Pápai Lapok. 29. évfolyam, 1902
1902-12-28
11H)2. december 2*. PÁPAI LAPOK. 5. — Dr. Hegedűs Lóránt beszéde. Megemlékeztünk mult számunkban országos képviselőnk nagy hatást keltett beszédéről, melyet az országházban a kivándorlási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával tartott. Most a nagy sikert aratott beszédet egész terjedelmében veszik olvasóink lapunk mellékleteként. — Huszárezredünk köréből. FrorttchSíiílió Kruft' alezredes, ezredparancsnok jövő bó 2-án pótlovazási körútra indul nz ezred pótlovaié bizottságával. Megyebizottsági tagok választása. Oyurátz Ferenc ág. hitv. ev. püspök és dr. Antul (iéza. választott megyebizottsági tagságú kré)l lemondottak, tekintettel virilis bizottsági tagságukra. E lemondás folytán kedden december 30-án a városházán választás lesz, amely alkalommal az igy megüresedett két megyehizottsági tag helvét fogják betölteni. A választás elnöke: Saáry l.ajos lesz. Jókay Károly temetése. Közéletünk eme nagy halottját, folyó hó 21-én d. e. 11 órakor Hathalmon tartott egyházi megáldál után. nagv részvét mellett kisérték örök nyugalomra. A boldogul) hült teteme fölött Kitt Józsel pápai ev. rct'. leikés/ mondott megható beszédet s tartott bucsu imát. A gyászszertartáson jelen voltak a rokonok közül lkáét Lajoa főrendiházi tag és ueje: Jókay Etelka, Hegedül Sándor volt kereskedelmi miniszter és neje Jókay Jolán, Hegedűs Lóránt dr., Pápa várót orsaággy. képviselője, ilj. Hegedül Sándor. Hegedűt Rózaika, lókay Miklós Móric, mint a megboldogull unokái és özv. t\H Józaefné, szül. Véli Mari, a kedvei halott unokáimba. A gyászszertartáson a vidéki intelligencia is szép számmal volt képvi-ulve, a megboldogult tisztelói közül. A holttestet a család Komáromban szállíttatta, ahol folyó hó 22-én délután 2 órakor roll n temetés. Legyünk résen, olvastuk a fővárosi lapokban, hogy Stékesfehérvár szab. kir. város törvényhatósága f. hó 22-én tartott közgyűlésében a város életére nézve tiicssze kiható határozatokat hozott, midőn clvlien kimondta, hogy két zászlóalj honvédség, egy oettálg honvédhuszár és a csendőrség részére külön-külön laktanyákat épit, melyekre nézve az illetékes katonai körökkel Havranck József polgármester az előzetes lépéseket már folyamatba is tette. — Nem is emlékeztünk volna meg Székes Fehérvárnak ezen mozgalmáról, ha az bennünket közvetlenül is a legnagyobb mértékben nem érdekelne. Azt akarják ugyanis a fehérváriak, hogy ininvédhuszdr-ftredünk törzsé; Pápáról és all. osztályt Zala-Egerszegről megkapják újonnan építendő honvédlovassági laktanyájukba. Mielőtt ezen veszteség és érvágás érne bennünket, ügyeimébe ajánljuk városunk hatóságának és intézőinek, hogy jó lesz és pedig jó előre résen lenni. — Tanügyi kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. KapOtty Lucián papai főiskolai tanárt, egyetemi magántanárt a Népszerű lőiskolai Tanfolyam púpni helyi bizottságának elnökévé nevezte ki. GratulálunkI ... A Pápai Önsegelyiö Egyesületi Szövetkezet t bé 21-én tartotta rendkívüli közgyűlését,, amikor is a kir. törvényszék által kívánt alapszabály módosításukat tárgyalta s elfogadta mindazokat • javaslatokat, amiket éhben II irányban javasolt. Kzen I gyűlésen az eluök jelentést tett a szervezeti ügyekről ia. E jelentés szerint a szervezkedés már annyira kész, hogy " szövetkezet bármikor is megkezdheti működését. — Hímvedhuszaríink karácsonya Lélekemelő és izép karácsonyi ünnepet reudezett honvédliuszár ezredünk tisztikara a legénységnek karácsony napján. < >riá*i karácsonyfát állítottak fel a laktanya födött lovardájában, bot I tisztikar éléu Frortick'Stabó alezredes, ezredparancsnokkal éa a tisztek faleségei is megjelentek a délelőtti ''.rákban és a gazdagon feldiszitett karácsonyfán levő ajándékokat a legénység közt ki.,-/.tolták. Az ajándéktárgyak kioaatáaa előtt Ötrös őrnagy tartott s/ép beaiódat a houvédhuszárokhoz. — A veszprémvArmngyei múzeum egyletről. Vármegyénk főispánja a vármegye mintegy 2<HI előkelő bizottsági tagjához intézett a mult héten lelkes hangú felhivá-l, az egyesületbe való belépésre buzdítván a megkéréseiteket. — Az agyiéi irodája, melynek helyisége január 1-töl már a vármegyeházán les/,, lázas munkát fejt ki B tagok toborzása tekintetében, hogy igy anyagilag i» erősödvén, minél intenzivebben végezhesse a felszerelés nehéz munkáját. — A múzeum részére napról-napra érkeznek az értékes ajándékok Kolossváry alispánhoz. — Karácsony Marcaltön. (iróf Ettternáty Sándor és - neje Al dohra niii ni Agnes hercegnő, kik alig egy fél éve, hogy a marcaltöi uradalmat megvették, jósz'n ú-égüknek ismét fényes jelét adták azáltal, hogy valamennyi i-kolá- gyermeknek karácsonyi ajándékul ruhaneműt * Ízléses csomagocskákban déli gyümölcsöt osztottak ki ; azon kivül karác-oiiy napján az i-ko]ás gyermekek által előadott pásztorjáték előadáson, minek -ikeré Körér Lenes helybeli RStanitó fáradhatlan munkálkodásának érdeme, nevezett gróf is megjelent I megjele uésével az ünnepéiv lényét, felültizetésével pedig a bevételi nagyban emelte. — Szinügyi bizottsági üles. Tegnap il. n. Mészáros polgármester elnöklete alatt a vároei szitiügvi bizottságnak ülése volt, dr. Köröt Endre biz. titkár, Hanauer Zoltán, dr. JJhH Láailó, Saáry Lajos és | helyi siljti'i f. szerkesztői, mint biz tagok, részvételével. Gyér varos szinügyi bizottságának átirata fölött, melyben tudatja a színi kerület feloszlatását, igen helyesen, napirendre tértek. 1'tána tárgyalták Hetei Béla póoei s/inigazgató-helyettes, I győri színház uj igazgatójának kérelmét, nz 1908. luisvét vasárnapjától kezdődő, rendes sziniidenvre szóló helyhatósági engedély megadása iránt A jelen Voltak hozzászólása után kimondta a szinügyi biaottaág, hogy • városi tanáéinak Véleményééi nz engedély megadását, de it városi szubvenciókat az igaagatónak eaak as eeatben belyeabeti kllátáaba, ha aa igasgatéIK^Vathoa iH 17 K. Mihályi <;éza aagybérié 2 megfelelő társulattal zenekarral jön hozzánk és községben 1809 K. Mihályi Sándor tol.lbirtokos a társulat névnorát n bizottságnak jövő hő végéig rj Deaaai 1086 K. Oindtit Gésa földbirtokoa bemutatja. A határozatmegsmrkeestéeéveldr.Kérőt Veayoláa 1579 K. Mayer Lajos nagybérlő p.. Endre titkárt bizták meg. (ivimóthon 1845 K, Kolottváry Lajoa korcsmáros — Országos irodalmi szövetség, éa földbirtokoa Vaaaa. 1202 K, K »habe, Sándoi Nagy és jelentő, eszmének megvalósításához fogott | es Károly nagybérlő l ígod 12*«I - -1980 K, Koptti.n — Hány választó van Pápán ? 1 Váróénak k&aponti választmánya tegnap Mezzárm polgáimeeter elnöklete alatt ülést tartott, melyen végleg megállapították és lezárták a Pápa vároei országgyűlési képviselőváhw.tók név jegyzékét, mely 1908-ra lesz érvényen. Eszerint 1019 választót írtak osp/,.. — Vizsgálatok. Járáaunk Rbuolgabiráji. Bélák Lajos, dr. Köri József megyei tb. főorvossal, mult héten befejezte a f. évre nézve a járási külvi/.igálatokal. Folyó bé 22-én a pápakovácsi körjegyzőség ii községében tartottuk vizsgálatokat, midőn B főbirő P.-Kovácsi, N - é-s K.Gaani köaaégekben az előljáró válaaitáaokit ia megejtette. Áthelyezés. Tanka Sándor ta kir. törvényhatósági állatorvost a töldmivelésűgvi miniszter Veeiprémbol Koioaavám helyezte át é- belyébe Veszprémbe Hatat Jakab in. kir. törvényhatósági állatorvost nevezte ki Kperjesről. Tanitögyüles. A veszprémmegyei tanítóegyesület e bó közepén Pápán tartott rendkívüli kii/gyűlésének, melyen Bupp Sándor kir. tanfelügyelő is részt vett, legfontosabb tárgya a tanitók fizetésének rendezése ügyében inditott orsaágOl mozgalouihoz való csatlakozás volt. Amintegv ,"iil lag jelenlétében hozott határozat szerint az egyesület a kormányból ka képviselőházhoz memorandumot terjeszt fel, melyben a tanítói fizetés minimumát (1400 kor.) a felekezeti tanítókra is kérik megállapítani. Községi virilisek Beiéi 1 s/.olgabiró a pápai járáshoz tartozó 50 kézségben a legtöbb egvenc* állami adói li/eto községi képvi-t>lök névjegyzékét OeeseállítOttl s azokat koz.szum'ére kitelelte. Legtöbb egyéne- állami adót fizetSk a következők: gróf Esterházy Pál nagybirtokos 18 községben ."it'.'ós K, gróf IStttrházy Sándor nagybirtokos 2 községben 23352 K, gróf Valiit (iyula nagybirtokot 5 köaaégnen 16558 K, gróf Batthyány Elemér nagybirtokos Ihvkán 11324 K. Vállát" >'••< kőtalapitvényi nraaatam 8 községben 1950 K, Oyőri pütpőkeeg 2 községben 4649 K, Bauer Antal országgyűlési képviselő, nagybirtokos, 2 községben 4449 K, Vessprémi püspökség 3 községben 44 Ii K, Kvattay István ea. és kir. konzulátuaaági térvényszéki elnök, nagybirtokos. Kéttorny ulakuii .*i-1T I K, Szombathelyi papnözzidt 2 községben 3212 K. gróf Kttzrházg Imre ángy birtokos B.*8ághon H662 K, llajiel Mihály földbirtokos K.-Vathoo 9619 K, BlaU Sándor nagybérlő Mezőlakon 9968 K. Máday Izidor földbirtokos Vanyolán 2009 K, hr. I'<"l l itt Anzelm földbirtokos Békáson 1960 K. aáf 9hoaaégben 1*07 K. Emrtzz Károly földbirtokoa hozzá a P«lóli-tár*aság. Legutóbbi ülésén a társaság egyhangúlag tdhatáro/ta. hogy a rokoncélu vidéki társulatokat és köanrűvelédéej egyesületeket országos irodalmi szövetség elazttélán szólítja föl. E határozat következtében «/ elnökség Jókai Mór dr. inj Martok Lajos alelnök aláirásával fölhívást küldött izél a vidéki irodalmi társaságokhoz. Mizton hiszszük, hogy a pápai ...lokai-kör" is megfogja kapni e fölhívást. A szövetségre vonatkozó tervvel egyébiránt még bővebben fogunk foglalkozni, mert rendkívüli nagy hatásúnak Ítéljük kulöaöeei a vidéki irodalomra és annak művelőire. — Uj tanái'-segéd. Jámbor Miklóst, városunk szülöttét, a kolozsvári kir. egyetem növet.v tani tanszékén, dr. Borbát Vince tanár mailé tanársegéddé kineveztek. Örömmel gratulálunk e megér (leméit kitüntetéshez. — Kamarai üles. Hétfőn a győri keresIgnác nagybérlő Mezőlakon I 14.'! I\ adóval. A lobbi községi virilis képviselő Idilli koronán aluli adót tizet. Legki«ebb öeaasgfi. adóval (99 korona Iharkút községben Ságh Frigyei lyerl virilis képviselői jogot. Szakfelügyelök. A val Iái él k / oktatásügyi miniszter a pápai községi iparos tanonc iskola szakfelügyelőiévé (/'reiszinyer • »uó, szombathelyi állami polgári iskolai tanárt és a pápai községi kereskedő tanonc iskola szakfelügyelőjévé Kirchner Mélát, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz szolgálattételre berendeli felső kere>kedjlmi címzetes főigazgatót nevezte ki. Hegedű es cimbalom tanitás. Lángé Náci, a mi jeles cigány zenekarunk művén vezetője tudvalevőleg tanórákat, i- ad a hegedűből éa cimbalomból és pedig kottából, zeneiskolai rendszerrel. Keze alól nem egy jeles hegedű- és cimbalomjátékos került ki, akiket ő vezetstt be e kedvelt hangszereken való játszás elemeibe és képezett ki kedelmi és Iparkinutra közgyűlést tartott, melyen It*lj«ea; Láagó most, a fővárosból való megjötte Pápáról BÜliti Lcrone, Hojnéczky Báli ée Kranit rátán, amint értesülünk, ismét «J tanórákat, amire József N. kamarai tagok vettek rész... okaink szíves tigvelmé. felhívjuk.