magaviseletű tanoncai között, az adakozás utján egybegyűlt 68 korona osztatott ki. Midőn az adakozó tanügy barátainak e helyen hálás köszönetet mondunk, alant jegyezve van szerencsénk nyugtázni: A pápai takarékpénztár 40 K; Gyurátz Ferenc r» K ; Kri-zt Jenő, Sebestyén Dávid 3 — 3 K ; Sült József, dr. Steiner József 2 —2 K ; PetltÖ Menyhért, Baranyay Zsigmond, Osvald János, Szabó Ede, Kohn Mór fia, N. N., Kis Tivadar, Faragé. János, Valter Sándor, Kis Ernő, dr. Lövy László, Lázár Ádám és Kis József 1 -1 korona. — .4: iparos tanonciskola felügyel5-bÍZOttsága. — Lelkész-kirendelés. Gyurátz Ferenc ev. püspök Horváth Sándor pápai segédlalkésst Nagvvássonyba helyezte át adminisztrátornak, Piri Károlv é- Vértezi Zoltán segédlelkészeket pedig Pápárs rendelte hasonló minőségben. — Napra-forgó. Ma este kerül szinre a társulat uj tagjának és rendezőjének Deréki Antal­nak nagy sikert aratott népszintuűve a ,Napra-forgó". Az előadást maga a jónevü laarté rendezi. Az elő­adásban a társulat legjobb erői vesznek részt. A címszerepet Pataki Liza játsza. — Szives kérelem. A pápai könyv­nyomdászok szakegyesülete mély tisztelettel felkéli mindazokat, akik nélkülözhető köny­vek birtokában vannak, hogy az egyesület részére könyveket adományozni szívesked­jenek. — A szives adományokat, amelyekéi nyilvánosan nyugtáz az egyesület, Politzer HertnM könyvtároshoz (főiskolai nyomda) kérik juttatni. — Köszönetnyilvánítás. A pápai könyvnyoindá-zok szakegyesületéuek könyvtára gva­rapitására lleeez Bódog ur ii kötet, Báródi (iéza ur 1 kötet könyvet szíveskedett adományozni. A nemesszivü adományozóknak az egyesület nevében kedves kötelességemnek tartom ez uton is hálás köszönetemet nyilvánítani. Steiner Henrik elnök. — Vasúti tisztképző tanfolyam. A kereskedelemügyi miniszter a vasúti tiszlképzó tan­folyamon a legközelebbi 1903/4-iki tanévtől kezdődő érvénynyel több tanrendi módosításon kivül a hallgatók fii vételére nézve azon szabályt létesítette, miszerint elvileg csupán oly jelentkezők veendők föl, a kik már legalább 10 hóna/: éta vasúti tzolgálat­hm állanak, a tanév alatt is ebben, illetve vasutjuk ellátásában maradnak és felettes igazgatóságuk részéről, mint a vasúti szolgálatra minden tekintet­ben alkalmasaknak bizonyult egyének, fölvételre BJánltStnsk. Magántanulók fölvételét egyidejűleg végleg beszüntette. Országos vásár. Silány országol állat­vásárunk volt 15-én. Mindössxe 970 darab lovat hajtottak föl, melyekből eladásra 359 darab került. A másnapi kirakodó vásár, az esős időjárás miatt, úgyszólván egészen néptelen volt. Kik árulhatnak kész cipőket ? Városunk polgármesteri hivatala fennforgó panaszok folytán azzal a kérdéssel járult a győri kerületi kereskedelmi és iparkamarához, hogy a divat- é* rövidáru kereskedők üzleteikben árulhatnak-e ké-z cipőket? Az iparkamara a következőkben adta meg a választ: Az eddigi gyakorlat szerint, minthogy ez a kérdés sem törvénynyel, sem rendelettel s/.ubá­Ivozva nincsen, meg van engedve a divatáru keres­kedőknek, hogy üzletükben külön iparigazolvány nélkül kész cipőket árusíthassanak, villás- és, rövid­ám kereskedők ellenben külön iparigazolvány nélkül kész cipőket nem, hanem csak üzletkörükbe vágó kész cipőfelsőrészeket és egyéb, a cipészipar kereté­ben felhasználható cipőkellékeket árusíthatnak. Az. ipartör vény már folyamatban levő revíziója által ezen kérdések is nemsokára végleg szabályozva leesnek. — Lopások. Eberhardt Gergelynek Ihar­kuton ellopták .» K készpénzét és ráadásul még egy kis zsírját is. A lopást a 14 éves Bujzatn Katalin követte el, kit ezért a bírósághoz följelentettek. — l'god községhez tartozó majorheli cselédek a szilva szezon alkalmából egy éjjel ellátogattak a pápa* teszéri szőlőhegybe. Már jól kezdték dézsmálni a szilvafákat, mikor a hegyőrök észrevették a szilva­tolvajokat, kik közül egyet elcsíptek. A többiek társuk kiszabadítása végett a hegyőröket megtámad­ták, de azok segítségért kiabálván, a jó madarak megugrottak, de kilétüket a csendőrség kinyomozta. — A gerencei korcsmában Fvéges János Szakács Gábornak elemelte 5 korona pénzét. Káros a tur­pisságra rájött és feljelentette az esetet a csendő­rüknek, kik mielőtt l'vges a lopott pénzből több üveg bornak a nyakára hághatott volna, ét kérdőre vonták és tettét beismervén, a még meglevő •"> K .'Ili f-t visszaadta, de azért fel lett jelentve a biró­sághoz. — ('sida János szűcsi lakos szőlőjéből isme­retlen tettesek 30 K értékű kürtét elloptak. A tet­teseket nyomozzák. - Kupon Fischer Náthán ká­rára kamrájából elvittek 122 K értékű ruhaneműt A lopást állítólag seernyóesinálé vándor német­cigánvok követték el, kiket most nyomoz a csen­dőrség. Száj- és körömfájás. Ezen ragadós állatbetegség hétről-hétre nagyobb mértékben terjed a pápai járás községeiben. Legutóbb Vaszar, Adáss­Tevel, Nagy-Teve! SS Békái községekben lepett föl járváayszerüleg. A Budapesti Napló Demosak kelet­késésének történetében uj és eredeti, de a közön­ség szimpátiáinak gyors (elköltésében is eddig nem látott példát mutat. Ks minden szám arra vall, hogy a Budapesti Napló megérdemli ezt a támogatást. A Budapesti A'<i/</n-uak friss és megbízható érte­sülései, lelkes, temperamentumos, komoly tartalmasi

Next

/
Oldalképek
Tartalom