Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-03-04
I()()(>. március 4. ívében hosszas szeuvédés után elhunyt. A drága halott hűlt teteme f. hó 27-én d. u. 3 és 7 2 órakor f„g az ev. ref. vallás szertartása szeirut az alsó-városi sírkertben lévő családi sírboltban örök nyugalomra helyezni. Pápa, 190Ü. február hó 25-én. Legyen áldás emlékére, béke poraira! Gyermekei: Tóth Klemer, Tóth Gizella férj. Csiszár Andorne Testvérje: Özv. Péntek Mihályné szid. Tóth Klára. Menye: Tóth Elemérné. szül, Davida Klárika. Veje: Csiszár Andor. Unokái: Tóth Miklós, Tóth Elemér, Tóth Mariette, Osiszíír Béla. Temetése kedden délután volt. A szomorú alkalomra nemcsak Pápa városának egész intelligenciája, melynek körébon az elhunyt tanár osztatlan becsülésnek örvendett, valamint óriási résztvevő' közönség, hanem a közelből és távolból nagyszámban jöttek össze rokonai tisztelői, barátai és volt tanítványai. Ott voltak: Gyurátz Ferenc ág. ev. püspök, Czike Lajos főiskolai gondnok, Szekeres Mihály esperes, Somogyi Gyula esperes, Szabó Zsigmond, gyri ref. lelkész, Miszáros Károly polgármester, Sii ! f József kir. tanácsos, a róm. kath. hitközség elnöke stb. stb. A főiskola és a tanítóképezde egé>z tanuló-ifjúsága a tanárok vezetése alatt megjeh-iit a gyászszertartáson. Eljött mindenki, ki a li->!:i és nemes jellemű férfiút ismerte, eljöttek ezerén é.- /erén, hogy végső útjára kisérjék a nagy halottat. A gyászszertartást Antal Gábor ev. reform, pü-jiök, az elhunytnak volt tanítványa, majd éveken át tiszttársa végezte. Kernek gyászbeszédben méltatta az elhunytnak élete pályáját, tauári működéséi és tolmácsolta a dunántúli ev. ref. egyház kerületnek háláját annak a férfiúnak koporsójánál, aki az elismerést életében vonakodott elfogadni. Mélyen megindító szavakkal vigasztalta a szomorúságban hátramaradt családot és költői szárnyalású «.ti'iiyörü fohásszal végezte gyászbeszédét. Megindult a gyászmenet. A koporsót — rajta a gyászoló család babérkoszorújával — theológus il;:ik emelték vállukra s vitték felváltva az egyház hat tisztes presbiterével, ki a temetőbe. Egész k«<--it töltöttek meg azok a szebbnél-szebb koszorúk, n clyeket a tisztelet, hála és szeretet jeléül küldtek az elhunytnak koporsójára. Koszorúkat küldtek: a 'Imiántúli ev. ref. egyházkerület, a főiskola tanári kin, az ev. ref. theológia akad. hallgatói, volt tanítványai, Somogyi család (Egyházas-lládúe), Autal (>i<;t (keresztiül), özv. Szilágyi Józsefné Denk Irma, IJeiKN Erzsébet, Muck család (Budapest), PéntekII .sváth család (Bpest), Bailhalos-K<"rmendy család, K »;Vr Ilona és Kálmán, Horváth Károly családja. z? varja meg az ő birtokát, idegen lábak tapossák a rögöt, amely az övé. Ránéztem félénk, szomorít nézéssel és ö ii "gértett, beszélgetni kezdett velem halk szóval, u::i<'ly mégis tisztán hangzott, a lesziirödött bánat ums hangja volt, mély gyászának áldozta az < ; h'tét, a múltját, a jelenét. — Az én életem ez a négy halál — szólt - — < fonnyadt ujjával lágyan simítja a rozzant kereszteket, maga az egészen más, maga gyönge, én ITÓ'S vagyok. A szemei ekkor felcsillogtak, büszke, kemény fényben égtek, nekem mindenem a halál, :i nyugodalmam, a kincsem, magának sok mindene van, azért nem bírhatja sohasem egészen azt a l'-bér sírt, amelyhez zokogva jár. - - A temető sokat kivan, hogy a lelkeket megérthessük, ahhoz öregnek, gyengének és szegénynek kell lenni, mint én vagyok. — Maga, mikor elmegy az életbe, „hát lát, hall, cselekszik, én nem tetzek semmit, csak imádkozom." Az aszkézis szent áhítata rezgett hangjából és ón csodáltain, irigyeltein öt, meghajtottam fejemet alázattal. — Nagy vagy tiszta bánatodban, boldog vagy, gazdag vagy, mert bírod, megérted az édes halottakat, elmondhatod neki a fájdalmad panaPAPAl LAPOK. Beláthatatlan nagy tömegben vonult ki a gyászmenet a temetőbe. A temetőbe érve a rácscsal elkerített családi sírbolt terén letették a koporsót s itt a főiskolai tanári km- nevében Kiss József közigazgató vett búcsút erőteljesen jellemző és megható szép beszéddel attól a férfiútól, kibeu minden tanártársa valódi atyját vesztette el. Még Csomasz Dezső főiskolai szenior tolmácsolta költői szavakban az ifjúság belső lelki háláját s aztáu a koporsót leeresztették az édes anya told be. Az ezrekre menő gyászközönség eloszlott. . . Tóth Dániel, a hazaszerctő, hitbuzgó és tudós Tóth Dániel az édes anyaföld kebelében pihen. . . Vöröskeresztegyleti közgyűlés. A pápai vöröskcreszt-fiókcgylet mult hó 27-én tartotta meg ez évi rendes közgyűlését Wéber liezsőné úrnő elnöklete alatt. A közgyűlés a tagok élénk részvétele mellett a következőleg folyt le : FlnÖknő nevében Körmendi/ Béla e. jegyző vezette a közgyűlést, ki a szép számban megjelentek szívélyes üdvözlé-c után a gyűlést megnyitotta s a jegyzőkönyv hitelesítésére Kiss Lászlóné és Sült .Józsefné úrnő tagokat kérte fel. Majd sajnálattal jelentette, hogy az egylet társelnöke: l'pnijoessij Ferenc dr., vm. főispán é"s l'entz József alelnök akadályozva vannak a gyűlésen megjelenésben, mit Írásban közöltek az elnökséggel. Első tárgy volt Steinhergn Lipót né úrnő pénztárnok múlt évi számadásának előterjesztése. Ebből megtudjuk, hogy az egyletnek 1*00. évi bevétele 5Sli frt 30 kr. volt és pedig: alapítványok 70 frt, egy frtos tagdijak 173 frt, tökekamat 124 frt 41 kr., hangverseny-jövedelem S4 frt SJS kr., adományok 22 frt. hátralék tagdijak 5 frt, takaréktárból kivétetett 107 frt; a kiadás szintén 5M> irt 30 krt tett ki és pedig a központi igazgatósághoz beküldött alapítványok és hányad 150 frt, szolgafizetésc és jutalmazására 30 frt, tűzifa-segély 113 forint, egy szegény családnak segély 5 írt, takaréktárba helyezett összeg 270 forint 30 kr. Az egylet vagyona 1N00. december 31-én 2087 forint 01 kr., vagyis 5075 korona S2 fillér volt, mely a Pápai Takarékpénztárban van gyümölesözőleg elhelyezve. Evi vngyon-.szapornlat 172 frt 30 kr., vagyis 344 korona 78 fillér. szát, ők megértenek. Méltó vagy a holtakhoz, velük vagy, mindig egyek vagytok és egvek maradtok. Oh bár lehetnék galainbősz-liaju, megtört ember, akinek a lelke siri csendet élvez, nem hajtják a vágyak, nem ösztökéli a pálya, a jövő, nincs reménye, csak a múlt. A szomorú, tiszta múlt, melynek gyásza emelte azt a négy fakeresztet. A vágyak jönnek, mennek, tombolnak, gyötörnek, ha bezárul a temető ajtaja; keresem ben-1 mik a megnyugvást, fiatal életem makacsul harcol a te halálod emlékével, el akarja mosni, el akarja űzni, pedig te anyám jó voltál, mint annak a francia legendának asszonya, kinek a szivét kitépte a gyermeke, mert kedvese kívánta. Es mikor a hu útjában elcsúszott, a vérző auyaszív megszólal: „Fiam, nem iiléd meg magiul."".' El akar űzni az élet, cl akarja rabolni a gyászomat az élet, azt a nemes ideált, amit annak a szegény öreg embernek meghagy. — Pezsgő szerelmek, híínös szenvedélyek állanak elém, megküzdök velük édes szent anyáin, de ha elbukom, bocsáss meg. Fiatal voltál te is, az emlékem telve van ifjú kedélyed verőí'ényének sugarával, magad voltál az élet, a pezsgő, emberi erő. Hju voltál. . . bocsáss meg. . . sokat szenvedek ... a szivem úgy ver. . . betegen . , . lázasan. . . 3. A közgyűlés a választmány által felülvizsgált számadásokat elfogadta és St"inberger Lipótné űrnő pénztárnoknak, hálás köszönete mellett, a szokásos folmeutvényt megadta. Ezután jegyző számolt be az egylet múlt évi működéséről; megemlítjük jelentéséből, hogy az egyletnek a múlt évben 3 alapító, 8 tiz frtos ós 173 egy frtos rendes, összesen 184 tagja volt. Az egylet karácsony hetében 121 helybeli szegény közt tűzifa-segélyt osztott ki. Májusban hangversenyt rendezett fővárosi művészek és helybeli műkedvelők közreműködésével. A Pápán felállítandó „Petőfi-Jókai szobor'-ra 5U koronát szavazott meg. Alapító tagjai lettek az egyletnek: IIirányi Mihályné honvéd-huszár százados neje 50 frttal és Ri-chnitz Bélánő 20 írttal; 10 tag elköltözés miatt az egylet tagjai közül töröltetett. A jelentés tudomásulvétele után a közgyűlés egyhangúlag közfelkiáltással megválasztotta 3 évre az eddigi választmányt, amivel a közgyűlés befejezést nyert. A közgyűlés után pedig választmány ülés volt, melyen mogválasztattak elnököknek: bhiyvessy Ferenc dr. és Wéber liezsöné, alelnököknek: Pentz József és Kliiye Károlyné ; pénztárnoknak : Steinbert/er Lipótné, jegyzőnek : Ki><mendy Béla és orvosnak C'seliszombathy László dr. Jelmez-est. — 191)1). február á(\ — Múlt héten búcsúztattuk a Farsangot. A Farsangot, mely az idén ugyancsak kitett magáért, szokatlanul hosszú ideig tartózkodván hűséges alattvalói, a mulatni vágyó iiatalság körében. A búcsú méltó volt a Farsanghoz, s méltó volt ahhoz, aki rendezte. A vöröskereszt-egylet, ez a nemes hivatásit, áldásosán működő egyesület adott — régi szokás szerint — alkalmat a bálozó fiatalságnak, hogy a Farsangtól egy szép és kedves elitbállal egy esztendőre búcsút vegyen. A vöröskereszt-egylet dominó- és jelmez-estéi mindenkor kedvelt mulatságok voltak Pápán és az idei csak emelte az egyesület mulatságainak hírnevét. Nemcsak Pápáról, hanem — amint örömmel látta a rendezőség — a vidékről is számosan voltak jelen, ami a vöröskereszt-egylet mulatságainak nagy vonzóereje mellett bizonyít. Hogy hogyan folyt le a jelmez-est? Hát úgy, mint a legtöbb mulatság: jókedvben, zajosan... Azaz mégsem ... a vöiöskeroszt-egylet mulatságainak meg van az a privilégiumok, hogy nekik történetük, érdekes történetük vau. A történet pedig ott kezdődik, hogy már kilenc óra előtt hangos volt a Grilf terme, a fényes toalettben megjelent szép hölgyek s az urak társalgásától. Kíváncsian várták a hál szenzációját, a jelmezesek felvonulását és ez uralkodói pontossággal pont kilenc órakor megtörtént. Felcsendül a Rákóezyinduló s rá a meglepetés moraja zúg végig a társaságon. Elül öt bájos jelmezes apróság. Utánuk a nagvok, tarka, változatos seregben. A bájos női arcok szépségét még jobban emelik az excentrikus toalettek, melyek idén még talán a szokásosnál is leleményesebbek. Es ez tisztára a jelmezes hölgyek dicséretére szolgál, mert míg a rendes toalettnél a szabónőt illeti meg az érdem jelentékeny része, addig a jelmeznél első sorban s majdnem kizárólag az illető hölgyé az érdem, hisz az ö izlése választja meg a a megfelelő jelmezt, mely szépségét legiukább emelheti, őt illeti épp azért az elismerés harmatos rózsacsokra. A szem alig tud betelni a sok szép fiatal leányalkotta pompás csoporttal, de csárdást húz a cigány, pillanat alatt feloszlik a csoport s már szétszórtan a bálterein más-más pontján repülnek a láncosok karján a jelmezesek. A történet folytatása . . . ez már olyan, mint a többi báloké. A tánc élvétől kipirult arcok, su-