Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-11-18
4. PAPAI LAPOK. 19ÜÜ. uovember 18. Hozsánna néked üdv örök királya, Ábelünk van Felséged kegye! Hozsánna néked menny dicrő arája Tiéd e nép új ezrede. A zajos tapsok elhangzása után a férfikar énekelte precíze a Himnuszt Szentgyörgyi karnagy jeles vezetése alatt s végül Pető elnök mondott őszinte köszönetet az ünneplő közönségnek megjelenéséőrt. Soron kívül ifj. Martonfahay Elek ügyvéd köszönte meg az ünneplő közönség nevében a működők fáradozását és a bencések szives jóságát, hogy az ünnepély céljára a termet a kör rendelkezésére bocsátotta. Este társas vacsora volt a kath. kör helyiségében, ahol szellemes pohárköszöntőkben nem volt hiány; a jókedv a késő órákig tartott. —y. A város hivatalos közzétételei. 21(591. sz. Veszprém vármegye alispánjától. Ilirí9Üu7 ~ ~~~ Hirdetmény. Az 1890. évi I. t.-cikk 22. §-a alapján közhírré teszem, hogy vármegyénk 1901., 1902. évi közúti költségvetését a folyó évi november hó 15. napjától november hó 8u. napjáig bezárólag hivatalos helyiségemben közszemlére kiteszem. Ezen költségvetési előirányzat hivatalos helyi, ségembeu a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető s mindenkinek jogában áll az ellen Jelszollal ni és irásba foglalt felszólalását nálam november hó ,'50. napján d. u. 5 óráig beadni. Veszprém, 1900. évi november bó 11-én. Kolossváry József, alispán. Hirdetmény. Pápa r. t. város polgármestere közzé teszi, hogy a képviselőtestület 120 sz. határozatával a m. kir. földmivelésügyi minisztériumnak 10 egymás után következő' évre KiOOO •-öl ingatlant a földmivesiskolával szemben állami dísz-faiskola céljaira évi 588 k. 88 fillérért bérbe adott. Ugyancsak közzé teszi, hogy 128 sz. határozattal 19U1. májú-; 1-tó'l kezdődőleg Besenbach Károly házát 1200 k. évi bérért kórház céljaim kibérelte. Ezen határozatok azzal tétetnek közzé, hogy ellenük a folebbtv.és alulirt naptól számítva lő nap alatt bárki által beadható. Pápa, HiOO. november 18. Mészáron Károly, polgármester. YEGYES_ HIREK. — Személyi hirek. Antul Gábor ev. ref. püspök faüzike Lajos kir. tanácsos,főisk.gondnoki, hó 19-én városunkba érkeznek. — Dr. Németh Antal, gyó'r-tankerületi kir. főigazgató, a bencés gimnázium hivatalos megvizsgálására ma Pápára érkezik. — Grassel i Miklós, a kecskeméti földmives-iskola igazgatója, a lefolyt héten városunkban időzött a helybeli főiskolai köztartás megszemlélése céljából. — November 19. Árpádház! szent Erzsébet iif'venapjáu ünnepeljük felejthetetlen Erzsébet királynénk drága emlékét. Halálára ha gondulunk, ellankad szivünk dobbanása és könyes szemekkel emlékezünk arról a nagy asszonyról, aki ölébe vette a magyar honvéd vérző fejét és ott ápolgatta, ott simogatta édes kezével. Magyar asszonyok, mikor öt meggyászoljátok, vegyétek egyszersmind például a nép szeretetében, a szívnemesítő fájdalom csodás erejű elviselésében. — Az elhunyt királyné emlékére hétfőn délelőtt 9 órakor a plébánia templomában rekviem lessz, melyet Kriszt Jenő plébános fog celebrálni. Vasárnap és hétfőn a város összes iskoláiban gyászüuuepélyek lesznek a királyné emiékére. — Az ev. ref. templom-alap javára a gyűjtés munkája nagy buzgalommal folyik. A hívek áldozatkészségéből magábau a gyülekezet kebelében eddig 22000 koronát kitevő ajánlat érkezett be. — Az egyháztauács megbízásából f. hó 14-én négy tngu küldöttség tisztelgett Hatbalmon Ihúszné Jólcay Etelka úrnőnél, akit arra kértek fel, hogy előkelő ismeretsége körében a templom-alap javára kegyes adományokat gyűjtsön. A nemesszi vü urnő a kérés teljesítését készséggel kilátásba helyezte s egyszersmind a maga részéről 1000 koronás adományt jegyzett a templom-alapra. Ugyancsak 1000 koronát ajánlott fel férje, Ihász Lajos, ág. ev. egyházkerületi felügyelő is. — Ezután a küldöttsé- i get, melynek tagjai Németh István, Kis József, I Kis Ernő és Török Jáuos voltak, magyaros vendégszeretettel megveudégelték. — Házi-est. A Jókai-kör múlt vasárnapi háziestéjének meg volt az az érdekessége, hogy két új működő tag mutatkozott be. Az egyik ezek közül Szentgyörgyi Sándor, a helybeli plébánia jeles készültségit karnagya. Kriszt Jenő plébánossal, aki szintén művészi képzettségű zenész, Liszt IV. rapszódiáját adták elő nagy tökéllyel és sok erővel. Ezután a másik új szereplő Köveskuti Jenő lépett a felolvasó asztalhoz. Egy hangulatos novellát olvasott fel hatásos előadásban. A műsor utolsó száma Haydn egy triója volt, melynek pompás előadásában Kiss József, Gálhíj Zoltán és Szentgyörgyi Sándor ragyogtatták művészt tudásukat. A műsor mind egyikszámát zajos tapsokkal jutalmazta a közönség. — A vármegyei gazdasági egyesület sorsa — mint értesülünk — most éli legválságosab perceit. Vármegyénk főispánja Fenyvessy Ferenc dr. felterjesztésére megérkezett a m. kir. földművelésügyi miniszter két küldöttje is a züllés útjára tévedt egyesület ügykezelésének megvizsgálása végett. A kiküldöttek Menyhárt Antal miniszteri számvizsgáló és Lekky István miniszteri titkár a legszigorúbb, visszamenő vizsgálatot foganatosítják melynek eredményétől függ, hogy vármegyénk főispánja elfogadja-e a neki immár három izben felajánlott egyesületi elnökséget. A vizsgálat már öt nap óta tart. Mint halljuk, lenyvessy főispán csak az esetben fogadja el az elnökséger, b a a régi tartozásokat kifizeti az egylet. — Tisztelgés. Kriszt Jenő plébános, Luku Károly és hruszt Endre segédlelkészek, Horváth István hitoktató és Szentgyögyi Sáudor karnagy e bét folyamán együttesen tisztelegtek O Excellenciája néhai Eszterházy Móricz gróf özvegyénél. A grófné a tisztelgőket nyájas leereszkedéssel fogadta s élénken kérdezősködött a hitközség, s különösen az iskolák viszonyairól. A tisztelgők mindegyikéhez azok személyét illető kérdéseket is tett, s közel félórai társalgás után megköszönve a tisztelgést, nyájasan elbocsátotta őket. — Szentségimádás. Jövő kedden f. hó 20-áu a páp;ii kath. hitközség uagy egyházi ünnepet ül, a szentségimádás napját. E napon a legfelségesebb oltári szentség reggel 0 órától este (i óráig a főoltáron megszakítás nélkül ki van téve, s a hívek e nap folyamán százával tódulnak az Isten házába annak buzgó imádására. Ez idén e napot, úgymint máskor, ismét nagy fénnyel tartják meg s délelőtt minden órában lessz szent mise, délután is a szokásos ájtatosságok. A fő istenitisztclet 9 órakor lessz, midőn is nagymise, utána pedig szt. beszéd tartatik. A szeutségimádást egyébként a klérus és az egyházi jellegű társulatok tagjai felváltva végzik. Készt vesznek ebben az irga'mas nővérek, a Máriacongregatio és a kath. legényegyesület tagjai. Az ünnep este 0 órakor év véget, amidőn a szentséget ünnepélyesen visszahelyezik. — Áthelyezés. Pásztélyi Sáudor hon védhuszár főhadnagyot Pápáról Budapestre helyezték át az 1-sŐ számú honvéd huszárezredhez. — Hímen. Vármegyénk egyik tekintélyes nagybirtokosának, dr. Bezerédj Viktor min. tanácsosnak családi öröméről ad hirt a következő házassági jelentés: „Dr. Bezerédj Viktor és neje szül. Békássy Izabelle örömmel tudatják szeretett leányuknak, Bezerédj Ilonának dr. Kövess Béla ügyvéd, cs. és kir. tart. dragonyos hadnagy úrral Jézus szent szive templomában f. hó 24-én délután 5 órakor tartandó egybekelését. Budapest (VI. Andrássy-ut 105.) 1900. évi november hóban." Hasouló jeleutést adott ki a vőlegény családja is. — A postafőnök jubileuma. Harminc éve lessz az idén, hogy Horváth Kálmán, m. kir. posta-távirda felügyelő, a pápai postahival főnöke, a m. kir. posta tisztviselői karának a tagja. Horváth Kálmán mindenkor pontos, lelkiismeretes és előzézékeny hivatalnok volt, s mint a pápai postahivatal főnöke, széles körökben szerzett jóbarátokat szeretetreméllóságával és gondos hivatalnoki működésével. Kai-társainak szeretetéről fényesen tanúskodik az a körülmény, bogy ezt az évfordulót a pápai m. kir. posta-távirda hivatal tisztikara megüunepli és főnökének tiszteletére társas vacsorát reudez uovember hó 21-én a Grüf-szálloda nagytermében. A vacsora este 8 órakor kezdődik, egy teríték ára 3 korona. Meghívókat erre a vacsorára csakis vidékre küldenek az ünnep rendezői. — Műkedvelői előadás. A Jókai-kör műkedvelői előadása f. bó 25-én (vasárnap) este hét órakor lessz a városi színházban. Sziurekerülnek : Katonásan, Andreauszky vígjátéka, Barátságból, Taylor vígjátéka és Megjöttek a huszárok, Lamperth népszínműve. Az első darab szereplői : Wajdits Ilonka, Józsa Margit, Medgyaszay Gusztáv, Schneider Dániel, Szeleczhy Béla és Edelényi Sáudor; az angol vígjátékban Oesterreicher Szent, Berger Róza, Kiss István, PataiJ Árpád és Schvarcz Sáudor játszanak. Lamperth népszinművéuek magánszereplői : Kiss Róza, Horváth Vilma, Izsák József, Kolbe Nándor, Kádár Imre, Steklorits Antal és Farkas Eudre, a karban : Kertész Dezsőué, Saáry Leoua, Baranyay Jolán, Németh Margit, Deutsch Berta, Pentz Jenő, Becskó .József, Miklós Géza, Lányi Jenő és Soé>s Károly működnek közre. —A műkedvelői előadásra jegyek folyó bó '21-lul kezdve Kis Tivadar könyvkereskedésében lessznek kaphatók. — Vadászat Ardán. Vasárnap ment végbe Ardán a vadászat, melyen résztvettek Perczel József ny. tábornok, lleucz Antal, Sült József, Baranyay Zsigmond, Walla Géza, Andreáé Emil, Németh István, dr. Nagy Imre, Székely Istváu, Fürst Sándor, Csiszár Andor, dr. Kőrös Eudre, Matkovich Pál, llolbok Gyula, Kovács Kálmán főhadnagy, Barthalos István, Körmendy Béla és több á. teveli közbirtokos-vadász. A vadászat a vadállomány csekély volta miatt nem igen volt eredményes, mert mindössze 1 vadmacska, 14 nyul és 1 bagoly került terítékre; de már jobban sikerült aztán az utolsó hajtás a vadásztauyán. Perczel tábornok a vadászat-rendezőket éltette, Barthalos Istváu pedig 0<váld Dánielre, mint fó'vadászmesterre és a jelenvolt társaságra mondott felköszöntőt. — A tanári kör f. hó 12-én tartotta meg idei első gyűlését, melyeu a kör muukaprogrammját tették megbeszélés tárgyává. Megalakították a Szabad Liceum bizottságát, melynek tagjai lettek : dr. Kapossy Lucián, elnök, dr. Antal Géza, Arnberg József, Barcsi József, Gyó'ri Gyula, Hannos Zoltán, Kardhordó László, dr. Kőrös Endre, dr. Lőwy László, Makay István, Nagy Gabriella, Sarudy György. Az országos középiskolai tanáregyesület által a tanári körhöz áttett tételek fejtegetésére a következők vállalkoztak: 1. Az iskolai felügyelet helyes szempontjai c. tételre — dr. Kapossy Lucián 2. A történettanítás uj módszere — dr. Lakos Béla. A klaszikusok olvastatása és a régiségtan — Borsos Istváu. Gyakorlati foglalkozás a természettudományok körében — Barcsi József. Az akciók tana — Sarudy György, Az ifjúsági iratok — Sebestyén Dávid,