Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903
1903-05-17
4. PÁPAI LAPOK. társulat talenttimos és jelet tagjának jutalomjátékául adnak. Erre az előadásra már jó előre fölhívjuk közönségünk figyelmét. — A társulat innen Komáromba megy. Biiesuzóul szivünkből óhajtjuk, hogy a társulat működését minden irányban siker koronázza-ott is. (eg.) TOLLHECiYGYEL. A színészekrőlUtolsó hét lévén, e cikkünkkel befejezzük I fotográfiákat. A művésznők közül a tortNui most Kürthu Margit következik, ami különben nem azt teszi, hogv tehetségben is ezt a sort követné, mert ott van ö i- a legelsők között. Egyébiránt igazi bohém, szeretetreméltó pajtás, aki minden trét'ára hajlandó. Ámbár Biharoraság jeles szülötte (Biharország épp arról nevezetes, hogy a szülöttei mind jelesek i mégis a Sajó partjára gondol vissza és a „Géta" nevet imádja. Bariton hangjával már nagyon sok rossz órát szerzett Szarvassynak, aki különben is mérgelődik, hogy miért szerelmes Nagy Imrébe és Balassi „bátyánkéba és miért nem 6' belé. A levélhordói imádja, ha Bruttóból hoz levelet és SZÍ vesén venné, ha naponta háromszor jönne onnan a levél. Nagy emberismerő • a szemekből ugv olvas, mint a nyitott könyvekből, azért nem szereti, ha a szemek csukva vannak. Hadd szóljunk Szalay Ilonáról is. Ami jeles komikánk mióta Pápán van, mindig hetiig és igy jókedélye, mely má-kor száz. és száz bohém tréfát eszel ki, pihen. Visszavonultan ól szobája négy fala közt éa ritkán látható az utcán. <> a cserebogarak védangyala és a társulat tőkepénzes tagja, ami különben nem függ öss/.c, esak annyiban, hogy a cserebogarak zümmögését szereti tavaszkor, a péna csengését vagy suhogását minden időszakban. Kitűnő művésznő, de művészetével nem dicsekszik. Nem szeret senkit, csak a kritikusokat, ezeket is csak azért, mert nem tél tőlük. Pápához, erősen ragaszkodik i mindent elkövet, hogy mindig ide szerződjék. Legutoljára hagytuk l'drardi Emíliát, a szép hangú énekesnőt, mert reméltük, hogy esideíg .-ikerül valamit ellesnünk az. életéből. Am nagvan lárkózott, Úgyannyira, hogy laká-anak ablak függönyei is mindig bevannak vonva, igy hát most sem tudunk többet róla, mint idejöttekor. A nőikar személyzete mind igen csinos, jóhangu e- használható tagjai a társulatnak, akik egyáltalán pompásan tudtak alkalmazkodni a bohém élethez, no meg a jó vacsorákhoz. Most pedig a férfiak jeles gárdájáról kellene, hogy beszámoljunk, ám kifogytunk az időből, de meg az. adatokat sem szerezhettük meg. ígérjük azonban, hogy ha majd őszszel visszakerülnek hozzánk, folytatni fogjuk róluk is a tollkarcokat, — Tehát a viszontlátásra ! Tüske. VEGYES HÍREK. Személyi hir. Köpi Gyula, a soproni ev. tanítóképző Igazgatója, a helybeli állami tanítóképzőintézet meglátogatása céljából a héten városunkban időzött. — Rekviem. Boldogult Lstnltázy Móric lelkiüdvéért, halála évfordulója alkalmából, f. hó 11-én a kegyúri templomokban, igy Pápán a plébániai főtemplomban is gva'szmise volt. Pápán a misét Kriszf Jenő plébános celebrálta káplánjai segédletével. A rekviemen az uradalmi tisztikaron kiviil még számosan resztvettek. — Kormánybiztos. A vallás- és közoktatásügyi in. kir. miniszter a pápai ev. ref. főgimnázium f. évi érettségi vizsgálataihoz kormányképviselőül dr. Erdélyi Pál egyetemi könyvtár-igazgatót küldte ki. — Az „Árvaház" tigye. Városunk állandó választmánya, Mészáros Károlv polgármester elnöklete alatt, f. hó 14-iki ülésében foglalkozott az. árvaház ügyével. Tudnivaló, hogy Lány Mihály tanitóké,,ezdei igazgató, azon alkalomtól, hogy a város a Szbidik-féle ker. Icán várvaházzal kapcsolatban a 7 éven felüli elhagyott gyermekek menedékházát |90é január lével megnyitni szándékozik, memorandumot terjesztett a városi tanács elé azon célból, hogy az. árvaház az. állami tanítóképző intézet mellett állittassék föl, mely esetben az. árvák felügyeletét és oktatását az intézet tanári testülete ingyen teljesítené. Az állandó választmány Illésén Láng igazgató is megjelent és az. árvaház mikénti felállítására nézve véleménye- előterjesztési tett s az. árvaház szervezeti szabályrendeletéi bemutatta, jelezve azt, hogy a kultuszminiszter esak az. esetre engedi meg az. árvaházban való tanítást és felügyeletet a képző tanári karának, ha annak állása ós hatásköre a szabályrendeletben meg lesz állapítva. A városi tanács és jogügyi bizottság is tárgyalta az ügyet és a tervhez, elvben hozzájárult; az. áll. választmány il egyhangúlag magáévá tette a javaslatot és érte mély köszönetei szavazott Láng igazgatónak, egyben az. ügyet a tanácshoz visszautalta azzal, hogy az. árvaház, épületére készíttessen tervet és költségvetést, a felszerelésre szerezzen költségjegyzékei él azokat, a jogj ügyi bizottság által letárgyalt szervezeti szabályrendelettel együtt, terjessze a pénzügyi bizottság, illetve az. állandó választmány elé. Megemlítjük, hogy az árvaházra a városnál összesen 139446 korona ál! rendelkezésre. — A huszárezred köréből. Mihalovich (iéz.a főhadnagy, ezrod-aegédtisst a hót elejével 2 heti l szabadságra ment; távolléte alatt az ezred-segédtiszti teendőkel gróf Batthyány Tamás főhadnagy végzi. — Vörös-kereszt országos közgyűlése. A Vörös-kereszt országos közgyűlésén, melyet holnap, 18-án d. e. 11 órakor Budapesten tartanak meg, a l'ápa városi választmányt dr. Hegedül Lóránt országgy, képviselőnk fogja képviselni. — A város zárószámadasai. Városunk mult évi sáróazámadáaait a pénzügyi bizottság, Kraust József elnöklete alatt, t. hó 13-án tartolt ülésébon letárgyalta. A zárószámadások most vannak sajtó alatt és mihelyt az. alól kikerülnek, a számadásokat megküldik tanulmányozás végett a városi képviselőtestület összes tagjainak. Városi közgyűlés. Pápa varos közös magán villatnvilagitásának ügye. legközelebb városi közgyűlés elő kerül. Ugy értesülünk, bogy e hó utolsói napjain, esetleg a jövő lei elején tartják meg e tárgyban a közgyűlést, mite előre ifelké •jük a városi képviselők figyelmét ós meleg pártolását. Huszártisztjeink sikerei. Huszár ezredünk tisztikara a pécsi lóversenyen szép sikerre] vett részt, amennyiben öt dijat vitt el. A „Díjlovaglás" III. diját ra pécsi Nemzeti Ka-zinó USZtolodijS: egv ezüst szivartói gróf Stéchenyi Tódor hadnagy nyerte meg „Október" lovával; a II. dijat .1/. zö Kálmán hadnagy Zalaegerszegről vitte «1, ki Hálay Béla hadnagy .Kaár'-ját lovagolta. Az. urlovasok akadály versenyében a III. dijat szinte Mtti hadnagy nyerte „Viaskodó" nevű lován; s eik versenynél pedig a II. dij Pénttk Zoltán hadnagyé lett ,,Árvaleány- lovával, a III. dij győztese P*d*f Vettet hadnagy volt MtMÓ hadnagy l.adi-( >rvel!-jén. < taintén gratulálunk a huszárezrednek és a nyertes tiszteknek. — A zirci mandátum. Folyó hó 12-én hirdette ki a kúria Ilik választási tsnáóss a zirci mandátum ügyében hozott ítéletéi. A kúria üdvarg Ferenc megválasztását érvényesnek nyilvánította, a kérvényezők petícióját elutasította ós egyúttal a kérvényezőket 1 7*KM» korona eljárási költség megfizetésében elmarasztalta. — Eljegyzés. Örömmel értesülünk, hogv a pápai társaságnak egyik kedvelt tagját, Kön Dolorát, dr. Kövi József megyei főorvos szeretetreméltó leányát eljegyezte, 1,'érész Arnold mérnök, (.iratulálunk. Színházi heti műsor. (Utolsó hát] Vasárnap délután ..(iohlstein Számi" fél helyárakkai. Este ,.Nőcmancipáeió". Hétfőn fái betyárokkal ó-szor és utoljára ..Bob hereeg". Kedden m először Kurth y Margit jutalomjátékául Hentern Ferenc nagysikerű bohózata „l\éz kezet Sterdán V. ós utolsó ifjúsági előadásul „Baaks Bán", Csütörtökön délután lel helyárakkal „Gyerek asszonv". F.ste rendes helyárakkal utolsó s buosoelőadásul itt először (1,'czi István legújabb Színműve ..Csokonai Vitéz. Mihály. — Hírlapkiadók kongresszusa. Budapesten f. hó 24-én a vidéki hírlapkiadók kong rOSSinsI tartanak. Városunkból Ooldbtrg Gyokj lapunk kiadója fog a kongresszuson részt venni s ez alkalommal a hirdetési irodák ellen fog fólszólalaj és allatokkal fogja ismertetni s bizonyítani azokat a visszaéléseket, melyeket ezek a hirdetési irodák ugy a közönség rovására, valamint a hírlapkiadók kárára és hátrányára elkövetnek. — A Leányegyesűletből. A Leányegyesületben mult vasárnap sikerült felolvasó-ülés volt, melyen Herct Bódog szabad előadást tartott e/en a oimen: „Miért írnak színdarabokat és miért buknak meg azok". A felolvasáson kiviil még Regner Ilona éi farkat <üzi szavalatai. K,< József ós Süli József s Létei Jenő zongorajátéka • s Pregel Emö kiváló hegedű szólója arattak nagy ti tszó'st. Itt emiitjük még meg, hogy a jövő vasárnap 24-én) nagyobb sssbásu estél rendes as egyesület, melv este 8 órakor veszi kezdetéi s melynek programmjál jövő számunkban hozzuk. Évzáró vizsgák a tanítóképzőben. A pápai állami tanítóképző-intézet 1902 .">. évi vizsgálatainak sorrendje. .Május 16-án d. ti .'1 órakor a IV. osztály vallástani vizsgálata. Májai 18 án a IV. osztály vizsgálatit. Június 2-án 1. c 8 órakor a I V. osztály vizsgálata. 8—-4-ái Írásbeli képesítő-vizsgálatok. 10-án az [., IL, III.osztály vallástani vizsgálata. 12-ón az I. osztály vizsgálata, i.'i-áti a II. OSZtály vizsgálata. !4-én >l. ti. órakor évzáró ünnepély, ló-én a 111. osztály vizsgálata. 17—18-án [., IL, III Sit magán vizgálatok. 19— 26-án képesítő vizsgálatok. g"7-ón a gyakorló-iskola vizsgálata. - A június 14-én d. u. .'» órakor kezdődő évzáró-iiniupdv igen érdekes lesz. Felhívjuk erre a közönség figyelmét. Huszonhét évig lapkihordó. Pénteken balt meg az. izraelita ápoldában 7^ eves korában hriedner Márkus, aki a „Pápai Lapok"-at .'/" éven át hordta ki városunkban. A derék öreg 2 évvel ezelőtt vonult be az ápoldába, s szinte fájdalmas szívvel váll meg a lap kihordásától, melyet oly hoSSZU időn keresztül teljesített ritka |hűséggel ós becsülettel. Meghatódottan küldjük • utolsó buesuüdvösletünket a jó öreg lapkihordó jelszálló lelkének. Nyugodjék békében! Temetést j NM délelőtt 1 1 lírakor le-z — Iskolalátogatás. Kapi (iyula országohirü paedagogus, mint az orsz. közoktatásügyi tanáos tagja, a vallás- é- közoktatásügyi miniszter megbízásából május hó 11., \ >. és L3-áa behatóan megvizsgálta a helybeli állami tanítóképző-intézet külső és belső életét, különösen a növendékek gyakorlati kiképzését é- az. ének- és zeneoktatást. Május 18-ás taaáoskozmányra gyfljtötta egybe a tanári testületet, hogy tapasztalatait közölje. Kiemelte a tanárok s a tanulók kőzött uralkodó benső, meleg szeretetet, a kiváló eredményt amelyet az. egves tanárok »zaktárgyaiknak buzgó és odaadó tanításával elértek; a meglepően szép készültségei, amelyet a növendékek a gyakorló-iskolái gyermekek nevelésében és tanításában tanúsítottak. Kiemelte a uöveudékek fejlettének és zenei Ízlését, az énekben t a zene minden ágában való szép előhaladásukal. Végül még megjegyezte, hogy mindezekről a minisztert részletes jelentésében értesíteni fogja. Mi a magunk részéről csak helyeselni tudjuk az érdsmes miniszteri biztos eljárását. •V miniszter ez utón is meggyőződhetik arról, hogy a nemzetnek a mi tanítóképzőnkre fordított áldozata 'jól elhelyezett tőks.