Pápai Lapok. 28. évfolyam, 1901

1901-04-28

o mely szerint i szerencsét üstökénél fogva kell megragadni. Ugyanezt mondhatjuk az olcsó kölcsönre is. Pápa városa ezt elsza­lasztottá s én attól tartok, hossza időbe kerül, míg a pénz. újra megolcsóbbodik, pedig a kölcsön fölvételét tnég továbbra is halogatni nem volna célszerű. Ha most nem változtatunk is a dolgok kényszerítő hatalmán, eirv tanúságunk ma­rad B talán egypár száz irtot ez is megér: a türelmes várakozás nem mindig bölcseség s a JÖVŐ kedvező eshetőségei mellett jó lessz számításba venni a kedvezőtleneket is. Györ-Szombathely-Pápa Komárom. A győri szinikerület megalakulása. — [901, április ül. — Hatalmai Szolgálatot van hivatva tenni a magyar azin ügynek s általában a magyar köz­művelődés ügyének az a szinikerület, melyet t". hó 21-án alakítottak meg Gyűr, Szombathely, Pápa és Komárom városok Győrött összegyűli képviselni. Dunántúlnak nagy erővel teljes, intel­ligens városa állott itt egybe e szövetségben i hozta létre törvényes alakban azt a kapcsolatot, melyet a gyakorlati élet már évek hosszít során :ít üdvösnek bizonyított, de melyet ujabban hiva­talos kezek durván és avatatlanul szétszakítani akartak. A szinikerület nem újdonsült felsősé;; vádszárnyai alatt, de Győr város dicséretreméltó' kezdeményezése folytán maguknak az érdekelt városoknak barátságos közeledése és megállapodása folytán létesült Hogy hogyan, arról lies/.iítnol itt követ ke/ő tudósításunk. A szinikerületet megalakító értekezletet f. hó 21-én d. it. 2 óirakor tartották meg Győrött a városháza tanács-termében. Az értekezleten jeden voltak: Győr részéről: Ztchmeister Károly kir. tanácsot, polgármester, Wennesz Jenő v. tanácsos és Szdvoy < ívnia lapszerkesztő; Szombathely ré­széről: Károlyi Antal alispán, dr. Gyöngyössy Tivadar ügyvéd, kővári Kaffthr Béla lapszerkesztő: Komárom részéről: Ihinnimj János polgármester : Pápa részéről : Mészárol Károly polgármester, Hanauer Zoltán és dr. rSToVói Endre. Sopron városa, amelyet Szombathely révén fog némi kapcsolatekerülethez fűzni szintén elküldteti maga képviselőjét dr. Kreisch g Sándor v. tanácsos sze­mélyébon. Zechmeister polgármester aa értekezletet meg­nyitván, lelkes szavakban üdvözli a megjelenteket H röviden vázolván összejövetelük célját, az. ügy ismertetésére előadőul Szávaié Gyulát kéri fel. 8závay Gyula ismerteti Dunántúl megjelent városainak karöltve portált közős szinügyi érdekeit, I multak tapasztalatait, az eddigi összeköttetése­ket s kiléjti, hogv a legtermészetesebb alapon mintegy ."inként fejlődik ki e városok között az állandó szinügyi kapcsolat gondolata. A bürok­ratikus alapon mozgó központi kísérletek eddigi fiaskói is azt mutatják, hogy 8 városokat egymás­tól elszakítani nem lehet s bún is volna. Javasolja: Kössön ea a négy város Győr, Komárom, Szombat­hely és Pa'pa síinfigyi szövetséget 3 évre úgy, bogy a február 15-én végződő győri törzsévad után az erre szerződésileg kötelezett győri Színtársulat felír, l.ő-től virágvasárnapig Szombathelyre, virágvásár­naptól május végéig Pápára, június és juliuss hó­napokra Komáromba megy, erre egy havi, vagy hat heti szünet következnék, mely idő az igazgatói esetleges más vállalkozási tervei számára marad fenn (Balatonfüred vagy Siófok), majd szeptember havát ismét Pápán töltené a társulat s onnan ok­tóber 1-én bevonulna Győrbe. Szombathelyre vonatkozólag megjegyzi, hogv kezdetben úgy képzelték a kerületet, hogv a magyar Bzinügy állandósításával egyidejűleg meg­alakul a soproni szinikerület is éa Sopron épp'úgy, miként Győr a ti hónapos téli idénye végéből át­enged másfél hónapot, ügy Sopron idénye elejéből engedne át Szombathely részére másfél hónapot. Miután azonban a soproni SZÍni viszonyok mai kus/áltsága mellett e vámst egyezkedésbe bevonni nem lehet, e viszonyok lehiggadásáig fennmarad Szombathely részére a jog, hogy őszi idénye tekintetében maisként intézkedjék s más társu­latokkal szerződjék. Károlyi Antal köszönetet mond Győr város polgármesterének az értekezlet egybehivásáért A magánúton valói szövetkezést ő is helyesebbnek tartja a hivatalosnál, amelyre nézve az eddigi tervezetek nem sok biztatót nyújtottak. Szombat­hely III''legeli óhajtja, hogy e tervezet megvaló­suljon, mert általa téli szezonhoz jut, de szüksége van őszi szezonra is, melyei Soprontól vagy eset­leg Fehérvártól kapnának. < Miajtandónak tartana', hogy Sopronban a szinügy oly fordulatot vegyen, mely e tervezet teljes kiépülését lehetővé tenné. Kaffehr Béla általánosságban helyesli a ter­vet. A soproni színészei dolgának eldőltéig, ami­ben a magyar ügy győzelme kívánatos, szeretne, ha Szombathely már február 1-től átengedhetné társulatát Dr. Kretschy Sándor valószínűnek jelzi, bogy a soproni szinész.et ügyében a jövő* évig megtör­ténik a döntés, amikor is Sopron városa esetleg szintén támogatója lehet a tervbe vett kerületnek. I >r. GuőngyőssyTiv&dar, Károlyi, Zechmeister, Katléhr és Szávay ismételt felszólalásai után az értekezlet elfogadja az eredeti tervel, hogy téli szezon Szombathelyt február lóén kezdődjék, ki­mondván, hogy az ószi szezonról Szombathely városa addig is, míg Sopronnal dofenitíve meg­állapodik, más uton gondoskodba tik. Dontány János polgármester helyesli az elő­adói tervet, mely egy régi, természetes kapcsola­tot újít meg. Mészáros Károly polgármester Pápa város közóhajának jelzi e kerület megvalósulását s öröm­mel üdvözli. Arra nézve kér csupán biztosítékot, bogy a társulat szeptemberben is Pápán működjék. Dr. Kőrös Endre a városok közt kötendő egyeseégbe illetve a színigazgatóval kötendő saer­/.iclésbe azt is felvétetni kívánja, hogy a színigazgató köteles társulatának elsőrendű tagjait a nyári ál­lomásokra i« magával vinni, köteles nyáron át legalább 12 tagu énekkart és pi tagú zenekart tartani, felveti az eszmét, hogv a színigazgató meg­választására és ii szövetség közös ügyeinek inté­zésén' a városok küldötteiből közös bizottság ala­kíttassék. Zechmeister és Szdruij felszólalásai után, melyben hangsúlyozzák, hogy Győr városa a az in­társulatnak 3000 K szubvenciót ad i ezért nem lenne méltányos az igazgatói választásának joo;át Győr városától elvenni, Köröz tervét as értekezlet abban a formában tóga.Íja el, hogv a közös ér­dekű kérdések megbeszélésére minden évben érte­kezletet tartanak, amelyeken a Követségben levő városok esetleges panaszait elintézhetik, kivánsá­Haláloa tévedés minden reménység; Az új vágy t IJ rém, új rósz alkalom , S ké-/ büntetés — kudarca, teljesüllé . . . — Gyógyíts meg engem, édea angyalom! — Dohai a kétség, felhajít s lebuktat; Magasba, melybe, száz iránynak üz, Kiért bÜi lim.ltel, \ii;'y mi .-elra szoktat' Nem adja tudtul végzetem, esak üz. Bennem a köröttem egy torvény,egy átok Vihara tombol durván, szilajon s> én tehetetlen állom', bogy sanyargat... — Gyógyíts meg engem, édea angyalomI — Szeretet, szépség egyesüli csodája, Tündöklő asszony, eltem élete! Kóros e lések minden álma. vágya: Légy újulása, gyógyulása Te! Rokonok ugy-is. lelki-testi vérek A hu -zen-tet éa a fajdal.un, Fogadj azivedre, én vagyok a Bánat: — (iv' igyita meg engem, édes angyalom! — A félté- azonban mind jobban erőt vesz szerelmes Eneátson. IIa szép volnál, mint aírodite szobra, .s a Szűz Anyánál szeplőtelenebb: Féltésem égy se hágna mar nagyobbra, Gyötrelmem ájm ae voma kevesebb. örvénylő bánat ostromolja ebnem', Mint s/uk medrei a zavaros patak. A mult csapásait még eh isdn.-m, I le újra I. ItőTl e \ ail aradat. Gonosz gyanú agyamba minden eszme, Káromlás 1 //< m '1 a gondolat Mas térti tán dicsőséggel övezne. Iái arra vágyom, hogy lerontsalak. Minden mosolyba!) árulást gyanítok, sj az új királyt halaira keresem : Vigasztalást, bizalmat eltaszítok, Krémbe' láva hómpölyg rémesen. Mert. Férfi mig el. kit nő megkívánhat, Mig férfi lessz. ki téged tnegohajl: Az en BOftOffl a gyanú lessz. a bánat. Mely .1 halaira, vagy hosszura hajt . . . Itt következik azután Didó atSSOBJ véde­kezése a vádak ellenében: néhány remek vors, amelyekben a költő ritka éleslátással olvas a női lélek -ajáto" titkaiban: Szemrehányást nem érdemeltem. Szeretlek, szenved érte lelkem. í> szenved a/, eltüni, sírba tért, De fenn kiserlő multakért. fái solisi-m állok az utailba. Nem kérdezem félőn, kutatva: SzeretSZ-e még t Vagy máal szeretsz } Amint neked jobb, agy lehetsz. Kn boldogságodat kívánom, Légy eDenaégera vagy barátom, \agy idegen légy azután: Ku üdvöd' óhajtom csupán. Nem vágyom éfl találkozóra. Gyászos nekem a pásztoróra, Mig néked szivein üdvöt oszt, Engem a megbánás kifoszt. Kn csak a lelked' szeretem, Merengek méla szemeden. Ha búdat elcsitithaiom, Nincsen egyeli kivánatom Te, hogyha nem látsz, elfeléjtesz. Nagyságra vágyul, könnyet ejtesz, Bogy ide kötve tart a végzet, BogJ nem adhatok — dicsőséget. Kn rád g lolok szüntelen, árnyékod itt jár énvelem. Kz árnyék hü. te nem vagy az. Klmlút BMrelmtd árnya az. A szerelmi harcnak, az érzések édes-bús hul­lámzásának a szép Didó halála vet véget. A lírai költéssel valóságot gyönge az a költe­mény, melyben Dido halálsejtelme jut kifejezésre : Panaszkodik Didó 1 — ..Ib-teg vagyok, beteg Halain-, kínpadon tí v 1 itrödöm, szenvedek. Irigylem néma csendjét A -ír balottinak . . . Ha lemehetnék, Ke. mint a nap. Álm.illan vall az éj Gyötrelmes napokat. Szörnyű közel veszély Sejtelme bor/ugat. Na-v. v itoriál koporsót Emel lelem a hah . . , Ha lemehetnék, Ke, mint a nap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom