Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-09-20

— A főiskola népessége. Az ev. ref. főiskoia theologiai akadémiájára e.ldig beiratkozott gj hallgató, a főgimnázium H osztályába pedig [,42 tauuló. Igy a főiskola népessége ez idő szerint 604 növendék. — Eladott papi birtok. Kriszi Jtnő plébános püspöki s kegyúri beleegyezéssel a pápai plébánia tulajdonát képező msjort eladta Csurgat Gyula pápai lakosnak, a papmaluiot pedig Hérl Ferenc pápai molnármesternek. A vételárt a vesz­prémi káptalan kezeli. — A városi villamos-telep művezetője f. évi október hó 1-én foglalja el állását, minek tolvtán ezen időtől kezdve a város is fogad el •agán-berendezéseket. Mindazok, kik a város szakértőjével kívánják a berendezéseket végeztetni, ebbeli óhajtásukét /. hó 21-ik napjától kezdve, a polgármesteri iktató-hivatalban, SzÜCS < íyula köz­gyámnál jelentsék be. A berendezések a jelentkezés sorrendjében végeztetnek. — Sorshúzás. A pápai ev. ref. egyház templomának építési céljaira kibocsátott sorsjegyek búzását jövő hó 5 én tartja tneg. A sorházas a vármegye alispánja által kiküldött polgári biztos : />'.•/•/ Lajos lősznlgabiró jelenlétében, az. ev. ref. lelkészlakban lesz. Mindazok, kik sorsjegyeket kaptak, f. évi október hő 4 ig a sorsjegyek árát A7- József ev. ref. lelkészhez be kell küldeniök, meri különben a visszatartott és meg nem va'sá rolt sorsjegyekkel játszani nem lehet, illetve az ilyen jegyekre a nyereményeket nem adják ki. Gazdasági egyesületi ülés. A Veszprém vármegyei gazdasági egyesület igazgató­iá i- imánya f. hó 23-án délelőtt '.' órakor Vesz­prémben a vármegyeház kistermében igazgató-válasz.t­niánvi ülést tart. Tárgyak a következők: 1. Elnöki bejelentések, — 2. Az 11)04. évi költségelőirányzat tárgy dása. - .'5. Margit-telep eladásának ügye. — 4. A vármegye területén Csikólegelő létesítése, ő. <-várak és iparvállalatok ajánlatai képviseletük átruházása iránt. — <">. ' Tüzkárhizto«itások ügyének tárgyalása. — 7. Ksetleges indítványok. Egyházi ünnep. A bomokbödögei ev. nőegylet buzgó áldozatkészséggel diszes uj oltárt iszéket épittetett a templomba, amelynek ünne­pélyes telavatása mult vasárnap délelőtt volt. A szép ünnep fényét nagvban emelte az a körülmény, BOgy a felavatási szertartást (I yurát: Ferenc püspök végezte, akit a községbe érkeztekor lovas bandérium s i község elöljárósága fogadott, amelynek élén A Endre homok bödögei körjegyző mondott üdvözlő beszédet. A lelkészlakuál pedig — Balogh István vanyolai, Tatag Lajos bakony-tamási lelké­izek éa Piri Károly pápai -egédlelkész társasága­han az. egyház, lelkésze : Tóth Kálmán fogadta szívélyes szavakkal a püspököt, akit a lelkészlakon üdvözöltek még : a ref. egyház nevében Krímien >nd lelkész, az ev. nőegylet, s az iskolás gyer •nekek küldöttsége. Tiz órakor a püspök, kisérve a '"hivatásnál segédkező lelkészektől, fehérruhás leányok ^'»rtala között a templomba vonult, s kezdetét vette az istenitisstelet. Kuek, s Tatag Lajos buzgó imája után OgurátZ püspök az oltár elé lépett s remek ékeiszólással magasan szárnyaló beszédet tartott, amelynek végén felavatta s magasztos rendeltetésé­itadta az uj oltárt. Azután a dalárda adott elő Zacher Sándor tanitó vezetése mellett egy szépen sikerüli karéneket, amelynek elhangzásával Tóth Kálmán lelkész mondott a szószéken igazi lelkese­déssel, nemes szónoki hévvel előadott beszédet, ki­emelve abban a bomok-bödögei ev. nőegylet példa­adó áldozatkészségét, vallásszeretetét. Balogh István lelkész, urvacsorát osztott. — Délután 1 órakor a lelkészlakon ebéd volt, amelyen több szellemen fel­köstönti hangzott el. Az elsőt mondta Kordes Kndre *•yuriitz püspökre, a másodikat Tóth Kálmán szin­a püspökre. (Iyurátz püspök az egyház ós a község vezéreit, Hnloyli István a tanítókat, Tatag bajos az ev. nőegylet tagjait, Tóth Kálmán az "'bár építőjét: Schneller Kleket és az oltárkép nuí­ve *zi festőjét: Sink.'. Pál rajztanárt köSBÖntötte fel. — Izraeliták újéve. Folyó hó 22 én és 23-án kedden és szerdán ünneplik meg izraelita polgártársaink újévük kezdetét a „Kos Masónó-t, mely a jelen alkalommal az í)664-ik lesz. Október elsején pedig: a „.lom Kippur" t tartják meg. — Szép áldozatkészség. A restaurálás alatt levő Anna-templomnak egyik legszebb ékes­sége lesz a templom szentélyének ablak festménye, amelyet dr. Buda István prépost-kanonok, püspöki irodaigazgató, városunk szülötte, körülbelül 400 korona költséggel csináltat. Az áldozatkész főpap valóban nemes cselekedele magát dicséri. A templom felszentelését, plébánosunk kérelmére, maga a prépos 1­kenonok fogja végezni, még pedig püspöksüveges misével összekötve. A kanonok, nem is oly régen, még káplánkodott abban a templomban, amelyet most főpapi jelvényekkel felszentel. A szónoklatot ez alkalommal Kánter Károly királyi palotai apát­plébános, plébánosunk volt budapesti belvárosi káplántársa fogja tartani. A felszentelés napja még mindig bizonytalan, dc azt még idejében közölni fogjuk. Színészeink távozása. Színtársula­tunk csütörtökön, 24 én tartja utolsó előadását nálunk és másnap az. egész társulat Győrbe megy át, hol a színi idényt szombaton, 26-án nyitják meg a „Hob herceg"-gel. 27 én, Győr vároeRákóczi ünnepe alkalmából, d. u. „Rákóozi Ferencz fogsága" és este a .Kuruc furfang* című darabokat játszák. Az e-ti díszelőadáson a színházi zenekar nyitányt ad elő, Kiirthy Margit pedig Szárny • iyubínak „Vitézének Rákóczi Ferencről" c. költeményét szavalja. A dísz­előadást alkalmi élőképpel rekesztik be. — A ref. ének-egylet javára ujabban a következő felülfizetesek történtek: Ötvös Sándor 2 korona, Tótb Ferenc 1 korona. A szíves felül­fizetéseket hálás köszönettel nyugtázza az egylet elnöksége. Utolsó heti műsor- Vasárnap: d. u. utoljára e szezonban Drótos tót, este Napra-forgó. Hétfőn: Hamlet, Krnvei dános jutalomjátékául. Kedden: Svihákok, Kállay Jolán jutalomjátékául. Szerdán: Talmi hercegnő, Várady Margit jutalom­játékául. Csütörtökön: l'tolsó előadás. Fjjeli menedék­hely, Nagv Imre és Balázsy Sándor jutalomjátékánl. Minden elöadá-t rendes bérletben tartják. Az iparos tanonciskolában az 1903/4-ik tanév f. hó I3-án kezdődött. A megnyi­tást megelőzőleg a mult iskolai év 28 legszorgalma­sabb és legjobb magaviseletű tanoncai között, az adakozás utján egybegyűlt 66 korona osztatott ki. Midőn az. adakozó tanügy barátainak 8 helyen hálás köszönetet mondunk, alant jegyezve van szerencsénk nyugtásni: A pápei takarékpénztár 10 K; * iyurátz Ferenc 5 K ; Kríszt Jenő, Sebestyén Dávid 3 — 3 K; Sült József, dr. Steiner József 2—2 K ; Petbő Menyhért, Baranyay Zsigmond, Osvald János, Szab.'. Kde, Kohn Mór fia, N. N., Kis Tivadar, Faragó János, Valter Sándor, Kis Ernő, dr. L>w László, Lázár Ádám és Kis József 1 -1 korona. — A: iparos tanonciskola lel ügyeli bizottsága, — Lelkész-kirendelés. Ogurátz Ferenc ev. püspök Horváth Sándor pápai segédlelkész! Nagvvázsonvba helyezte át adminisztrátornak, l'iri Káról v és Véltééi Zoltán SOgédlolkéssokot pedig Pápára rendelte hasonló minőségben. — Napra-forgó. Ma este kerül színre a társulat uj tagjának és rendezőjének Deréki Antal­nak nagy sikert aratott népszínműve a „Napra-forgó". Az előadást maga a jótievü szerző rendezi. Az elő­adásban a társulat legjobb erői vesznek részt. A címszerepet Pataki Riza játsza. — Szíves kérelem. A pápai könyv­nyomdászok szakegyesiilete mély tisztelettel felkéri miodaaokat, akik nélkülözhető köny­vek birtokában vannak, hogy :tz egyesület részért' könyveket adományozni szivesknl­jenek. — A szivén adományokat, amelyeket nyilvánosan nyugtáz az egyesület, Politzer Hermán könyvtároshoz (főiskolai nyomda) kérik juttatni. — Köszönetnyilvánítás A pápai könyvnyomdásaok szakegyesületéuek könyvtára gva­rapitására llerrz Bódog ur ti kötet, Báródi Oéza ur 1 kötet könyvet szíveskedett adományozni. A nemesszivü adományozóknak az egyesület nevében kedves kötelességemnek tartom ez uton is hálás köszönetemet nyilvánítani. Steiner Henrik elnök. — Vasúti tisztképző tanfolyam. A kereskedelemügyi miniszter a vasúti tisztképző tan­folyamon a legközelebbi 1903/4-iki tanévtől kezdődő érvénynyel több tanrendi módosításon kivül a hallgatók fölvételére nézve azon szabályt létesítette, miszerint el vileg csupáu oly jelentkezők veendők föl, a kik már legalább I" hónap >'if<> vasúti szolgálat' bin állnunk, a tanév alatt is ebben, illetve vasútiak ellátásában maradnak és felettes igazgatóságuk részéről, mint a vasúti szolgálatra minden tekintet­ben alkalmasaknak bizonyult egyének, fölvételre BJánltatnak, Magántanulók fölvételét egyidejűleg végleg beszüntette. Országos vásár. Silány országos állat­vásárunk volt 15-én. Mindössze '.'7ii darab lovat hajtottak föl, melyekből eladásra •">.">'.' darab került. A másnapi kirakodó vásár, az esős időjárás miatt, úgyszólván ogészen néptelen volt. Kik árulhatnak kész cipőket ? Városunk polgármesteri hivatala fennforgó panaszok folytán azzal a kérdéssel járult a győri kerületi kereskedelmi és iparkamarához, hogy a divat- és rövidáru kereskedők üzleteikben árulhatnak-e kész cipőket? Az iparkamara a következőkben adta meg a választ: Az. eddigi gyakorlat szerint, minthogy ez a kérdés sem törvénynyel, sem rendelettel szabá­lyozva nincsen, meg van engedve a divatáru keres­keiliiknek, hogv üzletükben külön iparigazol vány nélkül kész cipőket árusíthassanak, rőfös- és rövid­áru kereskedők ellenben külön iparigazolvány nélkül kész cipőket nem, hanem csak üzletkörükbe vágó kész cipőfelsőrészeket és egyéb, a eipés/.ipar kereté­ben felhasználható cipőkellékeket árusíthatnak. Az ipartőrvény már folyamatban levő' revíziója által ezen kérdések is nemsokára végleg szabályozva lesznek. — Lopások. Eberhardt Gergelynek lliar­kutúii ellopták .i K készpénzét é- ráadásul még egy kis zsírját is. A lopást a 1 1 éves Rujsam Katalin követte el, kit ezért a bírósághoz följelentettek. — Fgod községbei tartozói majorbeli cselédek a szilva szezon alkalmából egy éjjel ellátogattak a pápa­teszéri szőlőhegybe. Már jól kezdték dézsmálni a ssilvafákat, mikor a hegyőrök észrevették a szilva­tolvajokat, kik közül egyet elcsíptek. A többiek társuk kiszahaditása végett a hegyőreiket megtámad­ták, de az.ok segítségért kiabálván, a jó madarak megugrottak, de kilétüket a csendőrség kinyomozta. — A gerencei korcsmában l véges János Szakács (tábornak elemelte ."> korona pénzét. Káros a tur­pisságra rájött és feljelentette az. c-etet a csendő­röknek, kik mielőtt 1 véges S lopott pénzből több üveg bornak a nyakára hághatott volna, őt kérdőre vonták és tettét beismervén, a még meglevő 3 K 36 f-t visszaadta, de azért fel lett jelentve a bíró­sághoz. — Csida János szűcsi lakos szőlőjéből isme­retlen tettesek 30 K értékű körtét elloptak. A tet­te-eket nyomozzák. - Kupon Fi-eher Náthán ká­rára kamrájából elvittek 122 K értékű ruhaneműt A lopást állítólag esernyőésinálé vándor német­cigányok követték el, kiket most nyomoz a csen­dőrség. Száj- és körömfájás. Esen ragadós állatbetegség hétről-hétre nagyobb mértékben terjed a pápai járás községeiben. Legutóbb Vaszar, Adász­Tevel, Nagv-Tevel és Hékás községekben lépett föd járváayssarűleg. A Budapesti Napló nemcsak kelet­kezésének történetében uj és eredeti, de a közön­ség szimpátiáinak gyors felköltéséhen is eddig nem látott példát matat, Ks minden szám arra vall. hogv a Budapesti Napló megérdemli esi • támogatást. A Budapesti Napli-nok friss és megbízható érte> sülösei, lelkes, temperamenttimos, komoly tartalmas,

Next

/
Oldalképek
Tartalom