Pápai Lapok. 28. évfolyam, 1901
1901-12-29
4. l'ÁI'Al LAPOK. r.MH. iliTzember 2'i. kulcsait átvette, bizonyították, hogy >z osztrák katonák kapzsisága okozta • veszedelmet, • nem • török. Es a szerencsétlenség a sereg öröméi Pápa visszafoglalása felett igen megzavarta, mivelhogy a felnieuto sereg mindegyik részének ikadl vesztesége, • ei elffvigyázal elhanyagolásán maguk a vezérek is bossankodtak, Bemender pasát vktaaa is fordították, a dolog felett vizsgálatot tartottak, • végre ii Maröti Mihály és a magyar sereg fentebb eaditetl állítása látszott bebisonyitottuak és igy azutáu Semender is megmaradt embereivel szabadou mehetett a város alól, lml ini^ a vizsgálat tartott, őket ismét Zrínyi hadai Őrizték. Negyed aap múlva azután Miksa főhercseg Is útnak indul) seregével, a pápai vár védelmét Hoffkirch Andor én Maróti Mihályra bízta, ezeket hagyva in csapatukkal. — íme tiszteit társaság, ezen események emléke fűződik ason képhes, amelyet s városház nagyterme őris ott, • két ablaka közt levő falon, i mivel must már az. ostromló hallak elvonulását ia felemlítettük, ninos más hátra, mint az, hogy e helyről én ia elvonuljak, azért fogadják kérem köszönetemet szíves törelmükért. Hivatalos közzététel. Hannos B unkát, ki a mult éven végezte s S'emteti Konservatorium zongoraszakjál kitönő sikerrel, neveset! inii : /''t igazgató-tanáosa a/ iskols segédtanárnőjéül választotta meg, — Kinevezés. J«rjfy Hermin helybeli polg. leányiskolái segédtanitdnőt a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter a X. fizetési osztály • >. fokozatába rendes tanítónőül nevezte ki. < iratulálunk. Ref. énekek férfikarra. A / ev. ref. egyházi énekk •lük I \ iit 1 a tanítóknak Hirdetőiéit). Pápa város polgármestere közzé teszi, bogy a képviselőtestület legutóbb tartott rendkívüli kosgyűlésében 81. s/.. határozatával kimondotta, bogy a veszpréromegyei gazdasági egyletbe alapító tagul be nem lép; 92. sz. határozatával « bázalási szabályrendeletet megalkotta; 83. sz, határozattal 1 god községnek vásár tarthatásához szükséges beleegyezd nyilatkozat ki adá-a iránti kérelmét elutasította ; 84. s/. határozatával B győri szinikerületnek megkérésééire kimondotta, hogy esak színházai nyújt saubvencsióképen a színtársulatnak; ss. határozatával kimondotta, hogy a Bzladik árvabázal felállítja; 86. s/. határozattal a 7 éven felöli elhagyót) gyermekek számára menház létesítését mondotta ki: s> \ s/.. határosattal a Börhásotesai úgynevezett régi bonvéd laktanyának első részét bérházzá felépíteni elrendelte; 89. -z. határozattal a soproni sörgyár ajánlatát az országos vásártéri ital mérési bérlel perében elfogadta ; 90. as. határozatával ss ismeretlen tartózkodás u egyének gyámtári értékét járulékaival együtt a i éven felüli árva fa elhagyatott gyermekek részére felállítandó menház czéljaira belügyminiszteri jóváhagyás reményében a gyámpénztárból a közpénztárba átutalta. Esea határosatok sasai tétetnek kösse, hogy a 82. sz. határosat ellen 3U, s többi határosat ellen pedig s fellebbezés 16 nap alatt a hivatalos órák alatt beadható. Pápa, 1901. daeaessber 22. Mészáros Karolt) polgármester. VEGYES HÍREK. Esküvő. Mákat) Jenő, dévai állami tanitőképaŐ-intéaeti seoetanár, f. hő 86-án esküdött örök bfiaéget Horváth Katinka kisasszonynak, magyar-óvári polgári leányiskolái tanítónőnek, Horváth János kis-f/.elli telekkönyv vésető ssépművelteégü leányának. A polgári kötést egyhási áldás követte, amelyet Komjáthy János adorjánházai ev. ref. lelkésa teljealtett. Gratulálunk az uj párnak éa tok szerenosét, boldogságot kívánunk. Himen. Steklovitt Antal helybeli postaés távirdstisel a napokban váltott jegyei Drttsziger Gizella kisasssonynyal. Gratulálunk 1 — Eljegyzés. Szánté Ernő pápai na kir. állatorvos jegyei váltott Blau Adél kisaaszonynyal, Blau Jakab mezőlaki nagybérlő kedves leányával. egv rág érzeti szokségén igyekezett aegiteni Barudy < >ttó, a helybeli áll. tanitóképző-inlézel tanára, midőn aa ev. ref egyház szebb és használatosabb énekeit férfikarra való átdolgozásban kőareboosátja. A műnek Zsoltárok és dicséretek a ozime • január hóban jelenik g, mint Kokat Lajos (Budapest, Károly-utoaa 1 i tulajdona éa kiadása, de termé esetesén minden könyvkereskedésben knphatő lesz. Egyelőre az 1. füzet jelenik meg Ara 1 korona. Ajánljuk s t. lelkésa és tanító urak figyelmébe. Papa varos monográfiája. Kérem a l'ií|»a város monográfiájának munkatársait, legyenek sziveaek, 1902. jan. l-ére, mint kitűzött határidőre, késs munkálataikat alulírotthoz küldeni. Kaposty Lucsián. A s/. ecesszios e telvröl. ^vöröskereszt egylet leaestélylyel egybekötő't szec.-szios lánczmulataágára, mely tudvalevőleg, mint farsangunk megnyitó lánezestélye, január hó 11 -ón less, a meghívókat már szétküldték. A rendezőség <'z uton is tudatja aa érdeklődőkkel, hogy az estélyen n tzeees<zi>'>* öltözékben való megjelenés nim kötelező u sőtgyekre nézve. Köszönet. havid tanár ur BZÍves voll az izr. nőegylet szegényeinek \2 koronái ajándékozni, mely nemes szivü ajándékéri hálás köszönetét nyilvánítja dr. Lötry Lászlóné elnök. A Szabiid Liezeum ma délután ."> órakor a szokott helyiségben felolvasási tart. Felolvasnak: li>'. Rács Kálmán a vallástan kör«'ből, Köveeknté Jenő a történél köréből. Bubatárról gondoskodás történi A pupii tun.ni hör f. hó 19-én dóiataa tartotta ezen i-kolai évben a második rendes gyűlését. A gyűlés nevezetesebb tárgyai az nnsjberogvármoayei ás k.t-e-ti tanári-körök indítványai voltak. Az inig- beregvármegyei tanári kor ugyanis Blanár Ödön ungvári főgímn. 'anár inditvánvára eltogad'a. nevezett tanárnak a tanárok ozvegvei éstveimekei érdekében tett javaslatai a sst kéri elfogadtelni a t bbi vidéki kórokkel és a központtal ÍS, A pápai tanári-kör nagj örömmel és lelkesedéssel üdvözli az iuditváiiyo/'it, I -sat lakozik az inditváuv nandun pontjához és ezért neki jegyzőkönyvi kivonatban köszönetet szavaz. A ka-sai taaári-kor egy ( trszágns Tanári Ssövsjtaég létesités.'-n fáradozik s arra hívja tél a pápai kört, hogy lépjen be a Szövetségbe. Elsen mditváiivhoz is készségesen osatlakosik a kor. c-ak liizonyos Dehésségekei vél sloeslatsndónak - arra I tel is Iiivja a kassai kor figyelmét, A központi igazgatóságtól ujabban megvitatás eséljából leküldött kérdési, a ..Történet tanítás módszere az uj tanterv beu," <lr. Lakot Béla lőgimn. tanárnak adja ki indítvány tétel végeit. Végül dr. Kaposey Lucsián ein .kot, tögimn. tanárt a Budapesten f. hé 28-án tartandó választmányi illésre kiküldte. Gyász. Vettük s következő gyászjelentést; Kaufman Győrgj ugv msgs, mint gyermekei: I íéza, György ( Mariska, József és István, valamint as összes rokon-ág nevében mélyen megszomorodott sziwei jelenti Kessler Máriának f. évi dscs, 22-én reggel 1 órakor, élete 60 ik, boldog hásasságának •l--ik évében, a haldoklók szentségének (elvétele után, történt gyáSBOl elhunytát. A boldogult földi maradványai, f. hó l'l-én kedden, reggel l /.10 órakor fognak a lelki Qdvéérl a Mindenhatónak bemutatandó -zent ini.-o uláii, a rom. kat. vállá- szerlartásai -zerinl 5rők nyugalomra helyeztetni. Csótboii, l'.MIl. deczember 22. Kaufman György, a megboldogultnak férje. Kaufman I léza, Kaufman György, Kaufmaa Mária, Kaufman József, Kaufman látván, gyermekei. Nyeri Jánoa, veje. Viadal Mária, Bós Bisa, menyei. Nyers Dénes, Nyers Pista, Nyers Feri, Nyers Ernő, Kaufman Peri, Kaufman Eruő, Kaufmau Zoltán, unokái. A/ örök világosság fényeskedjék neki! Az. elhunytban Kaufman Géza esóthi r. kath. plébános édes anyját gyászodé. — A Jokai-Kór mult vasárnapi előadás.«. Kedvelt egyesületünk szépen virágaik. A nagyszámú közönség, mely oly szívesen vesz részt az estélyeken, a szép műsor, mely mindannyiunkat kielégil : eléggé tanúskodik es ítéletünkről. Kívánatos is, bogy ugy legyen, hiszen városunkban annyi a kaszt, ahány hivatal; annyi az egyesület, hogy minden 1 .> emberre juj egv A Jókai-Körnek egyik legszebb hivatása, hogv közelebb hozza egymáshoz aa embereket • egymást megismervén, jobban becsüljük meg egymást. A muh vasárnapi műsornak Kit Ernő felolvasasa volt az első pontja. Pápa város történetéből olvasott fel egy részletet. Kis Ernő régen foglalkozik városunk történetével a amit ír, gondos utánjárás után írja B szerencsés alakban tudja hallgatóságának közkinesévé tenni. Tartalmas és érdekes felolvasási mai számunk Csarnok-rovatában közöljük. A második szám Senhanser Erzsi és rws Agnes zongorajátéka volt. ügyesen, csinosan játszották Ch. Bovy-Lvsberg „La Baladine" >•/.. négvkezes darabját. Kis 1-iv.ín A Telefon ez. monológot szavalta. <) a mi u. n. fiatalembereinknek] leghaaznavehetőbb tagja. Szaval, színészkedik, tánozol, mikor bogy kívánják l ő a kívánságokat mindig szívesen teljesiti. Hálás taps, iés mint s fáma mondja, valami illatos levél) volt fáradtságának jutalma. Mit szóljunk a 4. számról7 Bemmit, Bégi ismerőseink: Kis Vilma, Vsoknyay Krzsi, Gáty Zoltán, Szentgyörgyi Sándor szerepeltek benne a ez eléggé megmagyaráz mindont. <>i< nemcsak tehetséges, de szorgalmas tagja is körünknek. A darab Cherubininak .A vízhordó* ez. operájából veit nyitánya volt. A nevezet tekén kívül Migály Karoly 11. hegedű), hólya Endre (viola) vettek benne réssl szé'p sikerrel. A Leauyégyesület estelye. Rendes karácsonyi estélvét — mely immár Pipa téli programmjábau, mint népesért mulatság, piros beinkkel van meeiegvezve csütörtökön, karácsony másodnapjáaak estéjén tartotta meg a Pápai I.-áuyegyesület. Mint mindig, ezúttal is asufoiásig megtelt a ..t'iill" nagyterme hálás közönséggel, mely lelkese léssel tapsolt ugy a béesi és a fővárosi vendegeknek, mint a helyi közreműködőknek. A programul ugvan némi változást szenvedett, amennyiben Beregi Oszkár, a Nemzeti Szinház. tag;a, hirtelen darabváltozás lolytán 'aznap este a VöTÖS Talár-1 adták BudapeStenl nem jöhetett el. de helyette az élelmes és agilis rendesőség olyan attrakoaióról gondoskodott, mely míg egyréssl kárpótolta a publikumot a geniália tiatal művéss távolmaradásáért, DlásrésSl i legen-z.erilujságával, Irappánsan hatott es sajos derültséget keltett. Molmir ferenez ugyanié, a „Budapesti Napló". .,11.-t" es ..Kakas Marlon- sz.ellemOS es finom tollú orooiqueurje, az n £hes város", Gazdátlan csónak és i'sokok éjssakája országos népsaerttségü tiatal írója, a Jósai-gyerek mindenütt népasarü alakjának jókedvű megteremtője nemcsak télolvasását tartotta meg állandó és jóleső derültség kosött, hanem Itér Dezsővel, a Borsszem Jankó és Bolond Isd'ik kiiunő karrikaturistájával Bgyütteeen bemutatta a publikum szeme láttára ké-zült illusztrált politikai regénynek nálunk még ismeretlen, u; maláját, melynek ugy elme- sz. •, ege, mint a hozza hevenyében ké-zult karrikaturák iBáiitly, fisza, W'ekerle, Széli, Apponyi, hTegedüs, lloránszky, Book, Piohlerstb. sajos derültséggel vegyes szenzácziót keltettek. A publikum a ^livárosi vendégeket állandó ováczióban rédzesitette